Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Egykori sípályák itthon

ÜZENETEK (32)Időben csökkenő Időben csökkenő
Tervező
84 élménybeszámolót írt
84
9 éve tag
2018.02.25. 16:57
Néhány éve jártam itt, tervbe volt véve, hogy a várrom feltárásához kötélpályát kellene építeni, láttam a sífelvonó maradványokat. Aztán nem lett belőle semmi.
Ugyancsak fellelhető Mánfán is egy felvonó maradvány, itt egy budapesti projektcég akart valamit kezdeni, pályázat, stb, ebből sem lett semmi, pedig patak is van alul, elvileg lehetne havasítani.
Egy biztos, csak az a sípálya "eladható" ma, ahol hóágyú rendszer, hótaposó gép, büfé stb rendelkezésre áll. Ez sajnos ma már milliárdos nagyságrendű befektetést igényel. A közönség ráadásul a nagyobb, attraktivitású pályarendszerek felé orientálódik, Ausztriában is becsukott emiatt sok kisebb síterep.
Amint láttam, az óbányai várnak inkább csak hűlt helye látszik. Persze nem elképzelhetetlen, hogy maga Óbánya egyéb nevezetességei mellett a romok némi feltárása után, kilátó, stb egy szerényebb költségigényű kötélpálya létesüljön, ami természetes hó esetén sízőket is kiszolgálna, így együtt talán fenntartaná magát. De minden esetre kell egy ebben fantáziát látó helyi "megszállott" aki ebbe bele merne vágni, meg persze fedezetet is tudna szerezni hozzá.
Előzmény: (HofEE 200041)
HofEE
44 élménybeszámolót írt
44
10 éve tag
2018.02.25. 14:50
Tegnapi életképek Óbányáról:
IMG-20180224-142814.jpg
IMG-20180224-142818.jpg
HofEE
44 élménybeszámolót írt
44
10 éve tag
2018.02.12. 10:08
2015-ben volt egy nagyobb havazás, én meg pont akkor jöttem haza pár napra Ausztriából Bonyhádra, ami óbányához igen közel van. Èn addig csak legendákat hallottam erröl a pályáról de egyik nap reggel kinéztünk ide, vittem egy snowboardot is magammal és nagyon jót csúszkáltunk a friss hóban! Persze délutánra elfáradtunk nagyon mert "felvonó" sajnos nem müködik így fel kellett mindig gyalogolni. Amin meglepödtem, hogy reggel csak mi 3-an voltunk a pályán délutánra összegyült úgy 30 ember is :)
Nagy kár, hogy nem müködteti senki, egy minimális karbantartással és a felvonó rendbetételével tök jó kis pályácska lehetne gyakorolni tanulgatni, pár órára kikapcsolódni! Ha környékbeli vagy és nem teljesen kezdö, akkor ha leszakad a hó, nézz ki óbányára mindenképp! :)
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
Molnár Feri
1 élménybeszámolót írt
1
10 éve tag
2018.01.18. 11:12
Kiegészítéseket tennék!

Bükkszentkereszten működőképes tányéros felvonó van a Kis-Dél pályáján! Olykor-olykor működik is!!!
Borsodnádasdon is működött kampós felvonóval pálya.
Répáshután a tolókaros mellett volt tányéros felvonó is!

Üdv, Molnár Feri.
HofEE
44 élménybeszámolót írt
44
10 éve tag
2017.12.01. 10:50
Tavalyelött volt egy nagyobb havazás, én meg pont akkor jöttem haza pár napra Ausztriából Bonyhádra, ami óbányához igen közel van. Èn addig csak legendákat hallottam erröl a pályáról de egyik nap reggel kinéztünk ide, vittem egy snowboardot is magammal és nagyon jót csúszkáltunk a friss hóban! Persze délutánra elfáradtunk nagyon mert "felvonó" sajnos nem müködik így fel kellett mindig gyalogolni. Amin meglepödtem, hogy reggel csak mi 3-an voltunk a pályán délutánra összegyült úgy 30 ember is :)
Nagy kár, hogy nem müködteti senki, egy minimális karbantartással és a felvonó rendbetételével tök jó kis pályácska lehetne gyakorolni tanulgatni, pár órára kikapcsolódni!
1614579-1030046147010271-6640056466237497617-o.jpg
1780068-1030046160343603-8236595357361683830-o.jpg
Konrád Leo
128 élménybeszámolót írt
128
7 éve tag
2017.05.28. 22:00
Teljesen véletlenül bukkantam rá a Mecsekben, Óbányán egy régi sípályára. Szép fekvésű, viszonylag meredek a pálya. A térkép szerint kb. 320 méteres magasságból lehetett csúszni. A pálya alja sajnos villanypásztorral van lezárva, a teteje pedig a kilátó közelében egy nagyon meredek földúton (zöld háromszög turistajelzésen) közelíthető meg. A síház, az alsó gépház, a felvonó felső végpontja és a drótkötél is megvan. Gondolom beakasztós rendszerű lehetett. A neten egy igen, vidám kis téli videó is fent van: http://videa.hu/videok/sport/obanya-sieles-hideg-ho-zolti-TjW2jFUqv8nerJyc
Esetleg síelt itt valaki?
Óbánya sípálya
Óbánya sípálya
Óbánya síház
Felvonó hegyállomás
1981 szovjet gyártmány
hegytető
nincs hóágyú...
Óbánya
tothlevente
378 élménybeszámolót írt
378
14 éve tag
2017.04.18. 11:24
Szentlélek a Bükkben. Itt csúsztam életemben először. Műanyaglécen. :)
Kampós felvonó volt, ami egy pályát szolgált ki, az aljában volt még kezdőknek egy felgyaloglós másik, kisebb pálya is.
Ma kirándulni érdemes odamenni.
Imi82
82 élménybeszámolót írt
82
13 éve tag
2017.04.16. 20:16
Kékes Északit rövidesen "egykori sípályák itthon" ide sorolhatjuk!Lassan az enyészeté lesz a felvonó a pályát visszafoglalja a természet sajnos ez van.Bővebben a Kékes fórumon.
maci-laci
3532 élménybeszámolót írt
3532
18 éve tag
2017.04.16. 08:09
Gondolom Wferi többet tud mondani a témáról.
Ne fogd vissza magad Feribá ;)
Konrád Leo
128 élménybeszámolót írt
128
7 éve tag
2017.04.15. 22:44
2008- ban a Répáshuta feletti legelőn még állt egy tolókaros felvonó. Nem tudom, hogy mikor működött utoljára, sajnos mostanában már nem láttam ott a felvonót. Az Eger – Lillafüred országúthoz eléggé közel állt. Van róla fotó. Síelt itt valaki?
91-Repashuta.jpg
89-Repashuta.jpg
Konrád Leo
128 élménybeszámolót írt
128
7 éve tag
2017.04.15. 22:32
A Börzsöny északi oldalán, Kemence- völgyben még felismerhető a sípálya nyomvonala (2013- as fotók). A közeli panzió tulajdonosa szerint néhány éve már nem működik, de korábban ment a felvonó havas teleken. Lassan benövi az erdő, a berendezések rozsdásodnak. Gépház is van. Emlékeim szerint jó néhány éve a hójelentésekben még mondták Kemencét is.
P1000559.JPG
P1000623.JPG
P1000626.JPG
P1000628.JPG
P1000631.JPG
P1000632.JPG
P1000563.JPG
Konrád Leo
128 élménybeszámolót írt
128
7 éve tag
2017.04.15. 22:18
A Zalai dombvidéken portyázva, bringatúra közben bukkantam rá Újudvar feletti kis sípálya maradványaira (Nagykanizsától északra). A 2002- es Cartográfia turistatérképen is szerepel, mint sípálya- ez alapján különben Nagykanizsától keletre is kell lennie még egy sípályának. Az interneten a következőt találtam róla:
"Sí és szánkópálya Újudvar
A 600 m hosszú és 95 m szintkülönbségű pálya. A megyében, de a távolabbi környéken is az egyetlen sípálya. A lejtése ideális, kezdő síelők részére kellemes tanulópálya. Felvonó és melegedőház is rendelkezésre áll. A hóviszonyok sajnos nem a legideálisabbak."
Jelenleg csak a kötélpálya néhány tartóoszlopa áll és a hegytetőn némi betonalapra szerelt vasszerkezet maradvány, egy elektromos kábelcsonkkal. Talán ehhez tartozott.
Ki tud róla többet? Esetleg síelt itt valaki valamikor?
IMG-20170415-0003.jpg
P1320799.JPG
P1320797.JPG
P1320795.JPG
P1320805.JPG
P1320800.JPG
P1320807.JPG
elsőelőző
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.