Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Bode Miller és sportszergyártója vitája már a bíróságon

2016.09.20. Bata Attila

Bode Millert valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, aki valamennyire is követi az alpesi versenysport eseményeit. Sokak kedvencét már régóta nem láthattuk síelni, de ha jogilag nem rendeződnek a dolgok, akkor az idei szezonban sem fog rajthoz állni rangos nemzetközi versenyeken.
Bode Miller olimpiai bajnok, többszörös világbajnok. Pályán és pályán kívüli mutatványai miatt is sokat szerepel a hírekben. 2006 májusában szerződést kötött a Head céggel, azóta csak ezzel a felszereléssel versenyzett. A szerződéssel mindkét fél elégedett lehetett, hiszen kétszer is meghosszabbították.

Miller az amerikai világbajnokságon, 2015 februárjában bukott, megsérült és azóta nem versenyzett. A bukás után kénytelenek voltak újratárgyalni az élő szerződésüket, amelyből még két év volt hátra. Mostani Head nyilatkozatok szerint, a sportszergyártó akkor úgy tudta, hogy a sérülés után Miller befejezi a pályafutását, a szerződést érvénytelenítették, de betettek egy feltételt, amely most a gondot okozza.

Eszerint, ha a következő két szezonban (2015/2016 és 2016/2017) Miller mégis indulna VK versenyeken vagy világbajnokságon, azt csak Head felszerelésben teheti. A feltételt Miller is elfogadta.

Miller a Bomber Ski reklámjában
2015 novemberében napvilágot látott, hogy Miller a Bomber Ski egyik résztulajdonosa lett. Mellette a reklámarca és a nagykövete. Pályán kívül már ebben a minőségben szakértett a közvetítések alatt, hiszen a tavalyi szezont teljesen kihagyta.

A dolgok egyre jobban beindultak, Miller egykori szervizemberét is elcsábította, aki Miller kényszerszünete alatt a svájci Lara Gut léceit készítette elő. Miller tervei szerint ezzel a léccel indulna a következő évad versenyein.

Múlt héten Miller az amerikai bíróságon beperelte a Head-et, mondván a fenti feltétel akadályozza őt a szabad versenyzésben és jövedelemszerzésében, amellyel a családját szeretné eltartani. (Off topik: a hírek szerint már úton van a negyedik Miller bébi, novemberre várható).

Tegnap a Head is kiadott egy nyilatkozatot, hogy csalódtak Millerben amiért nem tartja be a szerződést, de szívesen látnák a pályán versenyezni, de csak a saját felszerelésükkel.

Jelenleg itt tart a dolog. Bő egy hónap múlva kezdődik a világkupa sorozat Söldenben, addigra talán kiderül, hogy milyen feltételekkel versenyezhet a már a 39. évét taposó Bode Miller.
KOMMENTEK
TZoli | 2016.09.20. 11:20
Ez a vita egy jó reklám a Bomber Skinek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.