Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kovács Barnabás szövetségi kapitánytól búcsúzunk

2017.01.02. Gémes Renáta

Tragikus hirtelenséggel életének 71. évében elhunyt Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség északi szakágának szövetségi kapitánya.
Kovács Barna évtizedek óta a hazai sísport meghatározó alakja, egyik legnagyobb egyénisége volt. Román síversenyző bajnok édesapjától sajátította el a síelés alapjait kétévesen, testvérével, Kovács Gedeonnal együtt. A Honvéd színeiben tizennyolc éves koráig versenyzett, több ifjúsági bajnokságot nyert, és tagja volt az alpesi sí válogatott keretnek.

Edzői pályája 1972-ben indult, miután elvégezte tanári és sí szakedzői szakot a Testnevelési Főiskolán. 1973-tól a magyar alpesi síelés szakmai vezetőjeként dolgozott. Munkája nyomán versenyzői megalapozták a sísport sikereit, kiemelkedően szerepeltek a nemzetközi élmezőnyben, a 70-es, 80-as években többek között Kővári Enikő, Apjok Ildikó, Görgey Anna a világkupa sorozatban is bemutatkozott. Legszebb eredmények közé tartoztak az 1981-ben a spanyolországi Jacában lebonyolított Universiadé összetett versenyében Apjok Ildikó 5. és Kozma Péter az 1983-as Szófiában és 1985-ös olaszországi Nevegalban megrendezett Téli Universiadékon 4. és 5. helyezései.

A magyar válogatottat tizenhárom évig irányította, majd külföldi felkérések következtek, többek között Hollandiában, Chilében, Argentínában, de edzette az ausztrál válogatottat is. Közben a legeredményesebb magyar alpesi versenyzőket segítette abban, hogy időről időre együtt dolgozhassanak az általa vezetett csapatokkal. Ennek is köszönhető, hogy Bónis Attila síversenyző a kilencvenes évek elején megnyerte a cseh, a szlovák és a lengyel nemzetközi bajnokságokat, az osztrák UNI bajnokságot és több más FIS-versenyt.

Kovács Barnabás vezetésével vett részt a magyar csapat az 1992-es Albertville-i, majd az l994-es Lillehammeri téli olimpián, ahol Bónis Attila műlesiklásban 20. helyezést ért. A kilencvenes évek végén leánya, Kovács Mónika volt a legeredményesebb magyar alpesi síelő, az 1998-as Naganóban rendezett téli olimpiára 3 számban kvalifikálta magát, és az összetett versenyben 21. helyezést szerzett.
A szakember a kétezres évek végén tért vissza végleg Magyarországra, és 2008 óta oroszlánrészt vállalt a Magyar Sí Szövetség szakmai feladatainak kidolgozásában és megvalósításában. Előbb szövetségi kapitányként valamennyi szakágért felelt, több téli olimpián és világbajnokságon irányította és segítette a válogatott sízőket. A magyar sísport fejlődésében elvitathatatlan érdemeket szerzett, szerényen, sokszor a háttérből legjobb tudása szerint segítve a fejlődést állt ki a szövetség 2006 óta működő új vezetése mellett.

Kovács Barnabás 2016 januárja óta átadta szövetségi kapitányi helyét az alpesi sí sportágban fiatal és tehetséges kollégájának, Stark Mártonnak, onnantól kezdve töretlen lelkesedéssel irányította szövetségi kapitányként a biatlon, sífutás, síugrás sportágakat, vezette az északi sportágak szakmai munkáját.

Kovács Barnabás 2017. január 1-én, délután tragikus autóbalesetben vesztette életét. Temetéséről a család később intézkedik. A Magyar Sí Szövetség saját halottjának tekinti.
KOMMENTEK
Lackó | 2017.01.06. 10:05
Most olvasom csak a hírt, döbbenet. Nemrég még jót beszélgettünk síről, síelésről. Kedves ember volt. :-(

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.