landsurfer által küldött hozzászólások listája

Szabályos nyomok, szabálytalan találkozása

Ülepedtek az élmények, összeállt bennem a gondolatsor, így elérkezett az ideje, hogy kiírjam magamból. Az idei szezonban nem sűrűn volt hó Hármashatárhegyen (HHH). Igyekeztem egy alkalmat sem elmulasztani. Ahogy megjelent a hó, feltűntek a sífutók is. Keskeny, hosszú léceiken lendületes, összehangolt mozgással tolták magukat előre, át a Műegyetemi Repülőtér kifutó pályáján, be a közeli erdőbe, hogy ott a dimbes-dombos terepen haladjanak tovább, fel Vörös kőre vagy más magaslatokra.
Én néha incselkedtem velük, ernyőmmel gyorsabb lévén, megkerülgettem őket vagy követtem cikk-cakkban a pálya széléig. Akit véletlenül megriasztottam, annak odaszóltam: "nyugalom, uralom". Volt, hogy egymásra csodálkoztunk kölcsönösen, ilyenkor megálltunk néhány szót váltani. Úgy tapasztaltam, inkább a korosabb emberek hódolnak ennek a sportnak. Csodáltam a kitartásukat. Próbáltam megérteni, vajon mi motiválja őket, hogy ilyen strapát vállaljanak, mint a maraton futók.
Amikor beszélgettünk, láttam rajtuk, legalább úgy élvezik, mint én a hókájtozást. Megértettem, mit jelent számukra, miért szerelmesedtek bele hosszú évekkel ezelőtt. Nekik ez az egyszerű, mégis nagyszerű, minden izmot megmozgató, jó közérzetet adó, ideális téli szabadidősport.
Aztán egy verőfényes napon eltűnt a hó HHH-ról. A hótérkép szerint a Bakony fennsíkjain még mindig volt közel harminc centis hóréteg, ezért egyik sporttársammal felkerekedtünk, hogy kipróbáljuk. Az ott talált jó kondíciók miatt könnyen átszoktam. Egyik alkalommal leparkoltam autómat az út szélén, bepakoltam a termoszomat és néhány szendvicset plusz egy tartalék ernyőt a zsákomba, hátamra vettem aztán az ernyőmmel felhúzattam magam a közeli kis dombra. Így egyrészt a zsák jó tájékozódási pontot nyújt a távoli völgyekből visszatérve, másrészt nem kell az útszéli fasor által szélárnyékolt területre siklanom, ha csak enni, inni vagy pihenni vágyom. Egy alkalommal, amikor megálltam a zsákomnál, letettem az ernyőt a hóra és szendvicsemet majszoltam, amikor váratlanul neszezést hallottam. Hátrafordultam és egy hórihorgas sífutót pillantottam meg egészen közel. Közvetlenül mögötte pedig egy szép ifjú hölgy. Bevallom, kissé nehezemre is esett levenni róla a tekintetem.
A rugalmasan, rájuk simuló ruha kiemelte szabályos alakjuk sziluettjét. Úgy tűnt kissé meglepődtek hirtelen mozdulatomtól, de aztán a férfi mosolyogva mondta: - Elhoztam a lányom síelni.
Nem látszott rajtuk semmi fáradtság, szabályosan, nyugodtan lélegeztek. Néhány mondatot váltottunk, dicsértük a körülményeket. Pár szóval méltatták az ernyő látványosságát...a csendet, nyugalmat és a szép időt, majd mielőtt rátértem volna, mennyire látványos az is amit ők csinálnak, már el is köszöntek és harmonikus mozgással épp' olyan gyorsan elillantak, mint ahogy érkeztek.
Amint elfogyasztottam a maradék szendvicsemet, felvettem az ernyőt és tettem egy kört vizslatva, hátha meglátom őket még valamelyik magaslatról. Egy pillanatra felbukkantak a távolban, azonban mire odaértem hűlt helyüket találtam. Csak a hóban hagyott nyomaik szabályos mintázata árulkodott ottlétükről. Elértem egy település szélét, ezért visszafordultam. Tudtam, ennek a nem tipikus találkozásnak jellegét valójában ezek a különleges emberek adták. Nagyon jó benyomást tettek rám, mégis a hétköznapok sűrű élményei kissé elhomályosították az emléküket következő vasárnapig. Ekkor egy újabb kellemes hókájtozás után már éppen összehajtogattam az ernyőm, mikor megjelentek ők ketten. Mosolyogva üdvözöltek és mivel látták, hogy társaságom van, gyorsan tovább is álltak. Én csak néztem utánuk és csodáltam azt a nagyon profinak tűnő, tetszetős mozgást, mellyel tova siklottak fürgén szökellve.
Hazafelé az autóban eltűnődtem. Mi ez a szimpátia irántuk? Miért érzem úgy, hogy olyanok ők, mint egy impresszionista költemény. Egy pillanatra előbukkannak a völgyből, belépnek a látószögembe, aztán ugyanilyen légiesen, könnyen tovalibbennek, mint egy röpke fuvallat...egy hangulat....egy benyomás és közben művészien hitetik el velem, hogy ez a tiszteletre méltó emberi teljesítmény csak egy kis vasárnapi kaland.

Klasszikus síelés általában sípályákon zajlik. Ott szükség lehet szabályokra és olyan képzésre, mely lehetővé teszi a körülményeknek megfelelő biztonságos, jó síelést, ez kétségtelen. Nyilván kellenek is hozzá szakértők. Többek között ezért nem járok sípályákra ha tehetem. Na meg a hozzá kapcsolódó kényelmetlenségek és az üzleti szemlélet miatt sem.
Daddy egyszer nem is értette, hogy beszélhetek szabadságról, hiszen függök a széltől. Szerintem az időjárás a manapság működő előrejelzések mellett kevésbé kockázatos, mint az emberi tényező és a természet törvényei is nagyságrenddel egyszerűbbek, mint az ember alkotta szabályok.

Egyetértek Veletek. Én is úgy látom, mindig vannak okoskodók, akik valamilyen szabályok közé (lehetőleg saját szabályaik közé) szeretnének terelni minden tevékenységet, hogy aztán ők jussanak előnyös helyzetbe, esetleg oktathassák jó pénzért, stb. Régebben amikor egyesületben sportoltam, sok szabálynak kellett megfelelnem. A csak úgy a jó erőnlét miatti kedvtelésből való, tervszerű fejlődés nélküli sportolás ott eleve ki volt zárva, mert X időn belül el kellett érni bizonyos szinteket, és versenyezni. Amikor elegem lett a megfelelési kényszerből, egyszerűen eltanácsoltak.
Teljesen más az 1999-2000 óta Magyarországon is terjedő új sport a kite. Még nincs túl szervezve, bár már akadnak ilyen irányú törekvések. Vannak akik önjelölt szakértőnek, oktatónak kiáltják ki magukat. A velük kapcsolatos negatív tapasztalatok miatt inkább egyedül tanultam meg, mint ahogy a síelést is, mert nem akarok senkinek megfelelni sem stílusban, sem másként, csak élvezni a sport által felszabaduló endorfint. Szerencsére még megtehetem, különösebb akadályoztatás nélkül, bár az okoskodók már besorolták az "extrém" kategóriába, hogy aztán mindenféle korlátozásokat érvényesíthessenek velünk szemben.
Tolmácsként, különböző szövegeket fordítottam, fontoskodó "szakértőktől" is. Létezik szöveghű és szabad fordítás. Mostanában jöttem rá, hogy az igazi szabad fordítás az, amikor a természet üzenetét illetve erejét fordítom át emberi használatra. A természet törvényei a legfontosabb igazodási elvek.

Ja, ezekkel a dolgokkal én is így vagyok. Mindig az jut eszembe róluk: - Mire gondolt a költő, mikor ezt írta?
- Honnan tudhatnám, én csak vizet ittam.
Jó, hogy a klub ügyeinek intézése közben nevetni is tudsz. Engem az ablakos levelek látványától is a sírógörcs kerülget, nemhogy egy egész klub hivatalos ügyeinek intézésétől.

Ajaj, ennyire bonyolult a vitorlázás? Vagy most tapétázod a hajót? (Engem akkor izzasztott le utoljára papírozás, mikor az új ernyőért ki kellett adni jó néhány "papírt").

Kedves Daddy, köszönöm, hogy időt szakítottál rá. Csak igyekeztem teljesen "megnyílni", hogy szavakba tudjam foglalni az érzést. Ez a rövid túra egy tökéletes nap megkoronázása volt. Kifelejtettem a történetből, hogy találkoztam három motoros szánnal is. Rövid időre melléjük szegődtem. Persze tisztes távolságban. Csak a sebesség viszonyítása céljából mentem velük párhuzamosan, de túl zajosak voltak és az orromba csapott a kellemetlen szaguk, ezért otthagytam őket. Nem hiszem, hogy én lettem volna gyorsabb, inkább kicsit visszalassítottak, hogy megbámulhassanak. Ez még tovább fokozta lelkesedésem:-)))
Gondolom, Neked is jut mostanában bőségesen sikerélmény, hiszen szinte minden nap fúj a szél, dagad a vitorlád...
Titokban irigyellek, mert míg nekem ez már csak emlék, addig Te pillanatnyilag is átéled ezt a vízen. Jó szelet, jó siklást !!!!

Köszönöm szépen a hozzászólásokat. Valóban mámorító érzés, amikor susog a sisak alatt a szél a fülembe és én úgy alakítom az ernyő segítségével mozgási energiává ösztönösen, mintha csak bicikliznék. Berogyasztom a térdem, szinte beleülök a trapézba, nagy erős barátom a szél pedig biztonságosan repít a tenyerén a célom felé. A léc végeinél felszálló fehér porfelhő csillog a napfényben és úgy oszlik szét, mint kondenzcsík a repülőgép mögött. Olyan ez, mint nyáron a szörfözés, csak itt víz helyett a havat veri fel a léc, miközben keskeny csíkokkal karistolom össze a Bakony hóval fedett hátát. Az viszont kétségtelen, ha tartósan és jelentősen gyengül a sisakban a susogás, ajánlatos elindulni vissza az autó irányába, nehogy gyaloglás legyen a csúszkálás vége.

Úgy egy órája autózhattam Budapest felől, amikor a 8-as főúton megpillantottam a Tés feliratú nyilat. Követtem az irányt és nem soká az enyhén emelkedő kanyargós útra tértem. Az erdőből kiérve érdekes, hóval vastagon fedett, szinte végeláthatatlan területet pillantottam meg. Már csak parkolásra alkalmas helyet kellet keresnem. Tés település közelében, egy hólapát segítségével meg is oldottam a parkolást. Az út széléről kissé nehézkesen gázoltam be a jó 30 cm hóba. Hatalmas, dimbes-dombos, szél fújta, facsoportokkal tarkított, szinte végeláthatatlan fennsík tárult elém. Az utat szegélyező fasortól kissé el kellett távolodnom, hogy ne fogja el a szelet. Szerencsére elég erős volt a szél, így segítség nélkül, könnyedén felvettem az ernyőt, beléptem a lécekbe és elindultam felderíteni az ismeretlen hómezőt. Gyönyörűen sütött a nap, szikrázott a fehér porhó, jól húzott az ernyő. Miután megtapasztaltam, hogy dombok, völgyek váltják egymást, a facsoportokkal tarkított hó-dűnés terepen, elhatároztam, hogy felderítem, meddig terjednek a határai. A terepet távoli fasorok illetve erdő övezték. A fasorok mentén haladva felfedeztem, hogy akadnak átjárók (fa hiányos szakasz), melyeken keresztül újabb nagy hómezőkre lehet átjutni. Emelkedőnek felfelé indultam, hogy ha netán elállna a szél, az ernyőt összecsomagolva, viszonylag könnyen vissza tudjak csúszni a kiindulási helyre, mint a sífutók. Kis technikai trükköt bevetve abszolváltam az átjáró kellemetlen szintkülönbségét, majd megcéloztam az átjárón túli emelkedő felső végét szegélyező távoli fasort. A szélirány miatt cikk-cakkban kellett haladnom. Hajtott a kíváncsiság, vajon milyen kép tárul elém a domb tetején a fasoron túl, ezért igyekeztem minél élesebben krajcolni felfelé. Időnként egy-egy elhagyatott magasles tarkította a tájat. Sikerült "kiszúrnom" a domb gerincén túl a haladást elzáró fasoron is azt a rést, melyen viszonylag biztonságosan (az irányító zsinórok beakadása nélkül) átjutottam egy újabb tágas mezőre, aminek tetején megpillantottam a két szélmalmot. Eszembe jutott a Várpalotán látott útjelző tábla felirata: "Tés, szélmalmok". Egyre nőtt bennem a kíváncsiság. Néhány hosszú éles krajcolással feljutottam a falu határán húzódó főúthoz, mellyel párhuzamosan haladva elértem a malmokig. Lassítottam és besiklottam a malmok előtt elterülő kis térre. Eszembe jutott, hogy nincs nálam a fényképező gépem, ezért az ernyőt zenitre állítva és kigyengítve valamint a sílécekkel az enyhe húzásnak ellentámasztva stabilizáltam a helyzetem, majd megszemléltem a műemlék malmokat. Percekkel később az élmény hatásától kissé emelkedett lelki állapotban, derűs hangulatban, kellemes hátszéllel ereszkedtem lefelé a pár kilométerre lévő kiindulási pontra, közben arra gondoltam, hogy ezt meg kell mutatnom a cimboráimnak is, akikkel korábban már jártunk a fennsíkon, de a malmokig nem jutottunk el, mert ellenkező irányba kalandoztunk. Este, hazaérve, rákerestem az interneten a malmokra, hogy a történetükről is tudjak mesélni. A kellemes fáradtság és a felfedezés élményétől bágyadtan szenderedtem álomba. Máskor bizonyos idő elteltével összefolynak a síeléssel kapcsolatos jó élmények, de erre még hetek múltán is úgy emlékszem, hogy a legkellemesebb havas élményem. Az idei szezonban mindenképpen.
Csabor élménybeszámolójából következtetve gondolom, a kényelmes, jó minőségű sípályákon "körözést" egy idő után megunják, a vérbeli síelők. Ez az Eplénytől kb. 10 km-re eső Tés fennsíkjára tett sítúra egy merőben eltérő élményről szól. Hogy hogyan lehet egy ilyen dimbes-dombos, előkészítetlen, apró facsoportokkal tarkított, szép nagy terepen síelni azt csak azok tudják, akik Csaborhoz hasonlóan unalmasnak találják a "körözést" és valami adrenalin dúsabb élményre vágynak. Amikor a testedre rögzített kite ernyőt irányítva siklasz 30 km/h alapszélben 50 km/h közeli széllökések közepette és időnként el is emelkedsz a pályától, illetve nem csak körkörösen haladsz, de elkalandozhatsz új terepeket felderíteni, tehát egész nap síelhetsz (anélkül, hogy akár egyszer is beléptető kapu állná utad) megállás nélkül, akkor már nem az unalom szab határt, csak izmaid teherbíró képessége. Mindez 80 percnyire a kellemesen fűtött otthonodtól, ahol vár a finom vacsora és a saját ágyad. Fizetned sem kell érte.

hehe.....a ló lógisztikája nem semmi.....ha a ló beszáll a kispolszkiba, min.4 embernek ki kell szállni...:-)))

Biztosan jó buli, csak a lószaron néha elakad a léc, de abrakolni sem árt megállni időnként az egyenletes húzóerő miatt.... hja, a ló meg a transzportálása sem olcsó, de azért kutyát se tartanék...:-))))