Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Winklmoos Steinplatte

ÜZENETEK (97)Időben csökkenő Időben csökkenő
SíMan
426 élménybeszámolót írt
426
17 éve tag
2011.03.20. 05:59
Első napunkat itt kezdtük, már csak a megbeszélt fórumos találkozó miatt is. Borult, felhős, szeles időben értünk fel a csúcsra a többiek által már megírt piros buborékossal, a nagy sziklafalon túl elterülő síterepre. Mint korábban írtam az Alpenpanorámás képek alapján korábban nem vártam sokat tőle, de TibiF és Csabor írásai alapján nagy elvárásokkal érkeztem. Az előzetes elvárások és az időjárás miatt kicsit csalódtam benne. Meleg volt, így elég vizes, kásás volt a hó, de szerencsére ez alkalommal egyáltalán nem zavart, a hetet figyelembe véve életem legjobb "vizosíelésén" vagyok túl.
A pályákról néhány szót: volt közöttünk nagyon kezdő is, ezért kedzők mekkájaként harangoztam be a területet. Ehhez képest a Csabor által hivatkozott 4-5 kék pályákhoz némi tudás már nem árt. Azoknak viszont kiváló. A 12-es pályán a víztározó felé eléggé el kell engedni a lécet, hogy ne legyen sífutás belőle. Az 1-es pálya kifejezetten csalódás volt a "szekérútas, löködős" részekkel.
Amiről viszont nem nagyon írt talán senik az a német oldal (Winklmoss). Aki igazán jó, széles, egyenletes, lapos talulópályára vágyik az álmodni sem mer jobbat! Igaz ehhez Winklmoos felől kell megközelíteni, mert ha a 4-es beülős Mösern lifttel megyünk fel, akkor a kék pálya eleje meredekebb (egyébként aki tud már sielni, annak szuper!).
A piros pályák közül valóban a 9-es vitte a prímet, kiváló, de élveztük a 7-es, 6-os, 3-as pályákat is.
A fekete barátságos, csak rövid (a felső buckás részen nem jöttem le, ahhoz nincs meg a térdem, tudásom).

Az egyik felvonózás alakalmával nagyon szimpatikus magyar családdal utaztam (papa, mama, gyerkőc), el is beszélgettünk kicsit. Mint most - elolvasva a heti hozzászólásokat - kiderült Koty és családja volt!

Sajnos a megbeszélt 2 órai találkozón senkit nem találtam. Jó szokásomhoz híven 5 perccel korábban érkeztem és vártam kb. 15 percet, de se bent, se kint nem fedeztem fel ismeretlen ismerősöket. Talán Pókmalacot és kis családját láttam, amint az egyik gyerkőc (utólag ha jól gondolom) a 3-as pályáról csúszott át a kék 4-es felé kezeletlen szakaszon, amit anyukája kevésbé preferált.

Nekem a St. Johann in Tirol, Fieberbrunn, Steinplatte hármasból ez a terep van az utolsó helyen, de ettől függetlenül nagyon jót síeltem itt és jónak (4-esre) értékeltem.
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.19. 21:07
Fájó szívvel jöttünk haza. Sajnos a csütörtöki "Salzburgi kulturnap" után a péntek sem hozott változást. De azért egy búcsú-csúszásra felmentünk. 25cm "friss" hó. Jó vízes, tapadós és KÖD. Kb. 30 métert láttunk. le is jöttünk utána. Képek később...
Előzmény: (Koty 115407)
balumaci
30 élménybeszámolót írt
30
13 éve tag
2011.03.19. 05:14
https://sielok.hu/fotoalbum/644988/kep/1/
na én is megtaláltam a memóriakártyát :-))
Foglalj szállást a legjobb síterepeken!
KERESÉS
csabor
3475 élménybeszámolót írt
3475
14 éve tag
2011.03.17. 21:14
Legközelebb ha erre síelek azon fogok gondolkodni, miért nem tudok ilyen szép képeket csinálni?
Remek fotók!

Csabor a csodálkozó
Előzmény: (Koty 115407)
Koty
862 élménybeszámolót írt
862
17 éve tag
2011.03.17. 19:23
A hosszú hétvége egyik állomása röviden - képekben:
https://sielok.hu/fotoalbum/767257/kep/1/
Előzmény: (csabor 111972)
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.17. 09:41
"Síelő tervez, időjárás végez". 4°C, esik az eső (ez lenne a kisebbik baj. Fenn viszont akkora a köd, hogy csak tejfölt mutat a webkamera... Na majd talán holnap, mert (és most nem hülyéskedek) friss havat ígérnek. És szombatra is...
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.16. 20:19
Ma, "csak" 8-10°C volt. Ez érződött is a pályákon. "Annyira" nem volt jégkása. A délelőtti bemelegítések után, először 9 és 9a, majd a 8fekete bucka (igaz, ezt a részt csak 1x mertük megtenni) és a felvonó alatti rész. Messze a legjobb minőségűek voltak! Na itt lehetett nyomatni! 15 körül mentünk egy Schwarzlofer kört, majd zárásként egy kis a Snowpark. Holnap még folytatjuk...
balumaci
30 élménybeszámolót írt
30
13 éve tag
2011.03.16. 04:57
Sziasztok!
Szerencsésen megérkeztünk 4 napos német-osztrák kirándulásunkból , melynek rengeteg tanulsága van .
Először is a szállásról: Minden nagyon renben volt a kaja kitűnő a vendégszeretet csillagos 5-ös, csak ajánlani tudom mindenkinek , A táj szép ., és aki nem síel esetleg az is tud magával mit kezdeni a környéken , sőt a gondolás lifttel akár a csúcsig is fel tud jutni kényelmesen. https://sielok.hu/szallas/hotelzurpost/
A Pályákról:
Először is le kell szögezni hogy a márciusi nyár az alsó pályaszakaszokat nagyon megviselte , de természetesen ez nem a terület hibája, szombat reggel még rengeteg hó volt mindenütt, de a szikrázó napsütés, valamint a plusz 15 fok megtette a hatását. Leginkább a 9, és a 9-a jelű pályákon síeltünk valamint a 8-as beülős alatt mellett a Gyerkőc , meg a barátnője. A 9, és 9-a pályák minőségére délutánig igazán panasz nem lehetett ,figyelembe véve az időjárási viszonyokat és a sielők mennyiségét . , de azért a nap végére egy cca 30-40 km-es buckapálya lett belőle...:-)
A liftek többsége modern, bubis, többségük fütött és ami a legfontosabb , sormentes.. Néha előfordult hogy 1-másfél percet "várni" kellett amíg belehuppanhattunk az ülősbe, de azt hiszem ez teljességgel vállalható ..:-) Winklmoos felől a Steinplatte a gondolás után még egy 4-es ülős, és egy csákányos segítségével érhető el , de ha valaki szeret kék lankán síelni nincs értelme felmenni. Sajnos a Gondolás aljához nem tudtunk lemenni , mert nagyon meleg volt és nem kockáztattunk ezért erről nem tudok beszámolni . Az 1-es erdei út mentén lévő hüttét mindenkinek ajánlom, rusztikus hely kitűnő kajával, és nem önkiszolgáló. Szombat délután 4 ig bírtuk a buckázást utána haza hullafáradtan, jól besíelve a felső területet. Sajnos vasárnapra virradóra nem volt fagy, ezért félve mentünk fel de a pályán csodát tettek , délig kitűnő pályán lehetett menni , kevés emberrel, szép időben , mely kissé szeles volt , Sajnos dél körülre a felső lifteket a szél miatt lezárták , mi pedig haza vettük az irányt, mivel az alsó régiókban már nem volt veszélytelen a térdízületeimnek az a tapadós hó. Estére pedig elmentünk Bad Endorf-ba ( http://www.chiemgau-thermen.de/ a termálfürdőbe. Röviden tömören ennyit tudok leírni , eme másfél napról , melyet ( a nagy melegre való tekintettel ) Schnalstalon, egy pár órás sizéssel vezettünk le hétfőn. Összességében biztosan visszamegyünk még ide, hiszen annyi lehetőség van ebben a helyben.
Koty
862 élménybeszámolót írt
862
17 éve tag
2011.03.15. 20:14
A csajok a kölkökkel fél 2 körül bevackoltak az egyik hüttébe a kettő közül a megbeszélt helyen ( ez a nem dohányzó hütte volt - a nevét nem tudom ), mi csak fél 3 körül értünk oda a "gyors" köreinkből. Utána körüljártam mindkét hüttét de nem találtalak benneteket - így szomorúan ittunk még egy sört a sógorommal.
Síman: veled utaztunk egy felvonóban? Kiszállás után vált gyanússá a dolog, hogy esetleg te lehettél az...
Előzmény: (pokmalac1 115143)
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.15. 17:26
Vasárnap és hétfő: kb. 13-15°C. Déltől jégkása. Kottyal és feleségével rövid bemutatkozás erejéig találkoztunk. A 14 órás Kammerkör-i találkozón valószínűleg elkerültük egymást. Annak ellenére, hogy a waidringi parkoló tele van, fenn a pályán teljesen eloszlik a tömeg, sorbanállás 0. A pályákon is kásás már a hó, ami egy délutáni 9, 9a piros esetén jól lefárasztja a sporttársat. Egyégként még ilyen körülmények között is nagyon jó síelni. Mindenki igyekezett a központi pályák körül maradni. Ezt onnan gondoltuk, hogy a 14es kéken lementünk a 4 üléses Schwarzerlofer felvonóhoz, a kezelő meg felriadt a fülkében... Nicsak sielők!
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.11. 10:03
A dekopír már dolgozik....
Előzmény: (SíMan 114790)
SíMan
426 élménybeszámolót írt
426
17 éve tag
2011.03.11. 09:56
A lécet majd kint a szakemberek lejkezelik, ha kell és két balkezes vagyok! Hogy fér be 6 léc és 1 bord?: SíMan! Kicsit gyenge poén volt, de adta magát!
Előzmény: (pokmalac1 114758)
SíMan
426 élménybeszámolót írt
426
17 éve tag
2011.03.11. 09:53
Fogok írni beszámolót, de nagy valószínűség szerint csak ha hazajöttünk, mert nem viszek gépet (lesz aki hoz, ha lesz net, akkor még kintről fogok írni).
Előzmény: (csabor 114761)
SíMan
426 élménybeszámolót írt
426
17 éve tag
2011.03.11. 09:52
Küldtem pü. Nem eszik olyan forrón a kását, azért a hegyen talán mégsem lesz olyan meleg, legalábbis a snow-forecast.com szerint, amelyet én viszonylag megbízhatónak tartok.
Előzmény: (pokmalac1 114767)
balumaci
30 élménybeszámolót írt
30
13 éve tag
2011.03.11. 09:51
Mi ma este megyünk ki.. most lesem a környék pályáit ..
keresni kell lehet valami távolabbi , magasabb pályát ...
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.11. 09:12
Te is jössz?
Előzmény: (balumaci 114770)
balumaci
30 élménybeszámolót írt
30
13 éve tag
2011.03.11. 09:09
Hát igen .. .
kissé aggódom én is az idő miatt ....
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.11. 08:42
El vagyok keseredve:-( Vasárnapra Steinplatte 14°C, erősen felhős, délutánra eső... (Síman: legalább tesztelheted az impregnálós mosás hatását). Lehet, hogy már hétfőn átmegyünk Fieberbrunnba????
pokmalac1
403 élménybeszámolót írt
403
14 éve tag
2011.03.11. 07:39
Megígérem, ha vasárnap este feljutok a hálóra, akkor írok, de csak azért, mert ilyen szépen megkértél...
Előzmény: (csabor 114761)
csabor
3475 élménybeszámolót írt
3475
14 éve tag
2011.03.11. 07:32
Várom a híradásokat!

Csabor a kiváncsi
elsőelőzőkövetkezőutolsó
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.