Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Állami támogást kap Eplény és Mátraszentistván

2016.12.16. Szászi Bernadett

Nagyszabású fejlesztések várhatóak a 2017-es évben Eplény és Mátraszentistván síterepén. Ülőlift épül mindkét síterepen, a beruházásokat pedig az állam is támogatja összesen 300 millió forinttal. A beruházás részleteit a síklaszter és a NFM közös sajtótájékoztatóján jelentették be.
A Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közös sajtótájékoztatót tartott a Szent István téren található Hütte melegedőben. Az alpesi hangulatú helyszínen a hazai síterepek fejlesztése volt a téma.

Az eseményt Fehér Gyula, a klaszter elnöke nyitotta meg és a jelenleg üzemelő és a nyitásra készülő síterepekről tett említést bevezetőjében. Elmondta, hogy idén másodszor kerül megrendezésre a Hómenők kupasorozat Eplényben, melynek az első futamát január 10-én rendezik meg, valamint bemutatta az idei szezonra készült síútlevelet is.
A sajtótájékoztatón részt vett Révész Máriusz kormánybiztos, Fehér Gyula klaszterelnök, Ebele Bálint a Síaréna ügyvezetője és Kőrösi Péter a Sípark ügyvezetője | Fotó: Dr. Egri Katalin
A sajtótájékoztatón részt vett Révész Máriusz kormánybiztos, Fehér Gyula klaszterelnök, Ebele Bálint a Síaréna ügyvezetője és Kőrösi Péter a Sípark ügyvezetője | Fotó: Dr. Egri Katalin
Kiemelte, hogy a következő szezonra tervezett fejlesztések célja a síterepek négyévszakos kihasználtságának megvalósítása lesz. Ennek fő feltétele az ülőfelvonó, ami a téli szezonon kívül is használható a kirándulók és hegyi kerékpárosok számára.

A síelők is ezt preferálják, hiszen sokkal kényelmesebb, nagyobb a kapacitása és a kezdők és hódeszkások is könnyebben tudják használni. A hókészítés és pályakezelés szempontjából pedig nagy előny, hogy a nyomvonalat nem kell hóágyúzni.

A síklaszter jelenleg 31 tagszervezetet tömörít, akik folyamatosan tárgyalnak a fejlesztésekről és ezekben az egyeztetésekben a kormány képviselője is aktívan részt vesz.
Révész Máriusz kormánybiztos síoktatóként is fontosnak tartja a hazai síterepek fejlesztését | Fotó: Dr. Egri Katalin
Révész Máriusz kormánybiztos síoktatóként is fontosnak tartja a hazai síterepek fejlesztését | Fotó: Dr. Egri Katalin
Révész Máriusz a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kormány egyenként 150 millió forinttal támogatja az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztését. A fejlesztés részeként négyévszakos sífelvonót építenek mindkét síterepen, melyek a jelenlegi tervek szerint 2017 őszén fognak elkészülni, így várhatóan a 2017/18-as téli szezonban már üzemelni fognak.

A kormánybiztos elmondta, hogy azért esett rájuk a választás az első körben, mert a két síterep a magyarországi síelés több mint felét adja (Eplény 80-100 ezer, Mátraszentistván 45-50 ezer látogatót vonz évente), és ők azok, akik már kész tervekkel rendelkeznek a fejlesztésére.

A beruházások összértéke kb. 800 millió forint, a fennmaradó részt a síterepek üzemeltetői teszik majd hozzá saját forrásból. Ha a projektek jól sikerülnek, akkor további sípályákon is folytatódhatnak a fejlesztések a jövőben, így Kékestetőn, Visegrádon vagy Nagy Hideg-hegyen.
Az alpesi hangulatú helyen sok újságíró volt kíváncsi a tervezett fejlesztésekre | Fotó: Dr. Egri Katalin
Az alpesi hangulatú helyen sok újságíró volt kíváncsi a tervezett fejlesztésekre | Fotó: Dr. Egri Katalin
A beruházásokkal párhuzamosan a magyarországi síterepek és a síelés népszerűsítése is fontos feladat. E célból fog készülni egy bemutatófilm a magyarországi sípályákról és síelési lehetőségekről. Révész Máriusz kormánybiztos maga is síoktató, ezért fontosnak tartja egy új síoktató videó elkészítését is, hiszen utoljára 2000-ben készült ilyen anyag.

A síterepek üzemeltetőitől megtudtuk, hogy az új felvonók mellett pályabővítést is terveznek és nyári attrakciókat is szeretnének létrehozni, úgy mint kalandpark, kerékpár pálya családoknak, kirándulópark és egyéb nyári kikapcsolódási lehetőségek, mellyel a síterepek nyáron is vonzó úti céllá válhatnak. Ezekről a fejlesztésekről később részletesebben is beszámolunk.
KOMMENTEK
skioutlet | 2016.12.17. 08:35
Kiemelkedő médiaérdeklődés irányul a hazai sípályák fejlesztésére!
http://sieljitthon.hu/kiemelkedo-me...diaerdeklodes-iranyul-a-h...
Norcea | 2016.12.19. 17:12
Kiszámolta már valaki, hogy hány lélegeztetőgépet lehetne ebből venni?
govány | 2016.12.20. 20:17
Hát a lélegeztető gépet ma a kezeletlen eplényi pályán ma megúsztam- ma nyitás előtt nem ratrakoltak!!! A hóágyuk meg mentek ebben a jó kis ködben. Ja és az ülések sem voltak letakarítva kb.12-ig, addigra a vastag zúzmara már mind a nadrágunk fenekében volt víznemű állapotban a -4 fokban. Öröm a sízés itthon. A Lajtán túli hozzá állást is el kéne sajátítani, és ez nem is kerül pénzbe! Első a vendég, akarom mondani a síző!!! Ja és ezen utóbbinak mindég igaza van.
jansí | 2016.12.20. 21:49
Veritek a nyálatokat, kimentek Ausztriába vagy éppen Olaszba meghalni, itthon meg a liftnél sorban állás közben osztjátok a kevés eszeteket. Vagy éppen most itt! Mire?? Egy normális hóekére képtelenek vagytok ha nincs simára nyalva a pálya! Elnézést!!! Régen semmi gépesítés nem volt, most mégis itt vagyunk és tanítunk! És élvezzük ködben is, mert télen ilyen is van.
jansí | 2016.12.20. 22:37
Elnézést az iménti erősebb hozzászólásomért, de még annyit szeretnék hozzá tenni, hogy ülő liftet finanszíroz ott az állam, ahol a beruházás miután készen van, segíti a nyári túrizmus fellendülését is. Hegyi kerékpár, túristák szállítása a csúcsra, szép kilátás a liftből stb.! DE "200m hosszú libegőből?????????? Jól vagytok? Vagy 15-20?(nemtom)évvel ezelőtt volt egy tornatanár Gyöngyösön, aki egy Osztrák sírégióval szerződést kötött, meg voltak a tervek egy 3,5km-es négyszemélyes ülőlift építéséről, a déli sípálya meghosszabbításáról, Kékesről lefelé haladva a Veronika rétnél lett volna egy közbenső állomás,majd onnan a Csór-réti víztározóig ment volna a sípálya a 24-es országút fölött egy hídon át, behóágyúzva az egész pályát. Na ez igen! Erre büszkék lehetnénk! Jó a kicsinek is örülni fogok személy szerint, de 200m hosszon csákányos lift kell! Az állam oda tenné az ilyen nagy pénzt, ahol a terepviszonyok indokolják! Kékestető végül is "magasan a legjobb" lehetőség sípálya építésre! Egy hozzáértő és pártatlan teem miért nem nézi már meg, hogy mire költjük el a pénzt? Annyi lélegeztető gépre se lenne szükség ha a számítógép mellől egy héten egyszer kibújna a nép és sétálna a hegyekben 6-10 km-t. Drága magyar honfitársaim! Gyerünk ki a szabadba mert nem veszitek észre és alattomosan megöl minket a face meg a youtube meg a tankosjáték meg a franc tudja mi. Oly jó a levegő ott ahol csak néha egy őz zizzenti meg az ágakat, vagy ha csöndben vagy egy sziklás hegyoldalon, elő bújnak a muflonok! Most abba hagyom. Igen, mondják könnyű nekem mert a Mátrában nőttem fel! De tudom milyen csodákat rejt magában, és szeretném ha minden magyar megismerné!(bár egy kombínó is szép,...)
govány | 2016.12.20. 23:41
1970-ben Eplenyben kezdtem sizni.
govány | 2016.12.20. 23:47
A palyan evekig szedtem a kovet. A kulcsos liftet en repultem be. Az elso tanyeroshoz en szerveztem meg a balvanyok beemeleset, Szentkiralyroll. Es en repultem be az elso tanyerost, felrantott a francba. Ennyit a nyavajgasbol!
makaigyozo | 2016.12.21. 00:01
Sziasztok, pro és kontra Mindenki! Én örülök a fejlesztéseknek, és remélem, hogy sokan fognak még örülni. Hát még, ha a hírben elhangzott "négyévszakos kihasználtságot" úgy lehetne érteni, ahogy én szeretném , négyévszakos sípályákkal...
Amúgy meg kár lélegeztető gépeket(de ha jól sejtem inkább újraélesztőt kellett volna mondani, lassan belehal a nép a tunyaságába...) emlegetni, mert mindig lesz valaki aki valami másra költené a pénzt , én mondhatnám, hogy padlófűtést szeretnék...)
Tapasztalatom szerint az átlag magyar utálja a telet. Miért? Mert hideg van. Mert havazik(pfúj, de undorító...)-havat kell lapátolni...?, és ülnek bent a radiátorra tapadva szexuális életet élve a számítógéppel, tévével stb, mert mi mást is lehetne csinálni?!! Kimenni a jégre, korizni, fakutyázni? Kimenni a sípályákra sízni, szánkózni? Kimenni a természetbe, esetleg az egyre ritkább havas tájba? Még mit nem!
Gáz. Kitekintünk nyugatabbra és azt látjuk, hogy többet keresnek az emberek. Ez aztán el is gondolkodtat, és döntések is születnek, nosza felkerekedik a magyar, megy ki pénzt keresni. Kinek kinek a szíve joga, menjen, biztosan jobb lesz neki. De csak ennyit látni a nyugatból? Azt alig látják az emberek, hogy ott a népesség 30%-a sportol, szemben a magyarság szánalmas 5-6 %os sportolási kedvével. Nem lélegeztető gép kell, hanem el kell kezdeni újra önállóan lélegezni, gondolkodni és cselekedni. Élni- egyszóval... :)
jansí | 2016.12.21. 00:07
Előtted le a kalappal kollégám! Lehet hogy Tatra Poma volt az az első tányéros? A feleségem egy Tatra Pomával repült el Szlovákiában úgy, hogy két hétig mozdulni sem tudott. Én a Kékesi SAS-ban versenyeztem,(1958 megyei slalom bajnok az északin. gyalog!) most is Kékesen dolgozom, és nem adnám semmiért! Talán ezért tűnik úgy hogy féltékeny vagyok Kékesre, de az igazság az hogy van miért! Legyen jó a vaxod! Jani!
jansí | 2016.12.21. 00:09
makaigyozo! IIIIGEEEN!!!!!!!!!!!!!!!
Norcea | 2016.12.21. 07:10
Ha nem lett volna egyértelmű, bár szerintem az volt, a lélegeztetőgépeket némi iróniával dobtam be, reflektálva valamelyik korábbi cikk alatti panaszáradatra, hogy az állam miért csak stadionokat épít. Nyilván a 300 millió forint nem a világ vége, de pont 300 millióval több mint a semmi. Én örömmel tapasztalom, hogy ők is felfogták, hogy ezt a sportot és a hazai fejlesztését nem lehet megkerülni. Azok akik tényleg síelni szeretnek és nem csak menőzésből járnak el minden évben Ausztriába egy hétre és a hóekénél is halálfélelmük van, elég jól használgatják a hazai pályákat. Így én személy szerint üdvözlök minden olyan akár kis lépést ami a hazai pályákat támogatja.
százas | 2016.12.21. 11:44
Szükség van a hazai fejlesztésekre. Idült patrióta vagyok, évekig Eplénybe jártam, hozzám ez esik a legközelebb, de egyre kevésbé tudtam ott jót síelni. Sorozatosan megálltak a liftek, 11 órára elviselhetetlen mértéket öltött a pálya méreteihez képest a tömeg. A szlovák testvérek ebben is lehagytak minket. Három éve leginkább oda megyek. Nyilván jobbak az adottságaik, de nem csak ezért jobbak a hazai szolgáltatóknál. Szolgáltatnak! Jól érzi a vendég magát náluk!
HF | 2016.12.21. 13:31
Azt tudja valaki, hogy Epélnyben mit jelent az ülőlift fejlesztés? Másik libegőt is építenek?
skioutlet | 2016.12.21. 14:07
Terv szerint valamikor a két ünnep között a "Síelj Itthon!" honlapján lesz egy cikk, mely összefoglalót ad részben a konkrét tervekről illetve a hosszabb távú (2-5 év) elképzelésekről.
Admin D | 2016.12.21. 16:09
Igen, a jelenlegi tervek szerint a 7-es pályához fog épülni egy kétüléses felvonó. Korábban ebben a cikkben írtunk a tervekről:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/1...020-meteres-kezdopalya-ep...
vau | 2016.12.21. 18:00
Király... Eplény már így is túlzsúfolt, a meglevő 1 db. Sólyommal is túl tudják terhelni az egész pályarendszert, ha véletlenül mindenhol van hó, akkor is. Az átlagban működő 1-es és 7-es pálya esetén ez már teljesen használhatatlan pályát jelent. Valakinek már eljuthatna a fejében levő szilvalekvárig, hogy a minőségi síelés fontosabb, mint a tömegnyomor.
A húzófelvonókat meg nem kéne lesajnálni, erős szélben csak azok képesek működni.
Ba Guszti | 2016.12.25. 12:24
minél több felvonó annál többen lesznek a pályán. igy se lehet férni , hétvégén 2 perc lecsúszás után 15 perc sorbanállás a felvonónál ami 5 perc mig felvisz , ugyanez ausztriába 3-4 szer lecsúszol ez idő alatt , vagyis az osztrák pálya mégse drága , inkább oda megyek , mint itt nézzem a sok tulakodó magyart

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Parádsasvári Fakuckó
Aprócska faházikó a Mátrában maximum 4 fő részére fatüzeléses dézsafürdővel! A tetőtérben található a hálószoba, a földszinten kényelmes nappali-étkező, kihúzható kanapéval (2 főre), illetve kis konyha is helyet kap.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Panoráma apartman
6 fős apartman saját wellnessel Parádsasváron. Két, egyenként 3 ágyas szoba, étkező, jól felszerelt konyha és egy fürdőszoba található a házban. Az udvaron elhelyezett fűthető dézsafürdő és szauna remek kikapcsolódást nyújt egy aktív nap után.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Fogadó a táncoló kecskékhez
Összesen 12 darab kétágyas szobával várja vendégeit a fogadó, Galyatetőn, a mátraszentistváni Síparktól 3 km-re. Ellátás: félpanzió, vagy a'la carte a ház éttermében és kávéházában. Wellness: szauna és jacuzzi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.