Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Farkas Norbert: öt nap alatt négy győzelem

2013.02.04. sielok.hu

Farkas Norbert: öt nap alatt négy győzelem Farkas Norbert január végén folytatta 2013-as erőltetett menetét. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló hatalmas fölénnyel nyert mind az ifik, mind a felnőttek országos bajnokságán, ezen kívül egy ritka jubileumot is ünnepelhetett.
A 21 éves síelő tehát öt nap alatt négy versenyen vett részt, hiszen az ifjúsági és a felnőtt magyar bajnokságban is csúszott szlalomban és óriásban egyaránt. A világbajnokságra készülő síelő minden egyes futamot megnyert, ráadásul hatalmas előnnyel, így ismét bizonyította, hogy Magyarországon nincsen nála jobb a férfiak között.

„Mind a nyolc futamon jó időket csúsztam, gyakorlatilag hiba nélkül, így elégedett lehetek. Az óriást mindkét mezőnyben 4-5 másodperces idővel nyertem, de szlalomban is több másodperc volt a különbség a javamra. Szerintem elég meggyőző voltam így közvetlenül a világbajnokság előtt” – mesélte a sportoló.

Farkas Norbert
Farkas Norbert
A Farkas-család ráadásul a győzelmeken kívül egy rendkívül különleges és egyedülálló jubileumnak örülhetett. „Az ifi bajnokságban begyűjtött elsőségem volt a Farkas-család 100. aranyérme, beleszámolva a csapatversenyeket is. Azt hiszem, hogy emiatt a bátyámmal igencsak büszkék lehetünk magunkra.”

Norbi egyébként szó szerint kicsattan a boldogságtól, ugyanis továbbra is úgy tűnik, hogy remek formában érkezhet még bő egy hét múlva a világbajnokságra. „A szezon elején elég sok versenyen kiestem, nagy rontásokkal. Most viszont ez már a tizedik versenyem volt egyhuzamban nagyobb hiba nélkül. Ez már összesen 20 futamot jelent. Remélem, hogy ez a forma a világbajnokságig is kitart!”

A már sokat emlegetett világbajnokság megnyitóünnepségét éppen ma, azaz február 4-én rendezik, de Norbi csak a torna vége felé szerepel, ezért 13-án utazik el Schladmingba. Az esélyekről, tervekről, reményekről a napokban beszélgetünk majd a síelővel.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.