Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Vonn az olimpia miatt halasztja el műtétét

2013.12.02. MTI

Elhalasztja korábban megsérült jobb térdének operációját Lindsey Vonn, az amerikaiak olimpiai bajnok alpesi sízője, aki már a héten újra versenyezne. A 29 éves kétszeres világbajnok versenyző november 19-én, edzés közben bukott, s jobb térdében részlegesen elszakadt az elülső keresztszalagja.
Vonn azt mondta, ha most kés alá feküdne, az megakadályozná abban, hogy megvédje lesikló olimpiai bajnoki címét a februári szocsi téli játékokon.

„Persze valószínűleg akkor is így cselekednék, ha a mostani nem egy olimpiai szezon lenne” – nyilatkozta az amerikai lesikló-specialista. „Kipróbálnám, hogy mennyit bír a térdem, sok lehetőségem amúgy sincs, végül így is, úgy is meg kell majd műteni.”

Kép: Lindsey Vonn / Facebook
Kép: Lindsey Vonn / Facebook
Vonn elutazik Lake Louise-ba, s az edzésen részt is vesz. Ha a tréning közben nem lesz semmi problémája, akkor rajthoz is áll a pénteki és a szombati lesikló-futamokon. Az olimpiai bajnoknak ez lesz az első versenye azóta, hogy a februári világbajnokságon súlyos balesetet szenvedett, s szintén a jobb térdében az oldalsó és a keresztszalag is elszakadt, emellett a sípcsontja is eltört.

Vonn-nak három vk-futamon kell még diadalmaskodnia ahhoz, hogy beállítsa Annemarie Moser-Pröll rekordját. Az osztrák síző pályafutása során 62 vk-versenyt nyert meg.

KOMMENTEK
huligan | 2013.12.02. 18:43
Így kell hazavágni egy frankó pályafutást! Nem lett volna szabad erőltetni az olimpiát... Nagyon hamar lécre állt, nagyon korán kezdte el terhelni a térdét. Az hogy rásérült, sajnos erősen benne volt a pakliban. Ne legyen igazam, de még az olimpiára sem lesz rendben. Nem tudom ki nyomja ennyire ezt szereplés kényszert, de nem egészséges az biztos... de-hát ilyen a sóbiznisz...:)
csabeszka | 2013.12.02. 19:35
Apósom szokta volt mondani (és valljuk be van is benne valami): Ahol a versenysport kezdődik, ott sokszor az egészség végződik!

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.