Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hermann Maier visszatérése

2006.10.14. Stánicz Balázs

Hermann Maier 2002. februárjában az adelbodeni óriás műlesikláson tért vissza huszonkét hónap kihagyás után az alpesi sí világába. Igaz, ezen a versenyen nem tudott bejutni a második futamba, de egy hajszállal maradt csak le, hiszen harmincegyedik lett. A wengeni lesikláson azonban már bekerült az első tízbe, majd egy héttel később a Hahnenkamm versenyen is hasonló eredményt produkált, már ami a lesiklást illeti. Az igazi meglepetést azonban a hétfő délelőtti (január 27.) super-g hozta, melyen a Herminator győzni tudott ennyi kihagyás után!

Azt hiszem, ez nem mindennapi teljesítmény, főleg tudva azt, hogy az egy évvel korábbi súlyos motorbalesete után még úgy látszott, hogy egyik lábát amputálni kell. Az osztrák sportorvosok azonban csodákra képesek, mint ahogy ezt már több versenyzőnél is láthattuk. Ezzel az eredménnyel Maier természetesen kvalifikálta magát a 2003-as St. Moritzi világbajnokságra.

Na de maradjunk Kitzbühelnél, hiszen január 25-től 27-ig itt rendeztek egy lesiklást, műlesiklást és super-g-t. Utóbbit elvileg a pénteki napra (január 24.) írták ki, azonban a szakadó hóesés miatt lehetetlenné vált a lebonyolítása, így azt hétfőre tették át. Szombaton a lesiklással kezdődött a háromnapos versenysorozat. Itt is beleszólt az időjárás a versenybe, így az eredeti 11órás időpontot 13:45 órára csúsztatták, sőt a rajtházat a megszokottnál jóval lejjebb tették, mivel a pálya középső részén makacsul tartotta magát a köd. Nagyobb esések nem adottak, csupán két versenyző nem tudott megbirkózni a pálya nehézségeivel. Ami viszont meglepetéssel hatott mindenkire: az osztrákok közül senki sem került fel a dobogó valamelyik fokára (a legjobb osztrák Stephan Eberharter lett a maga negyedik helyével). Az első helyre a kaliforniai Daron Rahlves futott be, aki ezzel kisebb történelmet írt, hiszen eddig a kitzbüheli pályán még egy amerikai sem tudott győzni.

Vasárnap következett a műlesiklás, melynek a második futamát szakadó hóesésben kellett megrendezni. A pályáról annyit tudni kell, hogy mind domborzati adottságai, mind tűzése nem a jelenkor carvingosainak kedvezett, hanem inkább a tapasztaltabb sízőknek. Legnehezebb pontja a középső szakasz úgynevezett átcsúszó része, s lényegében a verseny is itt dőlt le. Első helyre a finn Kaele Pallender futott be, és ezzel ünnepelte élete első világkupa győzelmét (érdekes, hogy ő a 2000-es szezonban szlalom világkupa győztes lett, azonban egyetlen első helyezéssel sem büszkélkedhetett). A második helyre a horvát Ivica Kostelic csúszott be, aki önmagához képest meglehetősen sok hibát produkált. A dobogó utolsó fokára egy hazai versenyző, nevezetesen Rainer Schönfelder került fel, ezzel megmentve az osztrákok becsületét.

S most térjünk vissza Hermann Maierhez. 2001. augusztus 24.-én egy német autós törte ketté az osztrák sísztár pályafutását. Maier Radstadtban (Salzburg) ütközött motorjával a német autósnak, majd utána az árokba repült. Jobb alsó lábszárán nyílt törést szenvedett, és ezenkívül számtalan további sérülést szerzett. Ekkor még egy esetleges amputáció is fenyegette. Így a super-g győzelme mindenkire óriás meglepetéssel hatott.

Christoph Gruber (osztrák síző): "Le a kalappal, egy szenzációs visszatérés. Már a Reiteralm-i edzésen is iszonyú gyors volt."

Dr. Thomas Klestil (osztrák szövetségi miniszterelnök): "Győzelme az akarata győzelme, a test, fájdalom és depresszió felett. Ezzel számtalan embernek, de mindenekelőtt a fiataloknak bizonyította be, hogy az emberi akaraterő mire képes. Egész Ausztria büszke a teljesítményére."

Hans Knauss (osztrák síző): "A nagy mester rendre utasított minket. Néha talán fáj, de ez van. Szerencsére én voltam az egyike azoknak, akik soha nem írták le őt. Elképesztő, hogy a sízők között milyen középpontba áll, és pontosan ez ami ilyen gyorssá teszi."

Stephan Eberharter (osztrák síző): "Engem is nagyon meglepett, de csak gratulálni tudok a győzelméhez."

Hermann Maier 1972. december 7.-én született Altenmarktban, jelenleg Flachauban él (mindkettő Salzburg tartományban található), foglalkozását tekintve kőműves és síoktató.

Legnagyobb sikerei:

  • Kétszeri olimpiagyőztes super-g és óriás műlesiklásban a 1998-as naganoi téli játékokon.
  • Kétszeri világbajnok az 1999-es vaili vb-n lesiklás és super-g számokban, majd két évvel későbbi St. Antonban megrendezett vb-n is ugyanezen számokban diadalmaskodott.
  • Háromszor világkupa összetett győztes (1997/1998, 1999/2000 és 2000/2001).
  • Négyszeri győztes a super-g összesített világkupán, ugyanígy háromszor óriás műlesiklásban és kétszer lesiklásban került ki a szezonvégi elszámolásnál győztesen.
  • Az 1999/2000-es szezon során kétezer (!) pontot gyűjtött össze, s ezzel rekordot állított fel.
  • Továbbá negyvenkettő győzelem a világkupa versenyein (11 lesiklásban. 17 super-g-ben, 13 óriás műlesiklásban és egy kombinációban).
  • Ezenkívül az első sportoló Ausztriában, akit sorozatban négyszer választottak. "Az év oszták sportolójának".
Ajánlott website:
Hermann Maier rajongóinak weblapja:
Herminator
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.