Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Jótékonysági Síkupa lesz a Kreischbergen

2012.03.22.

Jótékonysági Síkupa lesz a Kreischbergen Az első Áprili-Sí Jótékonysági Síkupát a 2011-es évben indítottuk útjára, nagy sikerrel. Az összefogásnak eredménye is lett, olyannyira, hogy a tavaly összegyűlt szponzori támogatásokból és a versenyre dedikált nevezésekből összegyűlt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak szánt mentőautó ára.
A Síverseny a tavalyi nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel idén 2. alkalommal is megrendezésre kerül az osztrák Alpokban, így szeretettel várjuk a tavalyi támogatóinkat idén is, illetve azokat, akik a tavalyi évben sajnos lemaradtak róla.
Időpont: 2012 március 30 - április 1.
Helyszín: Ausztria, Murau

Célcsoport: széles célközönség, elsődlegesen az aktív kikapcsolódást kereső családosok, akik szívesen vesznek részt egy amatőr síversenyen, mely egyben jótékonysági célokat is szolgál.

Szeretnénk megköszönni a tavalyi évben sikert arató rendezvény szponzorainak és versenyzőinek a támogatást és a részvételt egyaránt. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjtött mentőautóra készül egy egyedi matrica, melyen feltűntetjük a tavalyi szponzorokat, illetve a résztvevők aláírását.
A felmatricázott mentőautó a II. ÁpriliSí Jótékonysági síversenyen testközelből megtekinthető.

Az első hazai jótékonysági síverseny:

Az egyedülálló kezdeményezés, amely karitatív szellemisége miatt eltér minden eddigi síversenytől, immáron második alkalommal kerül megrendezésre a tavalyi sikerre való tekintettel. Az esemény célja idén is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatása.
Nagyszabású, hagyományteremtő családi síhétvége egy amatőr, nyílt síversennyel, egész napos szórakoztató, zenés programkínálattal minden korosztály számára csodálatos helyszínen, társadalmi problémákra érzékeny közönség számára.
Az esemény unikális jellege, és a programhoz csatlakozó közismert személyiségek miatt várhatóan nagy sajtónyilvánosság kíséri majd a rendezvényt.

Házigazda: Várkonyi Andrea – a TV2 műsorvezetője
Fővédnök: Bánki Erik – az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke

Programterv:

2012.03.30. péntek
  • 10:00 érkezés Murauba
  • 10:00 – 16:00 síelés, felkészítő edzések
  • 14:00 – 16:00 versenyregisztráció a szállodában és a pályán
  • 19:00 – 21:00 ismerkedési est a szállodában
2012.03.31. szombat
  • 10:00 találkozó a sípályánál
  • 10:00 – 10:15 köszöntőbeszéd, versenymenet és programok ismertetése
  • 10:15 – 15:00 síversenyek
    egész nap zene, gyermek – és felnőtt programok
  • 15:30 – 16:30 táncbemutató és tánc órák Südi Iringóval
  • 16:30 – 17:00 eredményhirdetés és díjkiosztó
  • 17:00 – 18:00 meglepetés Koncert a szálloda teraszán
  • 18:00 – 20:00 Borkóstoló a Relax Resort Hotelben
  • 20: 00 – Afterparty
2012.04.01. vasárnap: fakultatív programok

Kedvezményes síbérletek ára kizárólag a versenyre nevezők részére március 30. és április 1. között:
1 napos: 30 € /fő
2 napos: 52 € /fő
3 napos: 78 € /fő
A síbérleteket a sífelvonó kasszájánál tudják megvásárolni kedvezményes áron mindazok, akik a versenyre beneveztek. A síbérletekért itt egy 3 eurós depozitot is elkérnek, amit a kártya leadásakor a kasszánál visszatérítenek.

Verseny: nyílt, amatőr síverseny.
Induló kategóriák: felnőtt férfi, felnőtt női és gyermek.
Nevezési díj:
49 € – felnőtt
19 € – gyermek

A befolyt összeget teljes egészében a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatására ajánljuk fel.

Értékes díjak:
  • hosszúhétvége a Relax Resort Hotelben 2 fő részére
  • értékes elektronikai eszközök
  • repülőjegyek
Bővebb infó a www.aprilisi.com honlapon!
KOMMENTEK
Bukfenc | 2012.03.24. 18:07
Remélhetőleg lesz még hó!

Szállástippek
Rosenkranz Üdülőházak csillagcsillagcsillag
Igazi kis alpesi paradicsom 1.100 méter magasságban, 3,5 km-re Kreischbergtől. 2-10 fős, régi osztrák bútorzatú apartmanok önellátással, társalgóval, reggeli zsemleszervizzel és közös szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Club Hotel am Kreischberg csillagcsillagcsillagcsillag
Modern, négycsillagos szálloda a kabinos lift alsó állomásától 150 méterre. Szállodai szobákkal, 2-8 fős apartmanokkal, wellness részleggel, fitnesz teremmel várja a vendégeket. Szolgáltatások: játékterem, konferenciaterem, sítároló, WiFi, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Alpenblick Kreischberg csillagcsillagcsillagcsillag
Felújított, 4 csillagos szálloda, kb. 600 m-re a kreischbergi kabinos lifttől, félpanziós ellátással. Wellness részleg bel-és kültéri (fűtött) medencével, szaunákkal.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.