Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

adalbert által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (630)Időben csökkenő Időben csökkenő
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Bukovel
2014.11.16. 23:00
Lassan itt az síszezon, ezért az előző szezon utolsó síeléséről elmaradt beszámolót most röviden pótolnám. Az előzetes terveknek megfelelően 2014. március 9-én indultunk és 13-án tértünk haza a bukoveli síelésünkből. Az útvonal kifelé Debrecen, Érmihályfalva, Szatmárnémeti, Kistécső, Máramarosziget, Kőrösmező. A máramarosziget-Aknaszlatina harátkelőn való 2 órás várakozás miatt visszafelé végig Ukrajnán jöttünk, s Tiszabecsnél léptünk hazai földre, s onnan Debrecen s tovább Békésbe. A szállásunk Elviráéknál volt a Kazah vendégházban, köszönhetően Bíró Lajos navigálásának. Nagyon jól elvoltunk, WIFI, bőséges reggeli és vacsora, s mindezért átszámítva napi 5000 ft fizettünk. A koszt finom és kiadós volt, annyira, hogy mondtuk is az első nap, hogy mi 3 vagyunk nem hatan , mert annyi ételt tett elénk mindig Elvira. A reggeliből megmaradt kajából még tízóraira is maradt, s így a pályán szinte semmit sem költöttünk élelemre, néha teáztunk, vagy némi üdítőt ittunk. A szállásunktól, ami Kőrösmezőn volt, naponta ingáztunk a 20 kilométerre lévő Bukovelbe. Az utak minőségétől nagyon tartottam, de azt kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam. Voltak lyukak az utakon, de nem vészes, figyelmes vezetéssel el lehet kerülni őket. Igaz végig száraz utakon mentünk, s így jól láthatóak is voltak. Rendőrök és katonák, mert mindkettőt lehetett látni az utak mellet sosem állítottak meg bennünket. A tatár hágól Bukovelig meg egy szuper minőségű úton mentünk.

Annak ellenére, hogy a kedvezményes utószezon első napja volt március 10., nem volt nagy tömeg. Simán találtunk a parkolóházban szinte a pálya mellet jó helyet napi 20 hrivnyáért. A napi jegy 150 hrivnya volt az akkori árfolyamon ez 3800 ft/napnak felelt meg!! Fizetni bankkártyával is lehetett, s a fiatal pénztáros lány jól beszélt angolul. Orosz beszédet nem igen szívlelték, angollal már jól lehet boldogulni az üzletekben is. Pályarendszere tényleg kellemes meglepetésként ért. Reggelre minden pálya leratrakolva, hóágyúzva. Mindenütt beülós felvonók, a három nap alatt nem igen láttam tököst, de mi mindig csak ülőset használtunk. A többség még elég lassú, de jó pár gyors is van már. Az szokásunk az volt, hogy csak néhányat csúsztunk a kék pályákon, s utána a szélső piros és fekete pályákat használtuk. Nem igen volt nagy várakozás sehol, kulturálatlanságot nem tapasztaltunk, részeg ukrán sízők sem voltak. Az időjárás szép volt végig, reggelre fagyott valamit, 11 órától már olvadni kezdett a hó, úgy délután 3 körül már indultunk haza, mert a vizes havat buckákba tolták össze a síelők, s már nem nyújtott élvezetes síelést.Összefoglalva nagyon jó három napunk volt, s esténként kicsit körülnéztünk Kőrösmezőn is, s így némi fogalmunk lett, hogy hogy élnek ott az emberek.

Összefoglalva nagyon megvoltunk elégedve, az ár-érték arányban még nem találkoztam ilyen jó hellyel. Hárman voltunk, öt nap ebből három sínap összköltsége az összesen megtett 1000 km út üzemanyagköltségével megállt 130-140 ezer forint körül. Ide még visszatérünk!
2014-03-10-1306.jpg
2 órás várakozás a határon, pedig csak 8 kocsi állt a sorban
2014-03-10-1309.jpg
2014-03-10-1321.jpg
Hajdani magyar határon állva, Kárpátaljára tekintve.
2014-03-11-1368.jpg
2014-03-11-1380.jpg
2014-03-11-1403.jpg
2014-03-11-1412.jpg
2014-03-11-1420.jpg
2014-03-11-1424.jpg
2014-03-11-1449.jpg
2014-03-11-1450.jpg
2014-03-11-1452.jpg
SAM-1732.JPG
SAM-1776.JPG
SAM-1813.JPG
SAM-1656.JPG
SAM-1790.JPG
Fekete Tisza
Kőrösmező házai
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Bukovel
2014.03.03. 21:19
Pedig mi vasárnapi indulást tervezünk. :( 3 napos síelés után csütörtökön jönnénk vissza. Békés megyéből megyünk, így az út legnagyobb része Románián keresztül vezet. Ti melyik útvonalat jártátok be?
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Bukovel
2014.02.24. 13:17
Mi a helyzet Ukrajnában a síterepek környékén? Közbiztonság megfelelő még az utakon?
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Kokava
2014.02.21. 06:45
Talán nincs még itt a vég. Most reggel -1 fok van , hóágyuzáshoz elég-e? http://www.meteoblue.com/hu/szlov%C3%A1kia/id%C5%91j%C3%A1r%C3%A1s-%C5%A0olt%C3%BDska
kokova.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2014.02.19. 09:36
Aranyosnak egyelőre kaput!
aranyos-regi-palya-14.02.19-de.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2014.02.09. 13:13
Sajnos Aranyoson sem jó a helyzet. A meleg időjárás és az esők miatt sok helyen vizes a kevés hó. https://www.todeaturism.ro
current.jpg
14.02.09.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2014.02.01. 15:38
Kedvező hóviszonyok, de nagy tömeg várja az Aranyoson síelni akarókat.
current2.jpg
zenbgoko-14.02.01.jpg
vartop-1-14.02.01.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Kokava
2014.01.26. 11:10
Tejes lendületben Kokava. Minden összeállt a további sikeres szezonhoz.
kokava.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2014.01.26. 10:29
Aranyosra is visszatért a tél, hó van dögivel. Minden pálya megy.
current1.jpg
current.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Kokava
2014.01.13. 23:29
Fordult a kocka! Megjött a lehűlés.
camera.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Kokava
2014.01.11. 12:44
Egyelőre feladták Kokaván!
camera-kokava.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.29. 23:51
Ma voltunk Aranyoson. Kicsit félve indultunk, de végül nem csalatkoztunk, mert a várakozásunkat meghaladó állapotban találtuk a pályákat. A Vartop 2 néven futó kis pálya végig kifogástalan állapotban volt, míg a Vartop 1 nevezetű hosszú tányérosról ez már nem teljesen mondható el, mert a felső fekete részen néhol már látszik a fű, s itt-ott néhány kisebb-nagyobb kő is előkerült már. Ez a hó hiány miatt van így. Kellemes új fejlemény, hogy a hóágyú ( egy!!!) működésének nyomával is találkozni lehetett, mind a két vartopi pályán!! A kicsin egészen, míg a nagynak kb. az alsó felén friss finom porhó van elterítve. Remélhetőleg ezzel végleg elfelejthető lesz a teljes egészben csontáfagyott, kemény aranyosi pályák emléke. Bár ízelítőül a fekete pályán most is voltak ilyen részek, mert oda nem ér fel a hóágyú, s csak kevés helyen volt feltehetően lentről valami módon odaszállított műhó. Az idő nagyon szép volt, mert csak néhány felhő volt az égen, a hőmérséklet 5-10 fok közt ingadozott, de olvadásnak nem volt nyoma, azaz vizes hó sehol sem volt. A Zengőkőre nem mentünk át, mert ott biztosan nagyon sok kővel találkoztattunk volna az alsó piros szakaszon. A fekete rész le volt zárva. Tömeg a szokásos volt, a kevés hó miatt kevesebb emberre számítottam, de ebben negatív irányban csalatkoztam. A szánkópályán is sokan voltak. Működtek a kölcsönzők is, ahol 25 lejért lehet egy napra lécet bérelni. Sok magyarral is találkoztunk. Megjelentek a kürtös kalács árusok is, köztük olyan magyar , aki nyáron Hajdúszoboszlón, télen meg aranyoson árul többek között ezt is.
2013-12-29-881.jpg
2013-12-29-882.jpg
2013-12-29-892.jpg
2013-12-29-894.jpg
2013-12-29-897.jpg
2013-12-29-909.jpg
2013-12-29-914.jpg
SAM-1171.JPG
SAM-1173.JPG
SAM-1179.JPG
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.28. 16:16
Még nincs főszezon, de azért minden megy. A holnapi időjárás gyenge fagy után + 7 fok ragyogó napsütés mellett. http://www.accuweather.com/hu/ro/arieseni/271699/daily-weather-forecast/271699
current.jpg
current1.jpg
current2.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
Topik: Kokava
2013.12.28. 16:13
Kokavához sem volt kegyes az időjárás, de azért beindult a szezon.
kokava-camera.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.25. 16:07
Aranyoson minden felvonó és pálya üzemel. Sajnos a felmelegedés és a lesieles miatt helyenként alig van hó a pályán.
current-3.jpg
current-2.jpg
current-1.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.21. 14:36
Beindult a szezon minden pályán. Nagy tömeg még nincs.
aranyos-vartop-1-13.12.21-du.jpg
aranyos-vartop-2-13.12.21-du.jpg
aranyos-zengoko-13.12.21.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.15. 11:19
http://www.romaniaturistica.ro/info-schi szerint a jelen helyzetAranyoson: 40 cm hó -2 fok, mindkét pálya nyitva
Vartopu 1
se schiaza in conditii bune
Vartopu 2
se schiaza in conditii bune

http://www.accuweather.com/hu/ro/arieseni/271699/daily-weather-forecast/271699
Csendes téli ígérkezik, hóesés nélkül.

http://todeaturism.ro/ képei alapján még nincs nagy tömeg a pályán. Sajnos a többi webkamera nem megy.
aranyos-vartop1-13.12.15-de.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.12. 21:15
http://www.romaniaturistica.ro/info-schi
Ezen minden pályáról van hójelentés. Csak a kis hóágyozott Vartop 2 van nyitva Aranyoson.
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.11. 15:03
A jelenlegi helyzet. Csendes hétköznapi hangulat.
current-4.jpg
adalbert
633 élménybeszámolót írt
633
17 éve tag
2013.12.09. 21:46
Eshetett volna több hó is, de azért szépen gyarapodott így is. Vasárnap már ment a nagyfelvonó is.Sajna nem megy minden webkamera , így csak feltételezem, hogy a kisfelvonó biztosan ment, hiszen annak a pályáját hóágyuzták is.
current-2.jpg
elsőelőzőkövetkezőutolsó
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.