Hóvadász

2016.03.26. Arthurhaus-Hochkeil

A freeride, nekem legalábbis, egy magányos műfaj. Egyedül (tudom, tudom...) vagy 2-3 jó barát együtt az ideális, az ennél nagyobb csapat már zavaró. Ez az egyik. A másik, ha rajtad kívül még több százan gondolják azt, főleg a havazás utáni első derült napon, hogy ez lesz a Nagy Nap. Ugyanazon a helyen. Na ebből lett elegem.

Stani és Koty tavalyi beszámolója erről az eldugott kis helyről telibe talált. Arthurhaus-Hochkeil, a meseerdő, a kis Filzmoos. Mühlbach mellett kell letérni a főútról, de éppen ellenkező irányba, mint az ismert pályarendszer, és utána még elég sokat kell autózni felfelé. A legtöbb síelőnek ez eszébe sem jutna, hiszen csak húzós liftek vannak, kicsi a szintkülönbség, és nincs ott semmi. Maradjon is így!

Legutóbb, amikor Fieberbrunnba mentem, letértem megnézni. Éppen havazott, de a völgyben nem sok nyoma maradt. Az út az elején egy déli fekvésű hegyoldalon kanyarog felfelé, ezért hó sem volt sok. Lesz itt még valami? Lett. Van egy magasság, úgy 1300m körül, pont ott, ahol az alsó húzós lift parkolója található, ahonnan kezdve hirtelen vastag hó borított mindent. Itt már árnyékos, északnyugati fekvésű a hegyoldal és felette közvetlenül a Hochkönig hatalmas hegytömbje magasodik a másik oldalon. Ez a magyarázat arra, hogy miért van itt sokkal több hó, mint távolabb. A nagy hegy hatása miatt. Ez a titka. Még továbbmentem, mert feljebb is van egy parkoló és egy hosszabb húzós lift, balra pedig egy lankás (tanuló) pálya. Itt megálltam és belegyalogoltam a mély hóba. Azon a napon már csúsztam Lungauban és Obertauernen is keresztül jöttem, de sehol sem volt ennyi friss hó, mint itt. Az elhatározás megszületett.

Péntek éjjel utaztunk ki Böcksteinbe. A héten több napig hideg volt, többször havazott, de nem jelentős mennyiség, mert a délről támadó nedves-meleg és az északi hideg levegő között döntetlenre állt a meccs. Ezen az éjszakán azonban egy északnyugati melegfront érkezett. A schladmingi völgyben 3 fokban záporos csapadék esett, néhol egész jó intenzitással. Bischofshofen, 311-es út, szakadó eső. Ez jó lesz holnapra ide. Továbbmenve a Gastein-völgyben, ahogy emelkedtünk, bár fokozatosan hűlt a levegő, de a csapadék is gyengült. Végül, éppen amikor megérkeztünk átváltott hóba, de gyengén. 4 óra alvás és átmegyünk!

Csak a dienteni hágón jött a meglepetés. Addig még semmi, ott viszont már igazi Tél volt! Tehát az éjjel csak 1300m felett esett tisztán hó, lejjebb eső vagy vegyes. Leereszkedve Mühlbachnál (850m) ismét semmi, majd ahogy újra egyre feljebb mentünk, elkezdett téli arcot ölteni a táj. Amikor megérkeztünk, már 30cm friss hó fogadott bennünket és csend és nyugalom. 5-6 autónál nem állt több a parkolóban. A hegyek még ködbe takaróztak, de már érezni lehetett, hogy a szép időre (és melegre) nem kell sokat várnunk. Megnyugodtam. Az a nyugalom lett úrrá rajtam, amit például Filzmoosban szoktam érezni. De ez a hely még annál is bensőségesebb. Aki szembe jön veled, az rád mosolyog. Talán, mert itt érzik az emberek, hogy valami különlegesben van részük, távol a tömegtől, mindentől, ami a mai síközpontokat jellemzi.

Átöltöztünk és felsétáltunk a felvonóhoz (Saukarlift). Néha érkezett néhány ember a sípályán, ami teljesen üres volt. Ezért jöttünk.

Az erdőben vastag hótakaró és még a fákról is éppen csak elkezdett olvadni le a hó. Nyomok sehol. Amikor felértünk, egyelőre nem sokat láttunk, ezért először a pályát próbáltuk ki bemelegítésnek. Amikor letértem, bele a mély hóba, azonnal kiderült, hogy az olvadós, fogós fajtából van. Egy kötésállítás a leghátsó pozícióba azonban megmentette a napunkat.

Két hosszú húzós lift van, meg néhány rövidebb. Az egyik, a hosszabb a Saukarlift, ami 1330m-ről visz fel 1700m-ig. A másik, a távolabbi pedig a Roßwieslift 1470m-en indul és 1740m-en van a teteje. Innen pár perces sétával akár a Hochkeil-csúcs (vagyis inkább domb) is elérhető. Itt a pályától jobbra letérve megtaláltuk az első és leginkább szembetűnő freeride területet, ahol már voltak nyomok. Ekkor még köd volt, ezért csak fokozatosan tágítottuk a kört. Utána csúsztunk egyet a lift (lefelé nézve) bal oldalán is, ahol egy patakvölgy melletti meredek gerincen lecsúszva már az első vigyor is megjelent az arcunkon. Aztán csúsztunk még itt párat. A hely kicsi, a szintkülönbség sem nagy, ezért egy idő után az ember már nem számolgatja tovább a meneteket. Lecsúszik, felmegy, ha megunja, átmegy a másik felvonóhoz, folyamatosan, és közben megszűnik az idő.

Rájöttünk, hogy a Saukarlift melletti terep a jobb. Meredekebb és egyenletesebb a lejtése. Balra és jobbra is járható az erdő. Lefelé nézve baloldalon közvetlenül a felvonó mellett van egy hosszú tisztás. A jobboldali erdő pedig még jobb. Aztán egyre inkább eltávolodtunk jobbra. Az erdő mindenütt nagyon kellemes. Patakmeder alig akadt, ha mégis, azokat könnyen keresztezhetjük. Végül rájöttünk, hogy AKÁRHOL el lehet indulni lefelé, mert alul bárhol érkezünk ki, vagy egy síutat találunk, ami a két felvonó alsó állomását köti össze, vagy rövid sétával a gyakorló pályán csúszhatunk vissza az alsó felvonóhoz. A visszatérés tehát gyors és kényelmes. Valahol középen van egy hosszú tisztás is. Feljebb az erdőben pedig mindenfelé nyílt sávok, melyek jó meredekek és még ebben az olvadó hóban is dinamikus, gyors csúszásokat tettek lehetővé. Etalon. Feltűnő a hasonlóság Filzmooshoz is. Annál rövidebb, kisebb a szintkülönbsége, de jobb a meredeksége (a Saukarlifthez közelebbi részen). Az erdő fiatalabb és ritkább, így a hó eléri a talajt és nem veszik kárba, mint ott, ahol összezárnak a fakoronák. Vannak tisztások is. Nyomokat viszont csak a nyílt terepen találtunk, az erdő végig csak a miénk maradt. Milyen is legyen ott, ahol összesen alig volt néhány ember, és azok is a pályán vagy közvetlenül mellette maradtak?

Az egyik csúszás után éppen egy panzió udvarára érkeztünk meg. A falhoz támasztva két gyönyörű, natúr famintás, eddig soha nem látott deszka állt (GoodBoards márkájúak). Nézegettük, fényképeztük őket, amikor odajött egy barátságos, mosolygós srác és megkérdezte, hogy tetszenek-e? Beszélgettünk egy kicsit deszkákról és a freeride-ról. Kiderült, hogy ők is azt űzik, és most éppen a jövő évi prototípusokat tesztelik. Miért éppen ezen a helyen, nem pedig valami felkapott gleccseren? Talán azért, mert ők is többre értékelik ezt és már ismerik ezt a titkot.

Képek: https://sielok.hu/vetites/galeria/freeride-arthurhaus-hochkeil-2016/1/