Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síterepek GRAZ környékén: Salzstiegl, Gaberl

ÜZENETEK (23)Időben csökkenő Időben csökkenő
SonKöl
27 élménybeszámolót írt
27
12 éve tag
2013.12.31. 18:48
Sziasztok!
Tegnap megnéztük ezt a síterepet (Salzstiegl).
10-15cm friss porhó fogadott minket. A hó éjszaka hullott, így azt többnyire nem dolgozták el a sípályákon, igaz ennek mi kifejezetten örültünk:)
Elsőre megijedtünk, ugyanis a parkolók teli voltak, még néhány nagy buszt is láttunk, s így csak az út mellett tudtunk megállni (10 óra körül). A pénztárnál is jó 10 perces sorban állásunk volt, azonban ezek után egyik liftnél sem kellett várakozni, a pályákon eloszlott a nép.
A síközpont ugyan kicsi (12km sípálya), de:
- a központi felvonó 400méter körüli szintet megy, így viszonylag hosszúak a pályák;
- a központi két egymás melletti csákányos nagy kapacitású, tempósan szállítja az utasokat;
- a 8-as kék pálya (síterep jobb oldalán) kezdőknek gyakorlásra, s kis carvingra is tökéletes, nagyon széles, lejtése egyenletes, igaz rövid;
- a 4 és 10-es piros pályák carvingra is alkalmasak;
- a fekete pályák inkább piros szintűek, de nagyon élvezetesek;
- a liftkezelők segítőkészek;
- keycard a síbérlet.
Összességében csodálatos kis síközpontot ismertünk meg, mely akár egy hétvégére is bátran ajánlott.
Igaz Budapestről indulva egy napos síelésre meggondolandó...
boardza
56 élménybeszámolót írt
56
14 éve tag
2012.02.24. 16:07
Valaki itt tud bovebbet a sifuto lehetosegekrol (Gaberl-Salzstiegl)? Sajnos a neten nem talaltam palyaterkepet.
Előzmény: (admin3 135399)
boardza
56 élménybeszámolót írt
56
14 éve tag
2012.02.24. 10:18
Hebalmon marcius 1 -tol nem lesz esti nyitvatartas.
admin3
705 élménybeszámolót írt
705
17 éve tag
2012.02.23. 15:35
Új síterep került fel a sípálya-leírásaink közé: Gaberl - Stubalpe kb. 1 órán belül megközelíthető Graztól. https://sielok.hu/siterep/gaberl/ .

Véleményeket, élménybeszámolókat, fotókat szívesen látnánk, ha valaki már járt itt!
boardza
56 élménybeszámolót írt
56
14 éve tag
2012.01.10. 10:30
Van aki erre fele keszul csuszni?
esslegg
97 élménybeszámolót írt
97
17 éve tag
2011.03.05. 23:11
Ma voltunk itt egy napot (tegnap Hebalm). Reggel 7-től szikrázó napsütés a környéken, és így maradt egész nap. 9-re értünk fel a parkolóba, ütemesen érkeztek az autók, rendszám alapján főleg környékbeli osztrákok, de többen Bécsből is - vonzó volt a jó idő. Ennek ellenére a pályákon egyáltalán nem volt tömeg, és a lifteknél is max. 1-2 perc sorbanállás, néha. Kicsit szezon végi, de kifejezetten vidám feelingje volt a napnak.
A pályák nagyon jó állapotban voltak, és amúgy is kellemesek: van több jó széles, carvingra termett (piros ill. fekete), de hosszú, "síútszerű" kékek is - aranyos fakerítésekkel vagy pl. fellógatott kolompokkal szegélyezve, amiket az arra járók a sibotjukkal ütögetnek (a gyerek imádta, naná hogy többször kellett nekünk is arra csúszni).
A hegyen lévő hütték (talán kettő) nagyon hangulatosak, 50+ évesnek tűnnek, és gyönyörű kilátással bírnak - a lentiek inkább modernebbek. A hegycsúcson lévő szélkerék pedig tényleg monumentális.
A felnőtt napijegy 27 EUR - ennyiért csak ajánlani tudom ezt a terepet, főleg azoknak, akiket nem zavar, hogy nincs ülőlift.
salzstiegl1.jpg
salzstiegl2.jpg
Stani
5443 élménybeszámolót írt
5443
Admin
2009.11.06. 09:35
Szerintem a szél miatt nincs azon a hegykúpon. Amikor tizenxéve itt síeltünk a Speikkogelen alig volt hó, látszott, hogy a szél elég erősen lefújta.
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.11.05. 16:09
Az nem ventillátor?? :-)

Még tavasszal volt Batusnak egy cikke ami szerint a helyi vezetők azt mondták, hogy ha lenne 8-10 egymást követő ilyen szezon mint a legutóbbi, akkor megérné 6ülőst építeni. Csak arról nem volt szó, hogy a 10 szezon után vagy előtt kezdenének neki... :-)

Kár, hogy a Speikkogelen (a szélkerék mögött) nincs lift/pálya.
Előzmény: (Stani 72898)
Stani
5443 élménybeszámolót írt
5443
Admin
2009.11.05. 14:36
Vajon a kamerát is a szélerőmű segítségével üzemeltetik? :)
Előzmény: (vasssy 72880)
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.11.05. 11:13
Salzstieglben elindítottak egy második webkamerát:
http://www.salzstiegl.at/wetter/img/windradmega.jpg
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.02.14. 21:32
Tegnap kaptam mailt Salzstiegl aktuális akciójáról. A 09/10-es szezonbérlet mostantól fogva megvásárolható és jelen szezon hátralévő részében is érvényes. A felnőtt ára így 163EUR.
Részletek:
http://www.salzstiegl.at/pdfdokumente/Saisonkarte0910Seigscheit.pdf

Csak lehetne kicsit közelebb...
arsenal
264 élménybeszámolót írt
264
17 éve tag
2009.01.04. 00:51
Hát igen Salzstieglben a csákányost jó lenne ha lecserélnék, ugyanez igaz Weinebenére is. Sokat dobna mindkét helyen.
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.01.03. 12:50
Ja, azt kifelejtettem, hogy a szélkerék felett magasodó Speikkogel népszerű sítúra/freeride célpont (kicsit bánom is, hogy nem másztam fel, de majd legközelebb), illetve a szemközti hegy, a Rapoldkogel oldalában is vannak csábító nyílt részek.
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2009.01.03. 12:38
Szóval dec. 28-30-ig voltunk Salzstieglben. Nagyon jól éreztük magunkat, gondolom részben ez az időjárásnak is köszönhető. Amikor odaérkeztünk 11-körül, még havazott, de a letaposott havon hólánc nélkül is fel tudtunk menni a Salzstieglhaus melletti parkolóig. Mire megebédeltünk és összeszedtük magunkat, már szakadozott a felhőzet és a nap is kisütött, s így maradt amíg el nem jöttünk. Napközben is -5, -10 fok volt, csak a harmadik napra enyhült meg egy kicsit az idő, viszont a hó nagyon jó volt, csak 1-2 jegesebb erdei szakasz volt.
A szállásunk fent volt a Salzstieglhausban, ami a Salstiegl-hágóban van 1550m magasan. Ide autóval is fel lehet jönni. A ház és a szoba szerintem nagyon korrekt volt. A zuhanyzó és wc a folyosón van, de ezek is tiszták és rendezettek. A reggeli svédasztalos, a szokásoshoz hasonló, de egy kicsit talán változatosabb az átlagnál. Este az ablakunkból Hebalm kivilágított pályáit is lehetett látni.
A ház mellett közvetlenül nincs felvonó, de a sípálya ott megy el mellette, amin lecsúszhatunk a völgybe és visszacsúszhatunk a házig, valamint néhány perces sétával elérhető a Zwergenlift nevű tányéros gyakorlólift.
A pályák szerintem egész jók, a 9-es és az 1-11 pályáknak tetszett nagyon a vonalvezetése és itt egész hosszan lehet csúszni. Jó a 4-es pálya is, bár abban nincs sok kanyar, de széles és meredek.
Van két kezeletlen pályaszakasz is, a 7-es felső része és a 13 alja, illetve ott van az erdő is, ami nekem egy kicsit sűrű volt... :-)
Viszonylag sokan voltak, főleg Vasárnap, de a húzóliftek ellenére mégsem voltak iszonyatos sorok, max 5-6perc a két hosszú csákányosnál, de ha jó ütemben csúszott a zember, akkor mire leért pont elfogyott a sor. A Zwergenliftnél voltak még hosszabb sorok a gyerek és tanulócsoportok miatt.
Kezdőknek jó lehet még a Buchenlift is, ami nem olyan gyors és kb 2/3-1/3 arányban csákányos-tányéros és jó kék pályákhoz visz. Láttam olyan térképet, ami a 11-est kéknek és olyat is ami pirosnak jelöli. Általában jellemző itt, hogy a felvonóknál kirakott térképek között nehéz 2 egyformát találni, már ami a pályaszíneket illeti... :-)
Nekem meglepetés volt, hogy viszonylag sok magyarral találkoztunk a pályákon, családokkal és gyerekcsoportokkal egyaránt. Azt hittem a magyarok vagy közelebb vagy messzebb mennek... :-)
Az árak egyébként szerintem elfogadhatóak és normális adag enni/innivalókat kaphatunk a pénzünkért.
Összességében jól éreztük magunkat, jót síeltünk és a barátaink is belekóstoltak kicsit a síelésbe.
Akik nem ragaszkodnak az ülőfelvonókhoz (azért elbírna egy 4-es vagy hatos ülőst a 2 hosszú csákányos helyett), azoknak tudom ajánlani ezt a helyet.
Csatolok néhány képet is.
kilatas.JPG
winter-wonderland-01.JPG
winter-wonderland-02.JPG
oberer-schiweg.jpg
kilatas-a-rapoldkogelre.JPG
a-6-os-palya-felso-szakasza.JPG
a-6-os-palya-felso-szakasza-kozeprol.JPG
a-szelkerek.JPG
a-speikkogel.JPG
az-also-parkolo.JPG
tomeg.JPG
az-also-parkolo-fele-a-4-esen.JPG
salzstieglhaus.JPG
reggel-az-ablakbol.JPG
szoba-2.JPG
szoba-1.JPG
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2008.12.04. 09:41
Stani, Hebalm nekem is az esti sízés miatt lenne szimpatikusabb, viszont ott nem találtunk szabad helyet és túralehetőségek szempontjából jobbnak tűnt Salzstiegl és az ismerőseink választották inkább Salzstieglt.
Megnézzük...
A hóhelyzet bíztatónak tűnik, már amennyire így bő 3 héttel előre bizakodni lehet...
wetterbildmega.jpg
Stani
5443 élménybeszámolót írt
5443
Admin
2008.12.04. 08:59
Vasssy, Salzstiegl nem a legjobb hely. A két duplacsákányos viszonylag hosszan visz fel és elég meredek a nyomvonala. Pályarendszere sem érintett meg annyira. Hebalm jobb választás lett volna, főleg az esti sí miatt (vagy csak azért?)
Hozzáteszem, amikor mi voltunk Salzstieglen már jó 3 hete nem esett semmi hó, lehet ez is befolyásolja valamilyen szinten a véleményemet.
Valamikor 96, 97-ben voltunk itt, azóta tulajdonképpen nem változott semmit.

most mégegyszer elolvastam a postodat, néhány kiegészítés a fenti írásomhoz:
az a kék pálya emlékeim szerint egy síút. a kis gyakorlópályákhoz autóval is fel lehet jutni, és célszerűbb autózni, mivel a
kezdők garantáltan nem fognak feljutni azzal a csákányossal.

ui. mailedre válaszoltam
vasssy
1780 élménybeszámolót írt
1780
18 éve tag
2008.12.03. 17:36
Karácsony és Újév közötti síeléshez kerestünk kisebb síterepet, ahol elfogadható áron lehet pályaszállást találni és még ilyenkor is van szabad hely. Hebalmot is nézegettük, de végülis Salzstieglben sikerült szállást találnunk.
Egész jó kis helynek tűnik, engem nem zavar, hogy csak húzófelvonók vannak. Viszont lesz velünk egy teljesen kezdő pár és ahogy nézem a 12-Rosseben Abfahrt abszolút ideálisnak tűnik kezdők számára, csak azt nem tudom még, hogy a piros/fekete pályák mellett haladó, tehát elég meredeknek tűnő csákányossal hogyan jutnak majd oda... :-) Persze vannak tanulóliftek is.
Ha megjöttünk, majd leírom a tapasztaltakat és remélem lesznek jó képeim is.
Addig is találtam egy kis videót a youtube-on:
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:
admin3
705 élménybeszámolót írt
705
17 éve tag
2008.11.03. 16:37
Elkészült Salzstiegl adatlapja: https://sielok.hu/siterep/salzstiegl/

Ha valaki esetleg járt már itt, annak szívesen várjuk a beszámolóját!
Stani
5443 élménybeszámolót írt
5443
Admin
2004.03.10. 10:36
Közvetlen Graz környékén kisebb, pár pályás terepek vannak. Az első legjelentősebb Schöckl. itt egy csákányos és 1 12 személyes kabinos van. a napijegy 15 euró.
egy kicsit távolabb de jelntősebbek: Hebalm és Modriach. Hebaémon most több mint 1 m hó van. Hebalm: 1 négyszékes, és 5 húzólift. még terep: Salzstiegl, jó terep, iagaz talán gyakorlottab sízőknek, itt csákányosok vannak javrészt, meg egy-két tányéros gyakorlólift.
tovább infókért keress rá a tiscoveren, vagy bergfexen, esetleg google.
libella
145 élménybeszámolót írt
145
21 éve tag
2004.03.09. 22:19
Mivel nem pályaszállás, ez valóban ilyen ár.
Innen kb. 15 km a lachtali pályarendszer.
következőutolsó
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.