Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

sipiattila kiemelt beszámolói
sipiattila
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Helló,

Én szombaton voltam, már jó korán indultam szalontáról, helyi idő szerint fél tízre kinn is voltam a pályán, parkolni a felvonó alatt közvetlenül tudtam. A felvonón az elsők között mentem fel, a pálya akkor még kifogástalan volt, leszámítva azt a pár foltot, ahol kisejlett a fű a hó alól. Elegyengetett, és kb. 25-30 cm.
Négyszer-ötször lecsúsztam, szépen lassan kezdett telni a pálya és a felvonó környéke.
Bementem enni egy forró levest, és megigazgatnom az új bakancsot, rendesen gyűrte a lábam, sőr+kávé+egy finom cohiba, mire kijöttem hatalmasra duzzadt a tömeg. Kétszer kiálltam a sort, ( tudjátok, az a tipikus tömött sorokban egymás lécén tapickoló, balkáni tolongós, bebújós, tizenöt-húsz perces tülekedést) és utána döntöttem, hogy ez nem nekem való, kímélem a frissen beszerzett IXRC.-t, és irány haza. Ekkorra már a pálya sem volt az igazi, jeges és buckás lett, egyre több fűfolttal.
Egy óra körül autóba is pattantam, és elindult a hazautazás kálváriája, jó órába telt, mire megtettem az első öt kilométert, ugyanis az úton egy, néha két sorban parkoltak az autók, és jó párszor se előre se hátra szituációba kerültünk, az emberek pedig csak özönlöttek gyalogosan fel, síléccel, deszkával és szánkóval megrakottan. A rendőrök nem is engedték már ekkortól az embereket feljebb autóval, sorra állították meg őket, egyszerűen nem volt hova menni már.
Összegezve, megérte elmenni, főleg, hogy idén először csúsztam, leszámítva egy próbálkozást dobogókőn, az utolsó síelhető napon, de soha többet hétvégén és ünnepek alatt. A táj gyönyörű volt, főleg az alföldhöz szokott szememnek. Az út sem volt rossz, ha Szalonta irányából megy valaki a sólyom völgyi útvonalat ajánlom( a Fekete kőröstől délre ), szebb is, és jobb is.
Még egy érdekesség: Jót derültem a sípálya tetején két öltönyös úriember és magassarkú csizmát viselő hölgytársai jelenlétén a pálya tetején, fogalmam sincs hogy kerültek fel, de gyalog indultak lefele. Amúgy is rengeteg a bámészkodó, pálya közepén sétálgató civil.
Jó síelést mindenkinek: sipiattila.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.