Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Milyen munkaidőre számíthatok síoktatóként Ausztriában?

A csoportoktatás napi 3-4 órában történik. Ez napi négy óra esetén plusz-mínusz fél óra differenciával a következő időbeosztást jelenti: délelőtt két óra 10-12 óra között, majd délután ismételten két óra 14-16 óra között. A háromórás kurzusok többnyire 10 órakor kezdődnek és délután egyig tartanak. Gyermekcsoportoknál "félidőben" 15-20 perc ebédszünetet szoktak tartani. A délelőtt 10 órás kezdés nem egy helyen azt jelenti, hogy már egy órával előbb a síiskolánál kell lenni; felállítani a síóvoda kellékeit, illetve napi megbeszélés céljából. Máshol hetente egyszer tartanak csak megbeszélést, így munka előtt két órát szabadon síelhetünk (feltéve a sífelvonók reggel nyolc órás nyitását). A kurzusok előtt és között illetve után privát órákra van lehetőség, illetve aki nem kap csoportot, az egész nap során privát oktatást tarthat/kaphat. Elméletben hatnapos munkahetekről beszélünk, heti egy szabadnappal. A szabadnapon ugyancsak lehetőség nyílik privát oktatásra.

A heti munkaidő 40 óra, ebből viszont a tényleges oktatás 24 óra (6x4 óra). Síiskolánként lehetnek eltérések, a legtöbben azonban ilyen feltételekkel foglalkoztatnak. Összegezve: ha nincs privát óránk, akkor viszonylag sok szabadidővel rendelkezünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.