Menü ≡
h i r d e t é s
Síterepajánló
Schladming-Dachstein
Nyári kártyával több mint 100 ingyenes program!
Rogla
Kirándulás és wellness egy helyen, a Pohorje-hegységben!
Csorba-tó
Nyári kalandozások
a Magas-Tátra erdőiben!
Kövess minket: facebook twitter googleplus youtube

Globális felmelegedés a hegyekben és a sízés jövője

2005.07.25. | Szerző: Stani
Globális felmelegedés a hegyekben és a sízés jövője A klímaváltozás szemmel látható jelensége a gleccserek olvadása. Magunk is szemtanúi lehetünk évszázadok óta nem tapasztalt, rendkívül gyorsan végbemenő változásoknak. Vajon mennyire veszélyezteti az éghajlatváltozás a sísport jövőjét?
Manapság egyre többet hallani a globális felmelegedésről, és annak veszélyeiről. Különféle teóriákkal, elméletekkel halmozzák el a médiát a téma szakértői, de ezekben sok a bizonytalan tényező. Rögtön az elején le kell szögezni azt, hogy Földünk történetében mindig is voltak melegebb és hűvösebb időszakok, igaz a változásokhoz több ezer, tízezer esetenként még hosszabb időre volt szükség. Furcsa, de egykoron az Antarktiszt a mai több ezer méter vastag jégtakaró helyett buja erdők fedték, vagy éppen egy lehűlési időszakban a Kárpát Medencét végtelen fenyőerdők, vagy tundra uralta. Az, hogy Földünk jelenleg egy felmelegedési periódusban van tény, csupán az a kérdés, hogy ebben mekkora szerepet játszik az ember jelenléte és tevékenysége. A vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a nagymérvű iparosításnak köszönhetően a globális felmelegedés felgyorsult, a hőmérséklet-növekedést 2/3 részben mi okozzuk.

Eltűnhetnek a gleccserek?

A klímaváltozás szemmel látható jelensége a gleccserek olvadása. Szemtanúi lehetünk évezredek óta nem tapasztalt, rendkívül gyorsan végbemenő változásoknak. Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még láthatjuk ezeket az óriási jégfolyamokat, azonban utódainknak nagy valószínűséggel ez már igen nehéz lesz.

A Pasterze gleccser (Ausztria leghosszabb gleccsere a Grossglockner völgyében)

1910-ben
1910-ben
1940-ben
1940-ben
2000-ben
2000-ben
2003-ban
2003-ban
A gleccserolvadás az egész világot érinti, az mindenhol megfigyelhető, igaz van néhány kivétel, de erről majd később szólunk. A World Glacier Monitoring Service vizsgálatai szerint 1980-tól minden évben, átlagosan 30 cm-t vesztenek a jégvastagságukból a gleccserek.

A gleccserek eltűnése az Alpokban különösen jól észrevehető. A 19. század közepétől, vagyis az iparosítástól kezdve egészen 1975-ig átlagosan felületük harmada tűnt el, tömegüknek pedig mintegy fele. Azóta további 20-30%-ot veszítettek a tömegükből. A kutatók úgy számolják, hogy 2050 után háromnegyed részüket fogják elveszteni. Azonban, ha olyan gyorsan olvadnak, mint a 2003-as rekordnyáron, akkor ez a prognózis jóval előbb bekövetkezhet.

A svájci Rhone gleccser

1910-ben
1910-ben
2003-ban
2003-ban
A világ összes magashegységeiben, így a Sziklás-hegységben, az Andokban vagy a Himalájában folyamatosan olvadnak a jégfolyamok. A Himalája keleti felén mindeddig 2000 (!) gleccser tűnt el teljesen. 2002-ben az ENSZ környezetvédelmi programja (Unep) egy tanulmányt hozott nyilvánosságra, amely szerint a megnövekvő olvadékvíz miatt óriási árvizek pusztíthatnak a közeljövőben ebben a térségben.

A Kilimandzsáró, ami 5895 m magasságával Afrika legmagasabb hegye 12 év alatt a jégsipkájának a harmadát elveszítette. Egyes szakértők szerint 20-30 év múlva teljesen eltűnhet, így a múlté lesz a hósipkás hegy látványa a forró szavanna közepén. Ez nem a hőmérséklet növekedésének, hanem annak is köszönhető, hogy a korábbi esős évszakok, melyek csapadéka a hegy tetején hó formában hullt le rendre kimaradnak, illetve a csapadék mennyisége jelentősen lecsökkent.

2001-ben az IPPC szakértői egy tanulmányt adtak ki, miszerint a 21. században 1,4-5,8 Celsius fokkal nőni fog a Föld átlaghőmérséklete. Az, hogy a kisebb szám, vagy a nagyobb szám jön be elsősorban a kibocsátott CO2 mennyiségétől függ majd. A hegyekben azonban ez a növekedés még nagyobb arányú lehet. Jó példa erre Svájc, ahol a globális világátlagnál háromszor nagyobb arányban emelkedett a hőmérséklet.

Miért olvadnak a gleccserek?

Az olvadás oka elsősorban nem a hószegényebb telekben keresendő, hanem a mindeddiginél melegebb nyarakban. Ugyanakkor a légköri szennyezőanyagok - így a por - is hozzájárulnak az olvadáshoz. Egy fehér hófelület a napsugárzást szinte teljes mértékben visszaveri, a visszatükrözés értékét albedónak nevezzük. Ez az albedó minél inkább lecsökken, ha a felület szennyezőrészecskéket tartalmaz, s így a gleccser nagyobb hőmennyiséget is vesz fel. De más tényezők is hozzájárulnak a fokozatos olvadáshoz. Így az ózonréteg vékonyodásával szabad utat kapnak a rövidhullámú és energiában, hőmennyiségben gazdag UV sugarak. Ehhez még hozzájön a közlekedés és a gyárak által termelt szennyezőanyagok hatása, amely a légkör kémiai összetételét és így a csapadékét (lásd savas esők) megváltoztatják. Ez a hegyekben még drasztikusabb hatású lehet, ugyanis megállapították, hogy az alpesi tavakban például sokkal nehezebben, lassabban bomlanak le ezek az anyagok, mint mondjuk egy alföldön fekvő tóban.

Milyen veszélyeket rejtenek magukban az Alpok olvadó gleccserei?

1. A gyors olvadás következtében nagy mennyiségű törmeléket rak le a gleccser az ún. végmorénáknál (ez a gleccsernyelvnél lévő törmelék). Ezek a laza kövek egy nagyobb esőzés során megindulhatnak a hegyoldalon, illetve földcsuszamlásokat idézhetnek elő, s ezáltal veszélyeztethetik a völgyben elterülő településeket. De az újonnan képződő gleccsertavak is veszélyt jelentenek a lakosság számára.

2. Az ún. "Permafrost" felolvad. A magashegységekben ugyanis a földfelszín 20-100 méteres vastagságban fagyott állapotban van, ami normális körülmények között egész évben így marad. Az Alpokban ez nagyjából 2800 m-től van így, de az északi oldalakon a tartósan fagyott talaj határa 2200-2300 m-ig is lekúszhat, ugyanakkor a déli oldalakon mindez csak 3000 métertől jellemző. A talaj és a szikla itt voltaképpen tartósan fagyott állapotban van. Azonban az elmúlt 100 évben a talajfagy határa 150-200 métert felfelé kúszott. Sziklaoldalak, amik korábban stabilak voltak, mivel ezeket a jég és a szikla cementként tartotta össze most instabillá váltak, mivel az összetartó erő, nevezetesen a jég folyamatosan olvad. Tehát egész sziklaoldalak omolhatnak le, és hegyoldalak csúszhatnak mélybe. Ezzel szintén a környező lakosságot veszélyeztetik, de ugyanúgy ki vannak téve a hegyi turistautak, sőt a síterep, az épületek (menedékházak stb.) a sífelvonók is ennek a veszélynek.

3. Egyre extrémebb lesz az időjárás, s olyan óriási viharok, mint amilyen a Wiebke volt 1991-ben vagy a Lothar 2002-ben állandósulnak. S szokatlanul nagy havazások hatalmas nagy lavinákat indítanak el, mint amilyen 1999-ben Galtürben volt (Tirol), ahol 38 ember vesztette életét.

Gleccsersíterepek és a 2003-as rekord nyár

Amióta időjárási megfigyeléseket végeznek nem volt ilyen forró a nyár, mint 2003-ban. Heteken át 4000 m felett volt a 0 Celsius fok határa, sőt elsőként emelkedett 4800 m fölé a fagyhatár. Azonban nem csak a nagy meleg volt a baj, hanem az, hogy általában egy nyáron a magashegységekben 50 ún. meleg nyári nappal kell számolni. Az ilyen napok száma 2003 nyarán 100 volt, kvázi megduplázódott, s ezért volt ekkora az olvadás. Ezenkívül a téli hótakaró, ami a gleccserjeget védi is jóval korábban elolvadt, s mivel a jég jóval sötétebb a hónál, így ez jobban magába szívja a nap erejét. Ehhez még hozzájönnek a korábbiakban említett sötétszínű szennyezőanyagok, amelyek ezt a hatást még jobban felerősítik. Ráadásul a védő hótakaró korábbi eltűnése, s egyáltalán a hóvastagság folyamatos csökkenése azt is jelenti, hogy a gleccserjégre a korábbinál nagyobb mennyiségű szennyezőanyag rakódik le, egyre nagyobb vastagságban, ami ismét katasztrofálisan hathat a meleg nyári időszakban.

A németországi Zugspitze gleccser

1910-ben
1910-ben
2003-ban
2003-ban
Az osztrák Sonnblicken az 1940-es években mérték a legnagyobb hóvastagságot; ez 11 méter volt. De az átlagos teleken is 6-8 m volt a jellemző. Ez az érték azóta folyamatosan csökken, különösen az elmúlt években, pl. 2005-ben mindössze 260 cm körül mozgott a hó vastagsága ezen a gleccseren. 2003-ban ez 350 cm volt, míg 2001-ben még 490 cm (az értékek a leesett hó vastagságára vonatkoznak és természetesen nem a gleccserjegére).

Ezen a nyáron (2003) szenvedtek a gleccser síparadicsomok is. Augusztus elején Pitztalon 3440 m magasságban +9 fokot mértek, 2840 m-en pedig 22 fokot (árnyékban mért értékek). Míg korábban, így a 70-es, 80-as években vidáman lehetett nyáron csúszni az Alpok gleccserein, addig manapság már korántsem ilyen rózsás a helyzet. A 90-es években sorra zártak be a korábban egész évben nyitva tartó gleccserterepek. Így a 90-es évek végén állították le a nyári üzemet Pitztalon, aztán 1998-ban Marmoladán kényszerültek először bezárni a sífelvonókat, szintén ebben az évben kényszerült erre a döntésre a svájci Corvatsch és még számtalan egyéb nyári sícentrum az Alpokban. 2003-ban Kaprunban 3000 m magasságban a gleccserhasadékokban patakokban folyt az olvadékvíz, holott ez normális esetben csak 2500 m magasságban szokott a forró nyári napokon előfordulni. Ha így folytatódik tovább, akkor 50 év múlva teljesen eltűnik a kapruni gleccser. De a rekordnyár Hintertuxból is sokat kivett, itt ekkor három héten keresztül nem üzemeltek a felvonók. Egyes előrejelzések szerint 10-15 éven belül a Tuxerfernerhangon augusztusban már nem lehet majd lesíelni. Jelenleg Ausztriában már mindössze csak egy olyan gleccserterep van, ami egész éven át nyitva tart a télisportolók számára - leszámítva a 2003-as évet-, ez pedig Hintertux.

Hintertux 2003 nyarán
Hintertux 2003 nyarán
Mölltalon a 90-es években több millió eurót költöttek a gleccseren lévő felvonók fejlesztésére, ekkor épült a modern hatszemélyes buborékos is. Manapság azonban itt augusztustól már lehetetlen sízni. Az utóbbi évtizedekben Kaunertal, Stubai és még megannyi gleccser óriásit vesztett a tömegéből.
A Stubai gleccser 2003. július 30-án
A Stubai gleccser 2003. július 30-án
Hogyan próbálja az ember megmenteni a gleccsereket?

A zugspitzei gleccser mostanra eredeti területének kb. 90 %-át elvesztette, de Szlovénia egyetlen gleccsere, ami a Triglavon volt, a 2003-as nyár eredményeként teljesen eltűnt, pedig az 1920-as években itt még egy igencsak tekintélyes méretű jégfolyam volt. Több helyütt ezért a gleccser befedésével kísérleteznek. Ez nem a teljes gleccserfelület befedését jelenti, hanem többnyire egy néhány hektáros területet, ami rendszerint a sípályáknak csupán pár százaléka. Ha viszont pozitívak lesznek az eredmények, akkor könnyen elképzelhető, hogy a nyári hónapokban az eddiginél jóval nagyobb felületeket fognak majd betakarni a speciális anyaggal, ami visszaveri a napsugarakat, így megóvja az ilyen módon letakart részt az erős napsugárzástól és speciális anyagának köszönhetően a meleg nyári esőktől is.

Jelenleg főként a kritikus helyekre teszik ezeket, ahol leginkább ki vannak téve a nyári hőhullámnak a gleccserek. Stubaion pl. a felvonóoszlopokhoz.

A Stubai gleccser "becsomagolása"
A Stubai gleccser "becsomagolása"
Söldenben pl. a parkolóhoz vezető sípályán, ahol már nincs gleccser, hatalmas nagy hótömeget halmoznak fel a pályákra, hogy így tudják biztosítani azt, hogy ősszel, amikor beindul a szezon a parkolóig lelehessen csúszni. Ezek azonban kétségtelenül az utolsó vészmegoldások a süllyedő hajón, amik ideiglenes beválhatnak, de hosszútávon megoldást nem jelentenek.

A sok rossz után jó hír, hogy egyes Andoki gleccserek, illetve Új Zéland gleccserei is növekszenek. Ez annak köszönhető, hogy Új Zélandnak óceáni éghajlata van, s nagy meleg miatt nagyobb a párolgás is, így a nyugati szelek még több csapadékot szállítanak az újzélandi Alpokba.

A síparadicsomok jövője

Hosszútávú előrejelzések szerint a mérsékelt övben kizárólag a magashegységekben lehet majd sízni. Sokak szerint előtérbe kerülhetnek az utazási célpontoknál Skandinávia, Grönland vagy éppen Szibéria részei. Az már más kérdés, hogy jelenleg Skandináviát leszámítva a másik két helyen nincs kiépített sípályarendszer.

Ha viszont a rövidtávú előrejelzéseket, így a 21. századra érvényeseket nézzük, nos sok jóval azok sem kecsegtetnek. A téli turizmusnak létfontosságú az, hogy jó hóviszonyok legyenek, így egy hószegényebb télre rendkívül érzékenyen reagál, s ez hatalmas nagy gazdasági veszteségeket okozhat. Elképzelhető, hogy 30-50 év múlva már csak 1600-2000 m közötti síterepek (vagyis ha átlagot számítunk, akkor 1800 m-től) lesznek hóbiztosak. Ezek alapján 230 svájci síterepnek már csak a 44%-a fog hóbiztosnak számítani.

Elég rosszul áll a szénája az olasz síterepnek is, itt ugyanis síterepek fele 1300 m-től kezdődik, a jövőben ebben a magasságban egyre ritkább vendég lesz a hó, s a havas táj, már-már a múlt ködébe veszik. Németországban különösen a fekete-erdei és allgäui síparadicsomok vannak veszélyeztetve, mivel ezeknek sokszor a legmagasabb pontja épphogy eléri az 1200-1400 méteres magasságot. Így itt hó helyett inkább eső fog esni, s a magas hőmérsékletek miatt a hóágyúzás is lehetetlenné válik.

Az olaszországi Stilfserjoch nyáron

1911-ben
1911-ben
2002-ben
2002-ben
Így, ha Ausztriát nézzük 2040-ben Hochkar lesz az egyetlen hóbiztos síparadicsoma az alsó-osztrák régiónak. Nemhiába, hogy Stuhlecken is próbálnak nagyobb magasságok felé terjeszkedni (Steinbachalm projekt 1340-1700 m között).

A svájci Abegg szerint egy sícentrum akkor működtethető gazdaságosan, ha az minimum egy szezonban 100 síelésre alkalmas havas napot tud garantálni. Szintén megállapította, hogy az alpesi sízéshez minimum 30 cm hóra, míg a sífutáshoz 15 cm hóvastagságra van szükség. Ha ennél kevesebb van, akkor kulturáltan nem lehet sízni.

Svájc jelképe, a Matterhorn

1911-ben
1911-ben
2002-ben
2002-ben
Ha a 100 napos szezont vesszük figyelembe, akkor jelenleg ezt a svájci síterepek 85%-a tudja garantálni. Azonban egy 2 fokos hőmérsékletnövekedés során ez az arány már 63%-ra csökkenne le. Ugyanakkor a korábbi évek hóinséges időszaka Wallis és Graubünden kantonok síterepeit, ahol a hegyállomások átlagosan 2500 m-en fekszenek, szinte alig érintette. Ebből következik, hogy a hosszabb szezont, a több és jobb havat már csak a nagyobb magasságokban lehet garantálni, de itt is szükséges a hóágyúrendszerek kiépítése és a már meglévők bővítése, amelyeknek különösen az előszezonban van fontos szerepük. A 2000-es évben pl. 140 olyan terjeszkedést regisztráltak, amik direkt arra irányultak, hogy nagyobb magasságokban építsenek új felvonókat és sípályákat. Így az alacsonyabban fekvő síterepeket előbb vagy utóbb, de a piac kiszorítja, hiszen kövekkel teli pályán senki se akar majd sízni, mindezt esőben pedig még inkább nem.

Abegg figyelmeztet arra is, hogy hóban szegény szezonok korábban is voltak, így például a 70-es években, eképpen az 1989/90-es hószegény téli szezon mindenképpen szokatlannak számít, de korántsem egyedülállónak. A svájci Mittelland (ez közvetlen nem az Alpok térsége) átlagos hóborítottságának változása is csökkenő tendenciát mutat. Míg a 17. századtól 1895-ig telente átlagosan 60 havas nap volt, addig 1895 és 1987 között már csak 46, míg 1988 és 1994 között mindösszesen 20 havas napot regisztráltak.

Ausztriában 1965 és 1995 között 0.7 fokkal emelkedett a hőmérséklet. Amennyiben az elkövetkező évtizedekben 2-3 fokos növekedés következik be, úgy az katasztrofális következményekkel járhat a síterepekre. Ugyanis ez megrövidíti a szezont, s pont azok az időszakok válhatnak kérdésessé, amik a legnagyobb bevételt hozzák, vagyis a Karácsony/Újév és a Húsvét időszaka. A rendkívül sok alacsonyan fekvő síterep miatt Ausztria sokkal rosszabbul járhat, mint Svájc, vagy Franciaország. Gondoljunk csak a Skiweltre, ami 800-1829 m magasságban fekszik és 250 km sípályát ölel fel.

A 3 fokos növekedésnél azonban az eddig profitáló, magasabban fekvő síterepek is veszélybe kerülhetnek. A túlélésre elsősorban Vorarlberg és Tirol magasabban fekvő síparadicsomainak (Jól tudják ezt a gleccsersícentrumok vezetői is, hisz még egy meleg télen is 2700 m-től hó esik, így egyre nagyra törőbb tervek vannak a gleccsereken is.) van esélyük, a többit egyszerűen gazdaságilag nem éri majd meg fenntartani. Vagyis ez nem azt jelenti, hogy az alsóbb régiókban nem esik hó, csak éppen egy lerövidült 1-2 hónapos szezon miatt egyszerűen nem éri meg bejelenteni a dolgozókat, a hóágyúkat működtetni és a felvonókat beindítani, mivel nem produkálnak nyereséget. Főleg akkor, ha később érkezik a tél, és a bevételben nagyon erős karácsonyi időszak esik ki. A 2004/2005-ös szezon karácsonyát nagyon sok helyen a hóágyúrendszer mentette meg. Türnitzen (500-1000 m) a hóágyúk sem segítettek, a kis alsó-osztrák síterepen csak január 20. után indulhatott be a szezon. Ebből is látszik, hogy az 1000 m alatti sípályáknak már most sincs nagy esélyük.

Egyes elméletek szerint Ausztráliában, 2070-ben egy síterep sem működtethető már gazdaságosan. Bár ha először Ausztráliára gondolunk, akkor a forró sivatag, az Ayers Rock és a meleg tengerpart jut eszünkbe, azonban az Ausztrál Alpok turisztikai jelentősége rendkívül meghatározó az országban. 1995-ben pl. az Ausztrál Alpok 450 millió ausztrál dollár bevételt termelt (ez kb. 270 millió euró), amiből a síturizmus 300 milliót tett ki, vagyis nagyjából az összbevétel 2/3 részét. A Snowy Mountains az ország egyik leginkább látogatott térségeihez tartozik, s nagyjából annyi látogatót tud felmutatni, mint a második legnagyobb ausztrál város, Melbourne és jóval többet, mint az ausztrál tengerparti üdülőhelyek. Ausztráliában összesen 12 síterep van, java részük (8 db) a Snowy Mountainban, a többiek pedig Victoria államban, elszórtan helyezkednek el. Fő problémájuk a fekvésük, ugyanis nagyjából olyan szélességi körök mentén fekszenek, mint ha Dél-Spanyolországban lennének (ez nagyobb hőmérséklettel és erősebb sugárzással jár), átlagos magasságuk pedig 1500-2000 m között van. Összehasonlításképpen a dél spanyol Sierra Nevada sícentrum 2100-3400 m között fekszik. Az ausztrál síterepek legnagyobb problémája az, hogy felfelé nem tudnak terjeszkedni, ugyanis egyszerűen nincs nagyobb hegy. Ausztrál Alpok legmagasabb pontja sem éri el a 2300 m-t.

Az Egyesült Államokban hasonló a helyzet, mint az Alpok térségében. Itt azonban a nagyobb magasságokban fekvő sziklás-hegységi síközpontokat annyira még nem érinti, nem úgy a nyugati államokat, mint pl. Washington vagy Oregon, ahol a meleg és esős időjárás miatt számtalan helyet kellett 2005. januárjában bezárni. Igaz ezek a központok alacsonyabb fekvésűek, mint pl. a coloradói vagy Utah állambeli sípályák. Az Appalachben is az alacsony fekvés okoz gondot, nemhiába, hogy itt találjuk Földünkön a legtöbb hóágyút. New England vidékén (ez több keleti államot foglal magába, így Vermont, Maine) már több mint 400 sícentrumot zártak be (igaz ezek kis terepek voltak, s nem mindegyiknél az időjárás miatt) végleg.

Kanadának egyelőre nincs nagy félnivalója, bár a nyugati államokba egyre gyakoribbak a szárazabb időszakok.

A délamerikai terepeknek megvan az a hatalmas nagy előnye, hogy terjeszkedhetnek felfelé és a hóágyúrendszert is bővíthetik, mert számtalan olyan Andok-beli síparadicsom van, ahol nincsenek hóágyúk, vagy számuk egyelőre még kevés.

De a folyamatos melegedés miatt örökre eltűnnek a sítérképről olyan egzotikus úti célok, mint Marokkó vagy Lesotho.

Tehát, ha a világ egészét nézzük, akkor a kiutat, vagy legalábbis egy ideiglenes megoldást a hóágyúrendszer kiépítése és a nagyobb magasságokban történő fejlesztések jelenthetnek.

Megszokottá válnak majd az ilyen képek?
Megszokottá válnak majd az ilyen képek?
Azonban műhavat sem lehet plusz fokokban előállítani, így több cég azon kísérletezik, miként lehet magasabb hőmérsékletek mellett is havat gyártani. A világ néhány országában, elsősorban az Egyesült Államokban kémiai és radioaktív (ezek radioaktív baktériumok) anyagokat kevernek a hóágyúkba, így ezzel egyrészt ellenállóbbá teszik a műhavat a nagy meleggel szemben, másrészt magasabb hőmérsékletek mellett is tudnak műhavat produkálni. Az ún. Snowbox technológia segítségével pedig, akár már plusz 35 fokon is lehet "havat" előállítani. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez inkább egy jégkásaszerű anyag, amit egy hatalmas nagy "dobozban" csinálnak. Jelenleg ezt a technológiát alkalmazzák egyes summer jameken, ahol pl. sí vagy snowboardos bemutató van. Így például a nyári X-Gamesnél San Diegóban (Kalifornia). Ez a műhó azonban gyorsan elolvad, így csak arra szolgál, hogy egy pár órás versenyen biztosítsa a siklási felületet.

A síparadicsomoknak kiugró pont lehet még, hogy a nyári hónapokra is intenzívebben koncentráljanak, vagyis a turistákat ekkor is a hegyekbe csábítsák, így ugyanis egy rossz téliszezon is kivitelezhető, fenntartható. Ezért egyre több helyen nagy szerepet kap a wellness és aqua parkok szerepe. Vagy éppen mountainbike pályát építenek, kihasználva a helyi adottságokat. Mindenesetre a síközpontok üzemeltetői számára adott a feladat, hogyan néznek szembe az elkerülhetetlennek látszó felmelegedés következményeivel.

h i r d e t é s
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Szeretném megkapni a friss híreket és legjobb síajánlatokat.
Elfogadom az adatvédelmi elveket.
Hírlevél archívum »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 20 vendég és 2 regisztrált felhasználó látogatja.
Asztali nézet
A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom. Több információ a sütikről.