Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Schumacher baleset: megfelelő volt a pálya jelölése

2014.01.08. Bata Attila

Ma délelőtt 11 órakor Patrick Quincy, a baleset körülményeit vizsgáló ügyész sajtótájékoztatót tartott a nyomozás jelenlegi állásáról. Az alábbiakban a sajtótájékoztató fontosabb információit vesszük sorra.
Véget ért a sajtótájékoztató. Összefoglalva azt lehet mondani, hogy igazából konkrét válaszokat nem minden esetben kaptunk. Schumacher sebességére vonatkozóan a rendőrök nem bocsátkoztak feltételezésekbe. Annyit mondtak, hogy Schumacher egy jó síelő sebességével síelt, ilyen tempóban síelt be az off-piste területre, ahol megpróbált lassítani, de ez nem sikerült. A nyomozók a baleset okainak tekintetében a sebességet nem tartják a legfontosabb tényezőnek.

A síterep felelőssége. Erről csak annyi hangzott el, hogy a pályák az érvényes szabályoknak megfelelően voltak jelölve, ebben a tekintetben a síterep megfelelt minden érvényes előírásnak. Az ügyész szerint hosszabb vizsgálat kell annak megállapítására, hogy a baleset helyszíne (az off-piste rész) a francia törvények szerint mennyire számít a "hivatalos pálya" részének. Az ügyész hozzátette, hogy Schumacher szándékosan választotta ezt az útvonalat és tért le a pályáról.

A családtól kapott kétperces filmen vannak hasznos információk, ez alapján tudták rekonstruálni Schumacher útját. A rövid filmből nem derül ki, hogy tényleg megállt-e a balesete előtt valakinek segíteni. Ahhoz, hogy a sebességét megmondjuk a film alapján, további vizsgálatok szükségesek.

Felszerelése rendben volt. Ez nem lehetett a baleset oka. A síléce új volt, csak a talpa sérült, ahol a szikla kárt tett benne. Kötése rendben volt és megerősítették, hogy a bukósisakja széttört.

Összefoglaló

  • Hatalmas az érdeklődés, az újságírók nem férnek be a terembe, az ügyész félórás tájékoztatást ígér.
  • Az ügyész elmondja, az ilyenkor szokásos vizsgálatokat végeztek. Évente körülbelül 50 ilyen ügyet kell vizsgálniuk.
  • Számos tanút kihallgattak és a helyszínen is többször vizsgálódtak.
  • A német sajtóban megjelent információt, hogy valaki okostelefonnal készített felvételeket az ügyész nem tudta megerősíteni. Nincs tudomása ilyen felvételről.
  • Megvizsgálták Schumacher felszerelését, valamint a sisakkamera által készített filmet is.
  • Schumacher a piros pályán síelt, majd áttért a pálya bal oldalára, aztán pályán kívülre.
  • Schumacher egyik léce beleakadt egy sziklába, ettől elesett, majd a pályától nyolc méterre található sziklának ütközött, Schumachert a baleset után a pályától kilenc méterre találták meg.
  • A sisakvideó sokat segített, megerősítette a nyomozás korábbi feltételezéseit.
  • Sikerült rekonstruálni az eseményeket.
  • Tudják, Schumacher milyen útvonalon síelt.
  • A sebességről: nehéz pontosan megmondani, hogy milyen gyorsan haladt. Schumacher jó síelő volt, amikor a pálya széléhez ért kissé lassított, de km/órában nem tudjuk megbecsülni a sebességét.
  • A pálya jelzései: rendben voltak, megfeleltek az érvényes szabályozásnak.
  • A sífelszerelés. Az információk alapján a felszerelése jó állapotban volt, ez nem okozhatta a balesetet.
  • Igaz-e hogy segített valakinek a baleset előtt? Még nincs válasz, a néhány perces videóból ez nem derül ki.
  • Újabb kérdés a sebességről. Nem ez a legfontosabb tényező a vizsgálat szempontjából.
  • Miért ilyen későn kapták meg a kamera felvételét? A kamerát a családtól kaptuk meg, Schumacher felesége és családja mindenben együttműködött velünk a vizsgálat alatt.
  • Hibázott-e Schumacher, amikor elhagyta a pályát? Erre most még nem válaszolnék - mondta az ügyész.
  • Az ügyész nem tud arról, hogy ezen a helyen korábban is történt volna baleset.
  • A balesettel kapcsolatban felelősről beszélni még túl korai, meg kell várni a vizsgálat végét.
KOMMENTEK
skioutlet | 2014.01.08. 13:08
Egy mondat kimaradt:

"A veszélyes szakaszt a baleset óta körbezárták, nem lehet rajta átsiklani." *

*forrás: Magyar Nemzet online
Chopoker | 2014.01.08. 13:28
Talán nem lesz már olyan lényeges új infó, ami gyökeresen megváltoztatná a tényállást, bár sose lehet tudni.

Azért jó lenne előbb-utóbb látni a rejtélyes felvételt, bár engem, személy szerint a széttört bukósisak képe, talán még jobban érdekelne.

Természetesen mindezektől sokkal fontosabb lenne, hogy minél kisebb "veszteségekkel", és minél hamarabb felépüljön Schumacher! Így legyen!
Bata Attila | 2014.01.08. 16:01
@skioutlet

ilyen infóról nem hallottam, ez olyan horderejű lenne, hogy tele lenne vele a világsajtó.

ellenben erről írnak a lapok:

Skiers and snowboarders continue to use the zone where Schumacher crashed, but say they know they need to be careful.

http://www.cbsnews.com/news/michael...-schumachers-helmet-camer...

a cikkben van egy kép a helyszínről tegnapi dátummal, nincs bekerítve
skioutlet | 2014.01.08. 18:25
@batus

Az biztos, hogy nem könnyű a sajtóhírekből kiigazodni!

Idézet a cikkből:
" Nem volt bekerítve a sziklás rész

Az ügyészség szerint már korábban jól láthatóan körül kellett volna keríteni ezt a területet; mivel nem végezte el, a pálya üzemeltetője tehető felelőssé a balesetért. Az vonatkozó pontos szabályzatot még tanulmányozza az ügyészség, így a felelősség megállapítása még nem aktuális. Aki azonban valaha síelt már, tudja, hogy szinte minden síparadicsomban vannak hasonló szakaszok. Valahol lezárják őket, valahol nem, de mindenhol jelölik a veszély mértékét.

Az ügyészség nagyon óvatosan fogalmazott a sajtótájékoztatón, nehogy megsértse Schumachert vagy családját, de úgy tűnik, a pilóta nem tartott be néhány íratlan szabályt, amivel veszélybe sodorhatta testi épségét. Az azonban elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy törvényt biztosan nem sértett a lesiklás során."

bild.de:

"Es ist noch offen, ob strafrechtliche Ermittlungen eingeleitet werden. Dies betrifft auch mögliche Ermittlungen gegen den Pistenbetreiber im Skigebiet von Méribel."

http://www.bild.de/sport/motorsport.../michael-schumacher/schum...
skioutlet | 2014.01.08. 18:57
Egy újabb meglepő cikk:

"Egy fiatal hölgy valamivel több mint négy évvel ezelőtt törte össze magát ugyanott, ahol napokkal ezelőtt a hétszeres világbajnok Michael Schumacher! Öt 25 millió forinttal kárpótolták:

http://sport.hir24.hu/forma-1/2014/...01/08/schumacher-balesete...

De háló még mindig nincs.
| 2014.01.08. 20:04
Nem akarom a sípályát védeni. De most komolyan hálót kéne mindenhova húzni? Oké hogy szakadékhoz raknak de ilyen helyre minek? Oktogonnál se rohangálunk keresztbe át, mert nincs mindenhol korlát. Ott a zebra és lámpa azért van. A sípályán aki letér róla TUDNIA kell és VÁLLALNIA kell a kockázatot. Legyen az gyerek akár, akit valaki irányítgat hogy lehetőleg ne térjen le.
Hányan mennek a pálya legkülső részén némi szűzhóért? és ha fejreállnak a pályától 1 méterre a fenyvesben a sípálya a hibás?

Schumacher nyílván tudta mi van ott, szerencsétlen volt ennyi. Szerintem jó páran csinálunk hasonló levágásokat, nem beszélve erdőzés, liftek alatt stb ről. ugyan nem törjük össze magunkat(mint oktogonnál az autó tenné) de kockázatot vállalunk.
Békássy Szabolcs | 2014.01.08. 20:51
szerintem is túlzó lenne a lekerítés, ahogy a képen is látszik a pálya széle egyértelműen látszik a kitűzött pályajelölő karóknak köszönhetően... jól elkülönül a ratrakolt felület is a pályán kívüli résztől. Ilyen erővel minden pályán kívüli részt le lehetne keríteni(jobban mondva a pályákat körbe venni hálókkal, kerítésekkel) Ez azért túlzó lenne...
skioutlet | 2014.01.08. 21:32
@Békássy Szabolcs

Igen, ez valóban túlzó lenne! Azonban ezen a helyszínen már többen ( két főről már bizton tudunk ) életveszélyes sérülést szereztek. Meddig kéne még várni?

Mások véleményét is meghallgatva és tisztelve: A kérdéssel kapcsolatban egyre inkább megerősödik az eredeti véleményem:

Van egy adott helyszín. Volt ott egy súlyos baleset 2009-ben. A pálya üzemeltetőjét 25 millió forintnak megfelelő euró kárpótlásra ítélték, mivel nem jelölte ki megfelelően ezt a sziklás részt. Most sincs kijelölve az adott terület.

És innentől kezdve valamivel erősebben nyomom meg a ceruzám:

A sílift társaság napi bevétele minimum 800.000,- EUR, akkor is, ha nem mennek a liftek, mondjuk az erős szél miatt. Jobb napokon 5 millió EUR-ra taksálom ( saccolásban jó vagyok ) a bevételt. A kárpótlási összegek az egyik legkisebb költséget jelentik. Ha az egész terep veszélyes részeit ki kellene hálózni, szalaggal jelölni + naponta igazítani, ez évi x EUR plusz költség lenne. Ha ennek a kijelölésnek elmaradása okán, kárpótlásként néhány évente esetleg ki kell fizetni mondjuk 0,05 x EUR-t, akkor ez a megoldás mindenképpen gazdaságosabb, mint az 1 x EUR biztos költség.

Most azonban valószínűleg elszámolták magukat: Nem valószínű, hogy 25 millió forintnyi euróval megússzák. Most ez egy kicsit több lesz!

Ahogy írtam: Ez a terület lezárásra fog kerülni, csak idő kérdése.

Igen, tudom. Sokan nem szeretik a biztonsági övet sem, be sem kapcsolják. Sokan nem szeretik a korlátokat az életben. A józan többség azonban tudja és elfogadja, hogy ezekre feltétlenül szükség van!
Békássy Szabolcs | 2014.01.08. 21:37
ebben igazad van...
skioutlet | 2014.01.08. 21:44
@ batus

A hvg.hu ezzel a címmel ír a mai ügyészségi sajtótájékoztatóról:

Ügyészség: az üzemeltető lehet a felelős Schumacher balesetéért

Lásd itt:
http://hvg.hu/sport/20140108_schuma...cher_sajtotajekoztato

Ebből egy lényeges mondat:
Az üzemeltető felelősségével kapcsolatban azonban azt mondták, "elképzelhető, hogy felelős lehet a balesetért", esetleg a megfelelő jelzések kitételének elmulasztásával

A sihu pedig ezzel a címmel ugyanerről:
Schumacher baleset: megfelelő volt a pálya jelölése

Lásd:
http://sielok.hu/rovat/hirek/cikk/s...cumacher-baleset-megfelel...

A hvg.hu lehetséges módban ír a cikk címében. A sihu pedig állít valamit. Lehet mind a kettő cím igaz?
Bata Attila | 2014.01.08. 22:19
@skioulet

Háromszor néztem végig az egész tájékoztatót. Lényeges dolgokról semmi konkrétum.
Nagyon patikamérlegen adagoltak minden szót, főleg a két legfontosabb kérdésben: a sebesség és a pálya biztonsága.

A pályával kapcsolatban CSAK arról volt szó, hogy kijelölése/táblázása megfelelő volt. Arról, hogy kellett volna oda további extra biztonsági intézkedés, azt majd egy későbbi vizsgálat tárgya. Így mindkettő igaz.

Ha jól tudom, a francia szabályozás szerint nem hálót, hanem rudakat raknak inkább az ilyen helyekre. Ebből látszik is néhány a videóban.

http://sielok.hu/files/jan7-palya.j...pg

Ezen a tegnapi képen az látszik, hogy a veszélyes szakaszt rudakkal körbevették (a rúd+szalag sok esetben jobb lehet, mint a háló, az ember nem gabalyodik bele, stb. ez megint egy másik téma).

Schumi útvonala a kirakott rudak mögött, már pályán kívül lehetett.

A 2009-es és a mostani baleset közötti is ez a hasonlóság, hogy a síterepet is akkor a rudak miatt büntették meg, bár az nem egyértelmű nekem, hogy 100%-ra ugyanarról a pályaszakaszról beszélünk a Figaró mai cikke alapján.

Egyik olvasónk ott járt a helyszínen egy nappal később. Keressük a rudakat.
http://sielok.hu/fotoalbum/schumach...er-baleset-helyszine-meri...

Az általad korábban belinkelt galériában is látszanak a piros rudak.
http://www.corriere.it/foto-gallery.../sport/13_dicembre_30/sch...

Állítólag a törvény/szabályzat értelmében a rudak közé valamilyen folytonosságot jelző eszközt kell tenni, szalagot, hálót, stb. Ez biztosan hiányzott, a korábbi pert megnyerő ügyvéd ezzel érvel, de ezekről szó sem volt sajtótájékoztatón.
skioutlet | 2014.01.08. 23:04
@ batus

Köszönöm az információkat.

A szalaggal nem összekötött rudakról: Alapesetben azért kerülnek alkalmazásra, hogy amikor az időjárás nagyon ködös vagy más okból rosszak a látási viszonyok a síelő letaláljon a hegyről. Magyarul irányadó jelzés. Nem veszélyjelző. Ezeket a rudakat pár méterre meg lehet kerülni mindkét oldalról. Nem éles határvonalat jeleznek.

Tiltott vagy veszélyes területet a rudak szalaggal való összekötésével lehetséges kijelölni.

Hálót leginkább oda tesznek, ahol egyrészről a beesés, kicsúszás esélyének mértéke magas fokú, másrészről maga a területre való bekerülés már önmagában is nagy kockázattal jár. ( patakmeder, szakadék ).

Tehát jelen esetben a rudak közötti szalaggal való lezárás lenne ésszerű és szükséges. Hogy jogilag ez hogy szabályozott, nem tudom. De, hogy logikusan ezt a területe le kell zárni, az fix.

Ez maradt el. Megint.

Itt a 2009-es eset:
http://www.lefigaro.fr/actualite-fr...ance/2014/01/08/01016-201...
Bata Attila | 2014.01.08. 23:31
Miközben válaszoltál rajzolgattam, vizuálisan egyszerűbb az élet.
http://sielok.hu/files/prajz01.jpg

Ezen a képen kereszteződés utáni szakasz látszik, piros vonalakkal összekötöttem a rudakat.

http://sielok.hu/files/prajz02.jpg

Ez a baleset helyszíne. Schumi a piros rudaktól jobbra, de a szikláktól balra síelt. A baleset az interjút adó személy mögött történt közvetlenül. Hát ennyire volt off-piste.
Vagyis az látszik, hogy a buckás részen síelgetett, amikor jött a láthatatlan kő.
skioutlet | 2014.01.08. 23:52
Köszönöm a szép munkádat!

Látod, erről beszéltem!

Nagyon sajnálom Schumit és iszonyúan mérges vagyok!

Jobb ha nem írom le, milyen szavak vannak bennem - már jó ideje! De visszafogtam és visszafogom magam.
Bata Attila | 2014.01.08. 23:59
köszi

most akkor tegyük hozzá a sebességet ezen a szakaszon. A sajtótájékoztatón csak az hangzott el, hogy "egy jó síelő tempójában síelt". Ezt ki-ki vérmérséklet vagy egyéb szempontok szerint úgy fordította, hogy nem ment gyorsan, lassan ment stb.

Most képzeljünk el egy esést ezen a részen. Egy jó síelő tempójában érkezik le a keresztezés feletti hegyről, majd bemegy a buckákra és próbál lassítani, de egy kő megdobja...
skioutlet | 2014.01.09. 00:14
Eltudom képzelni, hogy a grafikádat más hírportálok is felhasználják. Ez nem baj. Sőt!

A sebességről: Minden eddig ismert információt összerakva nem tarom valószínűnek a 60km/h feletti sebességet. Azt is eltudom képzelni, hogy 20km/h sebességgel ment és így is ilyen szerencsétlenül landolt.
Chopoker | 2014.01.09. 00:21
Érdekes, hogy milyen jól elvitatkoztok. Nyilván azért, mert nem igazán derült ki semmi olyan más információ, ami vitát nyithatott volna.

Mindannyian tudjuk (bocs csak 99%), hogy szerencsétlen Schumi pontosan tudta mit csinált, talán még indexelt is, mielőtt letért. Ha meg záróvonal lett volna, akkor meg index nélkül tért volna le.

@skioutlet

Furcsállom, hogy tényként írod:

"Most azonban valószínűleg elszámolták magukat: Nem valószínű, hogy 25 millió forintnyi euróval megússzák. Most ez egy kicsit több lesz!

Ahogy írtam: Ez a terület lezárásra fog kerülni, csak idő kérdése."

Azt kívánom Schuminak, hogy forduljon legjobbra az állapota! Ebben sajnos nem mernék jövendölni. Az viszont meglepne, ha perre menne a család, egyszerűen azért, mert etikátlan lenne.

Azt meg nem értem, hogy ezt a szakaszt miért kellett volna bármivel is "lekeríteni". Nyilván van olyan, amit kell, de az teljesen máshogy néz ki.

Szerintem először inkább a vasúti átjárók ügyét és a zebrák ügyét kéne megoldani, naponta halnak meg emberek, mégsincs hatékony védelem.

De visszatérve: frírájdolni kell, és akkor nincs mit jelölgetni. Ja, hogy akkor meg a pályáratévedés okoz veszélyt. Ez így van! És akkor arra mi legyen a megoldás, minden fára tegyenek táblát? Van olyan egyenlet aminek nincs megoldása. Ez sajnos ilyen! Többet ésszel, mint erővel!
Bata Attila | 2014.01.09. 00:28
egy a közeljövőben megírásra tervezett cikkhez készülnek, amely a felelősség kérdéséről szólna, olyan vitaindítónak szánom ebbe a témában.

Két tábort, két irányvonalat látok világosan a biztonsági dolgokkal és a felelősséggel kapcsolatban, ezeket vesézném.

Az nem baj, ha átveszik, főleg, ha megírják, hogy honnan van, ott már én is feltüntetem miből dolgoztam.
Bata Attila | 2014.01.09. 00:36
@chopoker

dehogynem, van itt fontos dolog, pontosan megfogtad miről szól az egész.

Meddig kell elmennie a síterepnek, a szabályoknak, stb. hogy önmaguktól is megvédjék a síelőket?
Csúnya szóval, mennyire legyen "hülyebiztos" minden egy síterepen?
docker2014 | 2014.01.09. 06:15
Azt mondja, he was evidently extremely good skier..., vagyis nyilvánvalóan rendkívül jó síelő volt. Inkább mondanám átlagon alul gyenge síelőnek.. Attól, hogy még most is nyalják a milliószor fényesre nyalt s...ét, nem fog föltámadni.
skioutlet | 2014.01.09. 06:37
@ chopker

Tény fogalma - WikiSzótár online szerint:

Megalapozott állítás, a valóságot tükröző, igaznak tekintett, és általánosan elfogadott megegyezés, ahogy a dolgok megtörténtek, vagy ahogy a dolgokat megfigyelték – ellentétben egy feltételezéssel vagy véleménnyel. Ennek segítségével tudunk meg többet a környezetünkről, a körülöttünk levő világról. Ilyen adatok segítségével döntünk.

Amit tőlem idéztél:

"Most azonban valószínűleg elszámolták magukat: Nem valószínű, hogy 25 millió forintnyi euróval megússzák. Most ez egy kicsit több lesz!

Ahogy írtam: Ez a terület lezárásra fog kerülni, csak idő kérdése."

Az első mondatomban elkerülhette a figyelmedet a "nem valószínű" szavak.

A terület jövőbeni lezárására vonatkozó mondatom pedig tipikusan nem tényállítás, hanem vélemény.


Én is szoktam freeridozni ( szűzhavazni ) a Chopon is! Az egyik legjobb dolog a világon:)
Az általad felvetett témákban is vannak fontos biztonsági kérdések, nem vitatom. Jelen esetben azonban a pályasízés biztonságának kivesézése a téma. Se nem a freeridé, se nem a vasúti közlekedésé. Bocsánat, hogy foglalkozunk ezzel!
skioutlet | 2014.01.09. 07:41
@ zé

Tegnap éjszaka Batus a fényképek módszeres kielemzésével, grafikák fényképre illesztésével kitűnő munkát végzett. Teljes mértékben megerősíti a napokkal ez előtti bejegyzésemet, ahol ezt az alternatívát levezettem. Valószínűsíthető, hogy Schumacher a pályán sízett, amiről kidobta egy alattomos kő. Mondhatni szó sem volt off-pist sízésről. Batus rövid elemzésével egyetértek. A videó film majd valószínűleg ezt a kérdést tisztázza.

Autós hasonlattal: A közúton közlekedő gépkocsit egy úttesten lévő kátyú megdob. Kirepül az útszéli fának. Na most: ez nem egyenlő azzal, hogy valaki a fák között síel vagy autózik, majd neki csapódik az egyiknek.

Nézd meg még egyszer Batus fényképét, a képhez tartozó szövegtartalommal. Szerintem itt a lényeg!

Batus munkája:

"
http://sielok.hu/files/prajz02.jpg

Ez a baleset helyszíne. Schumi a piros rudaktól jobbra, de a szikláktól balra síelt. A baleset az interjút adó személy mögött történt közvetlenül. Hát ennyire volt off-piste.
Vagyis az látszik, hogy a buckás részen síelgetett, amikor jött a láthatatlan kő. "

Te hasonlatoddal élve tehát nem rohangált az Oktogonnál keresztbe-kasul :)
skioutlet | 2014.01.09. 10:00
A biztonsági előírások fejlődésével kapcsolatban van két sztorim. Egy repülős történet és egy saját sí példa.

Repülő:

Az első igazán nagy géprablás 1972-ben az USA-ban történt. Három rosszkinézetű alak jelentkezett beszállásra a birminghami reptéren. Az egyik személy néhány nappal a rablás előtt szökött meg a börtönből. A másik kettő körözés alatt volt. A karjukra terített kabát alatt és a nyakukban logó kameratáskában voltak a golyószórók illetve a kézigránátok. A biztonsági előírás szerint csak annyi volt feltétlenül szükséges, hogy gyanús esetben megkérdezzék: Van-e kifogásuk fémdetektoros vizsgálat ellen? A válasz: Kifejezetten nincs!
Ok, mehetnek! Ezt a repülőt összesen 13 felszállásra, továbbrepülésre tudták kényszeríteni. A végén egy felszállásnál kilőtték a repülő gumiabroncsait. Majd egy utolsót landolt és itt lett vége a 48 és fél órás repülgetésnek. Ezekben az időkben egyébként szinte mindennapos volt a géprablás az USA-ban. De csak ezután hoztak drasztikus utas ellenőrzési szabályozást a légi közlekedés terén. Persze a reptéren én is bosszankodom…

A pontos sztori:
http://en.wikipedia.org/wiki/Southe...rn_Airways_Flight_49

És akkor egy saját sí példa:

Kb. 30 évvel ezelőtt az egyik gyermekkorú versenyző tanítványom kisodródott egy kanyarban. A szakadékba zuhanva egy fenyőfa törzsén landolt. Szemmel lehetett látni: Combcsonttörés. A mentés órákig tartott, az egyik hegyi mentő mentés közben megcsúszott, ő is eltörte a lábát.

Erre a helyre kb. 7 évvel ezelőtt tettek végre egy „majomfogót”. ( Fémvázas tartószerkezetű, rugalmas védőháló ). A háló magassága: 5 méter
Vajon hányas zuhanhattak ki, mire sikerült ezt megépíteni?
Chopoker | 2014.01.09. 10:12
Nyugodtan foglalkozhat a témával bárki, ezért nem gondolom, hogy elnézést kell kérnie. Ironizálni meg felesleges, nem olyan kommentet írtam aminek ezt kellene kiváltani.

Mindenesetre addig teljesen felesleges bármilyen következtetést is levonni, amíg a tényállás sem tisztázott mindenkiben.

A cikkben ez szerepel:

"Schumacher a piros pályán síelt, majd áttért a pálya bal oldalára, aztán pályán kívülre.
Schumacher egyik léce beleakadt egy sziklába, ettől elesett, majd a pályától nyolc méterre található sziklának ütközött, Schumachert a baleset után a pályától kilenc méterre találták meg."

skioutlet meg ezt írta:

"Valószínűsíthető, hogy Schumacher a pályán sízett, amiről kidobta egy alattomos kő. Mondhatni szó sem volt off-pist sízésről."

Nálam ez a kettő gondolat teljesen mást jelent. Érthetetlen, hogy a sajtótájékoztató után is még mindig ilyen érthetetlen ellentmondások vannak, ráadásul olyan emberek között, akik nem kevés időt fordítottak az informálódásra.
skioutlet | 2014.01.09. 15:45
Batus dolgozik egy részletekbe menő, elemző cikken. Ami biztosnak látszik: A pályaszél kérdésének tisztázása elkerülhetetlen. Igen.
Pályaszél fogalma...itt lehet értelmezési gond. Ez kulcskérdés.

Ezen a képen jól látható, hogy a piros színű rudaktól a bukás helyszíne kb. 8 méter:

http://sielok.hu/files/prajz02.jpg

Bemásolom újra mit írt a képhez Batus:
Ez a baleset helyszíne. Schumi a piros rudaktól jobbra, de a szikláktól balra síelt. A baleset az interjút adó személy mögött történt közvetlenül. Hát ennyire volt off-piste.
Vagyis az látszik, hogy a buckás részen síelgetett, amikor jött a láthatatlan kő. "

Én ezzel teljesen egyetértek. Tehát mi ketten egyetértünk.

Mi nem világos:

Mi a pályaszél fogalma a sízőnek, mi a pályaszél fogalma jog szerint és mit jelent a pályák üzemeltetőjének? És mi lesz a bíróság szerint?

Lehet, hogy pont az lesz a gond a vizsgálók előtt, hogy jelen helyzetben nem lehet egyértelműen tudni, hogy mi pályaszéle?
százas | 2014.01.09. 17:58
Miről beszélünk emberek? Mi a pályaszél? A ratrak lenyomja a karókon belüli sávot s általában még hagy egy peremet is. A pályaszél másik értelmezése pedig: A szélcsendben elindulás majd megállás közötti időszakban létrejött turbulencia. Ezt imádom!
skioutlet | 2014.01.09. 18:46
Szerintem ez egy viszonylag korrekt újságírói munka:
http://sportgeza.hu/forma1/2014/01/...09/schumacher_nem_szegte_...
DrSoma | 2014.01.09. 23:28
Kedves Szakértők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi áll a hivatalos nyilatkozatban?
1.Az ügyész hozzátette, hogy Schumacher szándékosan választotta ezt az útvonalat és tért le a pályáról.
2.A pálya jelzései: rendben voltak, megfeleltek az érvényes szabályozásnak.
Nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni és fantáziálni kb 1200 km távolságból-ezt megtették helyettem mások :) a video és a pontos tények ismerete nélkül!
Az 1.és 2. pont alapján nem kérdés hogy szegény Schumi önszántából választotta ezt az utat- szerencsétlenségére! Aki elhagyja a pályát az csak magára számíthat, minden felelősség az övé, nem etikus másokra mutogatni. Azon vitatkozni, hogy hol van a pálya széle?- ez most komoly? Aki folyamatosan halad a pálya mellett annak tudnia kell: Tilosban jár! Még akkor is ha nincs előtte feketére festett halálfejes tábla!
Talán egyszer felébred szegény és elmondja hogy csak egy kis kalandra vágyott a pálya menti mélyhóban kanyarogva a sziklák között-amire mindannyian vágyunk néha-, de elvétette és talán jót mosolyog a fenti elmés találgatásokon...
Tiszta szívből kívánom,hogy így legyen!
skioutlet | 2014.01.10. 07:40
A vizsgálat nem zárult le.

" A hír szent, a vélemény szabad"

Ezen elv alapján továbbra is lehet és van is véleményem:

1. Ha ez a sziklás terület lezárásra került volna, valószínűleg nem keveredett volna oda senki.

2. Ha jogszabály erre valóban nem kötelezi az üzemeltetőt, attól még megtehetné.


Bizakodással várom Schumacher gyógyulását valamint a vizsgálatok, konzekvenciák megszületését!
Szányi Gábor | 2014.01.10. 12:58
Először is Suminak drukkolok,hogy mielőbb épüljön fel.Siralmasnak tartom a lassu vizsgálatot.Már régen meg kellett volna írni,mi is történt konkrétan és cáfolhatatlanul.Az ügyészség pl.rendelkezett minden lehetőséggel/Sumi videófelvétele,hatósági jogköréből adódóan bármit vizsgálhatott/majd egy himi-humi nyilatkozattal még senki nem túdja mi, hogy történt.Ki kell mondani,le kell írni hivatalosan,hogy történt a baleset,ki felel érte,eztán pedig arról ,de sokat írni ,hogy lehet megelőzni ,illetve elkerülni,hogy egy ilyen és hasonló baleset előforduljon.
Chopoker | 2014.01.10. 13:30
Én azt gondolom, hogy az alapvető ténybeli tájékoztatás már megtörtént. Ráadásul szerintem meglehetősen gyorsan, talán túl gyorsan is, mert még nem zárult le a vizsgálat. De valószínűleg a felfokozott érdeklődés miatt nagy volt a nyomás, és muszáj volt valamit nyilatkozniuk! Szerintem a felelősségről is egyértelmű volt az állásfoglalás.

Az, hogy esetleg majd a közeljövőben teljesen más vizsgálati eredményre és következtetésre módosítanak, az számomra lesz nagy csalódás. Pedig ez még megtörténhet, ugyanis nincs lezárva az ügy.

Mindezektől függetlenül sokkal jobban várok már Schumi állapotárol egy jó hírt! Bár elmesélhetné, hogy mi is történt valójában!
Chopoker | 2014.01.10. 13:35
Pontosítom magam, mert ez így féreérthető:

Nem az lenne csalódás, ha változna bármilyen állásfoglálás. Ez teljesen normál lenne, mivel folytatódik a vizsgálat. A csalódás az lenne, hogy talán korai volt tényként kijelenteni lényeges dolgokat! Minden feltételes módban értendő!
DrSoma | 2014.01.10. 20:44
skioutlet | 2014.01.10. 21:00
Hétfőn 9 órától a Kossuth Rádióban lesz alkalmam - egy félórás élő rádióadásban - a síbalesetek elkerülésének érdekében a hallgatóság számára a lehető legjobb tanácsokkal szolgálni. Itt nem Schumacher balesete lesz a téma.

Megtisztelőnek veszem és előre köszönöm, ha bárki észrevételeivel, tapasztalataival és segítőszándékkal megkeres. Akár itt vagy az e-mail címemen: feher@skioutlet.hu

--------------------------------------------------
Ennyi információval már rendelkezem:

http://skioutlet.hu/hirek.php?kod=9...5

Ha ezen felül van észrevétel, köszönettel várom.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.