Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden: enyhe az idő, de nem marad el a verseny!

2014.10.15. Bata Attila

Kicsit megtréfálta az időjárás a szervezőket a tiroli Sölden gleccserén, ahol jövő hétvégén rendezik meg a hagyományosan idén nyitó alpesi világkupa futamokat. Szeptember végéig minden rendben volt, az október azonban jóval enyhébb a szokásosnál, de a verseny megrendezése még így sincs veszélyben.
2000 óta rendezik meg október végén az alpesi futamokat a söldeni gleccseren. Eddig egyszer, 2006-ban kellett teljesen elhalasztani a versenyeket az időjárás miatt. Ebből is tanultak a szervezők, hiszen 2007-től elkezdték kiépíteni a hóágyúkat a gleccserpályán, amelyeket azóta többször is modernizáltak, így már tényleg csak az extrém időjárási körülmények akadályozhatják meg a versenyeket. Vagyis, hiába a világ legmodernebb hóágyúi, az utóbbi napokban túl meleg van a hóágyúzáshoz.

Loading

What a difference a year makes. #notcool #nopuninteaded #soelden

View on Instagram



Ennek ellenére nincs semmi sem veszve, hiszen a havat előzőleg már legyártották, tárolókba helyezték, majd az utóbbi napokban folyamatosan terítik a pályán. Talán az időjárás is besegít, hiszen péntekre néhány centiméter havat Holle anyótól is várnak. A hóhatár 2300 méterre süllyedhet, és talán a hóágyúkat és be lehet majd indítani. A verseny befutója 2650 méter magasan található.

Szombaton a nemzetközi szövetség (FIS) újra megvizsgálja, hogy a pálya alkalmas-e arra, hogy egy héttel később versenyt rendezzenek rajta. Itt nemcsak a pillanatnyi helyzetet veszik figyelembe, hanem a következő hét időjárási előrejelzéseit is elemzik, amelyek újabb havazásokat ígérnek.



A szervezőknek valószínűleg nem nagyon tetszett az amerikai Ted Ligety kiposztolt fotója, amelyben összehasonlítja a tavalyi és az idei hóhelyzetet, hiszen gyorsan kiadták a saját verziójukat is.

A versenyzők természetesen készülnek a versenyekre. Az amerikaiak a helyszínen, az olaszok, franciák és svájciak saját gleccsereiken. Az osztrák férfi csapat Pitztalon, a nők pedig Mölltalon döntik el az utolsó szabad helyeket a csapatba kerülésért ezen a héten.

A versenyt mi is kiemelten kezeljük, a jövő héten többször is beszámolunk az előkészületekről és a versenyzőkről.  
KOMMENTEK

Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 6 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.