Miért fontos, hogy felkészüljünk a síszezonra?

Van aki azért nem változtat a sportolási szokásain, mert úgyis eleget sportol, mások némi lelkiismeret-furdalással a zsebükben tovább lazsálnak. Az utóbbiak legalább tudatában vannak saját megvetendő mivoltuknak, a sportosabbak viszont hajlamosak azt gondolni, hogy aki elég izmot gyúrt fel magára a konditeremben vagy ha hetente háromszor teniszezik, akkor már tökéletes állapotban van a síeléshez.

Pedig nem. Persze jobb a sport a semmittevésnél, de mégsem elég, pontosabban úgy általában a "sport" nem a szükséges hatást éri el.

A mozgatórendszer mint műszaki csoda és sorscsapás

Minden egyes apró mozdulatunk egy sor izom összehangolt munkájának köszönhetően jön létre, és egy adott jellegű mozdulatot több különböző kombinációval is el lehet érni. Azt, hogy ki milyen izmokkal dolgozik az adott helyzetben, számos tényező befolyásolja: az anatómiai felépítésünk, a mozgástapasztalataink, a tanulásunk, az idegrendszerünk, a személyiségünk, a korábbi sérüléseink stb. Az viszont biztos, hogy az emberi szervezet ösztönösen a pillanatnyi hatékonyságra törekszik, ezért lehetőleg az erősebb és ügyesebb izmokat veti be, a fejletlenebbeket (netán sérüléstől sújtottakat) háttérbe szorítja. Így áthidalja a sérüléseket és egyenetlenségeket, ami egyrészt jó, mert a funkcionalitás fennmarad, másrészt rossz, mert elfedi a hibákat és fejletlenségeket.

Az első vállficamom után a gyógytornán a földön ülve egy gimnasztikalabdát kellett görgetnem az alkarommal. Már első kísérletre sem okozott gondot, simán megcsináltam a feladatot. Egészen addig, amíg a gyógytornász halkan meg nem jegyezte, hogy ne emeljem fel a vállam a fülemhez, és könnyedén rá nem tette a kezét a vállamra. Így már ugyanis hiányzott vagy egy arasznyi a labda tetejéig. Minden ízületünk bonyolult konstrukció, ugyanazt a végeredményt számtalan formában el tudjuk érni. Én is ülhettem volna napestig a földön a labdát görgetve, a legfontosabb ízületi szögek és a hozzá tartozó izmok nem fejlődtek volna egy szikrányit sem, ha az a kéz nem nehezedett volna a vállamra.

És ez nem csak sérülések esetén van így. Bizonyos értelemben valamennyien sérültek vagyunk, legalábbis mozgatórendszerünk fejlettsége szinte mindenkinél egyenetlen. Jelentős részben ezek az egyenetlenségek okozzák a mozgásunk egyéni ízét, ezek felelősek a csámpás futásért, a suta teniszütésért, a rossz tartásért - és a hibás sítechnikákért. És nem utolsó sorban a sérülések és ízületi kopások egy jelentős részéért.

Ilyen jelenségeket hallva az ember előtt többnyire egy satnya felépítésű értelmiségi képe jelenik meg, ezért aki egy kicsit is sportosabb, már nem veszi magára a problémát. "Láthatóan erős testalkatú vagyok kidolgozott izomzattal, ez engem nem érint." Vagy mégis? Az egyenetlen fejlettségű izomzat gondjai többnyire pont nem a látványos, nagy tömegű izmokat érintik, hanem a belsőbb, eldugottabb, kisebb izmokat. A gerinc környéki vagy a bordaközi izmok, a has mély izmai és a csípőhorpasz nem tartozik a "musculus palatinus" izomcsoportjaihoz.

Például a pucsítás

Ha a síelésnél maradunk, vitathatatlanul nagy szerepe van a láb izmainak a nagy terhelések kiállásában, gondolhatnánk tehát hogy elsősorban a combizmot és a farizmot kell jól megerősíteni. Csakhogy a lábunk a medencéből nő ki, a láb izmainak egy része itt is ered. Ha a nagy erők alatt a medence nem stabil, hanem megbillen, a félelmetesen erős lábizmok elkezdenek kínlódni. A törzs izmai közül egyre több kapcsolódik be a stabil helyzet megteremtése érdekében.

Emlékezzünk vissza, mi történik a derekunkkal, ha nagy súlyt kell hosszasan vinni vagy a fejünk fölé emelni? Egyre jobban homorítunk. Ismerős tartás a síelés közben a pucsítás? Ugyanazt a homorítást láthatjuk mindkét esetben. A törzs mély izmai nem tudják megtartani a medencét és a gerincoszlopot, amely a terhelés alatt megbillen. Egyrészt rém egészségtelen, másrészt csökkenti a láb izmainak hatékonyságát. Harmadrészt a síelésnél az élezés szempontjából komoly és veszélyes sítechnikai hibát is okoz.

Gyakorolhatunk napestig, bevethetünk számtalan kényszerítő gyakorlatot, és valószínűleg valami eredményt el is fogunk érni. Egészen addig, amíg sikerül abban a tartományban maradni, ahol gyakoroltunk. Aztán az első váratlan helyzetnél, túl nagy terhelésnél vagy csak simán a fáradás során elkezd visszaszivárogni a korábbi hiba. Nem véletlen, hogy minél fáradtabb valaki, annál inkább hajlamos pucsítani síelés közben.

A mozgás hibái és sajátosságai nagyon sokszor csak jelenségek. Mögöttük "egyszerű" erőnléti problémák találhatók. Küzdhetünk akármennyit, hogy kiűzzük futótechnikánkból a csámpásságot, hogy ne felhúzott vállal üssük a tenyerest, vagy ne pucsítcsunk kegyetlenül síelés közben. Ha a hibát valamelyik izomcsoport relatív gyengesége okozza, a gyakorlás legfeljebb élvezetet fog okozni (hiszen mégiscsak futunk, teniszezünk vagy síelünk közben), de érdemi és hosszabb távú megoldást aligha. Másik oldalról nézve: ha valamelyik izmunk-izomcsoportunk gyenge egy mozdulathoz, akkor tanulhatunk és csiszolhatunk akármennyit, nem lesz sikerben részünk, amíg kellően meg nem erősítjük.

Gyúrjuk rá!

Akkor irány a konditerem, és toljuk neki! Csakhogy ha elkezdünk kilencven kilóval guggolni, csak nőni fog a különbség a már fejlett és a fejletlenebb izmok között. Ha sikerül olyan terhelést megválasztanunk, amely már közel van a határainkhoz, egyre inkább a már eleve erősebb izmok fognak bekapcsolódni. Az emberi szervezet az életösztön gondolatmente mellett a pillanatnyi hatékonyságra van kihegyezve: azokat az alkatrészeket veti be, amelyekkel a feladat a leghatékonyabban elvégezhető.

Nem véletlenül ragasztják le a kisgyerekek jó szemét: ha különbség van a két szem között, akaratlanul is a jobbal nézünk, a rosszabbat lekapcsoljuk. Amelyik így egyre jobban gyengül, mert nem használjuk. Szinte minden testrészünkkel így vagyunk: a természet a gyengét lekapcsolja, az erőset használja. Az erős erősebb lesz, a gyenge gyengébb.

Erre gyakorta használják megoldásként, hogy végezzük a testmozgást a fáradtságig, akkor az elfáradt izmok elkezdenek lekapcsolódni, és az addig pihenő gyengébbek kapnak terhelést. Ez részben működőképes megoldás, részben azonban számos hátránnyal is jár. Az izmaink ugyanis nem egymástól elszigetelten dolgoznak, hanem az idegrendszer egymással összhangban kezeli őket, szoros köztük az együttműködés. Amíg az egyik izom stabilizálja az ízületet, a másik elvégzi a mozgatást; vagy az adott mozgást közösen hozzák létre; esetleg az egyik egy bizonyos helyzetig végzi a mozgást, a másik később kapcsolódik be. Ha a gyakrabban használt izmokat elfárasztjuk, hogy a háttérbe szorítottakat is terhelni tudjuk, akkor szegény hátrányos helyzetűek nem a természetes működési közegükben fognak dolgozni, hiszen lehet, hogy egy kapcsolódó izom már teljesen kuka.

Nem lehetetlen feladat ezeknek az izmoknak a rendbetétele, de nem is egyszerű. Gondosan megválasztott, pontosan elvégzett gyakorlatokra van szükség, amelyek - bármennyire is meglepő - nem iszonyú nehezek. Tehát

• jól összeválogatott gyakorlatok kellenek, amelyek olyan helyzeteket alakítanak ki, amelyek egyrészt nem életidegenek (hogy az izmokat természetes közegükben, együttműködő társaikkal együtt fejlesszék).
• A gyakorlatok pontos kivitelére nagyon oda kell figyelni, mert egy-egy apró eltéréssel teljesen más izmok kezdenek el működni.
• Nem ciki, ha könnyű a gyakorlat. A nagy erőfeszítés - ahogy már korábban taglaltuk - pont a gyengébb izmokat szorítja háttérbe. A jó gyakorlat kis terheléssel, de jól végrehajtva jól tudja fejleszteni a szükséges izmokat.

Fiatalabbak is elkezdhetik

Ma valamelyik csodafitnessz a trendi vagy ha valaki megasúlyokkal izomtömegre gyúr. És kifejezetten gáz, ha valami kis tinglitangli mozgást mutat be mások előtt. Ha cikinek tartjuk, akkor járjunk továbbra is a sarki fitnesszbe, mert a látszat fontos, de azért a hálószoba rejtekében, a négy fal között dolgozzunk rá a rejtett hátrányainkra (vagy találjunk egy edzőt a teremben, aki összeállítja nekünk a fentieknek megfelelő programot).