Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Megkezdődött a nyári szezon a francia gleccsereken

2017.06.29. Bata Attila

Az elmúlt hétvégén két francia gleccseren (Tignes és Les 2 Alpes) nyitották meg a pályákat a nagyközönség előtt. Néhány héttel ezelőtt már Val d'Isere is kinyitott. Akárhogy is nézzük, egyre szűkül a nyári síelés lehetősége Franciaországban (is), és már ez a három gleccser sem tart ki egész nyáron.
Tignes a nyári nyitás előtt
Tignes a nyári nyitás előtt
Szombaton megnyílt a Grande Motte gleccser Tignes síterepén, de az első hét még csak olyan bemelegítő jelleggel üzemel, a pályák nagy részét, körülbelül 20 kilométernyit majd csak július 1-től indítják be.

Idén nyáron összesen 44 napot tartanak nyitva a síelők kedvéért, hiszen augusztus 4-én már bezár a gleccser, utána a liftek már csak túrázókat szállítanak szeptember 1-ig. Ehhez persze tegyük hozzá, hogy minden az időjárástól függ, egy esetleges forró július áthúzhatja a terveket.

Tignes az első napon
Les 2 Alpes is szombaton nyitott, a 2900 és 3600 méter közötti területen lehet síelni. A síterep nyári újdonsága az újonnan épített szánkópálya, amelyet már mutatunk is az alábbi videón.

Les 2 Alpes: az új szánkópálya
Itt bátrabban terveznek, ha az időjárás is úgy akarja, akkor csak szeptember 2-án fejezik be a nyári szezont.

Val d'Isere síterepén nyáron a Pissaillas-gleccser várja a síelőket. Érdekesség, hogy a három lift mellett itt a hóágyúkat is be tudják indítani, ha szükséges. A nyári szezon június 10-én kezdődött és már július 16-án véget is ér.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.