csabor által küldött hozzászólások listája

Schladming 2010,03.05-2010.03.12

Hat nap síelés. Vegytiszta gyönyör, amit nem árnyékol be másnemüek jelenléte. Ketten egy barátommal. Nincs semmi sietség, kapkodás. Délelőtti kényelmes indulás, kellemes utazás. Nem akarunk az utazás napján síelni. Akinek 6 szépséges nap megadatott élvezze ki. Itt nincs helye a hebrencskedésnek.
Sokáig tanulmányoztuk a térképeket, mikor merre vigyen az utunk. Végül úgy döntöttünk ezt a pályarendszert alaposan el kell olvasni. Tehát induljunk jobbról balra.

Első nap. 2010.03.06. Hauser Kaibling
Beszámoló a síterep fórumában.

Második nap. 2010.03.07. Planai+egy kicsit még Hauser Kaibling
Beszámoló a síterep fórumában.

Harmadik nap. 2010.03.08. Hochwurzen

Reggel meglepve tapasztaltuk, hogy a szoba erkélyére kirakott alkoholmentes italaink megfagytak. Ez azt mutatta, hogy a hőfok még az előző napinál is alacsonyabb. Mínusz 14-el indultunk. Nagy kedvünk nem volt, de megígértük a napi egy hegyet, mi mást csinálhattunk volna, mint pakolás, öltözés, s irány a kocsi.
Bevallom egy kicsit féltem ettől a naptól. Hochwurzen emlékeimben úgy élt, mint a nagy sorbanállások terepe. A parkírozó korrekt, szőke nő meszel, de a hegyre egy kétüléses felvonó visz, s ez a sorbanállás fő oka.
Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az induló állomás csodálatos. Netezni lehet, e-mailozni lehet, kiadja a skiline, hogy előző nap mennyit mentünk, mozgólépcső, ami reggel felfelé, délután lefelé megy, s minden földi jó.
Bocs, hogy felemlítem, de az ember fiának komfortérzetéhez hozzátartozik a normális WC. No, ezen az állomáson ez csodálatos. A fülékben kis rácsos kosárban van hely a sisaknak, kesztyűnek, akasztó van a falon, deszka fertőtlenítő, az előtérben hajszárító, nem is tudom, hogy a női szakaszban milyen további csecsebecsék találhatóak. Mindenki engedelmével, most nem is célozgatnék a dologra. A lényeg az, hogy ezen a hegyen minden klotyó nagyon rendben volt. Találtam az egyik hüttében olyant, ami egy római kori fürdőhöz hasonlított. Csodálatos kivitel, remek formatervezés. Megjegyzem, egész Ausztriában ez a dolog jobban rendben van, mint nálunk. Mi lehet ennek az oka?
Másik dolog. Minden hüttében lehet dohányozni. Nálunk gyakorlatilag az éttermekből száműzték a dohányosokat. Itt nem voltak olyan szorgalmasak. Én nem dohányzom, s nem is értek egyet azzal, hogy valaki egészséges tevékenység során mérgezze testét. Itt szabadon lehet, nálunk némi korlátokba ütközik. Ki-ki döntse el neki melyik a jobb.
Az elméleti fejtegetés után talán térjünk vissza a síelésre.
Mint említettem a hegyre való feljutástól féltem. A Goldenjet egy gyönyörű felvonó, de a létesítésének okát nem értem. Talán a Planaira való feljutásnál Schladmingot akarták tehermentesíteni. Felmenni lehet, de lesiklani már nem. Talán építenek másik pályát, de én jobbnak tartottam volna a kétszemélyes „retro” felvonó cseréjét. De nem én vagyok a tulajdonos, sajnos.
Jött a meglepetés. Nem volt tömeg. Hétfő, vagy kijárási tilalom volt az oka, ki tudja, de pillanatok alatt be tudtunk szállni, s „hatalmas” sebességgel vitt az öreg kétüléses felfelé.
A retro után átcsúsztunk a II. jelű felvonóhoz. Eredetileg vissza akartunk menni a fogadó állomásra, de a lécek alól hallatszó hangok úgy hatottak ránk, mint versenylóra a startpisztoly. Rohanás fölfelé a III.-as felvonón. Ez egy érdekes alkotás. 5 fülke megy egymás után, mindegyikben 15 ember. Sok érdekes műszaki megoldás. A beléptető rendszer nem enged be több síelőt, mint 5*15-öt. Érdekes nézni, hogy milyen arcot vág, aki azt hiszi elromlott a jegye, mert nem tud bejönni a beszálló térbe. Van középső állomás is, de minek? Ha itt van az ember csak felmegy a tetőre. (a felvonó mellett van egy csákányos is a középső állomásig, aki szereti használja)
Érdekes, hogy a felvonóból kiszállva, még lifteznünk is kell, hogy a tényleges csúcsra jussunk. S innen indulhat igazán a száguldás.
A végén még morcos, szekánt vén muksóból, jovális, szeretetreméltó öreg bácsika leszek, de ezt a pályát is dicsérnem kell. Hihetetlen jó minőségű pályákon tudtunk száguldozni. Kitűnő előkészítettség, nagy szélesség, az ember kedvére választhatta meg a nyomvonalat, szinte megállni sem volt érdemes. A 33, 32-es pirosok kitűnőek. Ha a csúcsról a 31-es piroson csúszunk le, a hegy másik oldalára kerülünk Pichl felé. A jó minőségű pirosról a felvonók végállomásánál áttérve a 40-es pirosra Pichlbe jutunk. Ha valaki el akarja kerülni a sorbanállást itt egy alternatív lehetőség Hochwurzen megközelítésére. A 40-es piros egyébként egy érdekes nyomvonalú pálya. Kellemes, széles az itt szokásoshoz méltó módon indul, majd egy derékszögű letörés után (az ember itt könnyen lezúghat a mélyben lévő szállodába, ha nem vigyáz.) erdei útként megy tovább. Nem az én világom, de piros erdei úton még nem mentem. Fantasztikus. Olyan autós érzése van az embernek. Jön a kanyar, vissza kell dugni kettőt, s kézifékkel bevenni. Mindenkinek javaslom kipróbálni.
Ha Planaira azt mondtam, hogy az nem való a tanulóknak, akkor itt ennek az ellenkezője igaz. Az alsó részen lévő kék pályák minden kezdő igényét kielégítik. Tanuló pályák garmada, mozgószőnyeg, síiskolák özöne, mi kell még. Ha valaki már szárnyát bontogatja a pirosokon jó szórakozást talál. Javaslom még a 41-es pirosat, ami a középső állomásról indul. Nagyon jó. A felvonója érdekes. Egy fülke, egy ülés. Nagyon nem értem a funkcióját, de biztos van.
A nap végén a fogadó állomásra kék és piros pályán is lejuthatunk. A legjobb, ha valaki egész nap a kékeken ment, s piroson jön le. Akkor tanult valamit aznap.
Egész nap száguldoztunk. Harmadik napja síelünk, de még nem teltünk be a dologgal. Igaz még a kedvenc levesemet sem találtam meg egyik hüttében sem. (talán a végén visszamegyünk Hauser Kaiblinig) A hütték hozzák a területen jellemző szinvonalat.
A terepet mindenkinek tudom ajánlani. Lehet, hogy ez lesz a kedvencem?


Csabor

Schladming 2010,03.05-2010.03.12

Hat nap síelés. Vegytiszta gyönyör, amit nem árnyékol be másnemüek jelenléte. Ketten egy barátommal. Nincs semmi sietség, kapkodás. Délelőtti kényelmes indulás, kellemes utazás. Nem akarunk az utazás napján síelni. Akinek 6 szépséges nap megadatott élvezze ki. Itt nincs helye a hebrencskedésnek.
Sokáig tanulmányoztuk a térképeket, mikor merre vigyen az utunk. Végül úgy döntöttünk ezt a pályarendszert alaposan el kell olvasni. Tehát induljunk jobbról balra.

Első nap. 2010.03.06. Hauser Kaibling
Beszámoló a síterep fórumában.

Második nap. 2010.03.07. Planai+egy kicsit még Hauser Kaibling

Talán jobban járnánk, ha Nőnapot tartanánk ma, hiszen az ablakon kinézve szakad a hó, a pálya ködben. De nem hoztunk oldalkocsit, így csak a távoli hódolat és üdvözlet marad a női nemnek, mi pedig öltözünk s irány a borzadály.
Lusta ember néhány száz métert is kocsival megy. A szálloda előtt beszállunk, s 3 perc múlva már Planainál is vagyunk. Itt is volt irányító a parkírozónál, de egy halvány mosoly kíséretében mi a parkolóházba mentünk. Imádom, ha a pályáról arra a szintre síelek be, ahol a kocsit hagytam. Most az első szinten sikerült helyet találni, lefelé ez a néhány méter még jól fog esni.
Tegnap kihagytuk a két hegy közötti átjárást, tehát ma irány a hegy teteje, s átmegyünk tegnapi vitézkedésünk helyszínére.
Meglepő módon az Olimpia Stadion felvonónál viszonylag kevés ember várt. Talán ez a rossz időnek volt tudható, pedig vasárnap lévén több emberre számítottunk. Pillanatok alatt felértünk (kb.10 perc) a felső állomásra. A logisztika itt következett.
A fülkés felvonó felső állomásáról ( ezt a mai nap még többször látjuk) nem lehet a Hauser Kaibling felé menni. Le kell csúszni a 9a piroson (kellemes még hóesésben is), s valahogy eljutni a K jelű felvonóig. Onnan irány felfelé, s egy kéken, ami az erdei mivoltja ellenére meglepően jó, az ember fia (lánya, mint említettem ezen az úton nincs) könnyedén eljut a 10-es pirosig. Itt le kell menni, tovább a 11a-n s némi kanyargás után már az F jelű felvonónál is vagyunk. Kidőlt erdők között vonszolódik a felvonó, s a Hauser Kaibling tetején találjuk magunk. Elindulunk jobbra az erdő felé a 6-os kék irányba, s némi csúszás után egy 7-es számú fekete pálya előtt találjuk magunkat. Ezt nem hagyhatjuk ki. Le a völgy felé, felszállunk az I jelű felvonóra, s lezúdulunk a 7-es feketén. Nagyon kellemes, széles, egyenletesen jó szándékú fekete, vagy inkább szürke. Mivel sietünk, bevágunk balra az erdei útnak, s Planainak vesszük az irányt. Nem megyünk le a 6-os kékre, szenvedni akarunk, s a 6a kéken erdei utazunk tovább. Itt rábukkanunk egy csákányosra, bár a csákányos iránti utálatom már-már közismert, felmegyünk rajta, mert a képmezőbe beúszik egy hütte, amit csak a 8-as kéken lecsúszva közelíthetünk meg. Megérte. A sörhab még a bajszomon, s csodák csodája a hó is elállt. (azért egy ilyen hütte üzemeltetésébe belevágnék, csak a májam bírja). A 6-os piroson (kék is van, de azt nem kerestük) lezúdulunk a P jelű felvonóig. Megjegyzem, hogy ez a piros egész sötét piros. Aki magát előadva a letörésnél nagy sebességgel lezúdul, ha nem komoly tudással rendelkezik meglepetés érheti. De mindenkinek ajánlom, mert a látványelemek is lényegesek.
Szinte már visszaértünk a kiindulási pontunkra, felmegyünk az L jelű csákányoson (kettő van egymás mellett, egyem a drótkötelüket) s máris a Planai tetején vagyunk, ahol egy kéken kezdhetjük meg a hegy meghódítását, de az már egy másik történet.

Kicsit felvillanyozódtunk, a hóesés elállt, a nap komoly küzdelem árán legyűrte a felhőket, a reggeli vesefájdalmaim már a múlté, akkor talán síelhetünk is. (megjegyzem a reggeli látogatásunk a szomszéd hegyre, hüttével együtt sem volt másfél óránál több, tehát vétek lett volna kihagyni.) Megjegyzem egész nap 10-12 fok mínusz volt, de szakállamra az előző nappal ellentétben nem fagyott oda a hó. York napsütése rosszkedvünk telét, fénylő nyárrá változtatta át. (bocsi)
A tudományos elme mindig tervez. Az én agyam pedig srófra jár, csak néha a menetet tévesztem el. Kitaláltam, hogy balról jobbra küzdjük le a pályákat. Nem részletezem. Örömünkben ámokfutást csináltunk. Le akartunk jönni a 9-es piroson, aztán tovább az 1-es piroson. Természetesen a 3-as pirosra tévedtünk, nem találtuk az átjárót az 1-es felé. Végül a dolog már nem is volt érdekes. Mentünk amerre a léc orra állt.
Aki közelről ismer, tudja, hogy nem szórom a dicséreteket, de a mai nap egy más dimenzióba tartozik. Minden pálya kitűnő minőségű volt. Egyszerűen elvarázsolódtunk. Voltam már Schladmingban, de most megérintett a pálya. Ragyogó napsütésben, kitűnő hóban, száguldoztunk föl és alá. Szinte le sem akartunk jönni a hegyről. Minden pálya legyen piros vagy fekete kellemesen síelhető volt. A 8-as pálya környéki fun parkot, kijelölt időmérő pályát, egyéb szépségeket mindenkinek ajánlom. Nem tudom mennyit mentünk. Be akartunk járni minden pályát, s ebből egy száguldás lett, többszöri völgybeszállással, s pályaismétlésekkel. Ha eldobom holnapra a combizmaimat, akkor is megérte!
A pályák a nap végére már vesztettek simaságukból, de zavaróan nem voltak buckásak. A 3-as feketén délután néha érezni lehetett a hó alatt lévő jeget, de ez a mai nap csak az adrenalin szintünket fokozta. Amilyen rosszul indult a nap, olyan ragyogó volt. Becsúszva a parkolóházba, sajnáltuk, hogy a felvonókat már lezárták.
Planai nem való azoknak, akik most tanulnak síelni, de akit már megcsapott a síléc éle alól felszálló porhó, az itt biztos jól érzi magát.
Csak egy sztori. A felvonóban együtt ültünk egy deszkással és egy kutyással. A deszkás még szokásos, de a télikabátba öltöztetett kutya a felvonón nekem már sok. Végül kiderült, hogy mind a négyen magyarok vagyunk. Mi itt élünk, a kutyás Szerbiából származik, de itt van háza, a deszkás pedig kivándorolt. Kicsi a világ.
Tegnap némi kellemes levesre vágytam. Vágyaimat a mai nap nem sikerült beteljesíteni. Voltunk több hüttében, helyünk is volt, de az a kellemes kinézésű leves csak nem került elő sehol. Éhesen, de nem szomjasan fejeztük be a napot. Még négy napom van a leves feltalálására. Végszükség esetén, de már beszámolón kívül visszamegyek Hauser Kaiblingra.
Még egy. Ki tudja pontosan, hogy mik a követelmények egy 4, vagy 5, vagy 3 csillagos szállodánál? Érdekelne. Bizonyára csillaghullás lenne.
Holnap jobbra eggyel jön a következő hegy.

Csabor

Schladming 2010,03.05-2010.03.12

Hat nap síelés. Vegytiszta gyönyör, amit nem árnyékol be másnemüek jelenléte. Ketten egy barátommal. Nincs semmi sietség, kapkodás. Délelőtti kényelmes indulás, kellemes utazás. Nem akarunk az utazás napján síelni. Akinek 6 szépséges nap megadatott élvezze ki. Itt nincs helye a hebrencskedésnek.
Sokáig tanulmányoztuk a térképeket, mikor merre vigyen az utunk. Végül úgy döntöttünk ezt a pályarendszert alaposan el kell olvasni. Tehát induljunk jobbról balra.

Első nap. 2010.03.06. Hauser Kaibling

Reggel szomorúan konstatáltuk, hogy néhány fok (6-7) mínusz volt tapasztalható, s egész lelkesen esett a hó. Ha már megígértük magunknak, azért elindultunk. A negatív hozzáállásunk az elmúlt napok mulatozásainak volt köszönhető. A haver 50. évét töltötte be. Karonülő! Így én voltam a sofőr, de leginkább egy japán turistára hasonlítottam, főleg szemileg. Lényeg az, hogy a kocsi odatalált.
Szeretem az olyan parkírozókat, ahol irányítják az embert. Talán ezért is lett helyünk.
A 726 méter magasan lévő Hauser Kaibling Talstationból indultunk.
Vételeztünk egy térképet, s meg is álltunk. A szezon reklámarca egy párducpöttyös ruhába öltözött hölgyemény. A testre simuló ruha láttán az embernek nem jut eszébe a síelés. Nyeltünk egyet, s irány a kabinos.
Szombat volt, s a rogyogány idő ellenére hatalmas tömeg. Jó kis sorbanállásnak ígérkezett, s be is váltotta ígéretét.
Jól koncepcionált terveink szerint a 8 személyes kabinos után csúsztunk 200 métert, s tovább kapaszkodtunk a Quattralpina felvonón. (múltkor megróttak, hogy Nassfeldről sok csúnyát írtam. No, itt minden ülős felvonón van buborék, ami ott nem jellemző, s ez hóesésben nem elhanyagolható körülmény.)
A tetőn a várt (?) rossz idő fogadott. A Höfi Express felé vettük utunk. A térképre nézve a 3A kék pályára van sima lejárat is, de nekünk egy piros jutott. Indulásnak kicsit kemény volt az a 300 méter, tehát aki nincs bemelegítve menjen a térkép után.
A 3A, majd a 3 pálya kellemes kék jelenség. Furcsa volt, hogy a sűrű hóesés ellenére a pálya nagyon kellemes volt. Szinte semmi bucka, jól előkészített terep. Pimpós állapotunk ellenére jól eleresztettük magunk, s lendületből lejöttünk még egyszer, de most a pályán lévő piros letörést is beiktattuk. Itt kezdett derengeni bennünk a felismerés, hogy a pályákat érdekesen minősítik. A piros nem volt nehezebb a kéknél, s a későbbiekben láttuk, hogy a fekete sem nehezebb a pirosnál.
A Höfit elhagyva a 2-es és a 2A piroson ereszkedtünk lefelé. Kellemes mindenki számára járható út, a korábbi sorban állásnak nincs nyoma. (persze később kiderült, hogy mindenki a hüttékbe húzódott) A körülmények ellenére nagyon jó feltételek mellett síeltünk.
Lelkesedésünk tovább tartott, ezért újra fel a tetőre, s a 4-es kéken lefelé. Nagyon jól járható, széles pályák, ahol az ember kedvére választhatja meg a nyomvonalat. Az ilyeneket szeretem, mert kedvem, hangulatom szerint síelhetek. Hangulatom pedig nem volt a legjobb, mert a hóesés miatt szemüvegem állandóan párásodott. ( nem tudtam megnézni a mit csináljon a szemüveges topicot) A mind több friss hó miatt a pálya egyre nehezebb volt, de még mindig meglepően jó körülmények között lehetett síelni. (már, ha eltekintek a hóvakságomtól)
Az igazi meglepetés akkor következett, amikor az 1A pályára kanyarodtunk. A feketének minősített pálya sokkal kellemesebb volt, mint a 2A piros. Sokkal kevesebben is voltak rajta, s az élvezeti értéket ezért egy újabb lesiklással fokoztuk.
Tekeregtünk még mindenféle oldaljáratokon, lesiklottunk itt-ott még egyszer, de a 37 kilométernyi pályában ennyi volt. Háromkor már indultunk haza. A körülmények dacára nagyon kellemes élményekkel megrakodva. A pályák kellemesek, jól karbantartottak, ide mindenki jöhet, akinek már volt léc a lábán.
Holnap egy heggyel jobbra megyünk.
Bocs, hogy a hűttékről most nem sokat írtam, de nem volt tapasztalatom. Gyakorlatilag nem tudtunk egyikbe sem bemenni. A bátor nép ott töltötte a síelésre szánt időt. Egy fazon előtt láttam valami csodálatos levest, majd próbálok holnap egy olyanra ráakadni.


Második nap. 2010.03.07. Planai+egy kicsit még Hauser Kaibling

Talán jobban járnánk, ha Nőnapot tartanánk ma, hiszen az ablakon kinézve szakad a hó, a pálya ködben. De nem hoztunk oldalkocsit, így csak a távoli hódolat és üdvözlet marad a női nemnek, mi pedig öltözünk s irány a borzadály.
Lusta ember néhány száz métert is kocsival megy. A szálloda előtt beszállunk, s 3 perc múlva már Planainál is vagyunk. Itt is volt irányító a parkírozónál, de egy halvány mosoly kíséretében mi a parkolóházba mentünk. Imádom, ha a pályáról arra a szintre síelek be, ahol a kocsit hagytam. Most az első szinten sikerült helyet találni, lefelé ez a néhány méter még jól fog esni.
Tegnap kihagytuk a két hegy közötti átjárást, tehát ma irány a hegy teteje, s átmegyünk tegnapi vitézkedésünk helyszínére.
Meglepő módon az Olimpia Stadion felvonónál viszonylag kevés ember várt. Talán ez a rossz időnek volt tudható, pedig vasárnap lévén több emberre számítottunk. Pillanatok alatt felértünk (kb.10 perc) a felső állomásra. A logisztika itt következett.
A fülkés felvonó felső állomásáról ( ezt a mai nap még többször látjuk) nem lehet a Hauser Kaibling felé menni. Le kell csúszni a 9a piroson (kellemes még hóesésben is), s valahogy
eljutni a K jelű felvonóig. Onnan irány felfelé, s egy kéken, ami az erdei mivoltja ellenére meglepően jó, az ember fia (lánya, mint említettem ezen az úton nincs) könnyedén eljut a 10-es pirosig. Itt le kell menni, tovább a 11a-n s némi kanyargás után már az F jelű felvonónál is vagyunk. Kidőlt erdők között vonszolódik a felvonó, s a Hauser Kaibling tetején találjuk magunk. Elindulunk jobbra az erdő felé a 6-os kék irányba, s némi csúszás után egy 7-es számú fekete előtt találjuk magunkat. Ezt nem hagyhatjuk ki. Le a völgy felé, felszállunk az I jelű felvonóra, s lezúdulunk a 7-es feketén. Nagyon kellemes, széles, egyenletesen jó szándékú fekete, vagy inkább szürke. Mivel sietünk, bevágunk balra az erdei útnak, s Planai felé vesszük az irányt. Nem megyünk le a 6-os kékre, szenvedni akarunk, s a 6a kéken erdei utazunk tovább. Itt rábukkanunk egy csákányosra, bár a csákányos iránti utálatom már-már közismert, felmegyünk rajta, mert a képmezőbe beúszik egy hütte, amit csak a 8-as kéken lecsúszva közelíthetünk meg. Megérte. A sörhab még a bajszomon, s csodák csodája a hó is elállt. (azért egy ilyen hütte üzemeltetésébe belevágnék, csak a májam bírja). A 6-os piroson (kék is van, de azt nem kerestük) lezúdulunk a P jelű felvonóig. Megjegyzem, hogy ez a piros egész sötét piros. Aki magát előadva a letörésnél nagy sebességgel lezúdul, ha nem komoly tudással rendelkezik meglepetés érheti. De mindenkinek ajánlom, mert a látványelemek is lényegesek.
Szinte már visszaértünk a kiindulási pontunkra, felmegyünk az L jelű csákányoson (kettő van egymás mellett, egyem a drótkötelüket) s máris a Planai tetején vagyunk, ahol egy kéken kezdhetjük meg a hegy meghódítását, de az már egy másik történet.


Csabor

Turracher Höhe

Emberek kaszára, kapára, lécre, deszkára, itt a hó!
Ausztriában szakadatlanul esik. Még két nap, míg eldolgozzák ezt az irdatlan havat, s olyan pályák lesznek itt, de olyanok, hogy mindenki megnyalja a léc élét utána. Tehát akinek még van ideje, pénze, ne zavarja, hogy Stájerországban most lesz a síszünet, menjen és síeljen, mert most érdemes.
Mellékes dolog, de szembe jutott, hogy a Balaton átsiklás egyik szervezője amikor az átcsúszást betiltották, azt nyilatkozta a TV-ben, hogy a síelést sem tiltják be, pedig az is életveszélyes. Ha kérhetem valaki vágja orrba a nevemben. Gondolom a fazon nem autózik, nem tömegközlekedik stb., mert az is mind életveszélyes tevékenység. Nem is beszélve a nőzésről.
Huh, felmérgesedtem.
A hatalmas hóesés miatt most volt módom sanyarú körülmények között megnézni feleségem másik kedvencét a Turracher Hőhét. (remélem az első számú én vagyok)
Ez a pályarendszer jó időben maga a csoda. A városka a völgyben fekszik, s a két oldalon elterülő hegyeken vannak a pályák. Itt azonban a két oldal szervesen összefügg. Például lecsúszom egy pályán, odajutok egy tóhoz, ahol egy motoros szánnal áthúznak a túlsó oldalra, hogy ott folytassam síelésemet. Vagy egy alagúton átcsúszom az út alatt, visszafelé pedig egy kötél áthúz, s így mint megszállott síelő egy percet sem veszítek. Ezernyi ötlet, amivel felvidítják a síelőket. Találkoztam fagylaltos kocsival, kaptam zsebkendőt, nyalókát, pezsgőt, s mindezt a pályán. Ma leginkább a pezsgő hiányzott, de vagy nem találtam meg a ködben a kínálókat, vagy belepte őket a hó. Lényeg az, hogy az egész pályarendszer kedves, családias. Nem minden a pénz, de tudják, ha jól érzed magad elköltöd a pénzed. Alapvető kereskedelmi igazság.
Ma nem voltak sokan, ott ástam el magam a kocsival, ahol akartam, de ha tömeg van én tudom ajánlani a Panorámabahn parkírozóját. Ide nem szoktak beállni, kicsit eldugott, ezért általában kb. 50 méterre a pénztártól találok helyet. A Panoramabahn egy érdekes felvonó. Egyszer buborék, egyszer ülőfelvonó. Aki gyalog (rettentő!!) akar felmenni az a fülkébe száll, aki léccel az a következő ülőkébe. Persze a gyalogosnak is van mentsége, mert a felvonó végén indul a téli bob. A sípálya (12 piros) fölött kanyarog, s a lenti pénztárnál ér véget az izgalmas bobpálya. Ha fentről sikítozást hallunk az nem síelő tudományunk hangos elismerése, hanem inkább a bobpálya kanyarjai által kiváltott érzelemkitörések.
Talán családiasabbnak mondható ez az oldal, a Kornock felé eső rész. A hegy tetejére a Kronockbahn visz fel. A felvonó 2205 méterre megy fel, s itt gyakoriak a szélfúvások. (ma ezt nem érzetem, mert mindenhol hó, köd és szél volt.) Az 1-es piroson kellemes útunk lesz lefelé. Könnyű pálya. Belőle ágazik le a 2, 3 és 4-es számú piros pálya. Én a 4-est már nem nevezném pirosnak, de pálya az is.
Az 1-esről át tudunk csúszni az 5, 6, 7-es pályák felé. Ezek kellemes gyakorló pályák, gyermekeknek való részekkel is. Szintén az 1-esről letérhetünk a 8-as kéken s így visszajutunk a Panoramabahn kiinduló állomásáig. Felmenve a 9-esen lecsúszva ismét az 1-esen vagyunk. Ezt a játékot néhányszor eljátszhatjuk, s közben ajánlatos bemenni a 6-os kiindulása közelében lévő családias hüttébe. Itt történnek feleségem sítudásával a csodák. Bemegy, mint egy mazsola, s amikor kijön elolvad utána a hó.
Ha meguntuk ezt az oldalt vagy a seetaxival a tavon, vagy az aluljárón átmehetünk a túloldalra.
Itt én a 19 és 20-as piros pályákat ajánlom. A két pálya átjárható, s így hol az egyik, hol a másik ülőszékes felvonón mehetünk fel. Közepes tudással ezek a pirosak kellemesen síelhetők.
Javasolni tudom még az Adrenalin nevű pályát, amely a Turrachbahn nyomvonalán megy. Itt az izgalmat az okozza, hogy az ember ki tudja-e kerülni a felvonó tartóoszlopait. A pálya kicsit furcsán végződik. Hirtelen kell döntenünk, hogy balra, vagy jobbra megyünk. Jobbra 200-300 méteres fekete van, balra egy kéken jutunk el a 20-as pirosig. Ez a pálya azért megérdemelt volna egy rendes befejezést.
Sajnos itt sem tudjuk kikerülni a csákányos felvonókat. Bármely irányból közelítjük meg a hegyet egy csákányos biztos útunkba akad. De a pályák még az olyan csákányos utálókat is, mint én kárpótolnak kellemes vonalvezetésükkel.
A kezdőknek tudom ajánlani a 18-as kéket, ahol kedvükre gyakorolhatnak, s ha az önbizalmuk megjön, máris egy piroson találhatják magukat.
Ma cefet idő volt. Az eddig jól működő síszemüvegem belülről befagyott. Nem tudom láttatok-e gyengénlátót síelni. Megy vele egy ember, aki mindig beszél hozzá egy hangszórón keresztül. Csodálatosan síelnek. Láttam, hogy ezerrel bement egy méteres résen a kerítés között. Még látónak is becsületére vált volna. Minden tiszteletem az övüké, s mindazoké, akik bármi hátrányuk ellenére együtt akarnak élni a természettel. Ma nekem is kölcsönadhattak volna egy irányító embert. Ma ki tudtam próbálni, milyen az ha az embernek a szeme a lába.
Van, aki nem szereti a nagy pályarendszereket, hanem inkább a kisebb, családias terepek iránt vonzódik. Aki értékeli, hogy váratlanul reggeli ismerőseibe botlik, nem szakad szét a csapat, amellyel síelni indult, szereti a kedves, „kiscsoportos” hangulatot, annak ajánlom ezt a pályarendszert.

A beszámolót tegnap este WIFI problémák miatt nem sikerült elküldeni. Jelentem reggel van és még mindig esik a hó. Tehát a kapa, kasza, meg a többiek….

A beszámolót csak hazaérkezésem után tudtam elküldeeni, mert a WIFI a szállóban nem javult meg.
Most, hogy esett a hó a pályák, ha lehet még jobbak.
Itthon nem tudom mi volt. Nosztalgiáztam egyet s Sopronnál jöttem át a határon. Sopron és Győr között (vasárnap délután van) a lakott területeken kívül mindenütt 5-10 cm, lefagyott hó van. Életveszélyes! A 85 km-en egy munkagépet láttam a hóval bíbelődni.

Csabor

Murau Kreischberg az egyik szerelem. (feleségem egyik kedvenc terepe, tehát én is odavagyok érte.)
40 km pályát mondanak, ami egy nap alatt még gyakori hüttézésekkel is megjárható. Most vagy én vagyok gyors, vagy valami mértékegység probléma van.
A parkírozó tényleg hatalmas. A faluban sok az apró és kedves vendégház. A pálya indulásánál pedig több nagy szálláslehetőség adott. A Ferien Park kedves faházakkal, a Ferien Hotel kültéri csobbanási lehetőséggel, a Club Hotel, ahova vagy üdülési jogot vásárolva, vagy e célból bemutatóra invitálva jut el az ember fia. Bátran menjünk el a bemutatóra, a hotel jó, kellemesek a szobák, s nem kötelező venni üdülési jogot. Persze megsértődnek, de ezen felül tudunk emelkedni. A baj az, hogy a bemutatót fíx, hogy olyan időpontra szervezik, ami gyakorlatilag egy napi síelésünket biztos tönkreteszi. A fentieken kívül sok vendégház, fogadó, stb. várja a vendégeket. Én most a Relax Hotelben szálltam meg. Kettőnknek 7 éjszaka, 8 nap félpanzióval, mindenféle kedvezménnyel 440.000.-Ft. Mit meg nem tesz az ember az asszonyért? (Korrekt hely, de nem minden nap fogok idejárni. Ja az árban nincs benne a síbérlet, s ha masszást akarok azért fizetni kell. Mennyire szeretem én ezt a nőt!) Persze az ilyen puccos helyen megjelennek az újgazdagok. Hatalmas terepjáró a parkírozóban (bizonyára egy élet szorgos, becsületes munkájával szerezve), az étteremben fennhangon ecseteli a legbelsőbb magánéletét, Az asszonyt háromszor zavarja el kajáért (büfé reggeli és vacsi van), persze több tányért tele étellel otthagy, a gyereket nem neveli, hanem kiabál vele, persze a gyerek hálából minden plakátot és hirdetést letép a recepciónál. Fiatal, de már kiállhatatlan. Az ilyen ember csak rosszhírünket kelti, s csak akkor üti meg magát, ha az EGO-járól az IQ-jára esik.
Maradjunk a síelésnél. (ezt a pacákot a pályán nem láttam)
Mikor ezeket a sorokat írom, odakint szakad a hó. 20 cm-t ígértek, ezt ma az első napon túlteljesítették. S még holnap is esni fog. Ennyi hóval még a Szörnyeteg nevű pályagép sem bír, pedig 527 lóerős. Komolyan rettenetes méretű, s képességeiről egy bemutatón is meggyőződhettem. Nem állok elé az biztos.
Murau másrészről nagyon kedves hely. Ezt nem csak a sípályára, hanem a városra is mondom. Érdemes időt szakítani egy kiadós sétára és körülnézni a városban. Nagyon érdekes épületeket találunk, az új stílus nagyon jól megfér a régivel. Ritka dolog.
A parkírozóból a felsőbb régiókba csak egy kabinos felvonóval lehet menni. Ez több síterepen problémát okoz, itt is számolni kell a reggeli sorban állással. A kabinos felvonónak két állomása van, a problémát fokozza, hogy aki felment a felső állomásra, az gyorsan lecsúszik és a középsőn ismét be kíván szállni, így mindkét helyen sorban állás van. A dolog érthető. A felső állomásról a középsőig egy nagyon széles kellemes kék pálya vezet, ahol általában bemelegítés céljából a jobb síelők is lecsúsznak. Egy csúszás a felső és középső állomás között, vissza a felvonóba, majd lecsúszás a kéken és tovább a középső állomásnál az 1-es fekete pályán az alsó állomásig.
Az 1-es fekete kellemes, két pontján némi idegborzolást okozó résszel, de a reggeli órákban még könnyen leküzdhető, később már buckás. Amiért később is érdemes arra menni, annak az az oka, hogy csak így közelíthető meg (vagy gyalog, de ez brrrrr.) a Jagaalm hütte, ami egy kellemes, hagyományos műintézmény. Mi jó hosszú ideig elbeszélgettünk a pincérrel, németül, s egy véletlen elszólásból derült ki, hogy ő is, meg mi is magyarok vagyunk. Így már könnyebben ment a rendelés.
Tehát az én javasolt menetrendem, bemelegítés a 2-es kéken (minden kezdőnek ajánlott pálya), a haladóknak egy lezúdulás az 1-es feketén. Komolyan gyönyörű látványnak is. Alulról is jó nézni, ha valaki szépen jön, csak azért kell izgulni, hogy meg tudjon állni a parkoló előtt.
Természetesen a felső állomásnál gyerekpályák, hütte, tubing pálya és minden földi jó található. No meg természetesen itt van az általam fő hibának tartott jellemző. Ha a felsőbb pályákhoz akarunk jutni csákányos felvonón kell mennünk. A Sunshine I és II. szolgál a Kreischberg csúcsra való feljutáshoz. Én ezt az utat naponta egyszer teszem meg. A korábban említett bemelegítő csatározások után már majdnem 11 óra van mire odaérek. Fel a csúcsra s balra csúszás az 5-ös, vagy a 7-es pályán. A pályákon lejutunk a Schluckspecht hüttéhez (csapolt sör nem kapható) s ott vár bennünket ülős, vagy ha szenvedni akarunk azonos nyomvonalon haladó csákányos felvonó is, ami a Rosenkranzhöhe csúcsra visz. (a csákányost akkor indítják be, ha sokan vannak) Persze itt mindig fúj a szél, de ez már a kánaán. Nagyon kellemesek a 9, 10-es piros pályák. Nem vad a 11-es fekete pálya sem. Jobbra kanyarodva ott a 8-as fekete. Szóval néhány órát elbíbelődhetünk ezen a pályarészen. Szinte mindegyik pályának van némi oldalága, így a dolog nem tűnik unalmasnak.
Ha már mindent bejártunk, s a kocsmárost is ismerjük név szerint érdemes átcsúszni a 6-os kéken a Kreischberg csúcsra (közben engedjük el magunk, mert az átcsúszás némi lendületet kíván, no meg a szél is fúj itt mindig rendesen). De aztán itt nem lefelé indulunk a 3-as, 4-es kék pályán, hanem nekilátunk a 15-ös pirosnak. Kellemes gyorsan síelhető pálya. Egy részén fekete jelet is mutat a térkép, de ez megint a km növelés, mert ha 10 méterrel odébb megyek le az már fekete, ha öttel jobbra az meg piros. A pálya jó, s a végén kellemes ülőfelvonó vár. Itt többször is le lehet csúszni, s még mindig élvezetes. A pálya tetején hirdetik a Panoráma-Schirm hüttét. Én nem vagyok híve a modern hüttéknek. Nekem egy hütte legyen fából, legyen kellemes kocsmaszaga, s kapjak benne hagyományos kajákat. No ez új és modern hütte. A kilátás gyönyörű. Körbe lehet nézni, s bent a hüttében is csinosak a kiszolgáló lányok. (azért az új dolgoknak is vannak előnyei) A WC lenn, nagyon esztétikus, s itt találtam először az egyre terjedő, általam csak krokodilpofának nevezett kézszárítót. Bedugja az ember a kacsóját az állkapcsok közé, s az max. 10 sec alatt szárazra varázsolja. Ilyen apró dolgokon múlik a boldogság.
A korábban vázolt útvonalakon, ha van időnk, s energiánk bátran ingázhatunk a két hegy között. A végén lecsúszhatunk a 3-as, 4-es kékeken, s a felső buborékos állomástól tovább is csúszhatunk lefelé. Én délután már csak gyakorlott síelőknek javaslom a középső állomástól az 1-esen való lecsúszást.
Mielőtt lemennénk, látogassuk meg a Rieglerhüttét. A 12-es piroson a pálya közepéig lecsúszva találjuk a hagyományos hüttét, ahol a csapos olyan kellemes akcentussal mondja magyarul a fizetendő összeget, hogy azt kihagyni nem lehet. Persze az is fontos, hogy visszafelé nem kell a tányéros felvonón mennünk, mert átcsúszva a 13-as pályán máris a jól ismert 2-esen találjuk magunk.
Én Muraut mindenkinek tudom ajánlani. Mindenki sítudástól és kortól függetlenül megtalálja azokat a pályákat, hüttéket, amelyek bearanyozzák napját. Elvégre a síelés nem szenvedés, hanem jókedv és életöröm. Itt a hó, örüljünk!
Ma én is örültem. A pályarendszeren lévő félcsövek közül én a nagyobbikat néztem meg. Fényes jókedvemben csak úgy fenéken le akartam csúszni. Bátor vállalkozás lett volna, mert a félcső hatalmas. Lefényképeztem a félcsőgyártó adaptert, s engedtem a feleségem unszolásának, gyalog jöttem le. Azért a feleség is fontos dolog az ember életében, no meg kicsit majréztam is a csőtől. Aki idejön kipróbálhatja.

A beszámolót tegnap este WIFI problémák miatt nem sikerült elküldeni. Jelentem reggel van és még mindig esik a hó.
A beszámolót 2010.01.10.-én írtam. Fele-, háromnegyed-, és egész barátaim, soha ne menjetek puccos szállodába. Míg hazajöttünk addig nem javult meg a WIFI. De így azt is jelenthetem, hogy a hó eldolgozva, a pálya kitűnő.

Csabor

Nassfeld

Volt már német autóm, de többet nem veszek. Az ok, hogy teljesen funkcionalista, nincs benne semmi, ami egy normál autóba nem kell, semmi váratlan nem történik vele, csak annyit ad amennyit ígér. Nagyon jó mestermunka, de szerelmes nem lesz bele az ember. Most ezzel nem akarom gyepálni a német autóipart, de ez nem az én világom.
Nassfeld is egy csodálatos síterep, de pont az előzőek miatt nem múlatom minden havon töltött percemet ott. Nassfeld a hóbiztos, kiszámítható állandóság. De ne szaladjunk előre, elvégre ez egy beszámoló, s nem filozófiai értekezés.
Ezt a síterületet nevezik Nassfeldnek, Hermagornak, de Tröpolachnak még nem sokszor hallottam, pedig minden ott kezdődik.
Nézzük először a szállásokat, mert Nassfeldre nem egy napra megy az ember. A nagy szállodák Tröpolachban vannak. Van egy érdekes szálló a CUBE. Én egy fiatalos embernek tartom magam, de ez a szálló egy kicsit megrázó volt. Lehet, hogy a fiataloknak bejön, de a szobáknak üveg ajtaja van, s ezt nálam az sem ellensúlyozza, hogy a második emeletről le tudok jönni kerékpárral a földszintre. Kicsit ellenérzéseimet az is fokozta, hogy nem árulták el a szobaárban a síbérlet is benne van. Úgy már nem is tűnik olyan drágának.
De Tröpolachban van egy másik nagy szálloda, s sok kisebb hotel, fogadó, panzió kínálja magát. Aztán még ott vannak a Sonnleitnen lévő szállodák, s a további remek pályaszállások, amelyeket azért célszerű egy szezonnal előbb lefoglalni. Én a Sonnleitnen lévő szállót tudom ajánlani. Magyarok, s minden korrekt mintha osztrákok lennének. S itt történt, kedves sportbarátaim egy megrázó sporttörténeti élmény. Nem fogjátok elhinni, de a TW1 adón láttam Eplényt. Ott darvadozott a sólyom és terült el a hó. Hasonló nagy síterepekkel együtt, mint Balatonfüred, Siófok és Budapest V. kerület. (azt hiszem mégis megnyitom azt az új fórum rovatot a hazai és külföldi síelők csatateréül szánva.)
Az emberek nagy része Tröpolachba érkezik. Csodálatos nagy parkírozó található ott. Forgalomirányítás, s mindenkit felpakolnak egy kisvasútnak álcázott járműre, amelyet bazi nagy munkagépek húznak, kéménnyel ellátva, s mozdony kinézetűvé varázsolva, olyan vezetőkkel, mint egy targoncás. Ezek a járművek keringenek kb. 300 méteres útjukon, hogy a hálás nagyérdeműnek egy lépést se kelljen gyalogolni. Szinte mindenki a Millennium-Expressen akar felmenni. (megjegyzem más lehetőség itt nincs is.) Ez az akarat azt eredményezi, hogy aki a nyitásra nincs ott, az hosszú-hosszú sorban állásra számíthat. Itt aztán nincs kegyelem, test a testnek feszül, s a végén némi közelharc is következik a ki tud beugrani a másik előtt a kabinba című játék végén. Persze az öreg rutin átmegy az épület túlsó oldalára, felveszi az én már lecsúsztam ábrázatot, s úgy száll a küzdelembe. A siker nem marad el, több 10 percet is lehet nyerni, de egyre több lesz az öreg rutin.
Ha tehetek javaslatot a kocsival érkezőknek. Menjenek tovább fel a hegyre Sonnleitnig. Itt nem nagy a parkírozó, nincs vonatimitáció, de tömeg sem. A hegyre vezető gyönyörű út még mindig sokkal rövidebb és szórakoztatóbb, mint a sorban állás.
Lényeg az, hogy valami úton módon feljutunk a hegy tetejére. A Millennium-Express azért nem egy utolsó utazást jelent. Van három állomása, de persze mi a tetejére megyünk.
Itt következik a csoda, ami egyben Nassfeld sajátossága is. Ott állunk egy viszonylag keskeny hegygerincen, s innen minden pálya egy nagy lejtővel indul, s azután megnyugszik. Ne dőljünk be a térképnek. Nassfelden minden híresztelés ellenére csak piros pálya van. Gyakorlatilag egyforma nehézségi fokú piros, s ha valaki az egyiken le tud menni már a többi akadályt is nyugodtan veszi. A kéknek jelöltnek kétfélék. Vagy egy piros mellett mennek növelve a kilométerszámot, s itt döntsd el hol kezdődik a piros és hol végződik a kék. Vagy egy erdei út ahova a rendes ember még egyetlen felesége kedvéért, aki persze nem egy Vonn, sem nagyon merészkedik. Pláne akkor, amikor a végén biztos megkapja, hogy itt rosszabb menni, mint a piroson.
Ereszkedjünk neki bátran a pirosoknak, s ha a kezdők elhiszik, hisz a síelés fejben dől el, akkor le is mennek ezeken a lejtőkön.
Az elején a 45, 50-es pályákat javaslom. Ha elfogy a lendület lent lehet találni kezdő, oktató pályákat.
Mint említettem a Kofelplatz az általános kiindulási pont. Egy modern hütte is van itt (KofelCenter). Amíg iszunk egy sört, a léceinket 5 euróért megszervizelik. (ebéd idején itt rengetegen vannak, menjünk kicsit lejjebb a Tressdorfer Höhébe. Kellemes hely.)
A 20-as számmal jelölt pályák kellemes lesiklás biztosítanak. Többféle nyomvonalon lehet lejönni, néhány órát el lehet tölteni ezen a lejtőn.
Ha egy kicsit balra vesszük induláskor az irányt (40-es pálya), akkor át tudunk menni Granitzenberg, Kronalpe felé. Érdemes ezt a vidéket is meglátogatni, kellemes piros (milyen lenne) pályák találhatóak errefelé is. Egy probléma van csak, hogy a Trögl Skiplatz előtt a pálya összeszűkül, a rengeteg ember pedig pillanatok alatt csinos buckákat varázsol a terepre. A tumultus néha már veszélyesnek is minősíthető. Ha visszafelé jövünk, az szinte ugyanaz, a felvonók előtt egy híd van, s az oda vezető út, hogy finoman fogalmazzak nem izgalommentes. De mint tudjuk a síelés szabadtéri sportág, ez is benne van a pakliban.
Ha visszaküzdöttük magunka a Kofelplatzra nézzük meg a másik oldalt is. A pályák itt is hozzák ugyanazt a színvonalat, de ezen a részen van szerintem Nassfeld legnagyobb hibája.
A húzó név, a Carina pálya a maga közel 8 km-ével csak csákányos felvonón közelíthető meg. Én már kipróbáltam mindent, erdőben bóklásztam, hegyivadászokkal konzultáltam, de a csákányosokat nem lehet kikerülni. Érzelmeim a csákányosok iránt mondhatni közismertek, ezért én a Carinán naponta legfeljebb egyszer megyek le.
Maga a Carina szerintem teljesen átlagos pályának mondható. (mondjuk a katschbergi A2-t meg sem közelíti) A pálya teteje egy kicsit húzós (kb. 200 m), aztán olyan szakaszok következnek, hogy ha nem dobjuk a lovak közé a gyeplőt, bizony botozni kell. Majd egy kellemesen síelhető szakasz jön, s már ott is vagyunk a pálya végén. Ha megállunk a letörés tetején olyan érzésünk an, mintha egy lépés után már a felvonóház tetején lennénk. Izgalmasnak tűnik, de nem az. Bátran ajánlhatom a „piroskáknak”. A pálya jobb szélén a lejtő mindenki számára leküzdhető.
Nassfelden mindig sokan vannak, de a pályarendszer képes elnyelni ezt a tömeget. Azokat a részeket, ahol szinte mindenkinek meg kell fordulnia, s a tömeg gondot jelent, korábban említettem. Itt nem élmény a síelés. A nagy tömeg miatt a jól előkészített pályák döntő része a nap végére többé kevésbé buckás lesz.
Még egy. Tröpolachban a pálya alján van egy csodálatos hütte. A síelés végén több száz négyzetmétert borítanak a sílécek, s minden nap kirúgják a hütte oldalát, ami egy masszív faépítmény esetén nem kis teljesítmény. Én csodálkozom néhány ember „teherbírásán”, s főleg azon, hogy honnan tudnak előkerülni este 7-8 óra felé a tök sötét pályáról emberek?
A pályarendszer 100 km, osztrák viszonylatban impozáns. Ha valakinek volt már léc a lábán annak bátran ajánlom. Kellemes terep, s ha egy kezdő leküzdi félelmét, nagyon sok önbizalmat szerezhet, s nagyon sokat tanulhat itt.

Fel hát barátaim, síeljünk néha Nassfelden, de látogassunk meg más izgalmasabb terepeket is.

Csabor

Mindig mondtam, hogy a lustaság viszi előre a világot. Ez most is bebizonyosodott. 01.22.-én indultunk Nassfeldre néhány napos csúszkálásra. Előző nap már buzgott bennem az adrenalin, elvégre négy napja már nem síeltem, ezért első feleségemmel pukkantottam egy pezsgőt, s természetesen másnap elaludtunk. Az már nyilvánvaló volt, hogy ha elmegyünk Nassfeldre akkor az nap már nem csúszkálunk. Nap pedig ki nem maradhat! Egy út kínálkozott, megállni útközben valahol. Klippitztörlt választottuk. A letérő csak kicsi a sztrádáról, s tovább lehet menni Klagenfurt irányába.
Aki ide igyekszik javaslom menjen el a Lölling felé eső (második) parkolóba. Viszonylag tágas a hely, s itt van a gyerekeknek is pálya, s innen indul felfelé egy kicsi régi kétüléses is.
Útálok sícuccban utazni, s itt az átöltözést is meg lehetett oldani, nem a kocsiban kellett, ami kb. 10 fok mínusz esetén nem megvetendő.
Jut eszembe lehet 1, 2, 3, 4 stb. órás jegyet venni. Mivel mi azért tovább akartunk száguldani Nassfeld felé egy 3 órás jeggyel beértük.
A Hocheggerliften felmenve kezdtük el a terep felderítését. Le is jöttünk néhányszor. Én kicsit féltem, hogy eltévedünk, hiszen, ha átmegyünk az 5-ös pályára akkor már csak csákányossal tudunk ismét felmenni a hegyre. Én pedig eddigi életem során nem sok szerelmet pacsáltam el a csákányos felvonókkal, mondhatnám, nem vagyok bányász, hogy csákányozzak.
Végül rájöttem (azzal a makett agyammal), hogy van egy 10-es számú pálya, aminek a használatával át lehet csúszni a hegy másik oldalára, ott pedig ismét ülőszékes lift van.
Innen útjára indult a száguldás. A pályák nagy része a jelölés szerint kék, de a domborzati viszonyok érdekesek. Olyan mintha a somogyi dombság lenne M 1:100-ban. A pályák nem szélesek, s az adott keresztmetszetben nagy szintkülönbségek tapasztalhatók. Ennek megfelelően a kezdő is tud magának kellemes nyomvonalat választani, de száguldani is lehet, aki arra vágyik. Szóval nem egy unalmas pályarendszer. Mindenkinek tudom ajánlani. Remekül előkészített hó, s ha néha felhők jönnek az egyik oldal még biztos élvezhető.
A rövid idő miatt nagy hüttézés nem volt. Nem ajánlom senkinek sem, hogy a Grün Hüttébe menjen, mert oda egy keskeny erdei úton menő kék pálya megy, ami nagyon kék, szinte zöld.
A pályát tudom ajánlani családoknak, kezdőknek, s egynapos kiruccanóknak. A változatos domborzat megunhatatlan variációkat kínál, mintha mindig más pályán jönne az ember. A gyermekeknek is van kiváló terep.
Néha azért érdemes elaludni.

Csabor

A korábbi "kevéshavas" élmény után megígértem, hogy ha javul a hóhelyzet ismét látogatást teszek a mönichkircheni síterepen.
Egy szombati nap kocsiba vágtam magam, s oldalbordám társaságában elindultunk síelni. Székesfehérváron lakom, s Veszprém felé némi lelkiismeretfurdalást éreztem, hogy nem Eplény felé kanyarodok. Nem tudom, hogy bugyoghat-e bennem így honfiúi vér, de majd nyitok egy rovatot lehet-e magyar aki külföldön síel címmel, s ott majd mindenki kedvére lealázhat. Mentségemre legyen mondva, hogy Mönichkirchen elérése nekem kb. ugyanannyi időbe kerül, mintha a Mátrába mennék, másrészt utálom a tömeget, ezért a hétvégén inkább elkerülném Eplényt. (megígérem, hogy jövő héten elugrok, s terjedelmes beszámolót írok a terepről)
Gyárilag fordítva vagyok bekötve, ezért a járt utat mindig elhagyom a járatlan kedvéért. Most is hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy nem a mönickircheni parkírozóba állok be, hanem elmegyek Marienseebe, mert azon a részen vannak a húzósabb pályák.
Ismét megbizonyosodtam arról, hogy nekem is vannak botor ötleteim. A két parkírozó közötti távolság több, mint 30 km (St. Corona közelebb van!). A tetthelyen találtam egy házat, gondolván ott a parkírozó, hát letáboroztam. (nép volt elég) Kb. 200 métert kellett gyalogolnom, s megmásznom egy kemény emelkedőt míg a pénztárig jutottam. Nyelvem kilógott, s már-már úgy voltam a síeléssel, mint kismacsaka a....
Lényeg az, hogy ezt a megközelítési módot senkinek sem ajánlom.
Gondolhattok élvhajhásznak, de nekem a végállomásokon egy rendes hütte nagyon hiányzik.
Szombat volt és tömeg. Talán ennyit csak Szlovákiában álltam sorba. A tömeg egyenletesen eloszlott a pályán, tehát egész nap, minden felvonónál a sorbanállás megismétlődött.
A pályák minősége a korábbiakhoz képest nagyot javult. Mindegyik pálya kellemesen síelhető volt, most a kavics darabok sem molesztálták a lécem talpát.
A terepen azért érezni lehetett, hogy korábban nagy olvadás volt, mert délutánra a Fernblick hütte melletti letörés (7,9 pálya) éle teljesen jeges volt.
Nekem az új pályarészek, amiket a meredek kikerülésére csináltak, nem nyerték meg tetszésemet. Szinte rosszabb rajtuk meni, mint a meredekebb pályarészen.
A napozóágyak kint vannak a jelölt helyeken, de erős belső fűtés kell a napozáshoz. Megjegyzem én az eddigi látogatásaimkor mindig nagy szelet tapasztaltam. Nem a pályákon, hanem a felvonók nyomvonalán lévő nyiladékokban. Mire felér az ember kockára fagy. Ez az 1-es és a 4-es felvonóra is igaz.
A terület változatlanul kedves, családias. A "síszüzek" (idézet egy klasszikustól) is találnak maguknak való pályát (5-ös), a gyerekek elvannak az 1-esen. A középhaladóknak pedig ott van a többi pálya. Én élveztem a változatosságot. Jó volt átcsúszni egyik hegyoldalról a másikra, s így szinte új területre került az ember. (átcsúszásra a 4-es, 6-os pálya használható fel)
A hütték közül javasolni tudom a Berggasthofot, magyar étlapjuk van, s csodálatos a lencsefőzelék zsemlegombóccal. A térképen nem szerepel, de a 9-es pálya mellett az alsó harmadban van egy új hütte. Kicsit lassú a kiszolgálás, de jó a kaja.
Jó, hogy a jegyek ára óráról órára csökken, így aki hétalvó egy vagyont takaríthat meg.
Tudom ajánlani a pályát családos síelőknek, kezdőknek, illetve hirtelen felindulásból elkövetett síelés esetén.


Csabor