Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Olaszország
Sestriere
síterep infó oldal
ÜZENETEK (36)Időben csökkenő Időben csökkenő
petib
96 élménybeszámolót írt
96
14 éve tag
2020.01.27. 23:36
Az előző hozzászólókhoz hasonlóan mi is Brianconból jöttünk át - nem először - erre a terepre, ezúttal előbb a Via Lattea olasz részére, majd pedig Montgenevre-be.

Legutóbb Jouvenceaux-ból indultunk, most Cesanát választottuk kiindulópontnak, ami egyrészt közelebb volt, másrészt szerencsére itt nem volt sor a pénztárnál, és parkolóhely is bőven volt.

Ezúttal Sansicario és Sauze besíelése volt a cél, ami kiválóan sikerült. A hóviszonyok - ellentétben a pár évvel ezelőtti márciusi állapotokkal - kiválóak voltak, szinte nem is találkoztunk rossz pályával. És most a népsűrűség is kisebb volt, hihetetlen érzés volt például a sauze-i, kb. 2.5 km hosszú, erdei 29-es, vagy a sansicario-i Olimpica alta/media/bassa piros pályákon úgy végigcsúszni, hogy rajtunk kívül gyakorlatilag nem volt senki a pályán. Egyetlen negatívum, hogy Sauze-ban a két szélső, 3-as és 4-es felvonó nem működött.

Második alkalommal Montgenevre volt a célpont. Ezúttal is a Chalmettes felvonónál álltunk meg, ahol a parkolóban feltűnően kevés autó állt. A nap végén megtudtuk miért: a parkolásért 9.5 Eurót kellett fizetni...

A pályák itt is egészen kiválóak voltak, és ami változott a pár évvel ezelőttihez képest, hogy a bérlet most nem volt érvényes a Gimont és Bercia felvonókra (az előbbi nem is járt), ellenben ezúttal érvényes volt a Serra Granet-re, így többször is fel tudtunk menni a Colle Berciá-ra. Ami miatt nem tudom azt mondani, hogy ez egy minden igényt kielégítő terep az az, hogy a felvonók többsége sajnos lassú (Rocher de l'Aigle, Brousset, Tremplin, Prarial, Chalvet, Rocher Rouge, stb.), így túl sok idő megy el felvonózással. Ennek ellenére egy napot mindenképpen érdemes volt itt is eltölteni.
KorisBalázs
9 élménybeszámolót írt
9
7 éve tag
2019.12.13. 09:00
Sziasztok!
2019 februárjában tölthettünk el itt egy egész napot!
Briancon volt a szállás, de az utazási iroda 1 napra átvitt minket ide.
És milyen jól tette!
Itt jegyezném meg, hogy lehetne ide szervezni túrákat sűrűbben is.
Minden szempontból élmény!
A busz a francia oldalon tett ki minket kb 100 méterre a felvonótól.
Első csúszásra kimentünk a pályarendszer Briancon felőli végére, ahol elsőre beleszaladtunk egy szép fa-kapuba, amelyre ékes nagy betűkkel ki volt írva: FREERIDE.

Igaz itt még csak a pályák közötti tér mutatkozott meg. Mondjuk inkább kezeletlen pályának.
De ami a francia-olasz határon fogadott minket, attól a szavunk is elakadt.
Már a felvonóból kiszúrtunk egy szép méretes völgyet, amit szerencsénkre, érthetetlen módon nem építettek be.
Csönd, fák, szikla meredélyek, meredek falak, és lapos hófödte részek váltakozva szolgáltatták azt az elemi katarzist, amit mi halandók csak snowboardozásnak hívunk.
Helytelenül! Ez maga az élet!
Aznap négyen barátaimmal voltunk ott. És bár ez a 6 napos túra 4. napja volt, s kicsit fáradt a banda, de mindenki szíve kinyílt, izmai felfrissültek, és az élet széppé változott.
Aztán átcsúsztunk az olasz oldalra, s mivel az olaszok sziesztáznak, így beültünk egy kávézóba, míg ki nem nyitott a pénztár.
Remek döntés volt.
A méltán híres olasz kávé legjobbját ittuk meg, egy finom croissanttal leszorítva.
Szerény személyen azon véleményen van, hogy az olasz leányok szebbek is a franciáknál.
Ebből is kaptunk egy kis ízelítőt.
Aztán kiváltottuk ingyen az olasz bérletet is. Elhoztuk a kötelező sítérképet, és kezdődhetett ezen rész felfedezése.
Igazi olaszos megoldások. Élményszámba ment minden csúszás aznap. Nem tudtunk rossz részt találni!
Az olaszok gyakran csinálnak erdei ösvényeket sípályának.
Nincs ratrakolva, csak havat hordanak fel rá.
Kicsit olyan bobos, vagy hegyi kerékpáros érzés, de annak aki erdőben szeret csúszni ez a menyország egy szelete.
Nem véletlenül éppen csak értük el a buszt hazafelé. Nem akartunk eljönni onnan!
Sajnos hiába nézegettük több iroda ajánlatát, nem, vagy csak nagyon drágán szerveznek ide.
Aki megteheti ruccanjon át ide!
Balázs
bertazs
107 élménybeszámolót írt
107
11 éve tag
2018.01.15. 23:11
Miután tavaly már 1 fantasztikus napot síelhettem a Via Lattea francia részén, Montgenevre síterepén, nagyon megörültem, hogy a Serre Chevalier Galaxy bérlet 1+1-es verziója tartalmaz 1-1 nap síelést a francia és az olasz részen is (+ 400 km pálya). Pontosabban úgy működik a dolog, hogyha a bérleted csak Montgenevre-n érvényesíted és nem síelsz át az olasz részekre érvényesítettni, egy napon, akkor azon a napon, az ott kapott térképen sárgával jelölt felvonókon utazhatsz, így viszont egy másik nap átmehetsz az olasz részekre, de értelemszerűen akkor már a francia oldali felvonókat nem használhatod. Ennek ugyan értelmét én nem látom, de különösebben nem zavart a dolog, miután Montgeneveren is el lehetne síelni akár 2-3 napot is, nem beszélve az olasz részről, ahol a paraméterekből kiindulva akár 1 hetet is simán el lehet tölteni és Montgenever-ből csak egy faluval kell odébb menni Clavierbe (3 km), Briancontól pedig 17 km.
Montgenevre:
Brianconból kb. fél órás autózással a szerpentinen (14 km) közelíthető meg, de most elég sokszor leállítottak és csak felváltva haladhatott a forgalom, az előző napi nagy havazás következményeinek eltüntetése miatt. A nagy hó miatt csak kevés parkolót nyitottak meg, nagyrészt fizetőst, de ha időben felér az ember még talál az ingyenesekben is helyet, mi pont megcsíptük az utolsót a Les Chalmettes lift közelében. Nem volt nagy tömeg, csak az ingyenes parkolók fogytak el gyorsan, a fizetős részek üresek voltak. Viszont szombaton a hazavezető úton láttuk, hogy fél tízkor már szinte alig volt szabad hely (a fizetősekben is) pedig úgy elmarták a havat, hogy az út mellett két oldalt is meg lehessen állni és bár Briancon felől nem volt forgalom, Torino felől több kilométeres kocsisor araszolt Montgenevre és Briancon felé. Tehát kocsival érdemes hétköznap menni. Érdekes módon a Via Lattea-n tovább tartanak nyitva a liftek mint Serre Chevalieren, ahol 16.30 után már sehová nem lehet feljutni, míg az olasz részen még 17 óráig járó liftek is vannak.
A pályák a műút két oldalán helyezkednek el, így ha süt a nap, akkor egész nap, akár zárásig napos pályán síelhetünk kiváló látási viszonyok között.
Mi tehát a Les Chalmettes TMX lifttel indultunk fel és először a Les Anges csúcs alatti fantasztikus kék és piros pályákon pörögtünk. A gleccser jellegű, tetején kopár részen (ami egyben a free-rider-ek paradicsoma is) mindegyik pálya hibátlanul kezelt, nem jeges, nem buckás, széles, némelyik kicsit hullámos, így bátran meglehet ereszteni besorolástól függetlenül. Két nem túl hosszú ülős és egy tányéros lift szolgálja ki ezt a kb. 6-7 nem túl hosszú, de nagyon élvezetes pályát. Hétköznap és előszezon lévén kevesen voltak a pályákon és a felvonóknál, de a szombat reggeli áradatot látván hétvégén szerintem nem ilyen rózsás a helyzet.
A fenti pályák kipróbálása után jó kis erdei pályákon lecsúsztunk a Prarial lift aljába majd azzal felérve a kiváló és élvezetes Tremplin nevű fekete pályán zúztunk le a másik oldalra átmenő Serre Thibaud TMX lift aljába. Felérve azonban azzal szembesültünk, hogy a lifttől jobbra fekvő szintén gleccser szerű kopár, dimbes dombos Colde L'Alpet-i rész nem megy, le van zárva. Itt sajnos sehol nem jelzik a síelőknek mint pl. Serre Chevalier-n, hogy a síterep mely részei vannak nyitva. Pedig rengeteg hó volt rajta (lehet, hogy ez volt a baj), de a pályákhoz hozzá sem nyúltak, szűz hó és üresen szomorkodó felvonók. No de sebaj, párszor lecsúsztunk a TMX aljába egy isteni pirosas-kékes pályán, majd a két üléses Le Chalvet Superior nevű (neve ellenére) kissé rozzant kétüléses lifttel felmentünk a 2650 méteres Chalvet tetejére, jóval a fahatár fölé. Hűvösebb is volt odafent, de azért megcsodáltuk a panorámát és az ott talált remek piros és fekete pályán csúsztunk néhányat.
Ezután benéztünk a kabinos Chalvet lift végállomásánál lévő nagyon impozáns hüttébe, ahol a teraszon óriási párnás punnyadós fotelekben lehetett (volna) gyönyörködni a páratlan kilátásban. De mivel az éttermet kicsit drágának, a kiszolgálást pedig lassúnak találtuk, meg az idő is pont felhőssé vált, így újra átmentünk a másik oldalra és ott a már tavalyról ismert, a Les Gondrans lift aljában lévő hüttét látogattuk meg, ahol lehetett kb. 22 euro-ért egy leves, főétel, forraltbor combót kapni.
Utána felmentünk a Le Rocher L'Aigle lifttel, ahonnan kiszállva ismét gyönyörű panoráma tárult elénk, el lehetett látni egész Brianconig és túl. Ide többször is feljöttünk, hogy a nekem ezen a napon talán a legjobban tetsző piros pályán pörögjünk, de sajnos ennek is csak az egyik oldala volt nyitva. Ezután a nap végéig, az ezen az oldalon lévő erdei pályákon pl. a Le Brousset fekete és kék változatán, és minden további útba eső pályán síeltünk. 16,44-kor még becsusszantunk a '45-ig járó Prarial lift beszállójába és annak a tetejéről pont oda tudtunk csúszni autóhoz a parkolóba.
Egy csodás napot töltöttünk itt, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt tökéletes, a reggeli napsütést déltől felhősödés váltotta fel, némi hószállingózással és a látásviszonyok enyhe romlásával. De később újra kisütött a nap és ez feledtette azt a kis rossz érzést ami a lezárt részek miatt volt, bennem, mert én tavalyról még emlékszem, hogy ott is milyen tök jó pályák vártak volna, pedig akkor jóval kevesebb volt a hó. De hát az ember ne legyen telhetetlen!
Az olasz oldal: Sestriere
Tavaly mikor egy napot a fantasztikus Montgenevere-n síelhettem rákerült a bakancslistámra, hogy az olasz oldalt is meg kell ismernem. Miután hóban nem volt hiány talán túl nagy elvárásokkal is mentem és lehet, hogy ez is oka kicsit a fanyalgásomnak, de engem most nem győzött meg az olasz rész.
Bár Montgenever-ből is át lehet lécen csúszni a következő faluba, mi inkább a helyismeret hiánya miatt nem bíztuk a véletlenre és a Montgenever utáni faluig Claviere-ig autóztunk (+3 km) mert ugye az 1+1-es bérlet konstrukció miatt az olasz oldalon kellett érvényesíttetni a bérletünket és már csak az olasz oldalhoz tartozó felvonókat használhattuk.
A faluba érve könnyen találtunk ingyenes parkoló helyet a
La Coche felvonó parkolójában. Alig volt néhány autó a parkolóban. A bérlet érvényesítése után a a La Coche lift felé vettük az irányt. Úgy gondoltuk egy gyorsat csúszunk az itteni pályákon, majd gyorsan továbbindulunk, mert a térkép alapján elég hosszú út várt ránk Sestriere és Oulx felé. A La Coche-ből kis átcsúszással átszálltunk a Serra Granet felvonóba. Ennek a középállomásán kiszállva csúsztunk egyet és megállapítottuk, hogy ugyanolyan kiválóak a pályák itt is mint Montgenever-n. Hibátlan pirosak, kékek, erdei, nem buckás, nem jeges, néhol kicsit keskenyebbek, azután szélesebbek, jó ritmusban hullámzóak. Nagyon lendületesen síelhetők. Úgy gondoltuk, ha nem találunk jobb pályákat a többi hegyen, délután akár itt is elsíelgethetünk. Az aljáról tehát újra fel a La Coche és a Serra Granet lifttel, de most már a tetejére, hogy indulhassunk a többi hegy felé. Felérve már kezdtük sejteni, hogy a tájékozódás itt már korántsem lesz olyan könnyű, mint Montegenever-n, vagy Serre Chevaliere-n. Ha valaki megcsinálta a Sella Ronda körsít tudja mire gondolok. Kiszállva a liftből a táblák, térképek csak úgy olaszosan 20-25 méterrel feljebb vannak elhelyezve s miután odabotozol, látsz két-három nyilat pl. Sestriere, Claviere, Montgenevre felirattal. Se egy felvonó név, se egy pálya szám. Ha viszont a célod felé vezető pálya számát ki is silabizálod a térképről, biztos, hogy nem lesz kitéve a pálya elején, hanem a pályára becsúszva 25-100 méterre. És ha rossz felé mentél, akkor annyi, kereshetsz egy felvonót, ami visszavisz, hogy újra próbálkozz. Ez sajnos az egész pályarendszerre jellemző. Ráadásul a pályán is 300-400 méterenként vannak a számozások, és sokszor észlelhető elágazás nélkül egy adott pálya más számozással folytatódik, amit megint csak a térképen lehet kibogarászni. Ha viszont látható elágazás is van tutira meg kell állni, hogy megbizonyosodj, hogy tényleg bármelyik irányba mehetsz. Nos a Serra Granet tetejéről egy kis térképészkedés után megtaláltuk a helyes irányt Cesana felé a Sansicario-i lift aljába. A táblákon, ha voltak éppen útközben, vagy Cesana, vagy Sansicario volt kiírva, de minket nem tudtak összezavarni :)
Először egy isteni nagyon jó esésű szinte még frissen ratrakolt piros pályán kellett csúszni, ami egy végtelen hosszúnak tűnő erdei zöld átcsúszóba vezetett, ahol időnként még botozni is kellett. Lett volna egy piros meredekebb lecsúszó közben, de az sajnos le volt zárva, pedig volt rajta hó dögivel. Az erdei pálya végül a Rafuyel nevű 2-es ülős liftbe torkollott, amellyel lefelé és fölfelé is lehetett közlekedni.
Itt azonban volt még egy kis tanakodás, mert a felvonó előtt volt egy elágazás, ahol le volt szedve az elzáró szalag, de a pálya mégsem tűnt hivatalosan nyitottnak. Mi végül a felvonót (levonót) választottuk és nem bántuk meg mert föntről már láttuk, hogy egy teljesen kezeletlen mély szűzhavas pályán(?) kellett volna leevickélnünk, s mivel közülünk senki sem free-rider, ezt nem bántuk annyira. Egyébként a zöld lecsúszó is kihagyható egy 4-es ülős szintén kétirányú lifttel, de már így is annyit lifteztünk és olyan keveset síeltünk, hogy ez fel sem merült. Leérve Cesana-ba utunk egy kabinos lifthez a Ski-Lodge nevezetűhöz vezetett, amelynek teteje már Sansicario-ban volt. Na megérkeztünk gondoltuk, de ekkor még két 4-es ülőssel és 1 tányérossal fel kellett menni az M. Fraiteve csúcsra. Már majdnem egy órát felvonóztunk, úgy, hogy szinte 500 métert sem síeltünk. A Pragelato rész tetején két választás adódott, vagy Sestrier, vagy D'Oulx felé vesszük az irányt. Sestriert választottuk, de nem jártunk túl jól. Természetesen "olaszosan" itt sem jelzik semmilyen módon, hogy melyik felvonó, vagy pálya nem üzemel. Elindultunk Sestrier felé, (persze a helyes utat megint nem volt egyszerű megtalálni (az előbb említett tábla és számozás mizéria okán), de mindenhol azt tapasztaltuk, hogy a Sestrier felé vezető pályák le vannak zárva. Közben a délelőtti napsütéses idő is kezdett elromlani és a magasabb csúcsok felhőbe takaróztak, így a látási viszonyok is jelentősen romlottak. Egy helyen el is vétettünk egy elágazást, aminek okán a a pragelato-i Colo 2 üléses aljában kötöttünk ki, majd felérve újra próbálkoztunk egy másik iránnyal. Ezen a részen a pályák havasabbak, kicsit buckásak, de jól síelhetőek voltak. Tehát újra próbálkoztunk, a térkép szerint egy kék pálya jöhetett számításba. Ez a kék pálya egészen biztatónak tűnt, mert részben a Sestrierből feljövő kabinos lift alatt tekergett, de csak a félállomásig jutottunk, ugyanis, mint kiderült a rengeteg hó ellenére sem lehetett pályán lecsúszni Sestrierbe. Így maradt a kabinos "levonó". Az ablakból, láttunk néhány bátor free-ride-ost és board-ost a kezeletlen pályán, de mi nem szerettünk volna hasonló babérokra törni. Sestrier látványa sem volt valami magasztos, vagy lélek emelő. Egy az olimpiára épült, modern, de kihaltnak tűnő, tájidegen épület halmaz, nagy kör alakú toronyházakkal, ami egy erőmű hűtőtornyaira emlékeztet. Nyoma sincs a romantikus kis hegyi falvak hangulatának, a rusztikus, de mégis szép házaikkal, szűk utcáikkal, mint mondjuk Claviere. Megérkezvén felmentünk a Garnel 4 ülésessel és a tetején meglátogattuk a hüttét. Mondjuk jobb lett volna feljebb menni egy lifttel, és onnan becsúszni a hüttéhez, mert a Garnel kiszállójától elég rendesen kellett botozni a hüttéhez. Önkiszolgáló mivolta ellenére ez volt a legdrágább hütte a héten. Forraltbor pl. 5 euro, de azért 25 pénzből meg lehetett úszni egy minestrone leves, lasagna, forraltbor + egy igazi olasz eszpresso menüt. A kávé 1,20 volt és tényleg finom. Ezután még följebb mentünk egyet a 4-es Nouva Nube lifttel, de a rossz látási viszonyok miatt nem volt többhöz kedvünk. Mivel itt főleg fekete és piros pályák sorakoznak, az élvezetes síeléshez, nem árt a jó látásviszony. Így inkább elindultunk a kabinos aljába, hogy visszajussunk a Pragelato tetjére és ott eldöntsük hogyan tovább.
Visszaérve a Oulx-i csúcsok is még mindig felhőbe burkolóztak, a lenti pályákért meg nem mentünk oda, így úgy döntöttünk, ma kihagyjuk az Oulx-i részt és visszafelé vettük az irányt. Helyes irányba állva Sansicariot, a ceseana-i kabinos lift tetejét céloztuk meg és onnan szerettünk volna lejutni a Rafuyel lift aljába ami visszavisz Clavierbe. Egy ideig jól is alakult a dolog, de a Lodge lift tetejénél lévő elágazásnál elfogyott térképen jelölt kék a pálya. Valamiért mégis úgy döntöttünk, lécen indulunk a középállomás felé, a térképen jelölt kék úton. Csak remélni mertük, hogy nem kell majd vissza evickélnünk. A középnél lejjebb amúgy sem lehet csúszni, mert a onnan már térkép szerint is csak felvonóval lehet lejutni. Szerencsénkre a kék pálya végül egy leratrakolt átcsúszóba torkollott, amin előttünk addig még nem járt senki. Utánunk azért már jöttek. A pálya végül nem jutott el teljesen a középállomásig, mert amikor már láttuk a célt a ratrak nyom elfogyott (a gép valószínüleg megfordult) és így összetúrt mélyhavon kellett magunkat odaszenvedni a beszállóhoz, ami ráadásul a másik oldalon volt, mint ahonnan mi közelítettünk. A kaland szerencsére jól sült el és büszkék voltunk magunkra, hogy megcsináltuk. A felvonóból is vidámabban szálltunk ki, mert bevallom az eddigi Sestrier-i túra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jobb kedvre derített még, hogy a nap is újra előmerészkedett. Újabb 2 felvonó, a Rafuyel és Sagnalogna, valamint a széphangzású Sagnalogna Bercia nevezetű felvonóval visszaértünk Clavierbe, a Granet tetejébe. A délután hátralevő részét azután itt töltöttük a még mindig kiváló állapotú pályákon. Azonban itt is szomorúan vettük tudomásul, hogy a legmagasabbra menő Col Sauer 4 üléses lift nem jár és itt sem a hóhiány lehetett a probléma. Még egy kis kellemetlenség, hogy a La Coche liftet időközben leállították és ha Boeuf lifttől balra eső bármelyik pályán csúsztál le, nem tudtál oda csúszni közvetlenül, hanem akkor oda kellett botozni a Col Boeuf lift aljába. Egyébként a Boeuf lifttel kell akkor is felmenni, ha valaki Montgenever-n parkol, mert ennek a liftnek a tetejéből lehet átcsúszni a francia oldalra. Kicsit bosszantó volt, hogy a Col Boeuf kiszállójából induló és az aljába vezető tök jó piros pálya (szerintem a legjobb) edzés miatt le volt zárva ezért, a másik irányba kellett menni, vagy a Granet felvonót megcélozni és ezeken a pályákon lecsúszva jött a végén a botozás. A Beouf liftnek még az is volt a hátránya a Coche-val szemben, hogy csak egy botozós kék pályán lehetrtt a Granet aljába jutni, és még a beszállás is elég szerencsétlenül volt megoldva. De mivel, már újra hét ágra sütött a nap, a pályák pedig ugyanolyan hibátlanok voltak mint reggel, nem bosszankodtunk semmin csak pörögtünk, mint a fekete lemez. Így záróakkordként még egy nagyon ütőset síeltünk. Mivel a Coche ami a legkésőbbig (16.45) jár, nem ment, 16.36-kor még úgy kéredzkedtünk be a 16.35-ig menő Boeuf-be. Mi voltunk az utolsó vendégek, fent már csak a biztonságiak voltak és nem is engedtek akárhol lecsúszni, csak az általuk kijelölt pályán, amiben nem voltunk biztosak, hogy a kocsihoz visz, de végül sikerült elérni botozás nélkül a parkolót.
Most, hogy lassan összegezni szeretnék, kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy túl nagy elvárásokkal néztem a dolgok elébe és ezért ért kis csalódás?
Bár tény, az idő sem volt olyan mint előző nap Serre Chevalier-n, de nem csak ezzel volt bajom. Alaphelyzetben egy ekkora síterepen, ha csak 1 napot síelhet, az embernek végig kell gondolnia melyik részén akar síelni, mert bár a részek össze vannak kötve mégis rengeteg idő és felvonózás (minimális síeléssel, míg egyik helyről a másikra eljut. Pl. ha mondjuk Sestriere-t, Pragelato-t, vagy Oulx-t szeretnénk inkább besíelni érdemes Clavier helyett 20 km-rel arrébb kocsikázni és Cesana kabinos liftjével kezdeni, mert így sokkal gyorsabban elérhetőek a kívánt részek. Ha viszont úgy dönt az ember, hogy Clavierben marad, ott is simán el lehet tölteni egy fantasztikus napot. Végül is az 1+1-nek ez a hátránya, hogy választani kell.
A másik az időjárás. Tavaly kevés volt a hó, az volt a baj. Most viszont volt elég hó, de ez sem jó. Nem tudom, hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy ez a síterep optimálisan működjön. A pályák amiket próbáltunk jók, sok pálya is van, elég hosszúak is, de túlsúlyban vannak a piros és fekete pályák, ami azért haladó sítudást igényel, kezdőknek kevésbé ajánlott. Nem tetszett viszont a sok botozás, a sok felvonózás, bár a liftek többnyire korszerűek nagyrészt, 4-es ülős és kabinos, a korszerűbbek (Leitner, Doppelmayer) gyorsak, kényelmesek, de vannak régebbi lepattantabb 2-es 4-es ülősök is, szélfogót, vagy ülésfűtést azonban ezen a terepen sem találtunk az általunk bejárt részeken, ami azért nem volt kicsi. Továbbá nem tetszettek a tájékozódási anomáliák és hogy szerintem indokolatlanul sok pálya nem volt megcsinálva és emiatt le volt zárva és két faluba is csak lifttel lehetett lemenni, ami hóhiány estén még érthető, de ilyenkor?. Nekem valahogy olyan felemás érzésem van. Míg Montgenever (és Serre Chevalier is) francia terep, ennek ellenére nekem olyan volt, mint az általam leginkább kedvelt olasz síterepek (Val Gardena, Val di Fiemme stb.) Sestriere (és Bardonecchia) bár olasz nekem mégis inkább az általam kevésbé kedvelt francia (pl. Les 2 Alpes, Les Orres) síterepekhez hasonlít.
Most úgy gondolom, hogy mivel az olaszoknál nincs olyan kedvezményes (sőt olcsó) szállás+bérlet konstrukció, mint a franciáknál, hanem mondjuk Setriere-i szállással és olasz oldalon vásárolt bérlettel, csak nagyságrendileg drágábban lehetne ezt a túrát abszolválni, ezért a legjobb megoldás, ez a Serre Chevalier-el összekötött olcsó szállás+ 1+1-es Galaxy bérlet kombináció, végül is 650 km pályára érvényes, reális áron, mégha nem is összefüggően, de reálisan.
Montgenever, parkoló bejárat
Montgenever, volt hó
Montgenever napsütésben
Montgenever, Les Anges alatti pályák
Montgenever, "punnyadós" hütte
Montgenever, akilátás - csak épp beborult
Montgenever, Le Chalvet kabinos
Sestriere, az "erőmű hűtőtornyok"
Sestriere, a modern "síparadicsom"
Sestriere,
Sestriere, a Garnel 4 üléses
Sestriere, tömeg az nem volt
Claviere, látkép
Claviere, a távolban Sestriere
Claviere, látkép
Claviere, Sagnalonga, Bercia- a dallamos nevű lift
Claviere, látkép
Claviere, hát nem gyönyörű?
Claviere, ez se kutya!
Claviere, a "dallamos nevű" lift kiszállója - itt is mi voltunk az utolsó síelők
Claviere, a felhőkkel takarózó csúcsok
Claviere, a Granel teteje
Claviere, nem tudtunk betelni a látvánnyal
Claviere, a hangulatos kis hegyi falu
Claviere, a hangulatos kis hegyi falu
Claviere, a hangulatos kis hegyi falu
Claviere,
Claviere, a hangulatos kis hegyi falu
Claviere,
Claviere, az utolsó kép a búcsú előtt
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
bertazs
107 élménybeszámolót írt
107
11 éve tag
2017.01.16. 00:47
Csatlakozom RM barátom írásához, fantasztikus hely! A kevés hó ellenére is tökéletes, nem köves, kezelt, változatos pályák, nincs tömeg jók a felvonók, hibátlan. Már a francia oldalon is olasz feeling! Kár hogy csak egy napot síeltünk itt, de rákerült a bakancslistámra!
RM
873 élménybeszámolót írt
873
19 éve tag
2017.01.15. 22:42
Les2Alpes-ről jöttünk át egy napra. Csak a Montgeneve-i részen síeltünk szép napsütéses időben. Szuper ez a terep. Jól kezelt, változatos, "olaszos" pályák. Kevés ember (szerdán voltunk ...). Ha van friss hó, vannak freeride lehetőségek is a pályák között. A pályák egy része lemegy fahatár alá, így hangulatos erdei síelésre is van lehetőség.

Tervbe vettük, hogy szervezünk ide egy egy hetes síelést egyszer.
20170111-141438.jpg
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.03.31. 12:29
Március 21-28-ig egy teljes hetet töltöttünk ezen a síterepen.
Sestriere, Sauze D'Oulx és Sansicario hegyeit síeltük meg.
Csodás volt. Az idő is, a hó minősége is és a táj is.
Szállásunk Sestriere-ben volt, így az ottani összes pályát besíeltük. A magas fekvésnek köszönhetően a pályák legalja is hibátlan volt még délután is. Az éjszakánkénti -10 fok rendesen rásegített erre. Kemény pályaalap, rendesen kifagyott pályák. Napközben 0-5 fok között volt, de +15-nek is lehetett érezni, annyira erős volt a napsugárzás.
Az alacsonyabb völgyállomásokon Sauze-ban kb. 1500m-en már fellazult puha, vizes hó fogadott minket, de minden pálya, amerre jártunk, nyitva volt. Bocs, a 12-es aljára nem lehetett lesíelni, csak a Grand Pista felől. A magasabban fekvő részeken még délután is lehetett ratraknyomon síelni.
A felvonóknál többnyire 0 perc volt a várakozás, ez a húsvéti hétvégén 2-5 percre növekedett, de csak a Sestriere részen az alsó pályákon. Ilyenkor felmenekültünk a hegytetőre, vagy Sauze-ba.
Igazán hosszú pályák vannak mindenütt minden színben (kék, piros, fekete). A Sauze-i részen akár 1000m szintkülönbséget is be lehet síelni.
Kipróbáltuk az összes olimpiai pályát. Szuper volt.
Valahol a fórumon olvasni lehet a legmeredekebb pályákról. Nos a Sestriere részen több 60%-osnál meredekebb fekete pálya is van. Ezeket kizárólag tárcsás felvonók szolgálják ki, mert kevesen vállalják be. Hát mit mondjak, szuperek voltak. Lenézni félelmetes, lejönni már kevésbé. A fekete 31-es kezelt pálya, az 5-ös azonban nem. Nagyban hasonlított a Zugspitze egykori pályájára, ahová azonban ma már nem visz felvonó.
Furcsa volt, hogy az egy hét alatt csak olaszokkal találkoztunk, külföldiek egyáltalán nem voltak. 1000 autóból látunk 2 franciát, 1 spanyolt és 1 svájcit. Magyarok csak mi voltunk.
Hogy megéri-e 1400km-t autózni az élményért? Egyértelműen igen. Nyilván nem egy hétvégére.
A felvonókról. Székesek főként, néhány kabinos és gyönyörű finoman működő tárcsás kimondottan hosszú, többnyire meredek pályákon. Bubis az nincs. A felvonók nagy része szerintem az olimpiára készült, így bizony már több, mint 10 évesek. De megbízhatóan mennek, gyorsak.
Ülőszékesekkel 2700m-ig lehet menni, attól feljebb már csak tárcsások visznek. Minden székestől indul kék pálya is, így a kezdőknek is lehet "csúcsélményük".
Hó 1700m feletti részeken rengeteg van, a szezon akár május végéig is tarthatna. Igaz, nem fog. Nagyszombaton és húsvét vasárnap is változó intenzitással esett a hó.
Freeridera mindenütt van lehetőség, hópark is van ugratókkal és különböző elemekkel a Sestriere részen, igaz, láttam már nagyobbat is pl. Bulgáriában.
A legkisebbeknek varázsszőnyegek különböző hosszban, valamint hófánk pályák is találhatóak.
Ár: Az ausztriai árszintnél egyértelműen magasabb árakkal kell kalkulálni, 6 éves kor alatt is fizetni kell, igaz jelképes összeget napi 6 eurót. Kedvezményes jegy 10 éves korig van, de ez is csak 10% a felnőtt jegy árából.
A hütték többségében pincér szolgál ki, kulturáltak, ennek megfelelően kb 10-15%-kal drágábbak az osztrák társaiknál. Ahol nincs pincér, ott az árszint is kedvezőbb. Tésztás főétel 6-10 euro, polenta (puliszka) változattól függően 9-16 euro, levesek 4-6 euro, ásványvíz 1,5 euro, sült krumli 4-8 euro között. A drágább lényegesen nagyobb adag volt szervírozva.
Kb. 100 euro volt az útdíj csak Olaszországban oda-vissza.
Mindezen felár ellenére úgy éreztük, hogy bőven megérte.
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.03.17. 12:57
Van valami friss infó a síterepről?
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.03.02. 15:04
Azt megköszönöm.
pálinkás
408 élménybeszámolót írt
408
17 éve tag
2016.03.01. 16:41
akkor én előbb küldök helyzetjelentést :)
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.03.01. 15:40
Nem, csak a netet néztem. 21-28 között leszünk kint. Addig még gyarapszik. :)
pálinkás
408 élménybeszámolót írt
408
17 éve tag
2016.03.01. 15:30
Épp most vagy kint? Ha igen, jöhet egy kis helyzetjelentés - én 13-20-ig megyek.
Hajrá!
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.03.01. 14:37
Szépen havazott. De vajon miért van zárva a pályák fele?
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.01.06. 10:18
Köszönöm a lehetőséget, de mi márciusban megyünk. A bérlésen is gondolkodom, meg fogom nézni a lehetőségeket. Bulgáriában simán béreltünk nagyon jó minőséget, de az egy másik árfekvés. :)
A csomagdíj repülőn egyébként nem sok, már néztem.
Előzmény: (SkiJAM 185605)
SkiJAM
17 élménybeszámolót írt
17
11 éve tag
2016.01.06. 00:34
Mi már hatodik éve szervezünk repülős lehetőséget a síelős csapatainknak két táborban is. Idén egyik ráadásul pont Sestriere szomszédjában levő Bardonecchia terepére lesz.
Wizzair-el repülünk Milano-Bergamoig, majd külön transzferrel megyünk Bardonecchiáig. A csomagokat a csoport többi tagjait szállító nagy busz viszi ki, így nincsen sportfelszerelés, és poggyászdíj.

Akit érdekel vannak még akár repülős helyeink is január 17-24 között.

Ha egyedül mennétek, javaslom a kinti bérlést a sportfelszerelés pótdíj helyett.
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.01.05. 22:35
Igen, van már szállás. Én is gondoltam a vonattranszferre, csak a sok cucc bizonytalanít el. 5 pár léc, bottal, bakanccsal, síruha és a szokásos kellékek. Ez kb 5 nagy csomag. Repcsi+vonat??? Alszom rá egyet.
Bata Attila
2085 élménybeszámolót írt
2085
17 éve tag
2016.01.05. 16:13
Szállás már megvan? Én a szállásadóktól szoktam kérni tippeket. Vagy megnézem valamelyik helyi szállás honlapját, mit írnak erről, ha még nincs szállás.
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2016.01.05. 16:10
Repcsi + vonat, utazott már valaki így?
Elvileg annyi lenne, mint autóval. Csak időben sokkal rövidebb. És kényelmesebb.
Milánóig repcsi Wizz Air, onnan Susa-ig vonat 5 főre oda-vissza csak 50 Euro.
De onnan hogyan tovább Sestrierig?
Minden segítséget köszönök.
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2015.09.25. 15:21
Sziasztok!

Március végén megyünk a családdal egy hetes síelésre, de nem igazán találtam liftárakat, csak 6 napos felnőttet.
Tudna valaki segíteni, hogy a gyerkőcöknek van-e kedvezmény, 4, 10, 14 évesek. Esetleg családi kedvezmény?
Egy linknek is örülnék.
Köszönöm.
petib
96 élménybeszámolót írt
96
14 éve tag
2015.03.22. 23:56
Az előző évhez hasonlóan ezúttal is Brianconban töltöttük a márc. 15. utáni hetet - most is a SkiNet szervezésében - és míg tavaly egy napot szántunk a teljes Via Lattea terepre, idén már két alkalommal is átjöttünk.
Az első nap - csakúgy, mint tavaly - a Chalmettes felvonó aljánál álltunk meg, de ezúttal a pénztárnál csak a francia részre kértünk bérletet (ekkor a brianconi bérlethez kapott szelvényből csak a "Montgenevre" részt vágják le). Az első csúszásunk a Serre-Thibaud felvonóhoz vezetett, amivel a műúttól északra fekvő részre mentünk át. Itt a Troies Scies nevű fekete pálya élvezhető volt, a többi azonban - március lévén és a déli fekvésből adódóan - már délelőtt is erősen olvadt, ezért néhány csúszás után visszatértünk a másik oldalra. Itt már sokkal több kiváló piros és fekete pályán lehetett lecsúszni (pl. Suréou, 104, 97, 93). Ez utóbbival viszont az a probléma, hogy gyakorlatilag csak egyszer lehet rajta lejönni, mivel a csúcsra visszavivő Serra Granet felvonóra - ki tudja, miért - nem érvényes a montgenevre-i bérlet, a visszajutáshoz így egy nagy kört kell megtenni. A napot a Gondrans szektorban fejeztük be, itt még délután is nagyon jó állapotban voltak a pályák (Prés, Sources, Barral).
Egy nappal később Jouvenceaux faluig autóztunk, ez kb. 40 perces út. A bérlettel itt sem volt semmi gond, csak egy kicsit hosszú volt a pénztárnál a sor. A Sportinia felvonóval mentünk fel és a Fraiteve csúcs érintésével egyenesen Sestriere felé vettük az irányt. Két dolog volt feltűnő: egyrészt a francia oldalhoz képest sokkal nagyobb tömeg, másrészt a pályák jóval elnagyoltabb kitáblázása.
Egy hosszú, kék szekérúton csúsztunk le Sestriere Borgata szektorába, és itt végigsíeltük a piros és a fekete pályák többségét, köztük az olimpiai lesiklópályát is. A pályák szélesek, jól karbantartottak, a furcsa csak az volt, hogy több felvonó nem működött, pedig a hó is jó volt, tömeg is volt...
Ezután csúsztunk párat Sestriere központjában, ahol érezhetően kevesebben voltak, majd a kabinos felvonóval visszamentünk a Fraiteve csúcsra. A délutánt a sauze-i rászen töltöttük el, itt rengeteg igen jó pálya közül lehet válogatni, kár, hogy nagyjáből fél órával korábban leállnak a liftek, mint ahogy azt a francia részen megszoktuk.
A nap végén benéztünk még Jouvenceaux régi negyedébe (ez a parkolótól 5 perces séta), ahol mindenképpen érdemes megnézni a festett falú régi kis templomot.
Mindent összevetve sikerült jól kihasználni a bérlet adta lehetőséget, és ez a két nap nagyszerűen kiegészítette a brianconi síelésünket.
Tobi
80 élménybeszámolót írt
80
17 éve tag
2015.02.20. 20:20
Szia!

Köszi, hogy leírtad, azóta - írásod alapján - jeleztük az utazási irodának. Kiderült, hogy valóban érvényes volt a bérletünk az egész Via Lattea-ra, viszont valamit a franciák nagyon benéztek, vagy csak rosszindulatúak voltak.

Egyébként számomra meglepő volt, hogy itt vagyunk a Nyugati-Alpok egyik legfontosabb hágóútja mellett, közel távolban nincs másik hágó télen nyitva a környéken, és egyáltalán nem takarították az utat. Erre figyeljen aki erre jön, napközben nem viszik túlzásba a takarítást, ha akkor esik a hó. Mi is csak hólánccal tudtunk felmenni, előttünk egy kisteherautó lánc nélkül jó kis farolásokat mutatott be,egyébként le is szakadtak egymástól a buszaink.
Jön pár kép az útról.

Egyébként a központi nagy obeliszk mellett van siíroda, Olaszország felől érkezve a jobb oldalon.
Előzmény: (petib 180127)
41.jpg
42.jpg
42.1.jpg
következőutolsó
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.