A lillafüredi "Nagylesikló" már Horthy idején is megvolt, és egy akkori színvonalnak megfelelő téli sportközpont fő elemét képviselte. A Magyarországon kiválónak számító kb. 300 m-es szintkülönbséggel rendelkező régi lesiklópálya és a közel 1 km hosszú felvonó valamikor az 50-es években fejlődött technikailag is ki társadalmi összefogásban és a diósgyőri üzemek segítségével. A magas kötélvezetésű lift stabil oszlopokra szerelt görgőkön futó vastag drótkötelére egy speciális "malacfarok" kampóval és kb. 4 m vonszolókötéllel lehetett kapcsolódni. Mindezt személyes felszerelésként lesiklás közben is vinni kellett. A felvonó nyomvonala középen keresztezte a kanyargó lesiklópályát. A létesítmény a DVTK síszakosztályának a feloszlása után a 60-as évek végétől a Honvéd Papp József SE kezelésébe került. A 70-es évek során egy megszállott edző és egy lelkes csapat erejével a pálya nyomvonala rendezetté vált. Az edzéseket baltás-kaszás társadalmi munka egészítette ki. A terepet a Honvédség robbantásokkal is igyekezett egyenletesebbé tenni. Ez után alakult ki a folyamatosan lejtő kb. 200 m szintkülönbségű és kb. 600 m hosszú műlesikló ág is, ami a tuskók eltávolítása és a talaj gondozása mellett fokozatosan vált használhatóvá. Később társadalmi munkával a felvonó is megújult, valamint a pályarendszer végig világítást kapott. A 90-es években a Honvéd csapat nemcsak használta, de egy újabb megszállott edző vezetésével - és az Erdészet segítségével - szélesítette is. A régi ág viszonylag lapos szakaszait követő hirtelen letörései, helyenkénti leszűkülései, kifutó nélküli vége nemcsak kihívást, de veszélyt is jelentettek. Az új műlesikló ág azonban már jobban megfelelt az egyre növekvő igényeknek. Az ezredfordulót a pálya már nem élte meg. A csapat akkori és egyben utolsó edzője külföldre távozott, a versenyzők szétszéledtek. A létesítmények fémrészeit (liftoszlopokat, drótkötelet, fordító állványt és korongot, gépházat, reflektorokat, világítási és lift vezérlési vezetékeket, stb...) aprólékosan szétlopták. Tulajdonképpen semmi nem maradt, csak egy lassan teljesen elgazosodott és az erdő által fokozatosan elnyelődő nyomvonal, meg egy romos felvonóház az alján. Nagy veszteség ez, hiszen a magyar viszonylatban nagy szintkülönbség és a tekintélyes hossz mellett a ma már elengedhetetlen hóágyúzást is lehetővé tevő víz (Szinva-patak) is a pálya adottságai közé tartozik, nem is beszélve a miskolci városi 5-ös busszal történő közvetlen elérhetőségről. Ha a hatóságok és a Város is pártolná, itt érdemes lenne egy komoly síközpontot a mai technikával felszerelve kiépíteni.