Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden: remek pályán kezdődik a világkupa szezon

2016.10.21. Bata Attila

Hétvégén végre megkezdődik az idei világkupa sorozat. Idén jubileumot ünnepelünk, hiszen ez az 50. szezon a világkupa történetében. Az utóbbi évtizedek hagyományainak megfelelően idén is a söldeni gleccseren kezdődik a sorozat. A szervezőknek sikerült tökéletes pályát építeniük a hétvégére.
Több szervező szerint is az utóbbi 10 év legjobb hóviszonyai között rendezhetik meg a hétvégi versenyeket. Október elején márt előszedték a tavalyról elraktározott havat, majd szétterítették a pályán. A hideg is megérkezett, így lehetett hóágyúzni, 20 csúcsteljesítményű hóágyú ontotta a havat az utóbbi hetekben. Szerencsére az időjárás is besegített egy kis természetes hóval, így a pálya mellett nem a kopár hegyeket mutatják majd a kamerák.

A pálya madártávlatból
A hóval tehát nem lesz gond, a pálya készen áll. Egyedül az lehet zavaró, hogy az utóbbi napokban eléggé ködös-felhős volt az időjárás.

A versenyről sajnos több ismert név is hiányozni fog. Egy rövid összefoglaló, ha valaki nem követte volna az utóbbi hónapok történéseit.

A női mezőnyből hiányozni fog az osztrákok kedvence, Anna Veith (Fenninger), aki tavaly pont itt sérült meg a verseny előtti edzésen. Még nincs olyan állapotban, hogy komoly reményekkel induljon. Nem lesz ott az amerikai Lindsey Vonn sem, aki idén a gyorsabb számokra koncentrál, valamint a síelésen kívüli életére. A verseny helyett az új könyvét reklámozza az USA-ban. A másik amerikai, Julia Mancuso tavaly csípőműtéten esett át. Sölden az amerikai válogatott európai edzőközpontja, ezért már a helyszínen gyakorol, a lenti előzetesben is feltűnik, de a versenyen nem indul.

Előzetes
A német Viktoria Rebensburg térdsérülés miatt hagyja ki Söldent, és az osztrák Cornelia Hütter sem tud rajthoz állni az első versenyen.

A férfiaknál a norvég Aksel Lund Svindal hiányzik majd, a kitzbüheli sérülése után a vártnál lassabban gyógyul, talán november végén már rajthoz állhat. Az osztrák Hannes Reichelt egy hónapja hagyta el a kórházat, leghamarabb decemberben állhat rajthoz.

Az amerikai Bode Millert jogi viták tartják vissza a versenyzéstől, a szlovén Tina Maze pedig a verseny előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy visszavonul.

A jó hír, hogy néhányan azért vissza is térnek sérülésükből. Először is az amerikai Ted Ligety, aki januárban szakította el a térdszalagját. Nehéz megtippelni, hogy milyen formában érkezett ide. Eddigi kilenc befejezett söldeni versenyéből hétszer állt dobogóra. Rajta kívül néhány ismert név, akik sérülés után térnek vissza a lejtőre: Matthias Mayer (csak előfutóként indul), Georg Streitberger, Max Franz és Joachim Puchner.

Az idei szezonnal jubileumhoz érkezett a világkupa sorozat. Ötven éve indul útjára az egész szezonon át tartó versengés. Az első futamot 1967. január 5-én férfi szlalomban az osztrák Heinrich Messner nyerte meg.

Szombaton a hölgyek, vasárnap a férfiak óriás-műlesikló versenyeit tartják meg. Mindkét versenyen délelőtt 10-kor rendezik az első futamokat, 13:00-kor pedig a második futamokat.
KOMMENTEK
tibor76 | 2016.10.21. 09:32
Az a "német Victoria Regendsburg " inkább Viktoria Rebensburg akar lenni.
Svindalbol is kimaradt a "d".
Bata Attila | 2016.10.21. 10:09
Köszi, javítva

Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 6 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.