Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kitzbühel: szabad az út a versenyek versenye előtt

2010.01.11. Bata Attila

Kitzbühel: szabad az út a versenyek versenye előtt A Nemzetközi Sí Szövetség ellenőrei megvizsgálták a Kitzbühel legendás pályájának az állapotát, felmérték hol tartanak az előkészületekkel és megállapították, hogy semmi akadálya sincs, hogy két hét múlva megrendezzék a versenyek királyának számító Hahnenkamm versenyt.
Jelenleg is kiváló állapotban van a versenypálya a szemlebizottság véleménye alapján, ezért az idén biztosan megrendezik a 70. Hahnenkamm versenyt, január 22. és 24. között. Fantasztikus hetek előtt áll a világ alpesi sísportja, három rendkívül izgalmas síverseny követi egymást, ez az időszak minden szezonban az év csúcspontja, idén ugyan a februári Olimpia egy kicsit elvesz a fontosságából, de a vonzerejük ettől még semmivel sem csökken.

A következő hétvégét a síelők a svájciak hasonlóan klasszikus és hagyományosnak tekinthető wengeni futamaival kezdik, majd két hét múlva következnek a kitzbüheli futamok. Utána pedig a mezőny Schladmingban folytatja, ahol a maga nemében már klasszikusnak számító, esti, villanyfényes versenyt rendezik meg, várhatóan ötvenezer nézővel a célegyenesben.

Kitzbühel nem csak az osztrák síversenyek, hanem az osztrák sportesemények csúcsa is. A televíziós közvetítés nézettsége minden más sportot felülmúl, az igazság az, hogy ebben az időpontban a többi csatorna akár nyugodtan ki is kapcsolhatna arra a kis időre. Az osztrák társadalmi elit részére a megjelenés szinte kötelező, időközben Kalifornia kormányzójává választott Arnold Schwarzenegger sem szokta elmulasztani, hogy a versenyre hazautazzon. A pályát hétfőtől – majdnem két héttel a versenyek előtt – teljesen lezárják a hobbisíelők elől, akik azért még további 170 kilométernyi pályán síelhetnek a környéken.

Wengen és Kitzbühel inkább a klasszikusnak számító lesikló versenyekről szól, az utóbbi időkben sajnos a balesetekről is. Hiába szélesítik a pályákat, vagy buldózerolnak el egy-két dombot a hatalmas sebesség mellett mindig történtek súlyos balesetek. Ezzel szemben Schladming szlalom versenye a technikás síelőknek (pl. Raich, Kostelic) kedvez. Az esti verseny hagyományaiban még nem vetekszik az előző két versennyel, de a közvetítés alatti reklámpercekben már elérték a klasszikusok szintjét.

Tehát, különleges csemegére számíthatunk a következő hetekben a férfi alpesi síelést illetően, az Eurosport a versenyeket élőben közvetíti.
KOMMENTEK

Szállástippek
Gasthof Kammerhof
A tradicionális, teljesen felújított panzió felszereltségéhez recepció, étterem (pizzéria), reggeliző-étkező, társalgóhelyiség, parkoló, terasz tartozik. Skiwelt Wilder Kaiser ingyenes síbusszal: 15 perc.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Dorfresort Kitzbühel
Exkluzív apartmanok Kitzbühel és Wilder Kaiser - Brixental között Reit településen. Kutyabarát szállás, több típusú és méretű apartmannal, jól felszerelt konyhával, sítárolóval, wellness részleggel és étteremmel várja vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Ludwighaus
A Ludwighaus fiatalos alpesi ház Neukirchen am Grossvenediger központjában, a Wildkogel Arena sítereptől kb. 600 m-re található, de Kitzbühel és Zillertal síterepei is 15 perc alatt elérhetőek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.