Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Elizabeth, te kacér nő... (Kirchberg-Kitzbühel)

2012.10.30. Túrmezei Tamás

...ez a helyzet nagyon izé... Fogalmam sincs, hogy Kitzbühel kocsmáiban játszották-e valaha a KFT örökbecsű slágerét, de nekem 86' óta mindig ez a néhány sor ugrik be, ha meghallom ezt a nevet. Hogy jön ide Elizabeth? Ugorjunk el gyorsan az osztrák Alpok Toplistás területére, s mindjárt kiderül!
Aki sokat jár nyugati szomszédunkba síelgetni, annak nehéz lesz újat mutatni, de azért most megpróbáljuk más aspektusból megközelíteni a legendás síparadicsomot illetve környékét. Hazai és kinti vélemények szerint Kitzbühel stabilan benne van az osztrák Top 5-ben, ehhez nemigen tudok érdemi véleményt fűzni. Jómagam sajnálatos módon csak két ködborította napot élvezhettem itt pár éve, így aztán lehettem volna akárhol is. Pedig igencsak mozgatta a fantáziámat a néhány ügyes húzással 170 km-es rendszerré varázsolt terület besízése, de nekem végül nem adatott meg. Így aztán az idén még furcsább érzés volt ott állni a rettegett Hahnenkamm lesiklópálya tetején, illatozó virágok és legelésző tehenek között, augusztusban...
A Hahnenkamm tetején
A Hahnenkamm tetején
Nem minden hazai síző van vele tisztában, de amit Ausztriában télen szépnek találunk, az nyáron egyenesen káprázatos, járjunk bárhol az Alpokban. Kitzbühel sem kivétel ez alól, mint ahogy szomszédja Kirchberg sem. Ez a két település veszi körbe a pályarendszer oroszlánrészét adó hegyet, amit valahol fent egy majdnem 4km hosszú gondola köt össze Jochberg illetve Pass Thurn pályáival, így jön össze a tiszteletet kívánó 168 kilométernyi pályahalmaz.
Kirchberg amúgy egy igazán helyes kis városka mindössze 8 km-rel Kitzbühel után, így igen jó alternatíva itt keresni szállást, ha ezt a síközpontot szemeltük ki aktuális élvezetekre. És igen, ott kacérkodik a mi Elisabeth-ünk is, az impozáns hegy lábánál csábítja az utazót, és minden elképzelhető attrakciót bevet, mert, hogy Kirchberg egyik legnevesebb szállodájáról van szó.
A 4+ csillagos wellness Hotel Elisabeth Kirchbergben
A 4+ csillagos wellness Hotel Elisabeth Kirchbergben
A csalódás elkerülése végett Elisabeth női mivoltában is megtalálható itt, hiszen a Walch család immár harmadik generációja által vezetett szállodát a most húszas éveiben járó lányukról nevezték el. Ez a döbbenet Tirolban, többek között, hogy kevésbé ismert kis helyeken is olyan 4*-os, közel 100 szobás kis hajlékokba botlani lépten-nyomon, hogy a vendéglátásban utazó honfitársainkat joggal öntheti el az irigység, még ha nem szép dolog, akkor is.

Az ifjú Elisabeth meglepő szerénységgel kalauzol minket ebben a róla elnevezett, relaxációs központnak is beillő komplexumban, medencék az erdőszélen, medencék a harmadikon, persze alpesi kilátással, összesen 2000(!) m2 spa&wellness három szinten, pazar fa-orgia, ódon gerendák mindenütt. De az igazi kunszt nem ez, hanem a cirbolyafenyő szobák! Az egyébként abszolút modern szállodai szobákban a "vizesblokk" a legutolsó trendek szerint van kialakítva, de belül a szobában mindenhol cirbolyafenyőből készült bútorok, fafelületek, ennek a fenyőfajtának a megunhatatlan illatával. Ez a havasi fenyőfajta csak kizárólag a növényhatár közelében él, akár 500-700 évig, és állítólag rendkívüli élettani hatása van. Lehet benne valami, mert szinte kívántam, hogy minél több időt töltsek odabent, pedig kolosszális idő volt kint is. Az árszint a cirbolyás életérzésért 80-90 euró körül mozog félpanzióval, ami ugyan nem low-budget kategória, de nem is megfizethetetlen, és tényleg megéri az árát. Szóval Elisabeth nem alaptalanul kacérkodik, van mivel, és akkor még nem is említettük a család saját sajt-gazdaságát, valahol néhány kilométerrel feljebb a "mégszebb" völgyben, saját tehenészet, sajtüzem, kis étterem, turistaközpont, már csak nem fognak a patinás hoteljükben lidlis vagy teszkós ételeket kínálni a vendégeknek... Nos, azt hiszem, ezt az utóbbi részt kéne eltanulni tőlük, ehhez még nem kell az Alpokban élni.

Visszatérve a Hahnenkammra, mert hát egyszer mégiscsak síelni szeretnénk majd itt, a "szervezők" nyáron is gondoskodnak arról, hogy egy pillanatra se felejtsük el, az alpesi síversenyek egyik legendás helyszínén álldogálunk. Pedig még csak nem is vagyunk túl magasan, a lesikló pálya 2000 alatt indul neki. De hogy! Az indító kapu alatt, ami ilyenkor "fényképezd le magad" helyként funkcionál, hatalmas fagerendákból épített indító szakasz, mintha nem lenne elég meredek a hegy. Itt jövünk rá, a közvetítések semmit nem tudnak visszaadni a pálya meredekségéből, pedig lenne mit. A start alatt egy hatalmas video-kivetítőn egész nyáron, egész nap lehet nézni, ahogy ugyanebből a szögből zuhannak lefelé a versenyzők valamelyik világkupán.

Egy mezei síelő ránézésre hozzávetőlegesen 12 fordulót iktatna be addig a pontig, amíg belátjuk pálya első százvalahány méterét, nos, a videón látható, hogy az indulók ezt pont egy darab fordulóval abszolválják. Annyira durva ezt így, innen látni, hogy muszáj virtuálisan földig hajolni Bode Miller és pajtásai előtt...

Nem, ezt a pályát még véletlenül sem ajánljuk bátor kezdőknek, de megnyugtatásul van itt még úgy 70-80 km kék, és ugyanennyi jófajta piros is, szóval lesz hol csúszkálni minden ide tévedőnek. Ami pedig a kitzbüheli nyaralást illeti, hát igen, "ez a helyzet nagyon izé", szinte fáj ez a nyugalom és szépség, ami itt körül ölel. De butaság ezen rágódni, ezt akkor is látni kell, és élvezni, töltsön el minden szerencsés utazót örömmel és nyugalommal, hogy itt lehet, tapasztalhat, magába szívhat mindent, amit csak tud, mielőtt hazatér cirbolyafenyő-mentes kishazánkba.
Bár ha egyszer majd a Mátrát a Börzsöny tetejére tesszük, talán nálunk is megél majd...
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Boutique Hotel Bruggwirt csillagcsillagcsillagcsillag
A 4 csillagos Boutique Hotel Bruggwirt St. Johann in Tirol központjában található, 900 m-re a sífelvonótól. Szobái egyedi bútorokkal és dizájnelemekkel berendezettek, egy részük kilátással a kitzbüheli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Gasthof Kammerhof
A tradicionális, teljesen felújított panzió felszereltségéhez recepció, étterem (pizzéria), reggeliző-étkező, társalgóhelyiség, parkoló, terasz tartozik. Skiwelt Wilder Kaiser ingyenes síbusszal: 15 perc.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Ludwighaus
A Ludwighaus fiatalos alpesi ház Neukirchen am Grossvenediger központjában, a Wildkogel Arena sítereptől kb. 600 m-re található, de Kitzbühel és Zillertal síterepei is 15 perc alatt elérhetőek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.