Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Jeep Kupa amatőr gyermek síbajnokság januárban

2007.11.14. Bata Attila

Jeep Kupa  amatőr gyermek síbajnokság januárban Rendhagyó helyen, egy bevásárlóközpont aulájában tartották meg a sajtótájékoztatójukat a 2008-as Jeep Kupa, azaz a XVI. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokság szervezői. Hihetetlenül sok érem, oklevél és egyéb ajándék már előre garantálja a gyerekek sikerélményét.

A már másfél évtizedes múltra visszatekintő amatőr gyermek síbajnokság rendezőinek a tavalyi tél sem vette el a kedvét és lelkesedését a rendezvény szervezésétől. A 2008-as évben immáron a tizenhatodik síbajnokság kerül megrendezésre az osztrák Mönichkirchen síterepén. A versenyt január 12-én rendezik, nevezni legkésőbb január 10-ig lehet.

Ez az a verseny, ahol szinte mindenki valamilyen nyereménnyel térhet haza. A fiúk és lányok tizenegy korcsoportban küzdenek a helyezésekért, vagy inkább helyesebb lenne azt mondani, hogy bizonyítják tudásukat szüleiknek, barátaiknak és nem utolsósorban saját maguknak.

A huszonkét első helyezet mindegyikét serleggel jutalmazzák és természetesen kiosztanak összesen hatvanhat darab érmet a dobogósok között. A versenyen elindult résztvevők mindegyike oklevelet kap. Az érmekről 'lecsúszott' versenyzők pedig a tombolán vigasztalódhatnak. Lassan már kedves hagyomány lesz, hogy a versenyt követő díjátadó ünnepség - a sok díj miatt - igencsak elnyúlik időben.

A versenyt most is a skioutlet.hu lelkes szervezőgárdája hozza tető alá az Intersí utazási iroda támogatásával. Azonban nem csak a gyerekekre gondoltak a szervezők. Lassan már hagyomány, hogy amíg a kicsik síelnek, addig a felnőttek a helyszínen kipróbálhatják a Jeep legújabb modelljeit.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Schwarzer Adler csillagcsillagcsillag
Akár 1 éjre is foglalható szálloda Friedberg városkában, 9 km-re a mönichkircheni sítereptől, kisbuszos transzfer lehetőséggel. Egy és kétágyas szobái hajszárítóval, rádióval, telefonnal és TV-vel felszereltek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Sonnenhof Hechtl
A 12 szobás Sonnenhof Hechtl 200 m-re található a völgyből induló 4-üléses Sonnenbahn ülőlifttől, a parkoló túloldalán. A szálló neve a déli, napos fekvéséből és kényelmes napozóteraszából ered. Ingyenes wifi, szauna és infrakabin!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpengasthof Fernblick
Családi vezetésű egyszerű panzió és étterem közvetlenül a 7-es sípálya és a "Panoramabahn" ülőlift mellett. Szobának többségéből gyönyörű kilátás nyílik a sípályákra és a környékre. Ellátás: reggeli vagy félpanzió. Ingyenes wifi!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.