Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hamburg nem akar libegőt a kikötőben

2014.08.28. Bata Attila

Izgalmasnak ígérkező népszavazásnak lett egyszerű vége. A hétvégi népszavazáson a hamburgiak úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha egy libegő épülne a kikötői negyedben. A 35 millió eurós projekt így meghiúsult. Ennek ellenére egyre több európai város is gondolkozik a „síliftek városiasításán”.
Tegnap közölték a vasárnapi népszavazás eredményét, és helyiek nagy többséggel elutasították a libegő megépítését. A tervek szerint a hamburgi kikötőnegyedben a Doppelmayr és a Stage Entertainment programszervező iroda közösen építette volna meg a nagykabinos liftet. Az Elba folyó felett 80 méterrel is közlekedő kabinos a cég 2000 fős modern színházánál is megállt volna, de a hamburgiaknak le kell mondaniuk arról, hogy libegővel menjenek musicalt nézni.

Hamburgi terv (Doppelmayr/Stage Entertainment)
Hamburgi terv (Doppelmayr/Stage Entertainment)
Mintegy 55 ezren mentek el vasárnap szavazni, ez közel 25%-os részvételi arány. Az eredményeket szerdán jelentették be hivatalosan. Ezek szerint a szavazók 63,4%-a ellenezte a beruházást.

Hamburgi terv (Doppelmayr/Stage Entertainment)
Hamburgi terv (Doppelmayr/Stage Entertainment)
A síterepeken megszokott liftek városokba való telepítése nem új dolog. Az idegenforgalmi célokon kívül több helyen is, mint a helyi tömegközlekedés eszközei működnek. 2010-ben hasonló épült Velencében, a 2012-es olimpiára Londonban, de Törökországban, Ázsiában és Dél-Amerika számos városában is már libegővel járnak munkába az emberek.

Tavaly mi is beszámoltunk a bécsi tervekről, de még Grazban is szóba került egy érdekes felvonó gondolata. Ott a Mura folyón, kvázi hajók helyett, egy libegő útvonalát építenék ki hét megállóval a folyón, az egyik megálló az alábbi képen látható.

Így nézne ki egy állomás Grazban a folyón
Így nézne ki egy állomás Grazban a folyón
Franciaországban és Olaszországban is számos terv lát napvilágot, de ezek az elképzelések legtöbbször a tervek szintjén maradnak, hiszen a mostani népszavazás is mutatja, sokan idegenkednek ezektől a tervektől.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.