Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

pistamester
2 élménybeszámolót írt
2
9 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2019.02.02.
Üdv!

Január 19.-26. között töltöttünk el egy csodás hetet a Skilines szervezésében. Szállásunk St Jean d'Arves faluban volt, ami nem túl nagy, de nagyon közel volt minden. Az apartmanunk átlagos volt - francia viszonyokhoz képest - mi úgy mentünk, hogy két fővel nagyobb apartamnt kértünk, így nem kellett senkinek sem a nappaliban aludnia és kényelmesen elfértünk mind a tízen (ez nekük kb 6500 HUF/fő többletköltséget jelentett, ami egyáltalán nem volt vészes). Az út kb 17 óra volt busszal mindkét irányban, semmi esemény nem volt. A szálláshoz - Fontaine du Roi - a busz nem tudott közvetlenül felmenni, kb 300 métert kellett a busztól csomagokkal felfelé gyalogolni, ami nem volt kényelmes. Ráadásul korán érkeztünk, és a szállást csak kb f5-kor lehetett átvenni, ezért el kellett tölteni még bő 2 órát érkezés után. Szerencsére nem volt ezzel fennakadás, mert a csomagokat ott hagytuk a recepción, és elmentünk sajtot venni. (Van egy nagyon jó sajtos kb. 20 perc sétára a falutól, de az ingyenes síbusz, ami fél óránként jár, szintén megáll ott. Érdemes elmenni oda annak aki szereti a sajtokat, de számítson rá, hogy adott esetben akár fél órát is sorba kell majd állnia.)
A szálláshoz ugyan tartozott wellnes is a recepción, de nem próbáltuk ki. A Fonatine du Roi apartmanok több nagyobb apartmanházban vannak szétszórva, nekünk szerencsénk volt, mert a mi apartmanunk olyan házban volt, ami pályától kb. 50 méterre állt, ezért reggel le tudtunk csúszni a háztól a felvonóhoz, este meg a sípályáról közvetlenül a házig. A bolt és a pék is 2 perc sétára van, ezért az elhelyezkedés tényleg kíváló.
Ami a pályarendszert illeti, nekem nagyon tetszett. Igaz, nagyon nagyok a távolságok, emiatt korán el kell indulni hazafelé a távolabbi részekről, a gerinceken a felvonók - melyek többnyire tányérosak és lassúak - 4 óráig jának, de a központi felvonók f5-ig működnek. Alaposan körül kell nézni, hogy honnan hová milyen úton lehet eljutni, pl. St Sorlin-ből St Jean-ba csak úgy, ha közben felmegyünk a pályarendszer legmagasabb pontjára, igaz St Sorlinből van síbusz is délután St Jean-ba, de a többi településről nincs. Tömeg szinte sehol nem volt, sorbanállni szinte sehol nem kellett. A felvonók nagyobb része azonban régi, egysebességes lassú felvonó, és sok a tányéros is.
Reggelre a pályákat mindig megcsinálták, emiatt délelőtt még frissen ratrakolt pályákon lehet csúszkálni.
Az időjárást illetően nekünk a 6 nap síelésből 5 napon napsütéses idő volt, de e mellé átlagosan -10 fok is társult, többször jeges széllel a felvonókon, ami ellen semmi nem véd.
Nekem nagyon tetszettek a Grand Truc melletti piros pályák, azokat mindenkinek javaslom - bár az oda menő felvonó a pályarendszer egyik leglassúbb liftje. Vannak olyan pirosok, amelyeket nem kezelnek, mint pl. a tufs vagy a super G. Ami nagy meglepetés, hogy a j.n augert feketét ratrakolták, ezért ott is "könnyedén" le lehet jönni.
A hóhelyzetet illetően nekünk nem volt nagyon szerencsénk, mert akkor már 1 hónapja nem esett hó, emiatt az alsóbb részeken lévő pályák nam igazán voltak havasak, pl Les Bottiers felé, vagy a La Balme oldalában. A kevés hó (átlagosan 80 cm) miatt a legtöbb fekete és sok piros/kék pálya is zárva volt. Ennek ellenére folyamatosan lehet csúszni össze-vissza, sok olyan pálya van, ahol alig akad síelő, ezért itt lehet fejleszteni a sítudást, pl. petite vadrouille, liévre. (Sokan főleg St Sorlin, Le Corbier és La Toussuire központi részén vannak - a falvak mellett közvetlenül -, mert ezek dedikált zónák kezdőknek.) A felsőbb részeken soha nem volt tömeg. Nagyon tetszett az, hogy a felső részek a gerinceken vannak, ami miatt nagyrésze a rendszernek belátható könnyen.
St Colomban felé egyszer érdemes elmenni, mert végig egy kékkel jelölt, de inkább zöld pályán lehet végigcsúszni, (a vissza út bő 1 óra), viszont itt lehet nagyjából egyedül erdős részen síelni, a rendszer nagy részén sehol egy szál fa.
Ami még fontos, hogy a falvakban 4G alig akad, ezért mobilnetezni nehézkes, nekünk általában a felvonókon ülve jöttek meg az üzenetek.
Sok helyen van piknikes asztal, ahol kényelmesen le lehet ülni, és megenni a szendvicset, ami szintén jó.
Összességében nekem pozitív csalódás volt a rendszer, nagyon tetszettek a kopár havas hegyoldalak és a piros pályák is. Érdemes egyszer kipróbálni, mert annak ellenére, hogy az olcsóbb uticélok közé tartozik, simán lehet élvezni a rendszert 1 héten keresztül.
DSCN2840.JPG
DSCN2843.JPG
DSCN2856.JPG
DSCN2899.JPG
DSCN2900.JPG
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
15 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2018.01.15.
20 éve nem síztem frankhonban, de most igen (január 6. és 13. között) és láss csodát, nem bántam meg ;)
- utazás: hatan mentünk egy mikrobusszal, majdnem személyautó sebességgel is haladva 14 óra az út (ami nem élvezet) oda is, vissza is. Az előző napok beli havazásnak csak a nyoma látszott az út szélén, kitűnően tisztítják az utakat a franciák is (pedig 1600 m-en volt a szállás).
- lakhely: Saint Sorlin d'Arves legfelső csücskében,egy faháznak álcázott beton épületben,9 személyes apartman, ami 6 embernek egész kényelmes volt. Van uszodaféléje is, de nem volt időnk kipróbálni...
- pályák: sok van. Változatos volt az időjárás, első napokban sokszor csak az orrunkig láttunk. De rendesen előkészítették a terepet reggelenként, így vaktában lehetett csapatni. Aztán szép idő lett, ezáltal mindannyiunk sízése/stílusa a tökéletesre váltott. Voltak azért furcsaságok: a fekete pályákat egyáltalán nem kezelik,de olyan is volt, hogy elindultunk egy gyönyörűen ratrakolt pályán, aztán 173 m-rel a vége előtt hirtelen kezeletlenné vált... Az is megtörtént, hogy az időjárás miatt leálltak a völgyeket összekötő liftek és síbusszal kellett hazatérnünk a mi völgyünkbe.
- egyik nap bevállaltunk 40 km autózást Les Orelles-ig, ahonnan fel lehet jutni Val Thorens-be. 32 ajróért kiterjesztik a Les Sybelles bérletet, ezáltal az ember Európa egyik legfinomabb terepén is kipróbálhatja tudományát és nem bánja meg!
- kultura és szociológia: a sör alsó hangon 6 pénz (biztos ezzel kompenzálják az olcsó szállásdíjat). Ajánlom mindenkinek a Le Choucas hüttét St. Sorlin aljában (a jelek szerint ez a hegyimentők törzshelye, változatos sörkínálattal), illetve La Toussuire központjában a faból készült óriás mormotával dekorált vendéglátóipari egységet, ahol VSOP minőségű calvadost adnak a hideg ellen (nem olcsón ;))
Viszont sokat változott a helyi lakosság: ha rájuk köszönsz franciául és látják, hogy jobban beszél az ember angolul, ők is angolra váltanak. Még arra is volt példa, hogy németül beszéltem az egyik pincérrel, majd magyarul búcsozott el (Siófokon dolgozott a nyáron)...
Szóval, akinek van ideje, pénze, nyugodtan tessék menni!
IMG-0782.JPG
IMG-0801.JPG
IMG-0809.JPG
IMG-0827.JPG
Val Thorens - 32 ajróért kiterjesztik a Les Sybelles bérletet, ezáltal az ember Európa egyik legfinomabb terepén is kipróbálhatja tudományát és nem bánja meg!
IMG-0829.JPG
nagy-hegyek.jpg
all.jpg
IMG-0837.JPG
petib
37 élménybeszámolót írt
37
14 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2016.02.07.
Sziasztok!

12 év elteltével ismét ezen a terpen töltöttünk egy hetet a SKINET szervezésében.

Rögtön az elején a három negatívum, amivel eddig még sohasem találkoztam:
1) Montgenevre után, Briancon felé (a buszos csapat egyik fele ide utazott) rendőrök állítottak félre minden arra haladó buszt, és lemérlegelték őket. Nálunk a megengedett 18 tonna helyett 19-et mértek, a kb. 90 Eurós büntetést természetesen (?) a 40 utasnak kellett összedobnia. (Csak egy kis számolás: állítólag a busz üres önsúlya 13 t. Ezek szerint a 40 utas csomagokkal együtt 6 t, vagyis fejenként kb. 150 kg. Átlagosan 75 kg-os emberekkel számolva ez azt jelenti, hogy fejenként átlagosan mindenkinél 75 kg csomag volt, ami azért nehezen hihető...)
2) Szállásunk St.Jean d'Arves-ben a Chalet La Fontaine du Roi-ban volt. A 1/2 4-es érkezés után a szállásunkat végül este 7-kor kaptuk meg, miközben a recepción általam még sosem tapasztalt kaotikus állapotok uralkodtak. Az indulásnál a szobák átadása simán ment ugyan, de a mi 3 apartmanunk közül az egyikhez a megbeszélt 9 óra helyett
- némi erőteljes unszolásra - végül 10-kor érkezett az átvevő ember, igaz, annyit azért mondott, hogy sorry...
3) Az első nap - még 2000 m felett is - egész nap, reggeltől késő estig szakadt az eső.

És akkor a részletek:

Mi nem a "Residence"-ben, hanem a "Chalet"-ekben laktunk, itt egy házban két kisebb és két nagyobb apartman található. A 8 fősben 3 hálószoba van dupla ággyal, a nappali mérete is megfelelő volt. Az 5 fősben is két hálószoba volt, az egyikben emeletes ággyal. Ami nagyon kényelmes, hogy a síbox közvetlenül a bejárat mellett van.
A felvonóhoz reggel 450 m-t kell lefelé gyalogolni, visszafelé jó hóviszonyok esetén nem sokkal a házak mögé le lehet csúszni. A recepció mellett van egy kis úszómedence, és szauna. Itt elvileg ingyenes wifi is van, gyakorlatilag azonban senkinek sem sikerült rácsatlakoznia.

Az időjárás végül egész jól alakult: a már említett vasárnapi eső után két napos-gyengén felhős nap jött, ekkor még nem túl ideális hóviszonyokkal. Szerdán viszont egész nap szakadt a hó, így az utolső két napsütéses nap igazi ajándék volt!

A pályarendszer központi részeit egy ülős, majd egy húzós felvonóval lehet elérni, ez utóbbinál reggel jelentős sorok alakultak ki. Általában az egész rendszer eléggé zsúfolt, csak a terep szélei felé voltak kihaltabb pályák.

A terep négy nagyobb részből áll: St.Sorlin, Le Corbier/St.Jean, La Toussuire/Les Bottieres és St.Colomban. Ezek között a közlekedés a L'Ouillon csúcson keresztül történik, ahol emiatt - főleg délután 4 óra körül - igen nagy tömeg áramlik keresztül.
Le Corbier és La Toussuire között van még egy átjárási lehetőség, de ez ottjártunkkor ez csak az egyik irányban működött, Le Corbier felé a Renard pálya folyamatosan zárva volt a kevés hó miatt. Ugyancsak végig zárva volt a kis Les Bottieres-i szakasz, a többi részt viszont végigsíeltük.

Korábban az egyik kedvencünk a ratrakolt fekete Casse Pipe pálya volt, most ennek a neve J.N.Augert. Ez most is jó volt, csak kár, hogy a felső szakaszáról leszerelték a húzós felvonót, így most végig le kell csúszni, és nagyobb köröket kell megtenni, kevésbé lehet pörögni.
Személyes kedvencem a St.Colomban-i részen - ahol jóval kisebb volt a zsúfoltság - az Ormet valamint a Techette nevű pályák voltak. Az előbbi felső részén volt, hogy úgy sikerült két-három kört megtennünk, hogy senkivel sem találkoztunk.
Szintén nagyon jók voltak a Grand Truc-ról levezető piros pályák, sajnos ezt a részt egy lassú ülős felvonó szolgálja ki.
A délutáni menetrendszerű kibuckásodásig ugyancsak élvezetes volt a Bellard és a Piroutte, de jó gyors meneteket lehetett megtenni a kék Grande Vadrouille pályán is - ez utóbbin főleg a szerdai szakadó hóesésben köröztünk.
De ezeken kívül is számos jó pálya van, szerencsére a rendszer elég nagy ahhoz, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

Mindent egybevetve kellemes hetet töltöttünk itt el, még akkor is, ha ennél azért síeltünk már jobb terepen is.
joebrown
1 élménybeszámolót írt
1
9 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2015.01.24.
Hello!

Bevezetoben elmondanam, hogy egy 40 eves, jol sielo, harcedzett sportolo vagyok, aki az elmult 7 evben rendszeresen turista csoportokat vezet, tobbnyire Franciaorszag siregioiba. Mindezt azert hangsulyozom, hogy nem egy elkenyeztetett turista irasat olvashatjak alabb, hanem inkabb egy hegyi embereet.

2015, januar 03.-tol sieltunk ezen a siterepen, par hasznalhato infot szeretnek megosztani, ami bizonyara hasznosnak bizonyul majd mindazok szamara, akik ide szandekoznak ellatogatni.
Oszinte es realista leszek, mert utalom a szakoldalak, utazasi irodak marketing fogasat, hogy "Csaljuk oda a turistat, aztan majd lesz valami!"
Mindjart itt kezdenem azzal, hogy a SIELOK.HU hojelentese nagyon "joindulatu" volt, hogy nem mondjam azt, hogy megbizhatatlan erre a siterepre, az adott periodusra. Ezennel erre felhivom az illetekesek figyelmet, hogy nem art a kozzetett jelentest ellenorizni, elkerulve ezzel az oldal elhiteltelenedeset. A jelentes szerint a letaposott horeteg a hegyen 80 cm, a volgyben 20 cm, ami a hegyen is csak elvetve allta meg a helyet, nehany hofuvasban, de a volgyekben egyaltalan.
Amint megerkeztunk a siterkep szerint 1550 meteren fekvo Saint Jean d'Arves-ba, delutan, azonnal szembetuno volt, hogy az a keveske ho ami volt, az is brutalisan olvad. A falucska baratsagos, szep, ingyenes sibusszal osszekotve a tobbi sifaluval, van tobb sportuzlet, pizzeria, vendeglo, vegyesbolt, meg egy mozi is. :) Jopofa.
A szallas a megszokott francia apartmanos elhelyezes, fozesi lehetoseggel, sem jobb, sem nagyobb mint mashol, a csillagozastol eltekintve elfogadhato. A futes elektromos, hibatlan. Kifogasolom a melegviz ellatast. En egy 8 szemelyes apartmanban kaptam helyet, az esti zuhanyzast illetoen az utolso 2-3 embernek soha nem maradt melegviz. Ami furcsa volt, hogy hiaba varakozott az ember este 2-3 orat, a melegviz csak reggelre jelent meg ujra.
A szallas palyaszallasnak minositheto. Elso napokban, mig nem olvadt el szinte teljesen a deli lejtorol a ho, a szallasrol le lehetett csuszni a felvonohoz, de az utolso napokra sajnos mar ez csak gyalogosan volt lehetseges, a hohiany miatt. Ha sok a ho, ami nem volt, akkor egy, a faluba levezeto palyabol kivalo uton le lehet csuszni a fahazak koze. Ennek hianyaban viszont este visszafele 300 metert kellett setalni a fekete aszfalton, ami egy faraszto nap utan nemigazan elvezheto...
A palyarendszer foldrajzi szempontbol jo. Hogy nekik hogy jott ki a 310 km, az szamomra rejtely. Meg a 200 km is nagyvonalu becsles, velemenyem szerint. Van mindenfele palya, valasztekban nincs hiany, viszont szamitani kell arra, hogy a felvonozast illetone elegge sok a tanyeros berendezes. Az uloliftek mind ujszeruek, nem talaltam ebbol elavultat. Sorbanallas nem jellemzo, az emberek jol szetrazodnak. Viszonylag szegenyes a palyakon a vendeglatas, a teraszok igy kisse zsufoltabbak.
Ami egy igen szomoru tapasztalat, hogy a fekete, piros, kek es zold palyak mellett elkeseritoen magas aranyban voltak barna palyak es ez most szoszerint ertendo. En 8 eve jarok Franciaorszagban sielni, de meg ekkora foku nemtorodomseget nem tapasztaltam a palyakarbantartok reszerol.
A legmagasabb 2620 meteres csucsrol indulva bizakodva lodultunk neki a palyaknak, mert fent volt ho boven, az alsobb szakaszokhoz viszonyitva. A palyak itt gyonyoru feherek voltak, szep kilatas, szikrazo napsutes, az ember arra szamitott, hogy legalabb fent, a hobiztosabb teruleteken elvezheto palyakat talal. Sajnos ujabb csalodas, mert szinte minden palya kihopposodott, kibuckasodott, messzirol latszott, hogy napok ota nem volt ratrakolva. Azon nagyforgalmu palyak, melyek volgyeket kotnek ossze es az atsieles miatt elkerulhetetlenek, annyira brutalisan kijegesedtek, foleg a meredek reszeken, hogy a szelen szipogo holgyeket lattam, akik esetenkent a hatunkon vittek lefele leceiket, a kritikus szakaszokon. Volt par olyan hely, ami nem veszelyes volt, hanem eletveszelyes. Ezek a csuszasok meg a jo kondiban levo gyakorlott sizoket is ugy lefarasztottak, mint 5-10 csuszas, egy normalisabb palyan. Ami felhaborito, hogy ezen palyaszakaszok naprol napra igy voltak hagyva, elhanyagolva, mintha az lett volna a cel, hogy ide a turista egyaltalan ne jojjon vissza. Lefele haladva a helyzet csak romlott. Olyan palyakra is tevedtunk, hol szo szerint keresni kellett a fuvon a hocsikokat, hogy be lehessen vergodni valahogy a felvonoig. A cimboram ugy fogalmazott, hogy dobaltuk magunk ele a havat, hogy csuszhassunk. Nem volt tulzas. Ha mar egyszer nincs ho, zarjak le a palyat, ami nem hasznalhato! De nem. Szenvedjen csak a turista.
Saint Sorlin d'Arves folott talalhato palyarendszer volt a leghasznalhatobb. Itt ho is volt annyi, hogy a palyak feherek maradjanak. Fekvesuk miatt a nap nem erte oket es a karbantartottsaguk is jo volt, viszonylag. A meredek reszek azonban itt is jegesek voltak.
A Le Corbier faluba vezeto alacsonyabban huzodo palyak, kavebarna szinben pompazva kigyoztak lefele (ezek a korabban emlitett barna palyak), megszorva kisebb nagyobb, kovekkel, kavicsokkal es szikladarabokkal. Volt mit kerulgetni, boven. Helyenkent szelessegeben csak fele vagy meg kevesebb resze volt havas a palyanak. Pont, mintha aprilisban lettunk volna. Meg sem mertuk probalni, az egy het alatt meg egyszer sem, hogy teljesen lecsusszunk, a telepulesbe.
Ami a francia nemtorodomseg csucspontja, hogy ejszakara mindig lehult a levego, meg a faluban is, -5 fok ala, a lejtokon meg hidegebb is volt! A karbantartoknak minden lehetosegunk meglett volna arra a hoagyuk uzemeltetesevel javitsanak a helyenken katasztrofalis allapotokon. Hoagyuk voltak mindenfele, a palyarendszer 70-80 szazaleka telepitve van. De mukodesben sajnos csak 20-30 szazalekukat lehetett latni, illetve kovetkeztetni arra, hogy uzemeltek, az alattuk domborulo hokupacokbol. Jol lattak, hogy nincs ho, amirol ok nem tehetnek, ez igaz, de a minimalis erofeszites hianya, hogy ezen valtoztassanak, minosithetetlen. A lecem talpa ugy nez ki, mintha a haborubol jottem volna.
Osszegzeskent: Sybelles-ben szep vakaciot lehet tolteni, ha sok a ho a palyakon, az infrastruktura jo, foldrajzi adottsagok szinten jok, a szallas elfogadhato. A palyakarbantartok csapnivaloak. Mivel nekem a sielesi elmeny a legmeghatarozobb egy siterep minositeseben, ezert ezt a siterepet semmikepp nem tennem be az elso 5 kedvenc francia siregiom koze, sorrendben: Les Arcs-La Plagne, Trois Vallees, Serre Chevalier, Les 2 Alpes, Alpe d'Huez

Megerte: nem
Vissza megyek oda: nem.

Nem az a celom, hogy barkit elbatortalanitsak, vagy lebeszeljek egy kirandulasrol, csak egy tenyszeru tajekoztatast akartam nyujtani, hogy mire lehet szamitani ezen a helyen.

Jo sielest, mindenkinek!
lacko_01
2 élménybeszámolót írt
2
14 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2014.03.11.
Üdv Mindenkinek!

Mi 2014.02.07-15 ig voltunk Les Sybelles-en.
A Skilines által szervezet útról van szó. A leírás és a ár/érték arányában nézve jó választásnak tűnt.
Az út során minden rendben volt, bár a buszokkal már az elején variáltak mert végül nem arra a buszra kerültünk fel amit megírtak, és egy társaságot szét is szedtek amiből vita kerekedett és végül egy 2fős társulatnak kellett átszállnia úgy egy másik buszra, hogy a csomagjai ezen maradtak.
Este 9 körül indultunk el, és olyan délután 2 fele értünk oda.
A busz a lenti parkolóig vitt csak minket, szóval a havas csúszós úton kellett felcipelni a csomagokat (200m), bár érdekes, hogy más buszok fel tudták vinni az utasaikat a kicsomagolás idejére. A szállások még ekkor nem álltak készen, csak 5 óra után kaptuk meg a kulcsokat.
A leltárt nekünk kellett megcsinálni, és a végén nem is ellenőriztek a dolgok meglétét.A letétet kártyán kérik, vagyis csak felírják a kártya adatait. Az az örültek háza ami a recepción volt leírhatatlan.
A Wifi elég gyenge volt és lassú.
A szállás maga elfogadható volt, szerintem 6 főnek éppen elég. A felszereltsége sem volt rossz, bár sok helyen ki volt égve az izzó és próbáltunk is kérni, de nem volt nekik.
Sajnos szekrényekből is szegényes volt a szállás, szinte nem is lehetett kicsomagolni.

A pályák minősége jók voltak, volt hó bőven. A La Chal vagyis a szállásnál lévő pálya rendszer nyomvezetése elég unalmas volt, szűk lassú pályák, lassú régi ülőkés felvonókkal.
A későbbiekben átmentünk a síbusszal Sorlin pályarendszerre, és itt jegyezném meg, hogy sajnos annak ellenére, hogy a két pálya kb.3km egymástól, nem közvetlen a buszjárat. Oda felé kiteszi az embereket a sajtgyárnál, és a garázsoknál lehet felszállni a másik buszra, amire majdnem minden alkalommal várni kellett. Volt olyan, hogy 1 óra körül volt a hazajutás időtartalma.
A Sorlini pályarendszer jónak mondható, voltak gyors 6 személyes felvonók, és ezek felvittek egészen a legmagasabb csúcsig 2600-ra. A legtöbb időt ezeken a pályákon töltöttük. Egyik nap átmentünk a messzebbi toussuire pályákra, a pályák maguk elég jók, de a hó minősége itt egy kicsit rosszabb volt. A hátránya, hogy összefüggő a pályarendszer, de igazából még sem, hogy időben el kell indulni visszafelé, mert a felvonókat lezárják pontosan.
Összességébe nem rosszak a pályák, de hogy, hogyan jött ki több mint 300km nekik, azt nem tudom.
Aki szereti a szűzhavazást azért annak nem rossz, nagyon sok a pályán kívüli rész, ahol lehet csúszni, talán ennyit még máshol nem is tapasztaltam. Szinte az egész hegyen lehet csúszni :-).
Aki ide tervez utazni az inkább Corbier-be lévő szállást keressen. La Chal egy elég kicsi városka, összesen 1db pékséggel és Sherpa-val. A recepció épületébe van egy ingyen használható medence, amire átlátnak a recepcióról, és két szauna. A medence jó, se hideg se meleg a vize, épp jó egy kis úszásra. Sokan soha nem voltak bent. A szauna az más tészta, az mindig tömve volt, és soha nem tudott felmelegedni, mert ki be nyitogatnak.
A pályák és felvonók nyitvatartásiról nagy LED falak tájékoztattak. Az időjárásunk úgy nézett ki, hogy első két nap hóesés, majd két nap napsütés, 1 nap eső, egy felhős szállingózós nap. Az esős nap feljebb mentünk a csúcsig, de olyan szél volt, hogy majdnem elvitt minket. A keskeny meredek részen, mindenki inkább csak gyalog ment. Nem sokra rá, le is zárták a felvonót ide. Kalandos volt a lecsúszás, a pálya jó friss szűzhavas volt, csak nem láttunk semmit. Viharos időbe, inkább nem ajánlom a fenti részt.
Összefoglalva nem volt rossz, bár ide inkább már nem mennék vissza.
SAM-2465.JPG
SAM-2474.JPG
SAM-2504.JPG
SAM-2506.JPG
SAM-2509.JPG
SAM-2516.JPG
SAM-2520.JPG
SAM-2534.JPG
SAM-2572.JPG
SAM-2578.JPG
SAM-2606.JPG
SAM-2608.JPG
SAM-2671.JPG
SAM-2683.JPG
SAM-2750.JPG
SAM-2754.JPG
SAM-2770.JPG
SAM-2807.JPG
SAM-2813.JPG
SAM-2719.JPG
SAM-2718.JPG
SAM-2814.JPG
SAM-2815.JPG
SAM-2816.JPG
idavid
6 élménybeszámolót írt
6
15 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2013.02.11.
Sziasztok!

01.25-02.02-i héten voltunk, csoportos szervezésben.

Utazás: Frejus-n át, kényelmes, jól felszerelt, modern emeletes busz, 18-19 óra a parkolóig. Síbuszok - St. Sorlinba csak ezzel lehet feljutni a buszparkolóból! Mi 21-en voltunk, csak ez +2.5-3 órát vett igénybe!

Szállás: Les Fermes Vacances - ittas belgák, hollandok, franciák már a recepción; angolt csak tőszavakban értenek. Több magyar társaság reklamált: befoglalták a helyüket. Káosz, este 8 lett, mire mindent elintéztünk. Wi-Fi, "wellness" csak másnaptól, korlátozott időben - inkább csak reklámérték, de azért használható. 10 fős apartman inkább 8 fő + a kötelező kihajtható kanapé, de elfértünk. Felszereltség jó. Folyosó, lépcsőház mocskos, az apartman azért ki volt takarítva. Sítároló = kis, 4-5 léc/board-os faszekrény az utcán. Inkább a teraszon tároltunk, "a harmadikról csak nem lopják le". (Érdemes saját bakancsmelegítőt/-szárítót hozni, ha van!) Bolt, söröző/klub, pizzéria normális árakkal, sípálya pár perc séta.

(A belga partysítábor, az A-B-C-D házak körüli penetráns csatornaszag és a rongálás már említésre került.)

Fiataloknak elmegy, ha nem fognak ki épp egy partysítábort. A leírás alapján azonban sokkal többet vártam mind a szállástól, mind St. Sorlintól: 6/10.

Pályák: nekem első nap a La Toussuire régió jött be - gyors felvonók, felül technikásabb, alul szélesebb, carvingozós részekkel. Sorlinnál tagoltabbak a pályák. Tömeg sehol nem volt, jelölések és felvonók rendben, a fontosabb helyeken nagy sítérképek.

Igazán kezdő pályát nem láttunk; franciás módon a kék az enyhe, széles piros, oktatások is főleg ezeken; a piros a technikásabb, meredekebb piros ("meggypiros"); a fekete meg a tkp. gondozatlan. Átcsúszók relatív rövidek, boarddal is csúszhatóak. Friss havazás után ratrak csak mutatóba' járt, nem tudták gondozni a nagy pályarendszert.

Erdős rész nem sok; két pálya között szinte mindenhol szűzhavas, freeride-re alkalmas részek! Hüttét csak a La Toussuire régióban találtunk, Sorlinnál nem- híg sör+sültkrumpli ~15 euró, húzós az osztrák árakhoz képest.

Összefoglalva: maga a pályarendszer lehetne 4/5, nekem tetszett a környezet és a nyomvonalak. De a pályák gondozatlansága, a rapszodikus pályaviszonyok; a kevés és nem túl jó hütte miatt csak 3/5, többet vártam.

U.i.: több napot nem síeltem, első délután egy kezdő francia elütött - hegyimentés, ambulancia, kórház (St. Jean d' Maurienne): 5*, 5* és 5*, csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni - ha ők is beszélnének angolul.:) Ámultam-bámultam; ha ennek így kellett történnie, akkor jó, hogy itt ért súlyos síbaleset. A képeket ismerőseim készítették.
2013-01-26-17.36.30.jpg
WP-000155.jpg
DSC-0126.jpg
2013-01-28-09.38.55.jpg
2013-01-28-09.34.04.jpg
2013-01-28-185.jpg
2013-01-27-184.jpg
2013-01-27-12.01.52.jpg
2013-01-30-611.jpg
DSC-0160.jpg
IMG-0006.JPG
IMG-0007.JPG
IMG-0011.JPG
IMG-0013.JPG
2013-01-27-12.01.58.jpg
IMG-0037.JPG
IMG-0057.JPG
IMG-0065.JPG
WP-000185.jpg
P1280006.JPG
zyzz
1 élménybeszámolót írt
1
11 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2013.02.04.
Rövid összefoglaló az utókornak a síelésünkről.

Falu: St Sorlin d'Arves, kis hosszúkás (télen)zsákfalu, néhány érdekes ház + templom a falu közepén, turistabusszal csak a falu közepéig, onnan síbusszal lehet feljebb menni

Szállás: les Fermes (Madame Vacances), apartmanházak a falu felső végében, saját wellness részleggel, boltok/éttermek helyben. Átlagos francia méretű apartmanok, szokásos felszereltség (volt minden, reszelőt kivéve)
Gyakran szerveznek ide holland/belga bulisítábort,mi is kifogtunk egyet --> szerencsésebbek másik házban kaptak szállást, a pechesek reggelig tartó hangzavart élvezhettek, szeméttel és hányással a folyosókon. Sajnos a recepció nem volt képes kézben tartani az eseményeket, rendőrt is kellett hívni a végén. Aki ide jön síelni, ajánlott első este beköltözés előtt lecsekkolni a szomszédokat, recepción a készlet erejéig lehet kérni szobacserét. Kocsival ne parkolj az erkélyek alá, a kidobált üvegek nem tesznek jót, több kocsit is lezúztak így.

Egyébként a szállás jó helyen van, reggel 2 perc séta után lehet felcsatolni, hazafelé házig lehet csúszni.
Internet sajnos csak a recepció épületében van 9-12 és 16-20h között, és tetü lassú. Wellness jó hogy van, de korlátok közé szorítják: csak 9-12 és 16-19h, szerdán zárva, a jacuzzi néha hideg, medence úszásra is használható méretű, a 2 szaunában sokan elférnek.

Pályák: változatos, rengeteg pályán kívüli lehetőség, legjobb St.Sorlin felsőbb részei és Tuissuire Tete de Bellard és Grand Truc közötti pályái , de a többit is érdemes kipróbálni (pl. Colomban fenyőerdők közötti "tarchan" nevű hosszú pályája).
Legszebb kilátás a St Sorlini völgyre a Corbier csúcsról van, mindenkinek ajánlott jó időben felkeresni.
Colomban alja - St.Sorlin távra érdemes 1 órát szánni (16:30-ig működik a 16os felvonó az átkötésnél).

Bulik: minden nap hajnal 2-ig a Yetiben (nincs belépő). Többnyire monoton tüc-tüc, de ez ízlés kérdése. A Yeti az "L" épület aljában van, szállás szempontjából érdemes lehet elkerülni.
A "D" épület csatornájával vmi gond lehetett, mert heveny szarszag terjengett egész héten a lépcsőház környékén. Többi épület okésnak tűnt.

Időjárás/hóhelyzet: hóesés/szélvihar/szikrázó napsütés/eső felváltva. Melegebb időben a 2000 alatti pályákon kásásodott a hó. Pont elutazásunkkor esett le egy újabb nagy adag hó, tehát nem lehet panaszkodni hóhiányra.
Nando
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2013.01.22.
Haho!

St.Sorlin D'Arves-ban vagyunk Madame Vacances/ChaletA.
Apartman a szokásos, de minden van. Eltörtem a kávégőző üvegkannáját és adtak egy komplett újat :)

Szóval szállás ok.

Wellnesst még személy szerint nem próbáltam, de a társak igen. Kicsit zsúfolt meg a víz se olyan forró mint otthon, de lehet hssználni végülis. Van free wifi is, amit a recepcion lehet kérni.
Idáig felváltva egyik nap hó másik nap szikrázó napsütés. Hó minősége kiváló. Olyan 150-190cm között. Minden pálya síelhető, de ami nagy kincs, hogy kb. ugyanannyi (ha nem több) lehetőség van arra, hogy szűzhavazzál. Szóval isteni minden idáig.
Majd ha tudok küldök képeket is, mert tényleg nagyon szép hely és alig vannnak, felvonóknál sincs nagy tumultus.
P1020878.JPG
csikoskutya
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2010.02.15.
Sziasztok!

Február elején megjártuk mi is les sybelles-t. Gondoltam pár sorban leírom tapasztalataimat. Azért senki se vegye készpénznek, az út előtt én is elolvastam a beszámolókat és sok félrevezető információ van köztük ezert az elején megjegyzem, hogy ezek is saját élmények.

Valamelyik beszámolóban nehezeknek " meggypirosaknak" jellemzik a pályákat! na ez nem igaz rengeteg könnyű, közepes pálya van nehéz talán egy sincs kivéve a kezeletlenek, de ez mindenhol nehéz, ahogy néztem sok pályát visszaminősítettek kékre teljesen jogosan. Volt egy két kezdő is a csoportban olyan is akinek ez a második síelése volt ok se panaszkodtak a pályákra.

Mi Saint Sorlin -ban voltunk elszállásolva innen síeltünk át naponta a többi pályára sajnos az utolsó napra hagytuk a "hazai" pályákat de akkor intenzíven havazott így azokról nem tudok sokat írni annyit megemlítenék, hogy két felvonó (20, 21) van ami korszerűnek számít a többi lassú négyüléses...
Legnagyobb élmény nekem az átsíelésék voltak főleg St.Colomban-ba.
Szerintem a legjobb pályák La Toussuire-ben vannak de hangsúlyozom ez személyes vélemény ott is a 9, 11 es gyorsfelvonóhoz tartozó pályák.
Összességében ami nekem nem tetszett az a felvonók minősége talán ha 10 korszerű felvonó van a 27 ülős felvonó között rengeteg nagyon jó karbantartott pálya van de sajnos csak döcögős régi felvonók tartoznak hozzájuk.
A pályák nagyszerűen jelöltek, az átsíelésék is pontosan ki vannak táblázva ritkán kellett a térkép. Az átkötő síliftek bőven 4 óra után is járnak még, így könnyen haza lehet jutni bármelyik sípályáról. La Toussuire-ben 16:45 ig járnak a síliftek pl.
pl egyszer saját hibából mi 15:35 kor indultunk St colomban-ból és simán hazasíeltünk St. sorlin-ba.
PMiki
4 élménybeszámolót írt
4
17 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2008.02.05.
Sziasztok!

Mi vasárnap (2008.feb.03) jöttünk meg Sybelles-ből, íme egy kis beszámoló+pár kép...

Mi is St. Sorlinban laktunk, ami jó, mert sokkal, de sokkal hangulatosabb, mint mondjuk Corbier vagy Toussier a nagy ronda panelházaival, viszont rossz, mert itt vannak a legkevésbé klassz pályák... A szállásunk pályaszállás volt a szó szoros értelmében, ami megintcsak jó volt. Sajnos, az utazási iroda elfelejtette közölni, hogy sok esti bulira számítsunk, és mivel az apartmanunk közvetlenül a bulisátorra nézett (értsd: a sátor fala kb. 2.5 méterre volt az ablakunktól), ezért néha nem sokat aludtunk - ez naaaaagy fekete pont, de ha jobb helyet kapunk, akkor nem lenne, és Sybelles maga meg végképp nem tehet róla... :)

Szóval akkor a lényeg! Én tiszta szívemből csak magabisztos, jó síelőknek ajánlanám Sybelles-t. Rengeteg atomszuper széles, jól karbantartott, de meggypiros pályájuk van, ahol a kezdők, vagy félősebbek nagyon küszködve, vagy sehogy nem jönnek le. Ha már átmentél másik terepre, akkor haza, St. Sorlinba az apartmanokhoz kizárólag egy, a csúcsról levezető hosszú kék pályán lehet lejutni (ja, igen, vagy egy kezeletlen piros pályán, ami csupa bucka, fenyők lógnak ki belőle mindenhol, az alsó 100 métere meg tükörjég...) Namost, ez a kék pálya sokhelyütt tartalmaz pirosas árnyalatú letöréseket, néhol összeszűkül, és ez az nap végére igen "mókás" élményekkel ajándékozza meg a kezdőket (tekintve, hogy ez az egy valós út van lefele, mindenki erre jön, így természetes, hogy a nap végére rosszabb a minősége...)
A 6. napra aztán rájöttem, hogy létezik egy másikfajta kerülő út is, node nem véletlenül a 6. napra jöttünk csak erre rá, úgy "el van rejtve"... és a kék pálya így is csak részben elkerülhető...

Amúgy tisztára semmit nem jelent, hogy a térképen, vagy a pályák tetején milyen színűnek jelölnek egy pályát - kb. a 70%-uk piros. Van zöldnek nevezett pályájuk is, olyan letöréssel, hogy ha egy tökkezdőt odaállítunk a tetejére, elsírja magát és hazasunnyog...

A fekete pályáik is pirosak, van egy Corbier-ben, ami iszonyat király volt, gyönyörű széles, ratrakolt, és kevesen voltak rajta...

Engem nem zavart, hogy sokat kellett csúszni más rendszerek eléréséhez, csak a hazautat kellett jól megtervezni, mert kb. 3/4 óra alatt lehet hazaérni a legtávolabbi pontokról. Én nagyon élveztem a hosszú siklásokat ezeken az átkötő pályákon. Viszont hatalmas jó pont, hogy mindenhol szépen ki van táblázva, hogy az egyes területek felé merre kell menni, még térkép nélkül is tökegyértelmű a dolog! - ez nagyon tetszett!

Amúgy Corbier és Toussier a legjobb két rész szerintem, utóbbin van egy 6-os felvonó, ami király gyors, és nagyon jó pályákra visz - szintén ez a felvonó az, ami keresztezi egy másik felvonó pályáját - ilyet én még nem láttam, először nagyon nagyot néztem, de tök poén! :)
St. Sorlin-ban is vannak nagyon jó pályák, csak az a baj, hogy mellettük csak tökölős felvonók járnak, így megintcsak C és T a befutó.

Ami szintén szuper, hogy - a nagy francia terepekhez hasonlóan - itt is pillanatok alatt tudsz magadnak olyan pályát találni, ahol csak te síelsz, ha akarod, fél napon keresztül is... Ezeknek árnyoldala csak az, hogy rejtettebb helyen vannak, és vacakabb felvonók mennek mellettük, de valamit valamiért... :) Mi volt, hogy fél napot egy pályán töltöttünk, és közben kb. 30 emberrel találkoztunk összesen... Mondanom sem kell, hogy a pálya még a nap végén is szuper minőségű maradt, és hogy iszonyatosan élveztük a csúszást rajta... ;)

Jó az is, hogy ha vacak idő van valahol, akkor át tudsz menni máshova, és lehet, hogy ott remek időt fogsz ki! Volt olyan, hogy reggel azt mondtuk, hogy fel sem kelünk, olyan tejköd volt a szállásunknál. Aztán mégis felkeltünk, és a második hatos felvonó 1/3-ánál kiértünk a felhőből, és szikrázó napsütés fogadott! Aztán átmentünk másik részre, ahol a völgyben is normális idő volt, és remekül lehetett síelni... Mondjuk, volt olyan, hogy az átkötő pályán ónos eső esett, ami azonnal a szemüvegedre fagyott, így 5 km alatt kétszer cseréltem szemüveget (nap és sí) - amikor az egyiken már nem láttam ki, bekerült a belső zsebbe, hogy kiolvadjon, addig mentem a másikkal... :)

Összességében remek hetünk volt, Sybelles jó rendszer, de szerintem csak (közép)haladóknak, olyanoknak, akik nem félnek, sőt szeretik a kemény, hosszú piros pályákat, és nem ijednek meg, ha egy kéknek hazudott pályán hirtelen eltűnik alóluk a föld, vagy ha egy könnyed átkötőpálya utolsó párszáz métere buckahalommá alakul... ;))

És a legfontosabb a végére: a hatodik napunk utáni estén leesett vagy 25 centi friss hó!!! Ami nagyon ráfért már a rendszerre!

Üdv,
Miki
Sybelles-vedjegye.JPG
palyaszallas.JPG
volt-azert-ho.JPG
hazafele-vezeto-palya.JPG
felvono-keresztezodes.JPG
tajekozodast-segitik.JPG
1carvingpalya-az-ezerbol.JPG
csinos-lejto.JPG
felvono-a-napba.JPG
ketszinu-hegy.JPG
zsufolt-palyak.JPG
latkep.JPG
Toussier.JPG
admin3
20 élménybeszámolót írt
20
17 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2008.01.28.
***átvitt üzenet***

Feladó: Pinka
Dátum: 2004.03.11.19:46
Tárgy: Re: Le super grand large

Sziasztok!
Mi február elején voltunk ezen a síterepen. A szállásunk St.Sorlinban volt. Szerintem elég pálya volt ott is egy hétre! Egyszer átsíeltünk La Toussiere-be. Elég cammogós az út. Egy-egy óra.Azaz sok vízszintes "épphogy csúszunk" pálya, és visszafele lassú, sok átszállásos tárcsás felvonó. Egyszer elég volt. Valószínű egyébként, hogy Le Corbierből L.T.-be gyorsabban át lehet jutni. Azt nem próbáltuk.
Egyébként a pályák szerintem tök jók voltak, mindkét síterepen. Sorbanállás nem volt, vagy csak nagyon minimális. Az idő végig napsütéses, +5-8 fok! A síelés végére érezhető is volt a hó minőségén. eléggé kásás lett. De a 2-3 legnagyobb, leghosszabb pályát mindig karbantartották. Azóta meg ha jól sejtem, esett már hó, úgyhogy biztos nem lesz rossz!
Nekünk bejött, remélem, nektek is jól sikerül!
Üdv: Panka
bord
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Franciaország
Les Sybelles
2008.01.21.
Sybellesi élménybeszámoló!
Mi 2008. január 5-től 12-ig voltunk St.Sorlinban a Residence Orée Des Pistes nevű apartmanban. Egy 8 személyes apartmanban hatan voltunk,így nem kellet senkinek emeletes ágyon aludni.
Hajnal kettőkor indultunk Budapestről egy 806-os Peugeot típusú gépkocsival.Az út kifelé elég jó volt, igaz sok vendégmunkás ment vissza. Ausztriában kicsit ködös idő és -6 celsius volt. Olaszországban,Velence környékén belefutottunk egy kis dugóba, itt kb. negyven percet araszolgattunk,de utána sima volt az út, néha esett az eső +5 celsius körüli hőmérséklet.
A Fejus alagúton simán átmentünk /13 km/,viszont az ellenkező irányban kb.5 km sor volt. Az alagútdíj 40euro személyautóra oda-visza (retúr jegyet kell kérni!), 7 napig érvényes,olasz pályadíj 39euro kb. Ausztiában a gázolaj 1.26e (e=euro) ,olaszoknál gázolaj 1.31e, franciában 1.22e a gázolaj, a benzin kb. 5centtel drágább és persze itt is kutanként változik.
Itthonról csak egy kis húst vittünk, ami belefért a hűtőtáskába,mert szűkös volt a hely.
Franciáknál vásároltunk a Saint-Jean-de-Maurienne nevű városkában. Itt kell letérni a pályáról,innen jön a hegyi útszakasz /25km/ ami a síközpontba visz. Itt van Geant,Champion,Lidl (bevásárlóközpontok) az árakban és a választékban is ez a sorrend, természetesen az első a legjobb és legolcsóbb véleményem szerint.
Ezek a főút mellett helyezkednek el kb.2km távolságban. A bevásárlóközpontokban kb. 0,50 Euroval olcsóbb minden, mint fent a síközpontban pl. Boursin sajt a kedvencem 1,77e a Bevásárlóközpontban, sípályáknál 2,30e, Magyarországon 1400.-Ft.
Az apartman elég szűkös (kb. 45 m2), 8 személyre egy fürdőszoba+WC, plusz a félemeleten volt még egy WC.
Viszont az apartman felszereltsége elég jó, volt mosogatógép, kávéfőző, teafőző, grilles micro, 4 főzőlapos tűzhely, elegendő konyhafelszerelés stb...Az apartman pincerészében volt egy 6 x 12 m uszoda, szauna, gőzkabin, ami műszaki okok miatt nem működött, a sípálya kb. 50 m-re volt.
Ajánlott mindenkinek a nagy síbérletet megvenni, mert rossz idő esetén át lehet síelni másik pályarendszerbe.
A pályarendszerek a hegy tetején vannak összekötve, a Toussuire-Le Corbier közötti lenti átjáró nincs mindig nyitva. Mi jártunk úgy St. Sorlinban, hogy nem működött a csúcsra menő hatos lift rossz idő miatt, ezért a pályákon kicsit sokan voltak, jegessé váltak,hamar lecsúszkálták . Így kocsival átmentünk St. Jean D Arves nevű síközpontba, ahonnan már meg lehett közelíteni /át lehet csúszni/ a másik kettőre is.
Talán a St. Sorlini pályáknak rosszabb a vonalvezetése, a többi síterepen sokkal hamarabb talál mindenki saját tudásának megfelelő pályákat.
A St. Sorlin hegycsúcsi átjáró / Toussuire-Le Corbier felé/ 6 napból kétszer zárva volt,igaz ez a legmagasabb pontja / St. Sorlin 2620m/ így itt fúj legjobban a szél,ráadásul a frontok is erről jönnek, sokszor megfogja a hegycsúcs a felhőket. Az első nap esett az eső 1800m-ig,így kicsit jegesek lettek a pályák,de fölötte 10cm friss hó esett. Volt szikrázó napsütésben is részünk /3 nap/, 2200 méter magasan pólóba ülve napoztunk,ittuk a forralt bort /3euro/ ,cola 3dl 3e,kávé1.5e,forrócsoki extra habbal 4e,sör 2.5e,egyszerű étel 8e.
Az egyik nap kicsit vicces jelenettel álltam szemben,olyan szél volt 2100 méteren St.Sorlinban a kék pályán ahol kb. 20-30km/h az átlagsebesség az emberek szó szerin egyhelyben álltak,nem is ment a csúcsra a hatos beűlős lift. Gyorsan lecsúsztunk,kocsiba pattantunk és átmentünk St. Jean D Arves-be /5km/ amit egyébként síbusz köt össze St.Sorlin-al.Itt szikrázó napsütés,semmi szél fogadott bennünket.
Mint már említettem St. Jean D Arves-en át lehet csúszni Corbierbe,Toussuirebe és ezek szélvédettebb helyek. St.Sorlin és Toussuire-Le Corbier hegycsúcsi átjáró között van lehetőség pályán kívűli csúszásra amit csak gyakorlottabbaknak ajállok,jó idő esetén ki lehet nézni a felvonóról a meghódítani kívánt területet. St.Sorlin 1500-1600m /itt vannak a szállások/ innen kettő beűlőssel lehet elérni a csúcsot,a hegy túloldalán lecsúszni Toussuire -Le Corbier felé. Újjabb hatos beülős ami felvisz a csúcsra, 2431 méter magasra. Itt lehet választani vagy Corbier vagy Toussuire felé lehet menni.
St.Sorlin 1600m-Corbier 1550m túra a hegyen át kb. 50 perc gyorsabb menetben természetesen síléccel vagy snowboarddal csúszva. A szombati nap mikor jöttünk haza 30-40 cm friss hó esett,hóláncot fel kellett tenni. Sajnos kint sem valami ügyesek az autósok ha leesik a hó,a szerpentínen bemegy a busz méllé a kanyarba,pedig látja ,hogy nem fog elférni a másik autós pedig rááll. Így gyorsan kialakul a dugó főleg turnusváltáskor.
Hazafelé a Frejus alagútnál nem volt csak 600 méteres sor,így is 40 perc volt mire eljutottun a bejáratáig.Én nem tudom mit bénáznak a franciák mert az olasz oldalon 4 kocsi állt csak,ott nem volt torlódás. Mi kifele hajnal kettőkor indultuk és este nyolcra értünk oda,ebből 3 óra volt város nézés vásárlás Saint-Jean-de-Maurienne-be.Nekem ez volt az ötödik francia síterület,ahol jártam.
A tapasztalatom szerint az apartmanok franiaországban szűkösebbek,de jó csapattal és némi bátorítóval észre sem veszi az ember .Viszont 2000 méter fölött mindíg van hó,nem olvadt le a hegyoldal,pályaszállás,nem kell kocsikázni a pályára,nagy pályarendszerek megfizethető áron.
Majd megpróbálok képet is felrakni.
Ha valakinek kérdése van megpróbálok tudásom szerint rá válaszolni.
Jó Csúszást Kívánok!
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.