Több, mint 100 kilométer/órás sebesség, akár 200 méter repülés a levegőben. Nem semmi, főleg ha az ember lábán csak két síléc van. Rengeteg gyakorlás és nagy bátorság kell hozzá, nem is csoda, ha a síugrás mára az egyik legnézettebb téli sporttá vált.
Látványos és rendkívül izgalmas. A téli Formula-1. Egyre gyakrabban emlegetik így a síugrást, ami az utóbbi években az egyik legnépszerűbb téli sporttá nőtte ki magát. Népszerűsége alatt persze nem a síugrást űzők nagy számát kell érteni. Ez a sport sohasem lesz tömegsport, ahhoz túl veszélyes és túl sok gyakorlást igényel. Viszont épp a veszélyessége és látványos mivolta az, ami miatt kedveltté vált. A feltételek is elég komolyak, ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem lehet akárhol, akármilyen körülmények között űzni. Szükségünk van egy síugró sáncra, síugró felszerelésre és természetesen hóra. Mert hiába van ma már a legtöbb sáncon műanyag borítás, aminek segítségével hó nélkül is használható, azért mégis csak téli sportról beszélünk és hóval az igazi.
Ahhoz, hogy élőben láthassunk komoly versenyeket, legalább az Alpokig el kell utaznunk. A múlt században még jó pár helyen volt Magyarországon is lehetőség ugrani, de mára már majdnem minden sánc használaton kívül van, a legtöbbet már le is rombolták. Az utolsó magyar síugró végvár Kőszeg, ahol Szilágyi János edző kitartó munkájának köszönhetően még ma is él ez a fantasztikus sportág.
A Sasok - ahogy a síugrókat nevezik - népszerűsége Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Finnországban vagy Norvégiában a focistákéval vetekszik. Ezen országokban nem ritka, hogy a síugrók közül kerül ki az év sportolója, illetve a síugró válogatottat választják az év csapatának. Elég csak Adam Malysz nevét említenem, aki pályafutása során négyszer is kiérdemelte Lengyelországban ezt a megtisztelő címet. Nem csoda, hisz pár év alatt nemzeti hős lett belőle. Rengeteg lelkes szurkolója akadt, aki minden világkupa futamra elkísérte. A 2010/2011-es szezon végén azonban döntött a visszavonulásról, a planicai búcsúversenyére még azok is kilátogattak és szurkoltak neki, akik azelőtt kevésbé voltak aktív résztvevői világkupa versenyeknek.
Szintén jó példa az osztrák síugró válogatott, hiszen az elmúlt 12 év alatt hatszor választották őket a legjobbaknak, legutóbb pont tavaly. Az év csapata mellett az év sportolója címet egy síugró érdemelte ki a 2011-es esztendőben: Thomas Morgenstern bizonyult a legjobbnak az osztrák sportemberek között. Gregor Schlierenzauer és Morgenstern nem csak a tini lányok nagy kedvencei, hiszen mindenki számára egyértelműen bebizonyították, hogy hatalmas tehetségek és sorozatban olyan eredményeket érnek el, amire kevesen képesek.
Hogy mit tudnak így őrjöngeni pár csont és bőrré fogyasztott, pár másodpercig a levegőben suhanó ugró miatt? A megoldás valószínűleg a sport veszélyességében rejlik. Elég egy pillantást vetni a sánc tetejéről a mélybe - akár a tévé képernyőjén keresztül -, és máris összeszorul az ember gyomra. Akinek pedig volt már lehetősége élőben sísáncról letekinteni, ő nagyon jól tudhatja, hogy hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki onnan leugorjon. Ezért is nagyon ritka, hogy valaki felnőtt korában vágjon bele ebbe a sportba. Már 4-5 éves korban elkezdődik az utánpótlás nevelése. Először megtanítják őket nagyon jól síelni, aztán pedig először 20-30 méteres, majd egyre nagyobb sáncokról küldik le őket. Ebben a korban még nem alakult ki bennük a magasságtól való félelem, így mire felnőnek, már hozzászoktak ahhoz, hogy 90, 120 vagy akár 185 méteres sáncokról ugorjanak le. Nem bénítja meg őket a félelem, mert már sokszor leugrottak, ezért tudják, hogy képesek rá. Legtöbbjüket bentlakásos iskolákban nevelik, ahol naponta akár száz ugrást is elvégeztetnek velük, hogy az izomzatuk megfelelően kifejlődjön.
Keresés
22 cm
