Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Olaszország
Val Gardena
síterep infó oldal
ÉRDEKEL
SZÁLLÁSAKCIÓ
Cesa Vedla apartmanok - 5% kedvezmény
ÜZENETEK (60)Időben csökkenő Időben csökkenő
petib
96 élménybeszámolót írt
96
14 éve tag
2023.03.19. 18:24
A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Ortisei-ben szálltunk meg a március 15-i héten, és innen kiindulva síeltük be a környék pályáit. Reggel a síbusszal indultunk - a szálláshoz hozzátartozott az ingyenes buszbérlet - vagy az egy megállóra lévő Ortisei központ felé, vagy Selva irányába. A síbuszok reggelente 10-15 percenként járnak, de a menetrendet nem mindig tartják, volt, hogy 2-3 perccel korábban, volt, hogy jó pár perccel később jöttek, sőt délután előfordult olyan is, hogy egy járat egyszerűen kimaradt.

Első nap ezúttal is Alpe di Siusi-n síeltümk. Reggel még kiváló volt a városba levezető Pilat pálya, de még délután is különösebb gond nélkül le lehetett rajta síelni. Bár elég meleg volt, de a pályák valamivel kevésbé kásásodtak, mint előző évben, viszont a Bullaccia fekete pályái délutánra most is kibuckásodtak. Viszont a Florian, Floralpina, Goldknopf pályái most is nagyon jók voltak.

Másnapi célkitűzésünk az volt, hogy végigsíeljük a Val Gardena-i Legendary 8 pályáit (amiért másnap a Selva-i turistairodában átvehettünk egy kis jelvényt). Ezek közül a Monte Pana-i Bravo idén megint egészen fantasztikus volt, ahogyan a Secedá-ról levezető La Longia és Gardenissima is. A Saslong és Ciampinoi nr.3 sem volt rossz, bár a Ciampinoi csúcs elérését eléggé megnehezítette az a hihetetlen idiotizmus, amit a Saslong kabinos felvonó tetején elkövettek. (Akit érdekel: a terület tuljdonosa lezárta, és biztonsági őrökkel őrizteti a kb. 10 méterre lévő 6 üléses felvonóhoz vezető utat, így mindenki kénytelen átgyalogolni - keresztezve a Saslong pályát - az ő tulajdonábanj lévő 4 üléses felvonóhoz, azzal felmenni, és úgy lecsúszni a 6 üléseshez. Állítólag rengeteg panasz érkezett emiatt a Dolomiti Superski-hez, de jogilag ők sem tudnak tenni semmit...)

A Falk ugyancsak kiváló volt még délután is, viszont a Dantercepies-ről levezető pályák, így a Cir is, délutánra eléggé kibuckásodtak. Kivétel ez alól a szerdai nap volt, amikor a hideg és az erős szél miatt buckák ugyan nem keletkeztek, viszont egész nap keményre fagyott pályákon lehetett csak korcsolyázni.

A Passo Sella pályái egészen jók voltak, és idén "felfedeztünk" egy korábban nem síelt pályát, a Gran Paradiso felvonó menti széles, kék, száguldásra csábító pályát, amin - mivel kiesik a Sella körből - nagyon kevesen voltak.

Mindent összevetve Val Gardena ezúttal sem okozott csalódást, a csapadékszegény tél ellenére is - a Resciesá-ról levezető pálya kivételével - az összes pálya üzemelt. Délelőttönként a pályák - az említett szeles nap kivételével - egészen kiválóak voltak, de még délutánonként is lehetett jó pályákat találni.

Fotók: https://sielok.hu/fotoalbum/valgardena-altabadia-arabba-2023/kep/1/
petib
96 élménybeszámolót írt
96
14 éve tag
2022.03.31. 19:46
2019-ben már síeltünk ezen a terepen, idén márciusban viszont a szállásunk is itt volt, Ortisei-ben.

Egy napot szántunk az Alpe di Siusi-ra, ami - mint ahogy az előző hozzászólásban is olvasható - igen szép környezetben fekszik. A pályák nem túl nehezek, és a márciusi meleg miatt dél körülre már latyakossá, buckássá vált a legtöbb pálya, bár a Florian és a Punta d'Oro felvonó melletti piros pályák még délután is viszonylag jók voltak.

A terep többi részén is délelőtt voltak jók a pályák, délutánra - főleg a Sella kör részei - erősen kibuckásodtak. Három éve az egyik kedvencünk volt a Monte Pana-i terület, most viszont már az odajutás is erős botozást igényelt, és ott még a piros pályán is szinte megállt a léc a nedves hóban. Ami még délután is jó volt, az a Sole felvonó tetejétől Plan de Gralba felé levezető piros pálya. No és persze ott volt a délelőtt, amikor például kiválóak voltak a Dantercepies-ről levezető pályák, köztül az újonnan átadott fekete is. Két olyan nap is volt, amikor reggel a Seceda felé indultunk, és délelőtt itt egészen kiváló pályákon lehetett síelni.

Kicsit hidegebb időben ez egy egészen kiváló síterep, több jó fekete pályával, egyetlen hibája talán a Sella Ronda kör vonzásából adódó nagyobb népsűrűség.

Képek:
https://sielok.hu/fotoalbum/valgardena-2022-petib/galeria/
bjhalas
6 élménybeszámolót írt
6
11 éve tag
2019.02.09. 11:46
Alapvetően családi és kisebb-nagyobb baráti társasággal kiegészülő síelő csapat vagyunk, akiknek rendszeresen én szervezem az utakat. Sok síterep szerepel a bakancslistámon, Val Gardena évek óta rajta van, de nem elsősorban a Sella Ronda miatt (ez már vagy tíz éve mindkét irányban meg volt), hanem önmagáért. Régóta szeretném tudni, hogy mit jelent, ha egy síterep öt csillagos értékelést kapott, ha rendszeresen előkelő helyen szerepel különböző ranglistákon, milyen az, ha alagutak vagy földalatti vasutak kötnek össze sífelvonókat, milyen az olasz vendéglátás, stb. Sajnos nagyon kevés beszámoló születik erről a helyről, ezért döntöttem úgy, hogy a saját élményeimmel próbálom gyarapítani a helyről származó ismereteket.
Ezúttal a csapatunk 40 éve síelő, 60 és 60+ éves felnőttekből és több év kihagyás után (egyikük 15 év után) újra síelő fiatalokból állt. Ezért választottam Val Gardena ALPE DI SIUSSI területét, mint kiindulási bázist, aminek besíelése után más területekre is elkalandoztunk.
A szállás a hegyoldalban egy minden igényt kielégítő parasztházban volt, 4 km-re a felvonótól (egyetlen negatívum). 100 nm, három hálószoba, három fürdőszoba, felszerelt konyha, barátságos háziak, reggel friss péksütemény a kilincsen, ajándék frissen sütött almás rétes, gyönyörű kilátás a völgyre, garázs, mindez megfizethető árért.
A beszámolóm célja az élményeim átadása, ezért most nem sorolom fel a megsíelt sípályákat, a megtett kilómétereket. Legyen elég csak annyi, hogy a 175 km sípálya és a 79 felvonó bőségesen elegendő egy hétre.
Az élményeket földrajzilag két részre kell osztani – van az ALPE DI SIUSSI és az összes többi. Az „összes többi” is kiemelkedő színvonalat jelent, de ami bennünket megfogott, az az előbbi – vagyis az APLE DI SIUSSI páratlansága. Ha szikrázó napsütés van, szerintem kevés szebb hely van ennél a területnél. Még egy vaskos vélemény – szerintem ez nem csak a komfortsízők és az idősebb sízők (erről még lesz szó lentebb) Mekkája, hanem minden telet és havat kedvelőé, 0-tól 100 éves korig. Itt megfér az összes szakág, a lesiklás mellett több mint 50 km sífutó pálya, továbbá 23 km szánkópálya van. A szánkópályák napközben is használhatók, mert szánkók szállítását megoldják. Különleges élmény 1800 méteren turistákat szállító lovasszánokat, babakocsit toló párokat, kutyát sétáltatót vagy csak szimplán sétálókat látni, akik békésen megférnek a síelőkkel. A hely ideális olyan családok, társaságok számára, ahol ne mindenki síel, vagy valamilyen okból (pl. gyerekfelügyelet, stb.) nem síelhet. A sírégió nem csak felvonókkal (2 db kabinos), hanem síbusszal is megközelíthető. A helynek saját honlapja is van, elérhető a Val Gardena honlapjáról.
Ami pedig az idősebb sízőket jelenti, én személyesen beszéltem 79 éves síelő hölggyel, láttam síoktatót 70 év körüli „nebuló”-val és természetesen számtalan idősebb sízőt, aki a maga kényelmes tempójában, a sok év alatt csiszolgatott ragyogó stílusában élvezte azt, amiért ide jött.
A vendéglátásról csak annyit, hogy a területen számtalan családi vállalkozásban működtetett hütte van, ahol kiváló a vendéglátás, az étlapon a szokásos kínálat mellett helyben előállított alapanyagból készített ételek is szerepelnek. És ez nem csak a reklám helye, hanem ezeket az állatokat (pl. törpe kecskéket) akár meg is lehet simogatni.
2019.01.26. és 2019.02.02. között hat napot töltöttünk itt. Ebből öt napon kiválóan lehetett síelni, a hatodik napon elkapott bennünket a havazás, ami sokat levett az élvezeti értékből. Sajnos a havazás a hazafelé vezető utunkba is lényegesen beleszólt, mert a Brenner-hágó lavina miatt le volt zárva, így kb. 150 km-es kerülőre kényszerültünk.
Mindent összevetve, kiváló hetet töltöttünk Val Gardenán és minden bizonnyal nem utoljára síeltünk ezen a méltán kiválóra értékelt síterepen.
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
csabor
3475 élménybeszámolót írt
3475
14 éve tag
2015.03.15. 18:18
Örülök, hogy kellemes élményekben volt részetek.
Szerintem eltérően ítéljük meg a kezdő síelőket, én kezdők számára is kellemes terepnek tartom a vidéket.

Csabor az élvezeti síelő
blueshirtguy
18 élménybeszámolót írt
18
11 éve tag
2015.03.14. 18:55
Nemrég jöttünk haza Val Gardena-ból. Obertauernbe meg Schladmingba szoktam járni, ilyen messzire ritkán indulok el... de megérte. A szállásunk Laion nevű település (Lajen) külső részén volt :-) gyakorlatilag egy farmon. Volt házi tej, joghurt, saját főzésű pálinka, stb. A család nagyon rendes volt. A pályákig kb 25 percet kell kocsikázni. Belefért, relatív olcsó volt a szállás.
Odafelé Bp-ről 9 óra volt az útidő egy baleset miatt, visszafelé 8:15 alatt abszolváltuk az utat. 5 síelős napunk volt, ami ide szinte semmi, sok száz km pályáról beszélünk ha a Sella Ronda kör összes állomását figyelembe vesszük. Az autót először Wolkensteinben raktuk le, Santa Cristina után a következő falu. A parkolásért a legtöbb helyen fizetni kell sajnos - Wolkensteinben a Dantecepies felvonónál a fedett parkolóházban óránként egy eurót, mellette lévő helyen 5 eurót egy teljes napra. Ez egy jó kiindulópont ha a Sella Ronda kört meg akarjátok csinálni. Kezdő síelők sztem inkább hagyják ki. 2 lehetséges túraútvonal van, egy narancssárga és egy zöld. Egyértelműen a narancssárgát ajánlom, bár ott is néhol azért bénán volt kitáblázva. Mi 6 óra alatt végigmentünk úgy h megálltunk kajálni meg készítettünk „több száz” fotót. Közben lehet nézelődni hol vannak vonzóbb pályák. Mi például egy másik nap visszamentünk a Marmoladara egy fél napra és az ottani pályákat síeltük végig. Nagy élmény volt 3200 m magasról csúszkálni lefelé. A Saslong felvonónál (Santa Cristina, Val Gardena) 5 euró egy napra a parkolás, innen is megközelíthető a Sella Ronda csak kicsit bonyolultabb visszajutni. Alpe di Siusi (Seiser Alm) pályáinál Val Gardenaban ingyen van a parkolás. Az itteni pályák lényegesen könnyebbek és a táj rendkívül gyönyörű. Ráadásul kutyabarát terep, akinek ez szempont.
Március második hetében az időjárás elég enyhe volt. Éjjel olyan mínusz 3 fok, napközben a csúcs gyakran plusz 8, napsütés. Délután 3 környékére a pályák nem kicsit kásásodtak, buckásodtak, néhol akadálypályák alakultak ki. Mi nyitásra (8:30) mindig kiértünk és megfogadtuk h 3-kor bezárjuk a boltot, de olyan sok pálya van, ami hívogatja az embert, h ez szinte lehetetlen. Ja, a hüttekben az árak elég magasak, lehúzósak.
IMAG1578.jpg
IMAG1659.jpg
IMAG1660.jpg
IMAG1704.jpg
IMAG1713.jpg
IMAG1527.jpg
IMAG1552.jpg
IMAG1580.jpg
Frankie
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
2015.01.24. 10:50
2012 márciusában a barátaimmal jártunk Val Gardenaban! Nem fogsz csalódni, abban biztos vagyok, addig is egy kis kedvcsináló, melyet a barátom készített:
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:


Jó "centivágást " !
Bodoni
16 élménybeszámolót írt
16
11 éve tag
2014.01.30. 18:41
Egy hét Val Gardenaban.

Úgy írom e beszámolot a Val Gardenai sízésünkről, hogy még itt vagyunk. Nagyon sok a friss info a fejemben, úgyhogy inkább leirom most, mert el lesz feledve.

Tavalyi Schladmingi sízésünkkor nagyon magasra fel volt téve a mérce. Nagyon jó pályákat találtunk ott, szuper pályaszállásban volt részünk. Modern felvonók...ugyanis akkor készültek a 2013-as Sívilágbajnokság kezdésére.
A tavaly eldöntöttük, hogy idén Olaszországot próbáljuk ki.
Rengeteget olvasgattam, kérdezgettem, hogy igazából hova is lenne érdemes menni Olaszországban. Leghamarabb Madonna Di Campigliot tűztem ki célul magamnak, de a nagy távolság és az egyik ismerősöm véleménye miszerint elég borsos árak vannak, arra késztetett, hogy közelebbi síterepet válasszak.
Így esett a döntés Val Gardenara.

Szállást igaz 3 km-re az első felvonótól Laion,St.Pietroban találtunk. Kis családi panzió, reggelivel, elfogadható ár, kedves néni, kedves kiszolgálás. Egészen rendben volt minden.

Első napunk a híres Saslongi pályára vezetett, St.Christinaból indulva. Elég nagy tömeg volt már reggel 9-kor, mindenki felfele igyekszett. A kabinos felvonó kissé érdekes, kicsike...más kabinokhóz képest, kerek formájú...és elég sokan begyúródnak...lábon is állva. Amint felérünk egy székes felvonó felvisz a tetőre, Campinoi-ra ahonnan gyönyörű a kilátás. A pálya viszont enyhén meredek. Igaz pirosnak van kijelezve, de komolyabb sítudást igényel. Széles pálya, több variáció vezet vissza a székes felvonóhoz...vagy lehet folytatni a síklást egészen az alsó kabinos felvonóig két irányban...a piros Saslong vagy a fekete Saslong változaton. Mi leginkább a felső részt síztük be...az alsó részen nagyon buckás kezdett lenni és mindenki igyekezett kiprobálni a híres Világkupa pályát. Egyszer mindenképp be kell ereszkedni.

Második nap kinéztük a Col Raiser felvonót, ami ugyancsak St.Christinából indul, csak a falucska másik részéről. Tudni kell, hogy a két részt összeköti egy metro, ami nagyon hasznos ha be akarod sizni mind a két siterepet.
A Col Raiser kabinos felvonó modernebb, nem gyurakodik sok ember bele, csak 8 személyt engednek be és mind ülve. Ahogy felérsz a kabinnal szintén szenzációs kilátás...de balra kell ereszkedni, ami elvisz egy négyes székes felvonóhoz, ami majd a Secedara repít (25OO m). Na ez idáig a legjobb pálya. Széles, gyönyörű kilátás...szerencsénkre szép napsütés is fogaddott bennünket. Egész napot csak ezen a pályán töltöttük. A székes felvonónál van egy nagyon jó hütte is, Cuca Hütte a neve. Kedves kiszolgálás, két dominikai iker az érdekessége :D
Délután beereszkedtünk a kék és piros pályán egészen a parkolóig, a kabinos felvonó aljáig...rádöbbenve, hogy az a rész is nagyon jó pálya.

Harmadik nap kinéztük a Dantercepies pályát. Nem akartuk a Sella Rondat elkezdeni és megcsiálni, csak azt a részt akaruk besízni. Reggelre elég nagy friss hó fogadott minket, kissé nehézkesebb volt a Dantercepies kabinos felvonóhoz való jutás. Sok helyen hólánc használata van kitáblázva...de fel lehet jutni anélkül is. Itt is modern felvonó várt, ami felvitt 23OO m magasba. Innen vissza lehetett csúszni vagy lehetett folytatni a sízést a Sella Ronda Narancssárga irányába. Azt is tettük egész a Colfosco kabinig. Innen vissza és ismét le. Egész délig ezen a részen síztünk amikor eszünkbe jutott hogy menjünk kicsit tovább lássuk még arrafele, a Sella Ronda irányában mi van. Amikor is eljutottunk egy újabb kabinosig, ami kitért a Sella Ronda körsízésből...és egy nagyon jó pálya fele vitt. Colfosco faluban voltunk már, ami Alta Badia síterephez tartozik már. Két három csúszás és indulhattunk vissza, mert kezdett késő lenni és mindenki kezdett visszafele igyekezni, többek közt a zöld irányból jövő Sella Rondat bejáró sízők.

Negyedik nap úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a Col Raiser-Seceda irányban, mert az a pálya bejött, ismerjük és akkor nem kell kisérletezni. A mai nap reggeltől egész délutánig gyönyörű napsütésben volt részünk. Készült is néhány szuper kép erről a részről.

Ötödik és utolsó napon már nem tudtuk merre sízzünk. Az Alpe di Siusit is meg akartuk kostólgatni, de térkép szerint nagyon komplikáltnak tűnt a feljutás a piros pályákhoz és a hazajövetel is, mivelhogy csak kabinnal lehet onnan lejönni. Ígyhát ismét a Dantercepies részt választottuk. Csak sajna nagy szél, havazás és hófuvás volt egész nap. Így hát dél körül feladtuk. 5-ik és egyben utolsó nap már annyira fáradtak voltunk...hogy már kár lett volna erőltetni a nagy hófuvásban a nem élvezetes sízést és esetleg egy sérülést. Kicsit sétálgattunk Wolkensteinban...ami egy nagyon szép kis hely. Jó kis vendéglőkkel, kávézokkal és pizzázókkal.

Összegezve az ittlétünket, elmondhatom, hogy rabul ejtett ez a síterep. Minden egyes megtett kilóméter megérte. Az olasz-német vendéglátás nagyon jó, tudnak bánni a turistákkal, mosolyogva szolgálnak ki, megkérdik, hogy minden rendben e...ízlik e amit éppen rendeltél. És ez mindenhol így volt ahol jártunk, legyen az hütte, vendéglő, pizzázó vagy kávézó.
A pályák kifogástalanok...igaz délutánra buckásodnak...de ez mindenfele így van. A síbérlet ára igaz megvan. 5 nap - 2O1 euro, ez egész január 31-ig. Február 1-től 231 kell fizetni egy 5 napos bérletre...ekkor kezdődik a full sezon.
Rengeteg turista...sorban állás inkább reggel. De az is nagyon hamar megy. 1O-11 órára már nincs tolongás...a rengeteg síző elvész a sok pályán.
Parkolásért mindenhol kell fizetni. Általában 5 euro egy egész napos parkolódíj (Dantercepies, Wolkenstein, Col Raiser, Saslong mind 5 Euro, Alpe di Siusi azt hiszem 6 euro és Seceda felvonónál ha jól tudom 8 euró)

Egy szóval Val Gardena szenzációs síterep, szivesen visszajövök ide bármikor.

Grande ITALIA! :D
20140127-110848.jpg
20140128-141804.jpg
20140128-143853.jpg
20140129-113502.jpg
DSC-0118.JPG
Bodoni
16 élménybeszámolót írt
16
11 éve tag
2014.01.04. 16:58
Valaki valami jó szállást tudna nekem ajánlani a közelben?
20140126-113905.jpg
Carousel
14 élménybeszámolót írt
14
14 éve tag
2012.10.15. 19:25
Sziasztok!

Tavaly decemberben a DolomitiSuperski akciót kihasználva tudtunk Val Gardena síterületén eltölteni négy sínapot.

Az akció keretében 4=3 napot lehet eltölteni egy résztvevő szálláson. Az akció kiterjed a szállásra/bérlésre és a síbérletre is. Az akció időtartama a karácsony előtti nyitvatartási időszaka a síterepnek.

Mi a fapados repülő (Bergamo)+vonat(Bergamo-Brescia-Verona-Bolzano)+busz kombinációval jutottunk ki, délben még Ferihegyen, este 8kor pedig már a szálláson voltunk. Két személynek így olcsóbb, mint autóval.

Szállásunk egy két fős apartman S. Cristinában volt, a síbusz megállójától 100 méterre, ugyanilyen távolságban SPAR, pékség. Méretét tekintve kb. egy 6 fős franciának felelt meg :)

Szerencsére kiérkezésünk előtt volt egy nagyobb havazás, és így a pályák többsége nyitva volt, kivéve Alpe di Siusi, Monte Pana, Monte de Seura és a Rascieza. Ezt annyira nem bántuk, hiszen a régióbérlettel így is már az első nap átsíeltünk Alta Badia területére.

A pályák minősége kitűnő volt, emberek a pályákon alig-alig, sehol nem volt sor, gyors kabinos/lekapcsolódó függőszékes kötélpályák szinte minden részen.

Mindenképpen érdemes azzal kalkulálni, hogy vagy autózni, vagy síbuszozni kell minden nap gyakorlatilag, hiszen a síterep igen nagy, és nem minden része egybefüggő.

A harmadik napunkon megjártuk a Serra Rondát is, bár legközelebb biztosan a narancssárga irányt választanánk, elég sok volt az üresjárat, séta, lankás kék pálya a "zöld körben", de az idő csodálatos volt, és a látvány elképesztő a kör minden részén.

Számunkra a legjobb rész a Seceda volt, és az itt található hosszú és élvezetes piros pályák, és völgymenetek. De ennek a résznek hatosnak kellene lennie egy ötös skálán, és a többinek ötösnek.

A Saslongon teljes hosszában nem tudtunk végigmenni, de a világkupa futam után még a kijelölt pályának egy részén igen.

Összességében ez egy kiváló síterep, kapcsolattal a környező területekhez (Alta Badia, Arabba, Val di Fassa), gyönyőrű kilátással a Dolomitok lélegzetelállító csúcsaira, és ez a Gruppo del Sellat körülvevő síterepek legszebbje.

Ez természetesen az árakon is meglátszik (bár a bolti árak alacsonyabbak voltak, mint itthon). A régióbérlet és a szállások főszezonban igen drágák, így akinek a pénz jobban számít, elő ill. utószezonban menjen.
Frankie
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
2011.09.30. 11:04
Helló!

Mi a honlapjukon keresztül kértünk ajánlatot, amelyet a szállásadók döntő többsége lát, és szabad hely esetén vissza is igazol. Sikerült is számunkra megfelelőt találni 2012 márciusára.

Sikeres keresést és jó síelést kívánok!
Előzmény: (s7bob 121199)
s7bob
124 élménybeszámolót írt
124
15 éve tag
2011.09.29. 12:41
Szia gulac01, köszi szépen a választ.
Körbenézek és lehet, hogy majd még kérdezek.

üdv
Bob
Előzmény: (gulac01 120819)
gulac01
16 élménybeszámolót írt
16
17 éve tag
2011.09.16. 09:19
Szia,
Mi idén és tavaly is itt síeltünk. Tavaly St. Chrsitina és St. ulrich között laktunk, gyakorlatilag mindenhova autóval kellett mennünk. Idén St. Ulrichban (Ortisei) laktunk, fent a hegyen. Innen azért gyalog elég messze voltak a pályák, szinte mindenhova kellet a kocsi. (szar az emelkedőn felcipelni a sört:) Ahhoz, hogy gyalog meg tudd közelíteni a felvonókat, nagyon a város központjában kell lenni a szállásnak mindhárom város esetében. Persze ez pénztárca függő...
St. Ulrichból ha balra indultok a Seceda felé, akkor a három falu plusz a Sella Ronda is besíelhető, bár ehhez nem hiszem hogy elég egy nap. A Ciampioni rész kicsit zsúfoltabb mint a többi, gondolom a Saslong pálya miatt. Érdemes egy-egy nagyobb területre osztani a síelést és egy-egy napokat eltölteni ott. Ha pl. a Sella Rondára akartok menni, akkor érdemes Wolkensteinben kezdeni, felmenni a Dantercrepiesre (innen mindenképpen csússzatok vissza az aljára, mert reggel (is) brutális, 10,5 km piros pálya, nulla ember) utána vissza, majd Colfosco, itt is tegyetek egy kis kitérőt fel balra, majd tovább az Alta Badia-i terepre. Itt ha felmentek a Cherz-re, ott van egy nagyon klassz hütte, de azért kettő körül érdemes visszaindulni. Majdnem minden felvonót már fél kilenckor indítanak, ha nem okoz gondot a felkelés, akkor érdemes odamenni nyitásra. Mi általában inkább délelőtt síelünk többet és délután lazítunk, bár itt nem gond, mert fantasztikusak a pályák. A legjobb hely ahol eddig jártam. Ha szükséged van valami infóra még vagy segítségre, szólj. K
Előzmény: (s7bob 120480)
s7bob
124 élménybeszámolót írt
124
15 éve tag
2011.08.29. 11:22
Sziasztok,

tervezünk egy januári Val Gardena turnét. Ha jól látom több különálló településből áll a síterep. Van tippetek, hol érdemes szállást foglalni? Elsődleges szempont természetesen a sípályák megközelíthetősége, de esténként szeretünk elcsászkálni vacsorázni, sörözni, szóval nem zavar van egy kis nyüzsgés.

köszi
B
kulacs
110 élménybeszámolót írt
110
20 éve tag
2011.02.13. 15:47
Az ingyenes parkolásról...
Na az a 4 € az úgy elmegy bármire mint a sicc. Még örülni is fogsz , hogy ilyen olcsón lehet bármit csinálni. Ha mégis szeretnéd megúszni: autókázz a Sella hágó felé, az út mellett van néhány Hütte, melynek a parkolójában ott tudod hagyni a kocsit. Mondjuk nem nagyon örülnek neki, de persze nem fognak szólni. A Plan de Gralba-nál is van nagy parkoló, sajnos nem tudom, hogy fizető-e. Amit biztosan tudok, hogy egy Bombardino 3.70 € -nál indul, egy kóla 3€, úgyhogy ez a 4€ nem egy összeg arrafelé.

Ja a Monte Pana-nál biztosan lehet ingyen parkolni.

Kulacs
serfozo
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
2011.01.21. 20:33
Köszönöm a segítségeteket!
Ági
Rossi
252 élménybeszámolót írt
252
19 éve tag
2011.01.21. 08:31
Szerintem nem tudsz sílécen átjutni. Talán még a legkényelmesebb, ha a St. Christina feletti Monte Pana részről síbusszal átmentek. Egyébként a Mont Secura rész kimondottan tetszett nekem, egy lélek nem volt arra, gyors lift, nincs várakozás. A Saslong pálya nagyon komoly, pont VK verseny után mentünk le rajta, elég kemény :)A Sella Rondát próbáljátok megcsinálni, ha belefér az időtökbe.
Előzmény: (serfozo 104911)
serfozo
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
2011.01.20. 21:02
Sziasztok!
Köszönöm a segítségeteket. Szombaton indulunk. St.Christinaban lesz a szállásunk. Eredetileg úgy gondoltam, hogy onnan indulnánk. A térképen úgy látom, hogy megoldható, erről a gyalogos föld alatti járdáról nem tudtam. Valóban el tudunk jutni sílécen Sieser Alm-ba?
Ági
gulac01
16 élménybeszámolót írt
16
17 éve tag
2011.01.20. 13:22
Szia,
Mi egy hete síeltünk itt és tavaly is. Rendkívül nagy terep, nagyon sokat lehet síelni, mert nem kell sorba állni sehol. Csak ajánlani tudom:)
Ha van valami konkrét kérdésed, nagyon szívesen válaszolok. Ami most hirtelen eszembe jut, a Seiseralm részen vannak a legkevesebben, nulla ember. Ha a másik oldalt választod Seceda, Dantercepies, ott már többen vannak, de teljesen kezelhető. Ahol idén kicsit tömeg volt, az Wolkenstein (saslongi oldal). A parkolásért mindenhol fizetni kell, általában öt-hat euro. A hüttékben az árak nem kicsit magasak, egy sör kb. 5 euro, a spagettik 8-9, a rántott hús pedig 12-14. Tavaly is és idén is nagyon-nagyon igényes és tágas szállásunk volt (App)nagyon kedves vendéglátókkal. Egy hasznos dolog jut még most eszembe, ha esetleg ki szeretnétek Ortiseiben próbálni a új felvonót, amivel csak a secedai oldalra tudsz átsíelni, akkor készüljetek fel egy kis sétára, kevésbé kezelt erdei piros pályára.
Kérdezz nyugodtan, szívesen segítek. Kriszta
Előzmény: (Tibu 91013)
Rossi
252 élménybeszámolót írt
252
19 éve tag
2011.01.20. 09:15
Szia! Van a város alatt egy gyalogos alagút mozgó járdával, azon lehet átjutni, persze, nem közvetlenül az 1-estől indul, kicsit gyalogolni kell a város felé, de a Secedára vivő kabinosnál ér ki közvetlenül.
várostérképet itt találsz: http://www.valgardena.it/download/gardena/images/piantina_ortisei2011.jpg
Sítérképen a Tunnel La Curta lesz az.
http://www.valgardena.it/download/gardena/images/Wintermap_Val_Gardena_Groeden_2011.jpg
Mi mondjuk kihagytuk a Seiser Alm részt, mert kicsit körülményesnek találtuk az átjutást, meg amúgy is volt elég pálya gyaloglás nélkül is.
Előzmény: (serfozo 104795)
serfozo
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
2011.01.20. 08:19
Sziasztok!

Nem tudja valaki "véletlenül",hogy St. Ulrichban az 1-es felvonótól a kettesig hogyan lehet eljutni?
Köszönöm!
Ági
következőutolsó
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.