Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Olaszország
Sextner Dolomitok - Drei Zinnen
síterep infó oldal
ÜZENETEK (7)Időben csökkenő Időben csökkenő
petib
96 élménybeszámolót írt
96
14 éve tag
2022.03.31. 19:13
Március közepén, Val Gardénából hazafelé (szombaton) síeltünk ezen a terepen. A Monte Elmo aljánál parkoltunk, innen mentünk fel a kabinos lifttel (és bár még szabály szerint kellett volna, de nemhogy az FFP2-es, hanem semmilyen maszkot nem kértek egyik felvonónál sem). Felérve meglepő volt, hogy egyrészt elég kevesen vannak, másrészt, hogy a márciusi meleg időjárás ellenére itt kérgesre fagyott pályák fogadtak. Az egész heti síelés után már elkopott élekkel nem volt egyszerű lejönni a fekete 13b pályán, ezért ezt többször nem is erőltettük.

A terep többi része felé vezető pályák viszont már kissé latyakosak, buckásak voltak, kivételt a piros 40-es és 10-es jelentett. A Croda Rossa-i részen jobb állapotban voltak a pályák, és míg a csapat egyik fele a Rudi hüttében ebédelt, mi az 5-ös húzós felvonó melletti 5-ös pályán pörögtünk néhányat. Egyszer lecsúsztunk a 3-as feketén is, ennek felső szakasza (3a) még jó volt, de az alsó (3b) kőkeményre fagyott, nem csoda, hogy alig volt rajta valaki. A Passo Monte Croce felé vezető pálya a kevés hó miatt zárva volt.

A Stiergarten és Sesto érintésével csúsztunk vissza a Monte Elmo-ra, zárásig a nyolcüléses 16-os felvonó mellett síeltünk. Napközben verseny miatt zárva volt a levezető 13-as piros pálya, emiatt a nap végén még igen jó állapotban volt, így egy kellemes száguldozással zárhattuk le az idei síszezont.

Egy nap természetesen nem volt elég arra, hogy minden pályát besíeljünk, és kimaradt többek közt a San Candido-i terület is, de ha a Dolomitokból hazafelé tartva valaki ki akarja használni az utolsó napot is, akkor ez a terep ideális választás.

Képek:
https://sielok.hu/fotoalbum/drei-zinnen-2022-petib/galeria/
Csabee
133 élménybeszámolót írt
133
17 éve tag
2019.06.02. 17:58
Bár nem síelés, de talán nem lóg ki a fórumból, lévén jön a nyár és a jó kis túrázások ideje.
Ma nekiindultunk, hogy körbetúrázzuk a csúcsokat.
Az idő kiváló hétágra süt a nap szóval eszményi túra idő volt.
Misurinából autóval indultunk felfelé de alig 2 km után, a Lago d Antorno mellet, az út le volt zárva. Rövid kérdezősködés után kiderült, hogy nem is lesz megnyitva, így túrafelszerelés fel és indulás gyalog az Auronzo hüttéhez. Laza 1 óra 45 perc a végén jött a meglepetés és megvilágosodás. Az utolsó kb. 1 km-t előbb 150-200cm-es hófalak között, majd bokáig érő hóban kellett megtenni. Az Auronzonál rövid pihenő és szemrevételezés után (no meg megvárva, hogy más bátor ember is nekivágjon)elindultuk a kápolna (Capella degli Alpini) felé. Az út jelen pillanatban nem egyszerű, több helyen is át kell mászni korábbi lavinák maradványain sokszor térdig érő hóban. Az ösvény is helyenként 15-20cm széles szóval jobb ha az ember a lába elé néz és csak stabil helyen megállva gyönyörködik a tájban. Merthogy az tényleg lélegzetelállító.
A kápolnától a Lavaredo hüttéig kicsit könnyebb, bár a térdig érő hó itt is játszik. Itt még jön egy jó kis kaptató a Forcella Lavaredo pontig, ahol a szintén fantasztikus látvánnyal véget is ér az út tovább senki nem merészkedett. Idáig is csak néhányan, mikor mi felértünk 5-6an voltak ott.
A visszaút sem volt könnyebb, folyamatos figyelmet igényelt végül a teljes túra 6 óra 25 percet vett igénybe. Meg a fizikai képességeink javát...
De megérte.
Viszont aki mostanában menne az komolyan készüljön fel!
Megfelelő túrabakancs,túrabot erősen ajánlott, nemkülönben a réteges öltözet és egy jó kis túrazsák, meg persze étel ital főleg ez utóbbi. Lehet után tölteni a mindenhol csordogáló vízfolyásokból is, de jobb ha van kéznél.
Ja és fényvédelem! Napszemüveg nélkül a havon garantált egy jó kis szemgyulladás, de a fényvédő krém is jól jön ;-)
P6024306.JPG
20190602-102619.jpg
20190602-121340.jpg
P6024374.JPG
20190602-131320.jpg
P6024356.JPG
P6024312.JPG
Tuli Lui
4 élménybeszámolót írt
4
9 éve tag
2019.02.16. 18:12
2019 február 13.-án mentünk fel a 3zinnen pályáira egy napra. Versiaco-ban parkoltunk le, van egy szép nagy fogadóépület pénztárakkal, mosdókkal, üzletekkel, síszervizzel. A Monte Elmo-val kezdtük a snowboardozást. A hosszú 13-as pálya különösen tetszett de a felsőbb részeken a kék pályákat kedvelők is megtalálhatják a számításukat. Elkalandoztunk a Stiergartenen és Signauén keresztül a Rotwandig.Nem volt vészes átcsúszás sem, a meredek részek pedig kikerülhetők voltak. Bad Moosnál a fekete jó meredek volt de szép sima. Visszafelé a Stiergartentől Sestoig fekete pályát jelölnek, de egyáltalán nem vészes, inkább csak egy rövid része erős piros és azt is ki lehet kerülni. Összességében jó, változatos síterepnek mutatkozott.
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
Varghasz
253 élménybeszámolót írt
253
17 éve tag
2017.03.23. 11:13
Március 19-én síeltünk itt.
A Vierschach és Bad Moos közötti pályákat síeltük. Kezdőknek a kék 15-ös és piros 13-as ajánlható, a többi haladóknak való. 13as elején van egy meredekebb letörés, ami egy erdei kerülővel megúszható, szerintem csak ez miatt lett piros a jelölése, egyébként egy nagyon jó lejtésű és széles carving pálya.
Valóban, ülőlift csak Vierschach fölött van, a többi mind kabinos. A mi szemünkben ez inkább hátrány volt. Délre már nagyon elegünk lett az állandó lecsatolásból és latyakban való sétától. A Sextenből közlekedő állóhelyes nagykabinos fajtát különösen nem szeretem.
Érdekes a tájképi kontraszt a rendszer két vége között. Vierschach felől a Dolomitok gyönyörű formáiban lehet gyönyörködni, azonban ha Bad Moos felől visszanézel, akkor egy kopasz hegyhátat látsz.
A bérlet cserével javaslom óvatosan bánni! A sexteni nagykabinos bejáratánál láttam, hogy amikor "lehúzod" a bérletedet a kapunál, az ellenőrző fülkében ülő személyzet előtti monitorokon megjelenik az előző kettő (!!!) lifthasználatkor készített fotó az azt a bérletet korábban használóról, és figyelik, hogy a fénykép és a tényleges éppen akkori bérlethasználó tényleg ugyanaz a személy-e! Azaz, ha észreveszi, hogy más használja a bérletet, mint előtte, biztosan nem fog megdicsérni.
Előzmény: (csabeszka 188898)
Admin D
60 élménybeszámolót írt
60
8 éve tag
2017.02.09. 11:07
Valóban, a sítérképen és a honlapon is így szerepel, átírtuk a síterep nevét is:
https://sielok.hu/siterep/hochpustertal/
Drei Zinnen Dolomiten (Sextner Dolomiten)
Előzmény: (csabeszka 193920)
csabeszka
285 élménybeszámolót írt
285
14 éve tag
2017.02.08. 22:25
Megváltoztatták a síterep elnevezését Drei Zinnen Dolomitokra (talán nagyobb a reklámértéke a névnek?), emiatt lehet módosítan (vagy ezt a nevet is feltüntetni) a síterep megnevezésénél.
csabeszka
285 élménybeszámolót írt
285
14 éve tag
2016.03.26. 23:53
Előljáróban azért furcsa, hogy erről a nagy síterepről még egyetlen beszámoló sem született.

A héten itt (is) (Sillian mellett) síeltünk. A pályarendszer az osztrák határtól csak 3 km-re van. Viszonylag sok hó volt a pályán és azon kívül is; mi csak a legnagyobb területű és Versciaco-ból induló pályákat használtuk, de maga a pályarendszer öt részből áll, amik nemcsak autóval (busszal) hanem részben pályákat összekötő vonattal! is megközelíthetöek. Szinte az összes!!! piros és fekete pálya kabinokkal elérhető, ülőszéket gyakorlatilag nem is kellett használni. Jó lejtésű, széles, jól előkészített pályák minden nap; húsvét közeledtével egyre többen voltak, de még elviselhető volt a tömeg. A társaság fele délelőtt a másik fele du. síelt. A kétnapos jegyektől rávésik a jegyre a nemét és a nevét az embernek, fényképet viszont nem készítenek, úgyhogy a férfi a férfivel, illetve nő a nővel nyugodtan tudja csereberélni, ha csak félnapot akarnak síelni. (Tudom nem teljesen szabályos, de sokszor nagyon praktikus). Ár/érték arányban nagyon jó választás, ide máskor is visszajönnék.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.