Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
h i r d e t é s

Élménybeszámolók

hómacsek kiemelt beszámolói
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Tegnap ismét megadatott, hogy egy csodás verőfényes napot eltölthessünk itt. Hétfő révén bíztam benne hogy nem lesz tömeg, így is lett. Fél 10-től síeltünk délután 3-ig, végig a Panorámalifttel mentünk, a csákányost nem is vettük igénybe, mert egész nap nulla sorbanállás volt a négyülésesnél. A hó remek, délutánra a piros 3-as aljánál kicsit fellazult, de buckásnak nem mondanám. A piros 1-es és a fekete 2-es zárva volt, most készítik elő szerintem a hétvégére.
Ja, és úgy voltak kevesen, hogy eznap volt a Magyar Egyetemi Síbajnokság is.
Véleményem a Hüttéről: a tea ugyanolyan borzalmas, mint tavaly is volt. Aki forraltbort ivott, azt mondta ízlett. Kellemes meglepetés volt a fokhagyma krémleves, valószínűleg a porlevest feltunningolták igazi fokhagymával, mert kifejezetten jó volt. A káposztalevest én nem kóstoltam, de a hozzámtartozó jóízűnek mondta, az illata is rendben volt-(de igen kis adag). A gőzgombóc nem az osztrák gőzgombóc, gyenge utánzat , de ehető. Az ár horror, de ugye nem volt kötelező bemenni. Összességében jót ettünk, nem bántuk meg hogy betértünk, megmelegedtünk és pihentünk egyet.
Mindenképpen megérte eljönni ide, mert ismét nagy élmény volt.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Két kényszerű kihagyott síszezon után végre léceket csatolhattunk, vasárnap voltunk itt (először, eddig soha). Ragyogó napsütés, szél semmi. 9 után pár perccel az alsó parkolóban már sokan voltak, de még bőven befértünk. 9 óra 32-kor már síeltünk.
Délelőtt kb. 11-ig álomsízés volt, azután a Panorámaliftnél már kezdődött a sorbanállás, aztán csak egyre nagyobb lett a várakozó tömeg. A pályákon lazán elfértünk, a csákányosnál is elviselhető volt a sor, de itt az ülőliftnél kellett a türelem (12-15 perc várakozás).
A hó állapota kifejezetten jó volt, semmi jegesedés, nem volt kemény, úgy kb. 2 óra körül kezdett buckásodni a kék pályák felső részénél, de nem volt vészes. Sehol nem találkoztunk a pályán füves- kavicsos felülettel (ami az eddigi megismert osztrák pályákon -csak műhó -esetén gyakori volt).
Minden tisztelet a pályaüzemeltetőknek!
Jövünk máskor is!
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Sziasztok.
Aki erre jár, ne hagyja ki a Sellarondát körbesíelni. Optimálisak a hóviszonyok, szerencsénkre szép napos időt sikerült kiválasztani.Campitello faluból indultunk a nagy kabinnal fel, majd a zöld jelzésen csúsztuk be a kört.Útközben felkirándultunk a Sasfészekhez, kár lett volna kihagyni. Arabba-Corvara-Ciampioni, valahogy így jöttek a települések.Ebédelni a Jimmy's Hüttében álltunk meg,nagyon nem ajánlom, mert iszonyat lassú volt.
Délelőtt még csodasima pályák voltak, de délutánra nagyon elbuckásodott minden.
Jól ki van táblázva az útvonal,de minket az "alternatív" lehetőségek néha jól megkavartak. Nem siettünk, sokat nézelődtünk, így a 29,5 km-t 6 óra alatt tettük meg.
Csodaszép sítúra volt.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Zauchensee
2015.12.30.
A tegnapi napot töltöttük itt. Reggel háromnegyed 10-kor már nem tudtunk a "hegy gyomrába" parkolni, annyira sokan voltak. A borzalmas sorbanállás után a Roßkopfbahn-nal mentünk fel a hegyre. Itt azért már természetes havat is láttunk a fák között, de a táj nagy része barna, a hó kevés. Ennek ellenére a pályák jól síelhetőek voltak, nem volt sok bucka és jégfolt sem. Fent a tömeg is megoszlott. A Gamskogel-től lejövő kék 9-es volt a kedvenc, teljesen korrekt volt. A Tauernkar-i oldal most nem jött be nekünk annyira, ott sokkal vizesebb volt a hó és lestrapáltabbak a pályák. Na és több megszokott pálya nem is létezett. Ragyogó napsütés, meleg, és sajnos semmi év végi hangulat. De azért jó volt.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Január 3-án síeltünk itt, immár sokadszor, az egyik kedvenc és egyben legmegosztóbb helye a családomnak. Egyrészt nagyon szeretjük, másrészt már sokadszorra fogadjuk meg, hogy na ide aztán többé soha. Mégis mindig visszatérünk.Varázslatos hely a különböző nehézségű pályáival, a lankás kékekkel , és sok-sok pirosával, és az utánozhatatlan hangulatával.
Az 8-er Jet-tel mentünk fel a hegyre, a nagy tömeggel együtt. Jobban jártunk volna, ha a Wagrain oldalról megyünk fel, de majd legközelebb! Valószínűleg ott kevesebben lehettek. Erre a napra igaz volt, hogy időben sokkal többet álltunk sorban és felvonóztunk, mint amit síeltünk. A Mozart Fly oldalon valamivel jobb volt a helyzet,de nem sokkal. Természetesen kipróbáltuk a G-linket is, ahol tömegnyomor volt. Nagyon kerestem hogy hol az a számláló, de nem sikerült felfedeznem. Az odaúton a tömeg közepén sínylődtünk, katasztrófális volt. Ráadásul a kabin maga borzalmasan új szagú, olyan gumi szagú, büdös. Visszafelé ablakhoz tudtunk állni, akkor legalább a kilátásért megérte. Kleinarlban jóval kevesebben voltak, a gyerekek jót síeltek, én még a kabinban szerzett rosszullétemet kúráltam.
A hó minősége és mennyisége kiváló volt.
Szóval Flachau-Wagrain számunkra az a hely, ahol minden oké lenne, ha nem lennének olyan sokan. De a hangulata az visszavonz.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Fanningberg
2014.01.06.
Január 2-án síeltünk Fanninbergen, az ezen a fórumon olvasottak alapján választottuk a 3 napos síelésünk első napi helyszínéül.
Kellemes , szeretnivaló hely volt számunkra. Maga a síterep nem nagy, de szerintem a gyengébb sítudásúaktól a nagyon jól tudókig is kielégíti az igényeket. Számomra a kék nagyon kék,de élvezhető, nem "vízszintes" pályák voltak. Ezek közül a kedvencem a 8-as volt. A pirosak erős pirosak(5-ös, 6-os), az én közepes tudásommal is kihívást jelentettek. A fekete 9-es-re is rámerészkedtem, hát volt egy szakasza, ahol a tériszonyommal küzdöttem. Ezután ezt el is kerültem.
A hó kiváló minőségű, az idő ragyogó napos volt.
A Zirmbar-ban ebédeltünk, nem ajánlom, mert a kiszolgálás nagyon lassú volt, sok időnket elvett a síelésből.
Sorbanállás nulla, a Sámsonbahn pillanatok alatt felrepített minket.
A mostani három síelős napunk közül magasan Fanninberg vezetett, minden szempontból. Sokkal többet nyújtott, mint amit vártunk.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Weinebene
2013.12.28.
Ma Weinebene-t választottuk az 1 napos síelésünk helyszínéül. Először jártunk itt, egy napra megfelelt, főleg így az éves "első" síelésnek. Ahogy autóztunk, Trahüttenig semmi hó nem volt. Azután feljebb már fehérré vált a táj. A hó természetes volt, tegnap is eshetett (a net és a valóság szerint is), a fenyők ágai havasak voltak.

Ami nem tetszett: mindenhol legalább 10 perces sorbanállás, (de a pályákon már eloszlott a nép.)Valamint a pályák egyáltalán nem voltak jelölve, vagyis számozva, így számomra minden úgy "lógott a levegőben".

Ami tetszett: jó minőségű, élvezhető volt a hó, délutánra lett tapadós egy kicsit. Ha már egyszer csak húzós liftek voltak, legalább mindenhol segítették "beszállni" az embert.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Katschberg
2013.02.25.
Csodás napot töltöttünk itt február 23-án. Reggel a hotelparkolóból úgy kellett kiásni az autót, akkora friss hó esett. (Maltatal). A nap ragyogott, kristálytiszta és szélmentes volt az idő. Bár a hotelben felhívták a figyelmünket rá, hogy csak hólánccal fogunk tudni felmenni Katscbergre, de végig eltakarítottak voltak az utak, simán ment.
A P-1 es parkolóban álltunk meg, mivel Villach irányából ez volt az első.Délelőtt az Aineck-i oldalt síeltük, délután a Tschaneck-it. Az Aineck-i sokkal jobban bejött nekünk a hosszú pályáival. Nagyon kevés ember volt, a sorbanállás nulla volt egész nap. Délelőtt még olyanok voltak a pályák, ahol mi mentünk először a friss hóban, isteni volt.A lécem eltűnt a porhóban de mégis suhantam.
Végre megtudtam, hogy mit jelent a térképen az a "B" betűvel jelölt pályaféle, az a Brücke.
Mivel én vagyok a család "gyenge" pontja, így pihenésképp lecsúsztam egyszer a kék 20-ason, ami egy hosszú erdei pálya. Gyönyörű helyeken megy, ember alig volt rajta. Néha még taposnom is kellet, úgy elbámészkodtam ,hogy nem maradt lendületem. Az idei év legszebb sínapja volt.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Dachstein
2012.03.05.
Megérkeztünk a három napos sízésünkből, melynek az első napja (fél napja) a Dachstein gleccser volt.Érkezés előtti nap emailben megkérdeztem őket, hogy egyáltalán nyitva lesz-e a gleccser,mert az időjárásjelzés nem túl jót igért. Azt írták, hogy minden oké lesz, napos szép idő várható és minden üzemel.
A parkolóban bokáig érő sárba kellett felvennünk a síbakancsokat, ekkor +12 fok volt, de legalább az vigasztalt hogy ragyogóan sütött a nap.
Felfelé a kabinosból tényleg szép a kilátás, félelmetes ahogy húz fel a hegyre, egyre magasabbra. A kilátó (az üvegfenekű) képeken és plakátokon sokkal mutatósabb, mint a valóságban. Ahogy körbenéztünk, első meglepetésünk az volt, hogy milyen kis lejtésűek, laposak a pályák amik a kilátóról látszódtak. Gyorsan kiderült, hogy csak a csákányos felvonók működnek, az alsó részen levő beülős nem működik. Nem estünk kétségbe, végül is "Roglán felnőtt" síelők vagyunk:)).
A pályák kitűnően el voltak dolgozva, ratraknyomos volt még délben is. Kevesen síeltünk, nem sokan voltak rajtunk kívül(Ami nem csoda, hiszen ezerszer jobb síterepek vannak a környéken, ezt tudtuk előre, de egyszer szerettünk volna ide is eljutni).Közben feltámadt a szél, de iszonyat erővel.
Volt egy hosszú csákányos, azt hiszem a piros 6-os pályánál, ami valószínűleg az erős szél miatt minden 10 méter után megállt. Katasztrófa volt vele a felfelé út. Több mint 30 percet vánszorogtunk vele fel.Elindult, ment pár métert,megállt, visszacsúsztunk, megállt, majd újból az egész. A boardos gyerekem a lába közt a csákánnyal sírt, csupa véraláfutás lett neki a lába.Nem is bírta végig, kiszállt a felvonóból és gyalog folytatta. Rémálom volt. Amikor összeszedtem a családom,nem volt kérdés, hogy gyorsan el innen! Kárpótlásul a gyerekeknek, megnéztük az un. Eispalast-ot (10 Euro/fő), ami egy szűk kis hóalagúton át közelíthető meg. Érdekes volt. Így ért véget az évek óta áhított Dachstein gleccseri túránk. Nem ez az a hely, ahova visszavágyunk.
Délután kettőkor már a schladmingi (Planai) hegyek buckáit koptattuk.
A következő 2 nap megkaptuk a várt élményeket, Zauchensee-ben síeltünk, ahol ragyogó napsütés, szélmentesség volt. Reggel nyitásra mentünk mindkét nap, délelőtt a pályák még a meleg időhöz képest jók voltak, de délután már a 13 fokban rendesen latyakosodtak.
Azért ha megtehetem, jövőre nem húzom ki időben ezt a pár napot márciusra.
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ma St. Jakobon voltunk síelni.
Kifejezetten ajánlom kezdőknek is, de a haladóbbak is találnak számukra megfelelő pályaszakaszt. Azzal tisztában kell lenni, hogy nagyon kicsi "pályarendszer", igazi családias.
A pályák jól karbantartottak voltak, az egyik sajnos verseny miatt le volt zárva kb. du 3-ig. Amikor vége lett a versenynek, megnyitották és nyilván ez volt a legjobb minőségű. Ez a jobb oldali legszélső volt (a völgytől nézve). A mellette levőn egész nap kevesen voltak, ez egy kicsit eldugottabb helyen található. Itt is sima volt a hó, könnyen síelhető. Nem úgy, mint a bal oldali két pálya felső szakasza. Ezeken teniszlabdányi jégrögök voltak, szinte rázta az embert. Lejjebb haladva javult a helyzet, a meredekebb szakaszon jobb volt a hó.
Az időjárás ma kedvezett nekünk: Tiszta idő, köd nem volt, igaz napsütés sem, egész nap szállingózott a hó de csak nagyon kis pihékben.
Forgalom: sorbanállás semmi, a pályákon nagyon kevés ember.
Összességében szép napot töltöttünk itt, de aki a nagy pálya-rendszereket szereti, az ne ide jöjjön!
hómacsek
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
December 28-án jártunk itt, azért jöttünk át Gerlitzenről, hogy fürdőzzünk egyet a Römerbadban síelés után. A kasszánál ért az első meglepetés: nem adtak sí+termál jegyet egyben, mondván hogy nem biztos hogy délután (este) beférünk a fürdőbe.
Ezek után már nem lepődtünk meg azon, hogy a Kaiserburgbahn-nál iszonyatos volt a tömeg (reggel 9:30), a lépcső alján állt a nép. Nagy nehezen feljutottunk a csúcsra, ahol ahhoz képest hogy mennyien mentünk fel, megoszlott a sereglet. A pályák állapota átlagos, műhó , délelőtt még nem volt lesíelve, élvezhető volt. A Kaiserburgról induló piros 1-es felső részén még megszorult az emberáradat a gerincen, de azután szépen eloszlott. A piros 1-ből jobbra lekanyarodó piros 2-esen alig voltunk, az alsó része nagyon laza szerintem inkább a kék színt érdemelné, gyönyörű erdei út. A piros 5-ös erős piros, nagy letörésekkel, de nekem mint egy középtudású síelőnek sikerélmény volt és még élvezetet is nyújtott. A 8-as fekete pálya (Klammer) felső szakasza zárva volt,a működő része jól karbantartott. Jegesedést csak az 1-es piros felső szakaszán tapasztaltunk délutánra.
Ami meglepő volt, a jól kezelt pályákon kívüli részen alig volt hó, majdhogynem feketéllett a fűtől. A környező hegyek is hótalanok voltak.
Összességében ezen a napon jót síeltünk (és este még a fürdőbe is befértünk), de örülök neki hogy a síelésünk zömét nem ide terveztük. Ár-érték arányban szerintem nagyon drága (39 Euro/nap), a felvonók lassúak (a tömeg a felvonóknál nagy). A pályák erősebb pirosak mint Gerlitzenen.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.