Filzmoos: elveszve a meseerdőben

Ez a nap azon ritka alkalmak egyike, amikor „Stani hegyi vezető” – jómagam – helyett Koty „trainer” kalauzol a terepen, hiszen ő már korábban Golo vezetésével járt itt, még januárban. Január óta néhányszor megrázta Holle Anyó azokat a bizonyos dunyháit az itteni hegyek felett, így szépre hízott a hótakaró, különösen a felső részeken, a gerincen mesebeli a táj.

A filzmoosi képlet egyszerű, mint a reggeli tojásrántotta; végy egy északi hegyoldalt egy jókora meseerdővel és csapj hozzá egy gyors kabinost, ami a völgyből a hegytetőre repít fel. S merre mehetsz? Szinte mindenfelé, de leginkább a kabinos hegyállomásától jobbra, a sífutópályákat követve, ameddig bírjuk.

Lehet sétálni pár percet, de akár fél órát is. Amennyiben nem szándékozunk idő előtt elhagyni (feladni) az erdőt úgy javallt a kisebb mászások beiktatása.

Az időjárás áprilisi szeszéllyel, hol táncoló hópihéket, hol mindent beborító ködöt, hol szikrázó napsütést kínál. Néhányszor oly’ sűrűn kezd hullani a fehér pelyhes, hogy szinte elveszünk benne.

Filzmoos az a hely, ahol azt hiszed, hogy igen e fa mellett előbb elmentünk, ezt a rétet már láttuk. Aztán kiderül, hogy nem, ez egy másik fa és az egy másik rét. Lényegében egy meseerdőben minden fa és minden rét ugyanúgy néz ki. Így guide legyen a talpán, aki pontosan tudja, a balra induló út merre vezet.

De pont ez adja a szépségét, jóformán egyik menetben se tudod méterre pontosan, merre is vagy a rengetegben. Az erdő itt kellemesen ritka, amott sűrűbb, valahol festői alpesi mezőre érkezünk, máshol szűk patakmederbe.

Igen, azok a híres filzmoosi patakmedrek, amiket az alsó részeken nem fed sok-sok méternyi vastag hótakaró, így tartogathatnak néhány izzasztó pillanatot a síelő számára. A hó ellenben csodás, puha, a lécek alatt el-ellibbenős, nem csak a hó libben, hanem mi is felette, az érzés régről ismert, de minden egyes alkalomkor temérdek boldogsághormont szabadít fel belőlünk, amit fülig érő mosollyal és hangos kurjongatással közlünk a külvilággal.

Az érzéshez olybá’ tűnik menetről menetre többet mászunk, így három óra előtt letesszük a lantot és érzékeny búcsút veszünk a filzmoosi fenyvestől, a viszontlátásra!