Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

KkrisztiK kiemelt beszámolói
KkrisztiK
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Szlovákia
Jasná - Chopok
2018.02.27.
Most hétvégén voltunk 2 napot Chopokon, megosztanám veletek a tapasztalatokat.

Már itthon előre megrendeltük a GoPass-okat, megvettük a bérletet is rá. Rendben kihozta a posta a kártyát, nem volt semmi gond.

Szombat reggel 10 órakor érkeztünk meg a déli oldalra, Krupovához. A parkolóhoz vezető úton nem volt senki, meglepően a parkolóban is voltak még szabad helyek. Ekkor még sütött a nap, de a csúcsot már sűrű köd borította.
A GoPass gond nélkül működött a beléptető kapunál, kb 5 perces sorban állást követően már úton voltunk felfelé a felvonóval.

Mivel a párom újrakezdő, először a középállomásig mentünk föl, hogy csússzunk egy bemelegítőt a kék 34-es pályán. Kosodrevinánál a felvonóból a kicsúszó botrányos. Elve szűk az 2-3 méteres szakasz a két épület között, de most fél méter szín jég is fedte. Mi lecsúsztunk rajta, de sokan voltak, akik több-kevesebb sikerrel, megpróbáltak a fal mellett lesétálni. Szegény felvonókezelő hiába próbált jégcsákánnyal enyhíteni a helyzeten, annyit ért, mint halottnak a csók…
Elindultunk a 34-es pályára. Elég sokan voltak rajta, kellemetlen volt a szűk síúton előzni. Szépen sütött a nap, leérve még melegem is volt.

Elhatároztuk, hogy a fenti köd ellenére átverekedjük magunkat az északi oldalra. A csúcsra vivő felvonóból már konkrétan semmit sem lehetett látni, olyan köd volt. Érezhetően nagy szél volt, dobálta rendesen a 15 fős kabint.
A csúcson cudar körülmények fogadtak. Már a felvonóházban süvített a szél, kilépve semmit sem lehetett látni. Hatalmas köd, 90km/h-ás szél, jeges hófúvás, ehhez -15 fok. Előzetesen olvastam, hogy az északi oldalra vezető 1c pálya elég kellemetlen tud lenni ilyen időjárásban. Hát az is volt. A köd miatt kb. 3 méter volt a látótávolság, a pálya kifagyva, ahol pedig nem jég volt, ott érzetre kb. 20 centi összehordott hó. Szó szerint estek-keltek az emberek. Mi szerencsére megúsztuk esés nélkül, de nem ez lesz életem legjobb sí élménye.

Az 1c, 1b-n átrágva magunkat leértünk Lukovára. Itt már jók voltak a látási viszonyok, de maradt a szél és a dermesztő hideg. A nap hátralévő részében ezen a részen síeltünk. Az 5a, 5, 14-es pálya egész nap jó volt, erősen ajánlott kezdőknek vagy lazább síelést kedvelőknek. A 2a, 2b átcsúszóknál nagyon kell figyelni, elsőre nem egyértelmű, hogy merre megy tovább a pálya. Kétszer el is rontottuk, mire a harmadik körben átértünk Jasnára. Biela Putnál a kék 13-as pálya elmenne zöldnek is. Majdnem vízszintes. Kettőkor muszáj volt beülnünk egy kicsit melegedni, mert addigra teljesen átfagytam. Nem vagyok fázós típus, de most még a lábujjaim is lefagytak a nagy szélben és a hozzá társuló -10 fok körüli hőmérsékletben.

Három óra körül úgy döntöttünk, hogy visszaindulunk a déli oldalra, nehogy lekéssük az utolsó felvonót. Jól tettük, hogy időben elindultunk. A csúcson tovább romlott a helyzet. Csak az ment oda, akinek muszáj volt. A körülményekre való tekintettel meg se kíséreltünk lecsúszni a fekete pályákon, a 34c felé vettük az irányt. Legalábbis érzésre arra fele mentünk, mert látni nem láttunk semmit a ködben. A 34c egy örökkévalóságnak tűnt. Rettenetesen süvített a szél, csapta az arcunkba a jeges havat. Gyakran azt sem tudtuk, hogy fel vagy le megyünk, annyira nem láttunk semmit és a gyenge lejtésű pályán szinte visszafele fújt minket a szél. Kijegesedve mindenhol, látótávolság 2 méter. Ha nem lettek volna a pálya szélét jelző póznák, biztosan eltévedünk. Túléltük, de több mint 30 perc volt a csúcsról leérni Krupovára, ami amúgy max 10 perc lenne.

Besztercebányán volt a szállás, ami kb 1 óra autóút a pályáktól. A hideget érzékelteti, hogy még ez alatt az idő alatt sem tudtam átmelegedni. A belvárosban vacsoráztunk egy templomerődből kialakított bárban. Mindenkinek csak ajánlani tudom! Nevet nem írok, de Trip Advisoron az első 5 találtban van. Csapolt sörök, nagyon finom ételek és jó fej személyzet. Hangulatos hely, már az is király, hogy egy erődben van kialakítva, a mosdóban pedig sörcsapból folyik a víz és söröshordóból van a mosdókagyló! A városban alig lézengtek páran. Mondjuk meg tudom érteni a -10 fokos hidegben.

Vasárnap reggel gyönyörű napsütésre és -15 fokra ébredtünk. Érezhetően kevesebben voltak a pályán, nem volt akkora lökdösődés és tolakodás a felvonóknál. Szinte sehol sem kellett sorban állnunk. A hideg így is megmaradt, sőt a kijelzők szerint az előző napinál is hidegebb volt, de a napsütés jól kompenzált. Rögtön átmentünk az északi oldalra és egészen elmentünk Otupnéig. Kellemes a 10-es pálya, a piros elágazásnak köszönhetően variálni is lehet. Itt alig volt valaki, rögtön a felvonóhoz csúsztunk be. Az egyetlen negatívum, hogy kb 3x annyi idő a felvonózás, mint a csúszás. Biela Put-nál ebédeltünk, eszméletlen hangulatos az Aprés Ski Bar és isteni volt a sztrapacska.

Összességében elmondható, hogy a határhoz közel van a hely, egyszerűen megközelíthető. A pályák meglepő módon mindkét nap jól kezeltek voltak(a csúcson lévő apokaliptikus szombati állapottól eltekintve), még délutánra sem buckásodtak. Sorban állás nem igazán volt a lifteknél, de ha volt, akkor nagyon ment a lökdösődés. Számomra felfoghatatlan, hogy a nagy kabinosokba hogy préselődnek be az emberek… mint kedd reggel 7:30-kor a 3-as metró pesten. A hüttékben nem nagyon akartak hozzánk angolul beszélni, erőltették a szlovákot, első nap a fél rendelést elfelejtették, de ezen túl tettük magunkat. Összesen 55 km-et síeltünk a két nap alatt. Ez pont jól eső mennyiség volt. A pályák számát és hosszát tekintve nekem egy hétvégére elég volt, de több napon keresztül már erősen unnám. A felszereltség és a színvonal szerintem bőven eléri az osztrák hasonló méretű terepekét (pl. Stuhleck), de a síbérlet ára is. Jó emlékekkel tértünk haza és beírtuk a terepet a jövő évi potenciálisak közé:)
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.