Melyik a jobb: a karving vagy a párhuzamos-farolós technika?

Nalunk 9 kor nyit este 9:30 -ig..persze 5-6 utan mar csak technikazunk sokszor egylabazunk porgunk ..elmegyunk az ugratokra..esetleg mogulra azok is mind segitenek otthonosabban erezzuk magunkat a lecen. Heti 1x 2x sielek 180km egy iranyba nem fogok tiz percre menni!!..Ja hat minden nap edzeni kell de ez nalam eletstilus kerdese..amugy is...En nem vagyok "gyerunk a barba" sielo...mindenki mas...de azzal sincs semmi baj..

Azé a 10 óra kemény. A Marmoládán különösen. Nyolckor nyit tizenhatkor megy fel az utolsó, 30 fel 30 perc le.
Hát lenne mit gyalogolni 17 óra után hogy meg legyen a 10.

Ja igyekszem!..hahaha..
Sosem volt kondi gondom az eletben..megszoktam.

Igen, ha kiismersz egy pályát, akkor ott bátrabban el mered engedni a lécet. Én is így vagyok ezzel. De azért a változatosság is gyönyörködtet. Egész napra nem szoktam leragadni egyetlen pályán.
Jó kondiban lehetsz, ha bírod 8-10 órán át. Én néha már csak 4 órás jegyet veszek. Ha nem kell sorban állni, akkor nekem elég is egy napra.

Szerintem ezt mindenki igy csinalja..!En kinezek egy palyat a palya rendszerben..aztan ahol nincsnek sokan meg eleg jo a ho ott nyomom egesz nap! Nekem eleg egy jo ..legyen feket ,piros..vagy akarmi..8-10 orat el vagyok sosem unom meg mindig van amit csinaljak..En nagyon imadom ha egyre jobban megy valami..

Engem nem annyira a lejtő meredeksége zavar, inkább az ha rossz a hó minősége. Ha szépen le van taposva, nem jeges, elég széles, és nincsenek sokan, akkor a meredekebben is lehet szép íveket húzni. Ritka az ilyen, főleg reggel lehet megcsípni. Ha erősebben visszafordulok a hegy felé, akkor nem is gyorsul be a léc.
Ha széles a pálya, akkor néha az egyik oldala meredekebb is. Én ezt az oldalt szoktam választani, mert ott kevesebben mennek, és általában jobb állapotban marad a hó.
Persze ez is csak egy bizonyos meredekségig igaz. Ahol már nem tudok ívet húzni, ott lecsorgok hagyományos technikával farolgatva.

Persze a piroson és a feketén lenne hely és idő (mármint a többi amatőr érkezése között) a szép ívelésekre, de ott mintha mindenki a lecsúszással (lejutással) lenne elfoglalva. Velem együtt, mert én sem azokon szoktam a szebb íveken virulni.

Mindenben egyetértünk.
Ha megnézed a YouTube-on a carvingos bemutatókat, akkor ott mindig csak két ember van a pályán. Aki a kanyarokat bemutatja, és mögötte lemaradva az operatőr. Így zavartalanul lehet a szép íveket húzni.

Nem vitatkozom, de 62-ben jelentek meg a műanyag (bizonsági) cipők, és a kilencvenes években a carving kanyar lécek.
Addig is lehetett ívet hajlítani a príma kőrisfa lécekbe, de azé a babapiskótába.... a baba is tud.

Kilencen írták, ketten szerkesztették, hárman lektorálták.
És ez az MTE tankönyve volt 20 éve.
Persze a kanyarsí részt csak egy írta.
Vita nincs közöttünk.
Csak zsúfoltak a pályák és emiatt az igazán látványos kanyarsízést csak bemutatóban láttam eddig.
Valószínűleg azért mert mindenki rohan lefele hamar-hamar mintha versenyezni kellene, és nem bírják élvezni azt amikor viszi az embert a léc, pontosabban az él.

Remelem nem ram gondoltala???hahaha

Gabor!

Nem tudom milyen konyvet olvastal!!De igazi sielo irta ugy nez ki!!A test megy at a lec felett ORIASI alap igazsag!!S a lec mindig elrol, elre megy sosem talpon..

hogy milyen ,szogeben az attol fugg milyen a ho es a si tudas....De ez igy igaz el valtasnal,-...ha megnezel egy jo videot sosem marad teli talpon elrol-elre fordul!!!Ha ki elemezed kockankent akkor megtalalod azt a pontott ahol egy tized ,szazad masodpercre/tempotol fugg/- talpon van a lec de az csak egy gyors atmeneti allapot..az valosagban nem letezik....Illetve ha letezik akkor az nagyon gyenge kezdo technika vagy szint...


Ha valaki ott tart,- vagy valami miatt ugy tanulta semmi, baj csak arrol tovabb kell lepni.

Lemaradt, hogy nem vagyok oktató. Versenyek nézéséből, rengeteg carvingléces hasraesésből tanultam meg dolgokat. Aztán szakkönyv olvasásból és végül oktatófilm nézésekből gyűjtöttem a "tudást". Csak ezeket utólag nem mindíg sikerül a hóra kitenni.

Aki állt már lejtőn oldalt, az nem tudhatta a völgylábat előretolni.
Az ívkülsőt se, ami ugyanaz ha csak nem lóbálta a talaj/hó felett az egyik lábát a levegőben, ami végül is telemarkos egylábazós terhelés nélkülinek felel meg.
Egy szakkönyvben olvastam a következő három dolgot a carvingról.
A testet vezetjük át a léc felett és nem a lécet a test alatt. (Ha átkerültünk a túloldalra a léc átbillen, majd teszi a dolgát és fordulunk.)
A bokákat kis terpeszben vezetjük és nem kell szorosan összezárva tartani, mint a z egyenes léccel.( A terpesz bitonságosabb mint a vigyázban állás)
Élvezet amikor az él vezet!(Tényleg ez a legjobb, meglepetésszerű a forduló, de kell hozzá széles és nem túl meredek pálya.)
Az igazi natúr csak és kimondott élvezhető élvezetett carvingot csak bemutatókon lehet látni.
Szűk helyeken és vagy sok sporttárs között biztonságosabb ha forgat is az ember és nem csak az élre bízza magát.

Bocsánat. Rossz helyre ment. Valójában az érdekelt volna, hogy miben más az a könyvben lévő, mint amit látok, hogy bizony a gyerek először "ekézik és kidől", majd innen indul, hogy előre és bedől egy kanyarban.

Csak könyvből nyilván nem lehet megtanulni síelni, de egy jó könyv sokat segíthet az elmélet alapok tisztázásában. De nem szabad átesni a ló másik oldalára. Ha a magyarázatok túl bonyolultak, akkor ez inkább kedvét szegi a kezdőnek, mintsem ösztönzést adna.

Engem azért érdekel a téma, mert majd 20 éven keresztül oktattunk általános és középiskolás sítáboros gyerekeket. Persze mi a táborokban nem versenyzőket neveltünk, csak az volt a cél, hogy megszerettessük a gyerekekkel a síelést. Eljussanak arra a szintre, hogy önállóan tudjanak csúszni, és élvezzék a téli mozgást.

Még néha ma is előfordul, hogy megkérnek az ismerősök, hogy menjek el velük síelni, a kisgyereküket (unokájukat) beindítani, az alapokat megmutatni. Szeretnék minél jobb tanácsokat adni a gyerekeknek, szeretnék haladni a korral, hiszen maga a síelés is változik, és ezzel együtt az oktatási módszereknek is változnia kell.

Mint kezdőt engem is érdekelne.
Persze megértem, ha erre a válasz a könyvben lesz, de lássuk be nem életszerű ezt könyvből tanulni. Többek között azért sem, mert én is kaptam jószándékú tanácsokat, amikről kiderült, hogy idejét mult, haszontalan, rossz.
Tehát?

JaniJuli!

"Elmondhatom, hogy sok mindenben nem értek egyet a mai modern tematikával, ami a kezdőkre vonatkozik. Itt teljesen eltér könyvem a G2S módszereitől. "

Szeretném tudni, hogy mi az, amivel nem értesz egyet, és azt is, hogy te hogyan tanítanád a kezdőket.

Gyanítom, hogy nem a régi lécek alakja volt az oka annak, hogy meg sem próbáltak ezekkel carvingolni. Inkább a bőr sícipő.
A 60-as években, de még a 70-es évek elején sem nagyon terjedtek el a kemény műanyag cipők. A puha bőrbakancsban pedig nagyon nehéz lett volna (szerintem lehetetlen is) élen tartani a lécet. Örültünk, ha enyhén élezni tudtunk, de többnyire a léc a talpán futott.
Erről van egy érdekes tapasztalatom, ami keveseknek adatott meg, talán még az idősebbeknek sem. 1975-ben vettem az első műanyag bakancsomat Jugoszláviában, Alpina gyártmányút. Ezt könnyű volt megszokni, és már évek óta élveztem a műanyag cipő előnyeit, amikor behívtak katonának. Mivel ott csak katonai szerelésben lehetett síelni, így kénytelen voltam visszaállni a surranóra, amely ugye puha bőrből készült. Kb. két hétre volt szükségem, mire "újra" megszoktam a bőrbakancsot és tudtam vele rendesen csúszni.
Az idősebbek közül szinte mindenki átélte a bőrbakancs-műanyagbakancs váltást, de hogy műanyagról álljon vissza valaki puha bőrbakancsra (még ha ideiglenesen is), az szerintem csak kevés síelővel fordult elő.

Gyanítom, hogy nem a régi lécek lécek alakja volt az oka annak, hogy a meg sem próbáltak ezekkel carvingolni. Inkább a bőr sícipő.
A 60-as években, de még a 70-es évek elején sem nagyon terjedtek el a kemény műanyag cipők. A puha bőrbakancsban pedig nagyon nehéz lett volna (szerintem lehetetlen is) élen tartani a lécet. Örültünk, ha enyhén élezni tudtunk, de többnyire a léc a talpán futott.
Erről van egy érdekes tapasztalatom, ami keveseknek adatott meg, talán még az idősebbeknek sem. 1975-ben vettem az első műanyag bakancsomat Jugoszláviában, Alpina gyártmányút. Ezt könnyű volt megszokni, és már évek óta élveztem a műanyag cipő előnyeit, amikor behívtak katonának. Mivel ott csak katonai szerelésben lehetett síelni, így kénytelen voltam visszaállni a surranóra, amely ugye puha bőrből készült. Kb. két hétre volt szükségem, mire "újra" megszoktam a bőrbakancsot és tudtam vele rendesen csúszni.
Az idősebbek közül szinte mindenki átélte a bőrbakancs-műanyagbakancs váltást, de hogy műanyagról álljon vissza valaki puha bőrbakancsra (még ha ideiglenesen is), az szerintem csak kevés síelővel fordult elő.