Lenyűgöző az az óriási, szemben levő hegyoldal, ami Sportgasteinben a felvonóban mindig fogva tartja a tekintetünket. Ez nem más, mint a Schareck-csúcs keleti fala. Mögötte található a Mölltal-gleccser síközpont. Ábrándoztam róla, de nem hittem, hogy ott egyszer le fogok majd csúszni. Egyszer a kabinos liftben utaztunk, amikor Endru rámutatott és azt mondta, hogy tud egy útvonalat és meg kellene csinálni. Hiába meresztettem a szemem, én csak szakadékokat, egy nagy vízesést, és keskeny kuloárokat láttam. Azok a valóságban sokkal szélesebbek, mint amilyennek innen látszanak, mondta Endru. És tényleg, a valóságban minden nagy volt, sokkal nagyobb, mint amilyennek elképzeltem.
Az átcsúszás ezután már engem sem hagyott nyugodni. 1500m szintkülönbség a tetejétől az aljáig. Utána kerestem a neten, találtam útvonalleírást, fényképeket, elkészítettem hozzá a mobil-térképemet és lementettem egy bejárt útvonalat is, azaz alaposan felkészültünk, és így már vezető nélkül is kivitelezhetőnek tűnt a dolog.
Az a hegyoldal azonban nagyon lavinaveszélyes, az útvonal egy része a Schareck keleti oldala lavináinak kifutó zónájában halad. Nagyobb havazás után ezért semmiképpen sem ajánlatos ott lejönni. Az időjárás akár néhány óra alatt is fordulhat akkorát (pl. déli szél, hirtelen felmelegedés), ami meghiúsíthatja a próbálkozást. Ezért ritka az olyan alkalom, amikor minden összejön. Március 3-án sikerült kifognunk egy ilyen napot. (Legalább ennek a hószegény, enyhe télnek is van valami előnye.) Az előző két napon még főn, viharos szél, utána gyenge havazás és köd volt, tehát senki se jöhetett ott le. Reggelre azonban minden megváltozott: a következő front csak másnap érkezett, addig átmenetileg derült idő, szélcsend. Amikor kiléptünk a gleccservasútból, szikrázó napsütés és az előző napi friss porhó fogadott bennünket. A különleges alkalomhoz illő volt tehát az idő, és felfelé menet érezni kezdtük az izgalmat is: a nagy nap elérkezett.
A standard útvonal technikailag nem nehéz, csak közepes. De van egy kritikus pontja, egy sziklaperem, ahonnan csak két lejárat van, két szűk, meredek kuloár (egy északi és egy déli), közte mindenhol szakadék. Itt elesni nem szabad, mert kicsúszva fennáll a veszély, hogy lezuhanunk. Mi a déli kuloárt találtuk meg, de felülről belemenni nem mertünk, mert a hó kemény volt és féltünk, hogy jeges lesz. Lenézve nem láttunk semmilyen kiutat, mert a hegy mindenhol alánk bukott. Fel-le járkáltunk, keresgéltünk, lélekerősítő élmény ilyenkor nyugodtnak maradni. Végül a GPS és a telefonra elmentett útvonal segítségével, ami egy sítúra alulról felfelé, sikerült a lejárót megtalálnunk és oldalról elérnünk a déli kuloárt. Ettől a megtorpanástól eltekintve a lejövetel sima ügy volt.
Az induláshoz legkényelmesebben a Mölltal-gleccser felvonóit használhatjuk. A másik lehetőség hogy felmászunk 1500m-t Sportgasteinből. :) Mi inkább az előbbit választottuk. Az ülős lift felső végállomása a Baumbachspitze (3105m). Innen a sípályán déli irányban elindulva, majd balra letérve érhetjük el az egyik lehetséges indulási helyet, egy kis bevágást a gerincen. (Itt általában ki is van rakva egy lezuhanás-veszélyre figyelmeztető sárga tábla azért, hogy a sípályát használók nehogy véletlenül rossz irányba induljanak el.) Innen lenézve a távolban látszanak Sportgastein pályái és felülről (!) rálátni a Kreuzkogel-csúcsra (2686m). Alattunk a kezdeti meredekebb lejtő után a Schlapperebenkees gleccser által kimélyített széles völgy terült el. Ez a rész maga az álom-kategória. A mostani kemény, lepréselt, de teljesen sima hóval sem volt rossz. :)
A gleccser völgyét elérve enyhén balra tartva tovább csúszhatunk annak végéig. Vigyázni kell, mert az ott található szikla-kiemelkedés (Keesauge) mögött nagy letörés van. Ez balról (északról) kerülhető ki a legegyszerűbben. Ekkor egy viszonylag meredek szakasz után elérjük a Schlapperebenkar nevű széles katlant, ami egy hatalmas, lankás, szintén álomszép lejtőben folytatódik. A végén a bal oldalon egy meredekebb részen lejutva érhetjük el a csúszás egyetlen kritikus pontját, az Oberer Burgstall platót. Ezt hívom "erkély"-nek, mert egy széles sziklaperemről van szó, amely alatt szakadék van. Balra található a meredek északi kuloár (Burgstallrinne), amin le lehet jutni az alsó részre (Unterer Burgstall). Mi azonban nem ezt kerestük meg, hanem elsétáltunk a másik (déli) végéig, de abban a kuloárban végül nem indultunk el, hanem addig keresgéltünk, amíg megtaláltuk azt a lejáratot, amely kikerüli a kuloár legmeredekebb felső részét. Itt minden mozdulatra fokozottan ügyeltünk, a fordulókat lágyan, finoman megoldva nagyon óvatosan haladtunk. Végül gond nélkül, annak közepe táján elértük a déli kuloárt, ahonnan már látszódott a kijárata is. Ekkor fellélegezhettünk. Innentől már nagyon kellemes volt, egy árnyékos, porhavas, széles folyosó, melyben megkönnyebbülve élvezhettük a gondtalan lecsúszást, míg végül kiértünk a fényre, egy széles napsütötte hómezőre.
Ezután még hosszan, nyílegyenesen, végig balra tartva kellett csúszni (nyáron ez egy út), le egészen a völgy aljáig, ahol az egyik sífutóútra érkeztünk ki. Itt két idős hölgy megrökönyödve állt meg és nézett fel a hegyre: Hát ezek meg honnan pottyantak le ide?
Képek:
https://sielok.hu/fotoalbum/molltal-sportgastein-atcsuszas/kep/1/
Képek teljes méretben:
https://sielok.hu/vetites/galeria/molltal-sportgastein-atcsuszas/1/
(szerk.)
Keresés
27 cm
