Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Több száz lécet és bakancsot loptak Tirolban

2005.11.30. Bata Attila

Egyre több jel utal arra, hogy kezdődik a síszezon és úgy látszik ezeket a jeleket a bűnözők is észlelik. Ilyenkor megszaporodhatnak a gyanús téli sportszerek hirdetései a sírovatokban, amelynek az eredetét talán jobb is ha nem tudjuk.

Mindenesetre az osztrák feketepiac jelentős felszerelés utánpótlásra számíthat mostanában, mivel egy nem szokásos betörés történt a hétvégén Tirolban a Kitzbühel melletti Oberndorf sportboltjában.

A feltételezett tettesnek bőven volt ideje a szombat délelőtt és vasárnap reggel közötti időszakban, amikor a betörés feltételezhetően történt. Aprólékos munkával fosztotta ki a boltot és igencsak gazdag zsákmánnyal távozott. Egyéb tárgyak mellett elvitt 100 pár sílécet, 120 pár síbakancsot, 100 síkötést, laptopokat és öt kerékpárt is. Ezzel bizony már új vállalkozást lehet kezdeni. Az első becslések alapján a teljes kár eléri a 150 ezer eurót.

A tettes felfeszítette a földszinti ablakot és könnyedén bejutott a boltba. Zavartalanul dolgozhatott akár egész este. Műszakilag is felkészült volt, mert sikerült egy flexxel kinyitnia a páncélszekrényt, de onnan nem vitt el semmit, azonban az irodában talált készpénzt bezsebelte, de ennek nagysága nem ismert.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.