Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Dráma Tirolban: öt áldozatot követelt a szombati lavina

2016.02.06. Bata Attila

Szombat délelőtt az ötfokozatú skálán 3-as fokozatú lavinaveszély volt érvényben Tirolban. A nap folyamán 18 kisebb-nagyobb lavináról érkezett jelentés. A legszomorúbb eset Wattener Lizum környékén történt, ahol egy 17 fős sítúrázó csoportot sodort el a hóomlás. Eddig öt halálos áldozatot találtak.
Az ORF jelentése szerint a Wattener Lizum melletti Geierspitzte északkeleti oldalában hatalmas lavina indult meg nem sokkal 12 óra után, 2000 méteres magasságban. A több száz méter széles és öt méter magas lavina két cseh sítúrázó csoportot sodort el, összesen 17 túrázóval, illetve köztük két hegyivezetővel.

A csoportok a Lizumer Hütte vendégei voltak. A hütte üzemeltetője többször is figyelmeztette a társaságot a lavinaveszélyre, akik ennek ellenére elindultak. Az osztrák tévének adott interjúban kijelentette, hogy ő csak figyelmeztetni tudta őket, megtiltani nem lehetett nekik. 

A hegyimentőket 12:15-kor riadóztatták, akik helikopterekkel és kereső kutyákkal érkeztek a szerencsétlenség helyszínére. A bajbajutottak közül többen saját magukat ki tudták szabadítani a hó fogságából. A hegyimentők öt halálos áldozatot találtak, az egyik sítúrázót komoly sérülésekkel szállították kórházba. 
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.