Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Vonn és Riesch, két barátnő, két arany

2010.02.18. Bata Attila

Vonn és Riesch, két barátnő, két arany Ma rendezték a Téli Olimpia második alpesi versenyét a hölgyek számára. Az elsőt Lindsey Vonn, a mai, második versenyt pedig Maria Riesch nyerte. Nagyon ritka a sportban, hogy a világ két legjobbja a versenyeken kívül is jóban van, sőt ebben az esetben egymás legjobb barátnői.
Kettőjükkel kapcsolatban a legtöbbet emlegetetett frázis, hogy bár egy hónap van köztük, egy óceán választja el őket, mindig csak az egyikük nyerhet, de mégis egymás legjobb barátnői. Azonban hiába a több éves szoros barátság, mégis csak Olimpiát rendeznek a napokban, és a két barátnőnek meg kell tanulnia kezelnie ezt a helyzetet.

A két 25 éves síelő barátsága nagyjából 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egymás ellen versenyeztek a korosztályos versenyeken. Vonn akkor már elköltözött a hideg Minnesotából a Colorado-hegységbe (Vail), Riesch pedig a német síelés fellegvárában Garmisch-Partenkirchenben lakott már akkor is. Érdekes, hogy példaképeik is egymás nagy riválisai voltak abban az időben, az amerikai Picabo Street, illetve a német Katja Seizinger.

Tizenkilenc évesek voltak, amikor Riesch először meglátogatta Vonn-t Amerikában, azóta gyakran töltik együtt szabadidejüket, vagy szabadságukat. Lindsey jól beszél németül, Maria pedig angolul, de ha együtt vannak, akkor mindig angolul beszélnek. Riesch szerint nagyon hamar kiderült, hogy mindketten hasonlóan gondolkoznak a legtöbb dologban, ez a köztük lévő jó viszony titka.

Vonn és Riesch, az Olimpia alatt nincs barátság
Vonn és Riesch, az Olimpia alatt nincs barátság
Vonn szerint az amerikai csapattársai is tudják, és tiszteletben is tartják, hogy egy német a legjobb barátnője, ő az, akire bármikor számíthat az összes versenyző közül. Az európai versenyek alatt mindig együtt vannak, a karácsonyi szünetet Maria németországi otthonában ünneplik. Vonn házassága sem változtatott a barátságon, sőt, kiderült milyen kicsi a világ!

Lindsey 2007-es házassága óta a férj is állandó vendég a Riesch házban, amely Thomas Vonn számára kellemes kötelesség, hiszen édesapja Riesch falujából, Garmisch-Partenkirchenből származik. A közös időtöltések már teljesen megszokottak, a tavalyi évben együtt töltötték a nyári vakációjukat Mexikóban.

Kérdés, hogyan változtatja meg a világ két legjobb versenyzőjének barátságát a tét, az olimpiai címek lehetősége? Vonn férje szerint ez az év az Olimpiáról szól mindkettőjüknek, ha majd véget érnek a versenyek, akkor minden visszatér a régi kerékvágásba. A két barátnő megfogadta, hogy az Olimpia ideje alatt jóval kevesebbet találkoznak, mindketten saját magukra koncentrálnak, bár Vonn nagyon örült, hogy Maria naponta felhívta, hogy érdeklődjön a sérüléséről.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.