Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hol van az a Fieberbrunn?

2009. október Túrmezei Tamás

– Ausztriában. Tirol megvan?
– Hát persze!
– Pillersee Tal mond valamit?
– Hmm…
– Segítek: van egy híres szomszédja, Kitzbühelnek hívják…
– Miért nem ezzel kezdted?
– Na, ott van Fieberbrunn is!
Nem túl kreatív cím, tudom, de megmaradt bennem, hogy szinte mindenkivel ez a párbeszéd zajlott le, akinek említettem, milyen felfedezésen is jártam ez év márciusában.
Nincs ebben túl sok meglepő számomra, egyszerűen vannak „a nagy helyek”, egy-egy régió húzónevei, ráadásul nagyon sok van még ezekből is. Ha figyelembe vesszük, hogy majd minden osztrák tartománynak több ilyen magas reklámértékű nagytelepülése is van, akkor már érthető, miért jut kevesebb figyelem azoknak az egyébként tökéletes kisebb komplexumoknak, amelyekről cikkünk is szól.

Talán én sem fedeztem volna fel még évekig Fieberbrunnt, ha szüleim korábban nem járnak erre, és nem élvezhetik itt egy magyar család vendégszeretetét. Bár mindig is tudtam, hogy nem egy honfitársunk próbálkozik Ausztria-szerte kisebb-nagyobb panziók és hotelek üzemeltetésével, még egyben sem volt szerencsém megfordulni. Így nem kellett sokat unszolni, hogy bejelentkezzek a tipikus osztrák szállót üzemeltető Bobek családhoz, hogy megismerhessem, milyen is a magyar vendéglátás Tirolban. Természetesen a Pillersee völgyének pályáira is kíváncsi voltam: vajon tényleg tudnak annyit, hogy ne legyen érdemes inkább átautózni a bő félórányira lévő Kitzbühelbe, az mégiscsak Ausztria Top5 helyének egyike…

Az első meglepetés még itthon, készülődés közben ért, mivel sosem mulasztom el, hogy ilyenkor belekukkantsak valamelyik ADAC-kötetbe, a síelők nem hivatalos bibliájába. Fieberbrunn ugyanis benne volt, erre sem számítottam, de arra végképp nem, hogy a Pillersee völgyének többi pályájával együtt egy 120 kilométeres rendszert találok!

Nagyjából 650 kilométert kell autóznunk, hogy elérjük. Emészthető távolság, végül is ez az egyik legközelebbi tiroli sípályarendszer. Célpontunk, Fieberbrunn felvonultat mindent, amiért egy tiroli kisvárost szeretünk: pazar fekvés, helyes kis belvárosrész, várost átszelő folyócska, békesség jobbra-balra. Csak az érdekesség kedvéért: ebben az osztrák kisvárosban gyártják az egyik legismertebb német fogkrémet, amiről én mindig azt hittem, hogy svájci… Szóval itt vágtak bele a Bobek szülők a mások számára elképzelhetetlenbe. Sok-sok vendéglátásban töltött év után, 2004-ben vettek egy jópofa hotelt maguknak. Legyen szó vállalkozói engedélyről, egyéb papírmunkákról, jelentős bankhitelről – sehol nem gördítettek eléjük komolyabb akadályt. Ők azon nagyon kevés magyar közé tartoznak, akiknek már lehet arról elképzelésük, milyen a vállalkozásbarát bankrendszer és közigazgatás. Szóval a rendszer működik, vendég van elég télen-nyáron, az ötfős család jó kedéllyel irányítja a 40 ágyas panziót, bárt és éttermet. Ne legyenek illúzióink, ez kemény munka, pihenni mindig csak a tavaszi és őszi szezonváltáskor van némi idő, addig hétvége se nagyon jut. Persze meg lehet benne találni a szépséget, de csak ha szívvel és némi tehetséggel csinálja az, aki csinálja. Mondják, hogy vendéglátósnak születni kell, ez talán túlzás, de hány helyen nem képesek meghúzni a határt a figyelmesség és a tolakodás vagy a természetes kedvesség és a színpadias nyájasság között.

Nos, a sípályák sem fognak csalódást okozni: jó a rendszer, lehet sokat felvonózni, abszolút változatosak a pályák, vannak igen hosszú, de nem lankás erdei szakaszok, egyedül itt, Fieberbrunnban negyvenvalahány kilométer vár ránk. Szinte csak kabinos és ülőfelvonókat látni. Aki a mai napig nem tudott megbarátkozni a csákányosokkal, az imádni fogja a helyet. Bár a legtöbb sízőnek bőven elég ez a rendszer egy egész hétre, aki nem bír magával, átugorhat Kitzbühelbe, ha meg ott esetleg megunja a szenvedést a parkolással meg a jónéppel a pályán, szinte üdítő lesz „hazatérni”. Persze nyilvánvaló álszentség lenne most itt a nagy testvért ócsárolni. Egy igazi sírajongó úgyse bírja ki, hogy ne síeljen ott is. Mi is átnéztünk egy napra, de tekintve, hogy nem volt tökéletes az idő, sajnos nem élvezhettük a Kitzbühel nyújtotta tág dimenziókat. Ellenben ugyanúgy megkínlódtunk a frekventált helyekre oly jellemző apró kellemetlenségekkel.

Számtalanszor leírtuk már e magazin hasábjain: gyakran érdemes eggyel kisebben gondolkozni, ha célpontot keresünk. Magyarországon elvileg háromnegyed millióan síznek valamilyen szinten, azonban csak töredéke síel úgy, hogy képes legyen egy 100 kilométernél nagyobb rendszert élvezettel besíelni.

Fieberbrunn legnagyobb előnye, hogy nincs túl messze, komoly, mégis mindenki által jól használható sípályarendszert nyújt. Amennyiben ez mégsem elég valakinek, bőven marad választása itt, a Pillersee völgyében, meg a hegy másik oldalán is.
KOMMENTEK

Szállástippek
Saalbach Suites
2022 decemberi átadású, 2-7 fős, elegáns szobák és lakosztályok Saalbach-Hinterglemm, vorderglemmi sípályái mellett! Szolgáltatások: parkoló, wifi, wellness részleg, reggeli. Az szálláshely egy saját bárral is rendelkezik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Ferienresort Rehrenberg
Modern, tágas, kandallós 2-10 fős apartmanok jól felszerelt konyhával Saalbach és Zell am See között, 600 m-re a Zellamseexpress felvonótól. Ingyenes parkolás, wellness-részleg kültéri fűtött medencével, szaunákkal, étterem, kinti-benti játszótér.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tannenhof
A családi vezetésű barátságos panzió Leogangban, hangulatos szobákkal és apartmanokkal várja vendégeit Saalbach-Hinterglemm-Leogang sípályáitól 6-7 km-re. Reggelis és félpanziós ellátás is kérhető, a pihenésről panorámás szauna gondoskodik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.