Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Csillag Dávid harmadik lett Csehországban

2016.02.23. MSBSZ

Csillag Dávid harmadik lett Csehországban Junior válogatott snowboardkrosszosunk Dolní Moravában, erős mezőnyben állhatott dobogóra. Újabb FIS-versenyeket rendeztek a 2017-es FIS Junior Snowboard Világbajnokság helyszínén. Hazánkat egyetlen magyar versenyző, a budapesti Csillag Dávid képviselte.
Miközben csapattársai, Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin a lillehammeri Ifjúsági Téli Olimpián tapasztalhatta meg első olimpiai élményét, Dávid Csehországban gyűjtögette a FIS-pontokat, melyek szükségesek a világkupában és világversenyen történő későbbi induláshoz. A magyar csapat férfi kvótáját Lillehammerbe Dávidnak köszönhetjük, aki remekül szerepelt a tavalyi Yabuliban (Kína) rendezett junior világbajnokságon. Sajnos azonban már akkor tudta, hogy életkora miatt ő maga nem vehet részt az Ifjúsági Olimpián, mivel 10 hónappal idősebb lesz a megengedett felső korhatárnál.

Dolní Moravában egymás után két FIS-versenyt rendeztek. A FIS versenyek az első szintet képviselik a FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) versenyrendszerében, ezután az Európa-Kupa, majd a FIS Világkupa következik.

A szervezők rendkívül technikás pályát építettek. A magasra helyezett rajtbox után rögtön két wutang (meredek, tört ugrató) és egy S-kanyar várta a versenyzőket, majd egy roller (hullámsor) és egy ugrató következett. A pálya alsó szakaszán döntött kanyarokat követően egy nagy ugró után érkeztek a célba a versenyzők.
Az időjárás nem kedvezett, ugyanis a hó minősége nem volt kifogástalan. Kásás, jégkristályos hóban kellett a legjobb formáját hoznia Dávidnak. Szerencsére sikerült tökéletesen waxolnia a versenylapjait, és ennek meglett az eredménye. Az első versenynapon a hatodik helyet sikerült megszereznie 46 induló közül a felnőtt kategóriában, ami kiváló eredmény. Csupán egyetlen snowboardhossz választotta el a finalistáktól (a legjobb négy jutott a döntőbe).

Az előző napi remek szereplés után Dávid rendkívül jó hangulatban és motiváltan állt rajthoz a második versenynapon. Egymás után három futamát is megnyerte, és második helyen jutott a fináléba. A nagydöntőben bal szélről rajtolt, emiatt az ezt követő szűk S-kanyarkombinációt nem az ideális íven tudta megközelíteni. Sikerült azonban végig tartania a pozícióját, remekül zárta az íveket, melynek köszönhetően a célvonalon a bronzérmet jelentő harmadik helyen haladt át, amivel értékes FIS-pontokat gyűjtött.
Csillag Dávid Dolni Morava 3. hely
Csillag Dávid Dolni Morava 3. hely
Csillag Dávid 19 éves, jelenleg Ausztriában tanul, a schladmingi Skihandelsschule snowboard tagozatán. Ugyanitt végzett korábban Gyarmati Panka és Szigeti Viktor, valamint ide jár a kecskeméti freestyle snowboardos tehetség, Fricz Botond is.

A sporttagozatos iskola különleges tanrendje lehetővé teszi a diákoknak, hogy tanulmányaik mellett a lehető legtöbb időt fordíthassák edzésre. Dávid egy átlagos tanítási napja úgy kezdődik, hogy délelőtt 8:30-11:30-ig fent vannak a hegyen, ahol havas edzéseket tartanak. Mindig változó, hogy mi az adott napi edzésprogram: van, amikor csak a startot gyakorolják, máskor a teljes snowboardkrossz pályán edzenek a Fageralmon. Az ugrásokat is külön gyakorolják, erre a Planai-on található park ugratói a legalkalmasabbak. Délután konditermi edzést tartanak, általában 3-4 órányi időtartamban. A programban szerepel játék, egyensúlygyakorlatok, erőnléti és regenerációs feladatok, valamint crossfit. A heti programot mindig az edző állítja össze.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.