Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Bode Miller ma történelmet írhat az olimpián

2010.02.23. Bata Attila

Bode Miller ma történelmet írhat az olimpián Négy évvel ezelőtt mindenki azt várta tőle, amit az idén Lindsey Vonn-tól, csakis róla szólhatnak az alpesi síversenyek. 2006-ban semmi sem jött össze, az akkori kudarc után 2010-ben, a rég áhított olimpiai arannyal Bode a csúcsra ért. A világ egyik legsokoldalúbb versenyzője még akár két újabb érmet is nyerhet.
Bode Miller aranyérmet nyert a szuperkombinációban, egy olyan versenyszámban, amelyben inkább a sokoldalú versenyzőknek terem babér. A leggyorsabb szám, a lesiklás, és a legtechnikásabb szám, a szlalom összesítése után derül ki, hogy ki nyeri ezt a számot. Az utóbbi időben, ahogy a most az Olimpián is, ez a szám már kicsit eltolódott, csökkent a lesiklás szerepe, és inkább a műlesiklóknak terem több babér. Bode Miller is a műlesiklásával nyerte meg az aranyat, ahogy mondja „úgy síeltem, mint gyerekkoromban, boldogan, szabadon, gond nélkül. Nem gondoltam olyan dolgokra, amelyekre az idősebb síelők szoktak”.

Vagyis arra, hogy milyen könnyen kieshet, amely Miller esetében egészen könnyen következik be. Talán hihetetlen, de úgy lett négyszeres világbajnok, kétszeres összetett VK győztes és most olimpiai bajnok, hogy életében majdnem 350 VK futamon állt rajthoz és a statisztikák szerint majdnem a 40 százalékát nem fejezte be, sokszor bukás miatt nem ért célba, de olyan is volt, hogy utólag zárták ki. Vasárnap azonban ismét a fiatal Millert láttuk, aki majdnem egy évtizeddel ezelőtt berobbant az élvonalba, ugyanazzal a hatalmas lendülettel és győzni akarással.

Nagyon kevesen gondolták, hogy ez Miller olimpiája lesz. A szezonban már többet volt távol a versenypályáktól, mint valaha. A legtöbb időt nemrégen született kislányával töltötte, kihagyta a versenyeket és már az edzéseket is. Bejelentette, hogy a jövőben inkább golfozni fog a síelés helyett. Aztán jött az olimpia! Az első három gyors versenyen a pálya feléig mindig az élen állt. A legjobb részidővel jött le lesiklásban, szuper-óriásműlesiklásban, és a kombináció lesiklásában, de a végét már nem bírta. Talán a kihagyott edzések, vagy egyéb okokból, de a VK versenyekhez hasonlóan az utolsó szakaszokra mindig elfogyott az ereje, értékes másodperceket vesztett, és vele együtt az aranyakat.

Miller olimpiai mérlege eddig 1 arany, 1 ezüst és egy bronz – három számból. Hátra van még az óriás-műlesiklás a mai napon, és a szlalom február 27-én. Férfi síelő még soha, egyetlen olimpián sem nyert négy érmet. Miller most történelmet írhat, bár nem lesz könnyű, sőt piszok nehéz. Miller szerint legalább 15 síelő van, aki bármikor nyerhet a technikai számokban. Ha Millernek sikerülne még egy érmet nyernie, akkor olyan neveket előzne meg, mint az osztrák Stephan Eberharter (Salt Lake City - 2002), vagy a norvég Kjetil-Andre Aamodt (Lillehammer – 1994). Mondjuk, könnyebb helyzetben van, mint a régi nagyok, akik régen csak három számban indulhattak, de Toni Sailer 1956-ban, Jean-Claude Killy 1968-ban be is gyűjtötte mind a három aranyat.

Magyar idő szerint tehát ma délután 18:30-kor kezdődik a férfi óriásműlesiklás első futama (Eurosport élőben közvetíti). Miller akár már ma történelmet írhat …
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.