Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

TKata által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (199)Időben csökkenő Időben csökkenő
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.03.09. 22:40
Csütörtökön voltunk itt. Az "Olcsóbb hétköznapi 3 napos" bérlettel szerintem egész tűrhető ár. Pláne, ha nyitva van a sípark teljes területe, nincs sorban állás, nincs tömeg és egész nap tudsz pörögni. Most például ez volt.
Megérkezésünk után, 11 körül volt egy gyengébb hóesés, aztán délután 2 körül egész rendesen havazott. A hosszú csákányos működött, semmi sorban állás. A mellette lévő húzós nem működött, de semmi szükség nem is volt rá. A pályák nagyon rendben voltak. Az 1-es teteje volt egy kicsit keskenyebb, pár helyen földes, de lejjebb az is rendben volt. A 3-as fantasztikusan nagyon jó volt. A 4-es, 5-ös is jó volt, kemény volt, néhol egy kis jégfolt kilátszott, de könnyedén kikerülhető volt. Az 5b, új pálya, nagyon élvezetes, a kacskaringókban nekem legalábbis nagyon jól eltalálták az íveket.
Februárban kerültük ezt a helyet, de most nagyon jót csúsztunk, síelő, snowboardos egyaránt. A hangulatról pár kép a társaktól.
Valamint egy érdekesség, a sports-tracker webes szolgáltatása. A szokványos telefon-fényképező-GPS kombinált eszközre lehet alkalmazni a sports-tracker szoftverét, amely elindítás után leállításig gyűjti a mozgásunk adatait. Hazamenve aztán ezeket az adatokat le lehet tölteni a weboldalon. (fényképeket is rögzíthet adott pontnál). Egyik társunk, snowboarddal, 4 részletet is felvett, itt megtekinthető (bele kell menni valamelyik Mátraszentistváni sorba):
http://www.sports-tracker.com/#/view_profile/Geeza
Az egyik, a délután negyed 2-től egy valamivel több mint 1 órás részlet összefoglaló térképét ide is betettem. Jól látszik a mozgás, a csákányos tetejéről indul, aztán több körös pörgés van, mindig valahogy másként érkezett a felvonó aljához. Az adatok a kép tetején: távolság, időtartam, átlag, 1 km mennyi idő alatt, max sebesség, szívritmus ami itt nem volt(de csak mérve), aztán a szintkülönbségre utaló adatok és hogy mennyi kalóriát fogyasztott ez idő alatt.
20120308137.jpg
20120308139.jpg
20120308140.jpg
20120308141.jpg
Matraszentistvan.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.03.09. 10:33
A Dél-Tiroli Eisacktal völgy másik két síterepe a Gitschberg és a Jochtal. Legalábbis eddig a szezonig két különálló síterep volt, de az idei szezonra már összekötötték őket egy kabinos lifttel, és egy közös sítrepként jelzik. A Plose-i síbérlettel ide is érvényes. Ez az összekötő kabionos átmegy a két síterep közt egy hegyvonulat alsó gerincén is, ami elválassza a területet egymástól. A kabin megy lefelé is és felfelé is. Ez itt részben csak sítúrára alkalmas, síelésre nem. Mi nem is használtuk, inkább síeltünk egy-egy napot mindegyik helyen.
Gitschberg a nagyobb. Széles, változatos pályái vannak. Egy kabinos felvonóval lehet feljutni a felső, sziklás környezetben lévő pályákhoz. Szoktak itt versenyeket is rendezni, ilyenkor lezárják a felső rész egyik felét. Vissza a kabinos aljához egy erdei uton lehet lecsúszni.
Jochtal a kisebbnek jelzett síterület. Azonban szerintünk ez is elég nagy, csak másmilyen elrendezésben vannak a pályák. Talán nem annyira kiépített. Itt az alsó, egy karítéssel zárt részen gyerek varázsszőnyegek is vannak. A felső részen nagyon változatos, hosszú, erdei és kevésbé erdős részek váltogatják egymást.
Hó volt rendesen, pályák nagyon jók voltak. A tömeg nem volt jellemző egyik helyen sem. Nagyon jól éreztük magunkat mindkét helyen.
Gitscberg4.jpg
Gitscberg2.jpg
Gitscberg3.jpg
Jochtal.jpg
Jochtal2.jpg
Jochtal3.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.03.08. 07:46
Plose 42 km sípályával az Eisecktal völgy legnagyobb sícentruma. Villach-on keresztül, Kronplatz mellett elmenve mentünk. Gyerekkel, többször is megállva alig valamivel több mint 10 óra volt az út.
A hely büszkesége a Trametsch lesikló pálya. Ez már jól látszik a közeli Brixen kisvárosából is. Ha a kabinos után még felmegyünk az ülőszékessel a legmagasabb pontra, innen lesiklani a Trametsch-en a kabinos aljáig mintegy 9 km. Mi megtettük többször is. Az idő fagypont körüli, de az feletti volt, délben 9-10 fokig melegedett és elég szutykos, néha ködös idő volt. A pálya állapotok ennek megfelelőek voltak. A legalja néhol kásásodott, délre már eléggé összetúrt volt. Néhány alsó hütte gerendákat tett a lesikló pálya mellé, hogy a vendégeknek ne a sáron keljen átgázolni. A felső piros pályákon egész nap jól lehetett síelni. Itt fent van egy kb 400 m-es húzós lift is, ami mellett a kék pályán a kezdők is nagyon jól tudtak gyakorolni.
A középállomáson lévő nagy hüttéhez fel lehet menni autóval is. Akkor a St Andra-i kabinos kihagyásával egyből az ülőszékes felvonóknál és a kellemes piros pályáknál vagyunk.
Brixen környékén, a völgyben és a Natz-i fensikon számos szállást találni. Ezekről a helyekről reggel és délután meghatározott menetrend szerinti síbuszok szállítják a síelőket a St Andra-i kabinos felvonóhoz. Azzal számolni kell, hogy ezektől a helységektől a menetidő fél óra vagy még több is.
Mi nagyon jót síeltünk itt. A megközelítése egyszerű, mert az autópálya mellett van. Jó, változatos, minden tudásszintnek megfelelő pályák vannak, a kilátás pedig a Dolomitokra gyönyörű.
PloseBrixen.jpg
PloseTrametsch.jpg
PloseTrametschAlja.jpg
Plose.jpg
PloseTabla.jpg
PloseFentiparkolo.jpg
PloseLift.jpg
PloseSziklak.jpg
PloseFentHutte.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.02.27. 22:39
Egy napot síeltünk Ponte di Legno pályáin is. Itt a kisváros fölötti hegyoldalon, csodálatos környezetben, fenyvesekkel borított változatos pályák vannak.
Pár éve Ponte di Legno - Temu sípályáit egy kabinos lifttel összekötötték Tonale pályáival, "Egy álom megvalósult" hirdette a lifttársaság. Azóta, jó hóviszonyok esetén egy keskenyebb erdei pályán le lehet síelni idáig, majd a kabinos mintegy negyedóra alatt visz vissza Tonaleba.
Ezt a részt ajánlom azoknak, akik szeretnek változatos tájakon, erdők-fák között síelni. Nekünk is nagyon tetszett. A sok kietlen sziklás terep után igazi felüdülés volt itt csúszni.
Temu
Passo Tonale - Ponte di Legno elágazás
Ponte di Legno 1
Ponte di Legno 2
Ponte di Legno 3
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.02.27. 20:43
Ha már a Tonale hágó magasabbik felén síeltünk, természetes hogy felmentünk a Presena gleccserre. Ez a kabinos felvonót követően egy elég lassú, egyszerű ülőszékes felvonóval közelíthető meg. Ez a rész a gleccser húzós felvonójáig elég lapos, néhol dimbes-dombos, úgyhogy visszafelé jövet igencsak lendületet kell venni, hogy az ember ne kényszerüljön botozni. A pályaigazgatóság szerint a 3030 m-es gleccser tetejétől a fekete pálya aljáig, azaz a hágóig egy huzamban 11 km-t lehet síelni. A valóság az, hogy ez nekünk egyszer sem sikerült, mert csak rákényszerültünk, hogy lecsatoljunk és átsétáljunk az ülőszékes alatt a feketére. Igaz, láttuk a liftkezelőket lemenni, nekik sikerült nagy lendülettel átmenni, és a végén nekünk is csak kb 10 m hiányzott.
A gleccser egy rövid, meredek, jól lekezelt pálya. Igaz, olyan széles mint amilyen hosszú. Két párhuzamos felvonó szolgálja ki. Arrafelé elég hideg tud lenni, pláne ha fúj a szél. Viszont nagyon tud sütni a nap is. Érdekességnek jó volt, a napsütést nagyon élveztük, de azért ezen a síterepen vannak ennél jobb részek is.
A Presena gleccserre induló lift
Az ülőszékes a gleccserre
Presena gleccser a felvonóról
Presena gleccser
A Presena gleccserről visszafelé
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.02.27. 20:06
Szombaton ismét a Kékestetőn síeltünk. A múltkori hétvégéhez hasonlóan most sem tudtunk felmenni a felső parkolóba, de Mátráházán a nagyparkoló még félig üres volt. Ismét jártak a buszok, de most jóval kevesebben voltak, nem is telt meg olyan gyorsan a busz, átlag 10 percenként indult egy felfelé. Gyönyörű napsütés és erős olvadás volt, néha felerősödő széllel. Az északi rész le volt zárva, a délin lehetett csúszni. A bejárat utáni részen erősen hókásás volt a pálya. Lejjebb érdekesen alakult, mert a napsütötte részen olvadt, tapadós hó volt, a fák által árnyékolt oldalon viszont fagyott, jeges volt. A technikai hó megtette a hatását, itt lehetett karcolni rendesen, egészen a csákányos felvonóig. Alatta már erősen kopott részek is voltak, volt olyan kicsit lejtősebb rész, aminek a közepén keresztbe tett karókkal külön figyelmeztettek is a kikopásra. Minderről egyébként még a jegypénztárban korrektül tájékoztattak. Tekintettel az alsó rész állapotára, meg hogy a felvonónál szinte semmi sorbaállás nem volt, most többet felvonóztunk, mint buszoztunk. Zárásig folyamatosan pörögtünk, de azért párszor végig is mentünk, mert így a buszon legalább kipihentük egy kicsit magunkat.
A Kékes-dél lankás pályáját ajánlom azoknak, akik egy kicsit könnyed síelős kikapcsolódásra vágynak, akár kezdők, akár haladók. A hétvégi buszok mindig megoldják a nagyobb tömegek mozgósítását. A kezelő személyzet segítőkész, a csákányos felvonóval semmi probléma nincs.
Mi ismételten nagyon jól éreztük itt magunkat.
2012FebruarKekesteton2.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.02.26. 09:51
Tonale síterep a Tonale hágó két oldalán, a Passo Tonale-n helyezkedik el. A múltkoriban nagyon jót síeltünk itt. Igazán változatos pályarendszer. A hágó egyik felén ülőszékes felvonókkal elérhető, főleg kék és némi piros pályák vannak. Van pár rövid, egy zöld jelzésű felvonós is. Itt elég nagy tömeg volt, némi sorbaállással.
A másik, a magasabb felén a Pressena glecser és egy hosszú fekete pálya van. A két rész között nincs átsíelhető rész, van vagy száz méter, amit gyalogolni kell. Ide a feketéhez egy gyors kabinossal lehet feljutni, sorbaállás gyakorlatilag semmi. Mi főleg itt síeltünk. Itt is elég sokan voltak, néha a pálya elkeskenyedik, pár helyen buckásodott, nagyon oda kellett figyelni, hogy ne legyen baleset. Gyönyörű idő volt, a kilátás fentről nagyon szép. Nem véletlen, hogy a pálya úgy hirdeti magát, hogy itt mindig süt a nap.
Tonale-situracelpont.jpg
A-Hago313.jpg
TonaleFeketeTeto.jpg
TonaleFekete.jpg
Tonale1.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
Topik: Bánkút
2012.02.25. 20:35
Február 24-én, pénteken voltunk itt. Egerben 7-9 fok, Bánkúton 3-4 fok, erős napsütés, gyenge, de a csúcson felerősödő szél fogadott minket.
A pályák ennek megfelelő állapotban. Teljes egészében természetes hó, ratrakolva, ami ropogott a lécünk alatt. Az erős napsütésnek kitett részen kicsit olvadt, tapadós hó. A meredekebb részeken hamar letúrták a havat és sok helyen kilátszott a föld, ezért a feketének jelzett pályákat nem is próbáltuk. A pirosakon viszont nagyon jól, kellemesen lehetett síelni.
Hétköznap lévén csak a C felvonó működött, de ez teljes egészében kiszolgálta a terepet. Várakozás, sorbaállás semmi, és ezzel a legmagasabb pontra lehet feljutni, ahonnan egy nagy félkörív mentén lehet a kék pálya nyomvonalán visszajutni a felvonóhoz. Vagy több ponton lerövidítve az útvonalat, meredekebb részeken lehet lesíelni ugyanoda.
2012Februar24BankutFelso.jpg
2012Februar24BankutSihaz.jpg
2012Februar24BankutC.jpg
2012Februar24BankutFelvonoC.jpg
2012Februar24BankutKek.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2012.02.25. 20:01
Csütörtökön, azaz hétköznap voltunk itt.
A síbuszok nem jártak, viszont simán fel lehetett menni a felső parkolóba. Ez fizetős, 1 órára 200 Ft, egész napra 600 Ft. Lent olvadás, viszont a pályákon fagyott, mert ugyan fagypont felett volt valamivel, de erősen fújt a szél, és ez vissza fagyasztotta. A délin nem túl sok ember, a csákányossal kellemesen lehetett síelni, sorbaállás gyakorlatilag semmi.
Az északin erős hideg szél, fagyos hangulat volt, síelő gyakorlatilag senki. Egy kép a kifagyott északiról, ami nem is annyira meredek, mint inkább van benne pár letörés. Viszont jó széles. A képen látni a fákon a zúzmarát, amit az erős szél a fákról folyamatosan az ember arcába fújt.
2012Februar23KekesEszaki.jpg
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2011.03.31. 09:48
Király!
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.11.10. 21:19
71.
És legközelebb majd holnap este ugyan ilyenkor szavazhatunk erről a gépről.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.05.27. 19:12
Nem kell külön reklám, gyakorlatilag az összes EP elfogad külföldi síbérletről számlát.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.04.07. 10:31
Azért ezt nem gondolod komolyan?
Minden biztosítási szerződésben benne van, hogy mi számít biztosítási eseménynek. Az, hogy Te leharcolod a síbotodat szerintem közel se az a kategória.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
Topik: Tauplitz
2009.04.05. 14:30
Nem kell annyira messzire menni. A helyi tavakon mint pl. a Grundlsee, és környékén van mindenféle nyári program. Megy egy-két felvonó is, (Loser) lehet túrázni, biciklizni, Bad Ausse-ben van egy golfpálya.
https://www.ausseerland.at és a nyári programok.
vagy https://www.badaussee.at
Május végén lesz a helyi tavakon és Bad Ausse-ben megrendezett felvonulásokkal a Nárcisz-fesztivál (Narzissenfest).
https://www.narzissenfest.at
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.03.29. 18:51
Aflenz az idei szezonra bezárt, és a síterep kipróbálásáról idén már lemaradtam. Ugyan fent vagyok a "listán", a címem is be lett kérve immár kétszer is, a beígért síjegy viszont a napig sem érkezett meg. Talán jövőre?
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
Topik: Donovaly
2009.03.26. 19:49
Pattyski!

Szerintem ezt azért nem kéne ennyire túlreagálnod. Épp most olvashattunk a napokban egy frissen megjelent beszámolót Zermatt-i sielésről. Ha megnézed az első képet, azt hiszem megérted miről beszélt Rezső.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.03.24. 20:50
Olvastam a beszámolót. Ez valami fantasztikus. Ide el kell menni, meg kell nézni, át kell élni.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
Topik: Unterberg
2009.03.14. 12:40
Mi idén többször is voltunk 1-1 napra. A bébipályán nagyon sok kisgyerek, semmilyen köteles felvonó sehol egyszer sem, viszont a sok síiskolás (itt ahol Stani szerint a mobil köteles szokott lenni) a csákányosból folyamatosan kiesett, ettől irtózatos tömeg gyűlt össze a sorbaállásnál. Gyakorlatilag félóra ácsorgás után ezen a részen senki sem volt a pályán, mindenki a sorban ácsorgott.
TKata
214 élménybeszámolót írt
214
15 éve tag
2009.03.11. 20:18
Sziasztok!

Lehet, hogy lemaradtam?
Feltöttem én is Verditzről egy fotóalbumot és nem látom a listán.
Egyébként valaki megcserélte az első képet, amit köszönök neki, mert így sokkal jobb lett!
elsőelőző
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.