Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit december elején kezdi meg a világkupát

2014.10.30. MTI

A szocsi olimpián lesiklásban hetedik Miklós Edit rendszeresen az első 15-ben akar végezni az alpesi sízők idei világkupa-szezonjában. Az időközben magyarosított, horvát születésű Samsal Dalibor pedig november közepén versenyezhet először magyar színekben.
A csíkszeredai születésű síző a csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, a legjobb eredményt kedvenc pályáján, St. Moritzban várja magától, ott jövő január végén versenyez majd a mezőny. A februárban sorra kerülő egyesült államokbeli világbajnokságon az első hat közé szeretne bekerülni. A mostani szezonban is a lesiklás lesz a fő száma, de indul szuper-óriásműlesiklásban, kombinációban és műlesiklásban is.

Miklós Edit december elején, a Lake Louise-ban sorra kerülő lesikló vk-versenyen kapcsolódik be a sorozatba, amely a múlt hétvégén, a férfiak és a nők söldeni óriás-műlesikló viadalával kezdődött.

Miklós Edit / Facebook
Miklós Edit / Facebook
Az MTK 26 éves sízője a kötetlen beszélgetés során több érdekességet is elárult a sílécek élezésével, illetve a síbakancsok állíthatóságával kapcsolatban, valamint arról is beszélt, hogy ezekkel a módosításokkal mennyire lehet befolyásolni az időeredményeket. 

Elmondta, hogy augusztus óta edz havon, intenzívebben szeptember közepe óta síel, s edzőjével mindennap kielemzi a csúszásairól készített videofelvételeket.

Kapitány Ildikó, a Magyar Sí Szövetség főtitkára az MTI kérdésére azt mondta, a nemrég magyar állampolgárságot és útlevelet kapott, horvát születésű Samsal Dalibor hozzájutott a magyar licenchez is, sőt, november 16-án, a finnországi Leviben sorra kerülő műlesikló vk-versenyen már rajthoz is áll. 

A 28 éves versenyző magával hozta az eddigi eredményeit, így jó starthelyeket kap majd a futamokon. A műlesikló-specialista Samsal a világranglistán 59., ennek köszönhetően a magyar férfi sízők ebben a szakágban már három kvótát kapnak az Európa Kupa versenyeire, a más világranglista pontokat adó viadalokon pedig minden szakágban négy helyett hat magyar férfi indulhat majd.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.