Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Legjobbjait ünnepelte a Magyar Sí Szövetség

2016.05.31. Gémes Renáta

Legjobbjait ünnepelte a Magyar Sí Szövetség Bajnokait, szakembereit és önkénteseit köszöntötte a Magyar Sí Szövetség a Sportpáholy Alapítvánnyal közösen rendezett ünnepi vacsorán, pénteken, a budapesti Gerbeaud Átrium termében. A magyar sísport legeredményesebb versenyzője, Miklós Edit a díj megalapítása óta minden évben elismerésben részesül.
Idén a lillehammeri ifjúsági téli olimpián sikeresen szereplő versenyzőknek is emlékplakettet adott át a szövetség vezetősége. Az eseményen bemutatkozott Miklós Edit csapatának 2 új szakembere is.

A Magyar Sí Szövetség minden versenyidény végén a mögötte álló szezon legnagyobb sikereit ünnepli, melyek közül idén is kiemelkedik Miklós Edit kiváló versenyzése az alpesi sí világkupában. Az est során emlékplakettet kaptak többek között a szövetség legeredményesebb sportolói, köztük a lillehammeri ifjúsági téli olimpián kiválóan szereplő Szőllős Barnabás, alpesi síző és a Herneczky Áron, Veres Mirella alkotta biatlon vegyesváltó is.
A vacsorán Dr. Kaszó Klára ügyvezető elnök bejelentette, hogy Miklós Edit munkáját a svájci Stefan Abplanalp vezetőedző mellett ezentúl az osztrák David Schweninger edző és a szlovén Miha Dolinar szervizember is segíti. A síző szárazedzéseit pedig továbbra is Zakariás Zsolt irányítja.
A Magyar Sí Szövetség díjazottjai
A Magyar Sí Szövetség díjazottjai

A díjazottak:

  • Miklós Edit - A szezon legjobb sí versenyzője
    Az MTK alpesi sízője a világkupában a 2015/2016-os idényben valamennyi lesikló futamában és kétszer szuper óriás-műlesiklásban is pontot szerzett, négy top tízes helyezést tudhat magáénak. A sportoló pályafutása eddigi legstabilabb évét zárta.

  • Stark Márton - A szezon edzője
    2015 nyarán a serdülők felkészülésének irányításával, majd 2016 januárjában az alpesi szakág szövetségi kapitányi feladatainak ellátásával is megbízták. Irányítása alatt nagy fejlődésen mentek keresztül a serdülők, akik négy dobogós eredményt értek el nemzetközi versenyeken, az ifjúsági sízők pedig sorra javítják FIS pontjaikat.

  • Szőllős Barnabás - A szezon utánpótlás sportolója
    Az idei szezon legnagyobb szenzációját érte el a lillehammeri ifjúsági téli olimpián, ahol 7. lett műlesiklásban. Látványos fejlődését bizonyítják dobogós szereplései is nemzetközi versenyeken: a junior világbajnokságon az első kétéves ifik között U18-as kategóriában 3. helyen végzett, és három nemzetközi FIS-versenyen is dobogóra állhatott.

  • Szőcs Emőke - A szezon legsikeresebb északi sportolója
    A biatlonos minden IBU kupás versenyén az olimpiai kvalifikációs limiten belül jól teljesített. Többször 100 ponton belül végzett. Kiegyensúlyozott versenyzésével értékes eredményeket hoz a szakágnak. Idei legjobb szereplése egy 21. helyezés volt sprint számban az IBU Kupa Martell Val Martello-i állomásán.

  • Veres Mirella és Herneczky Áron - A szezon legjobb csapata
    Az ifjúsági olimpián versenyző csapatunk adottságainkat és lehetőségeinket messze túlszárnyaló eredményekkel az utóbbi húsz év világversenyeinek legjobb biatlon eredményét érte el Lillehammerben. A Herneczky Áron, Veres Mirella alkotta biatlon vegyesváltó 19. lett, megelőzve többek között Ausztria, Lengyelország és Szlovénia váltóját.

  • Straub György - A több évtizedes önkéntes munkáért
    A Magyar Sí Szövetség alpesi sí versenyeinek rendezésének évtizedek óta hasznos segítője.
Az elismeréseket Dr. Kaszó Klára ügyvezető elnök és Gótzy Antal alelnök adta át.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.