A szerencsés síbaleset és egy tű története

12 óra előtt kicsivel úgy döntöttem, egy utolsó csúszás még belefér a csapat egyik felével, csak utána megyek be a hüttébe. Az utolsó nap utolsó csúszása azonban nem zajlott olyan simán, mint a többi.

A pálya harmadánál hirtelen egy jeges foltra siklottam, amire nem számítottam, mert a pálya többi részén mindenhol szinte tökéletes volt a hó. A léc persze nem fogott a sík jégen. Meg is lett a következménye a hirtelen jött jégfoltnak, egy viszonylag nagy esés, összeakadt, kicsavarodott lábak...
Csakhogy ebből az esésből most nem bírtam felkelni. Nem éreztem a jobb lábam. A többiek mind odajöttek kérdezgettek, jól vagyok-e, mi a helyzet. Hát nem voltam. Motoros szánnal jöttek értem. A felvonó felső szakaszáig szállítottak, ott adatfelvétel, aztán a tanáraimmal irány a kórház.

Az ilyenkor szükséges teendők elintézése (biztosító, kórházi adatfelvétel, stb.) után be is hívtak a vizsgálóba. Rögtön irány a röntgen persze. Többször is voltam már ilyen helyzetben, nem idegenkedtem a röntgentől. Elkészült a felvétel a jobb lábamról, azon belül is a térdemről. Az orvos aggódó tekintettel jött felém, hogy miért nem szóltam, hogy valami műtétem volt korábban, és csavarok vannak a lábamban.
Elmondtam, hogy nem történt még semmilyen beavatkozás a lábamon. Újabb felvétel. Aggódó arcok. A következő pillanatban egy kulcscsomót helyeztek a lábam mellé a következő felvételhez. Közben nem mondtak semmit én pedig nem tudtam, hogy mi történik.
Az orvos közölte, hogy egy fémdarabot találtak a lábamban. Nem értettem, hogy milyen fémről beszél, és mi az vagy hogy kerülhetett oda. Elmondták, hogy egy kis vágással ki fogják szedni. Kiderült, egy nagy varrótű volt a "kis fémdarab".

Nem hittem a szememnek. Fogalmam sem volt, hogy hogy kerülhetett egy tű a jobb vádlimba úgy, hogy nem vettem észre és nyoma sem volt. Illetve de, mégis. Pont egy tűhegynyi pötty volt a lábamon. A sebet bekötötték, és az egész lábamat bokától combig begipszelték. Magyarországon utána kellett járni részletesen az esés következményeként felmerülő szalagszakadásnak.
A buszúton hazafelé sorra jöttek oda a tűs sztorin csodálkozva az iskolatársaim.
Több orvosnál is voltam miután hazajöttünk, de szinte mindenki leesett állal bámult a tűs történet hallatán, amit a baleset részleteivel kapcsolatban osztottam meg velük. Azt mondták, hogy hatalmas szerencsém van, hogy észrevették a baleset miatt készült röntgennel, mert nagyon csúnya következményei is lehettek volna, ha "elvándorol" a testemben és esetleg valamilyen szervet átszúr.
Egyébként végülis kiderült, hogy szerencsémre a szalagom sem szakadt el.

Így lett a szerencsétlenségből szerencsés a baleset, és bár visszagondolva nem egy vicces helyzet volt ezt akkor átélni, azóta is hitetlenkedve és nevetve gondolunk vissza erre a fura eseményre, és a mai napig is csak találgatjuk, hogy hogyan kerülhetett oda észrevétlenül az a fránya tű.

Szerző és főszereplő: Tóth Dalma