Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Nassfeld: szlovákok veszik meg a síterepet?

2018.01.18. Bata Attila

Még ezen a héten lehet ajánlatokat benyújtani Karintia legnagyobb síterepének közel 30%-os tulajdonrészére. Az eladandó részre a szlovákok és egy helyi cég is pályázik, és úgy hírlik, hogy a szlovákok szívesen fizetnének többet egy nagyobb arányú tulajdonrészért is. Már most zajlik a vita, kinek kellene (nem) eladni.
A Hypo egyik építkezésekkel foglalkozó vállalata (Heta) közel 30%-os részesedéssel bírt eddig a nassfeldi síterepben. Szeretnének ettől a tulajdontól megszabadulni, még ezen a héten várják az ajánlatokat.

A nagyjából egyharmadnyi tulajdonrész mellett ugyanennyivel rendelkezik a tartomány (Karintia), valamint a síterepet alapító, helyi legenda Arnold Puchner is. A szerződés szerint a tartomány és Puchner megvétózhatja a Heta tulajdonrészének eladását, ha a vevő nem szimpatikus számukra.

Eddig ketten jelentkeztek, egy helyi építőcég valamint a szlovákok nagyágyúja, a Tatry Mountain Resort (TMR). Ez utóbbi cég üzemelteti többek között Chopok síterepét, valamint a Magas-Tátra nagyobb síterepeit (Csorba-tó és Tátralomnic). Ezen felül komoly beruházással kikupálták a lengyel Szczyrk síterepét, rossznyelvek szerint ezért is nem maradt pénz tátrai fejlesztésekre az idén. Ezen felül érdekeltek még két csehországi síterepben is.

Azt már évek óta lehetett olvasni, hogy szeretnének egy osztrák síterepet is, most eljöhet az alkalom. Puchner igenis el tudná képzelni a szlovákokat a tulajdonosok között, hozzátette, hogy a szlovákok további vendégeket tudnának odavinni.

A hírek szerint mindkét ajánlattevő nemcsak a Heta tulajdonrészét, hanem a tartomány részét is szívesen megvenné. A karintiai illetékesek szerint ennek jelenleg nincs realitása.

Azt is rebesgetik, hogy Puchner és a tartomány között nem a legjobb a viszony. Puchner a közelmúlt meghiúsult terveiért a tartományt hibáztatta. Többek között karácsony előtt hiúsult meg a több évtizedes terv az olasz összeköttetésről.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, most politikailag mindenki aktív. Van, aki nem akar külföldieket, van, aki bárkinek odaadná, aki teljesíti a feltételeket. Közben az elmaradt összeköttetésre félretett pénzről is sokan mondják el a véleményüket, hol és mire kellene azt költeni. 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓ
Chalet Kammleitn
Tradicionális alpesi panzió Karintiában, a nassfeldi sítereptől 4 km-re. 2, 3 és 4 ágyas szobák félpanziós ellátással, szaunázási lehetőséggel.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Arena Franz Ferdinand csillagcsillagcsillagcsillag
Nassfeld egyik legújabb szállodája közvetlenül (100 m) a síterep völgyállomásánál várja vendégeit, kétágyas és családi szobákkal, félpanziós ellátással. Wellness részleg fűtött bel- és kültéri medencével, szaunákkal, gyermekeknek 140 m2-es játszóbirodalom, mászófal!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Almresort Gartnerkofel
A modern Almresort Gartnerkofel egy abszolút pályaszállás a nassfeldi sírégió Gartnerkofel részén. A szállás 6 különböző apartman típussal rendelkezik 4 és 12 fő közötti kapacitással, némelyikük saját szaunával is felszerelt.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.