Hamar törölte a történetét a topic indító és látom van aki nem tudja miről van szó, íme:
"Négy éve az a szerencse ért, hogy Ausztriába költözhettem, méghozzá annak is egy távoli csücskébe, síparadicsomok közepébe. Nektek, akik hozzám hasonlóan imádjátok a síelést, nem kell külön mondanom, milyen kellemes helyzetbe vagyok.
Na mindezt nem azért mondom, hogy irigykedjetek, hanem hogy képbe legyetek a sítudásomat illetően. Az otthoninál háromszor hosszabb síszezonban heti 5-ször járok síelni: háromszor hétköznap este, kivilágított pályán, meg hétvégén, extrémebb helyekre. Bár sohasem voltam síversenyző, azért az utóbbi időben a korábbi önmagamhoz képest igencsak magasra fejlődött a tudásom. Tagja vagyok a helyi amatőr síklubban, ahol kéthetente lesiklóversenyeket rendezünk. Bár álmodni sem merek, hogy a helyieket csak megközelítsem (itt minden faluban kapásból lehet találni 15-20 olyan ember, akik magasan vernék a teljes magyar válogatottat), azér mégis nagyon élvezem itt s igyekszem minél többet ellesni.
Az egyetlen problem, hogy ide nagyon kevés magyar jár, és így ritkán találkozhatok honfitársaimmal. (otthon németül beszélünk, mer ide nősültem).
Ezért igyekszek minden ritka alkalmat megragadni, hogy szóba elegyedjek magyarokkal. Így volt ez 2010 egyik hideg decemberi napján is, amikor magyar szót hallottam, mikor beszálltam kabinos felvonóba. Csodálkozva láttam meg, hogy az egyik kedvelt klub TV szinte teljes stábja eljött ide síelni. Ott volt köztük küzdősport-bajnokunk, aki annak idején még síelő műsort is vezetett a TV-be, egy saját magáról elnevezett show-t vezető fiatal krapek, és sok más bemondót is. Velük volt néhány kigyúrt kopasz testőr s egy, a társaságba egyáltalán nem illő m....sz.....i síedző, aki még régebben Magyarországon arról híresült el, hogy mindenkit cseszegetett a m....sz.....i pályán, különösen akkor, ha megtudta, hogy az illető pesti.
Nem örültem annyira már, ahogy belehallgattam a beszélgetésükbe, amelyben csak úgy repkedtek a káromkodások és a magyar nyelvet megcsúfoló beszólások. Bizton ezért látszott az erőlködés az arcukon, amikor egy szöveget szép magyarsággal kellett beolvasni: a magánéletben nem tudnak normálisan magyarul beszélni! Dühített, hogy szidták az osztrákokat, "paraszt" sípályának nevezték a helyet, s gúnyolódtak az osztrák hölgyeken, hogy bányarémek.
De nem hagyott nyugodni: gondoltam, ha már itt vannak a honfitársaim, akik tetejébe még ilyen híres emberek is, szóba elegyedek velük (később kiderül, bár ne tettem volna!).
Amikor megtudták, hogy magyar vagyok, megint hangosan kezdték szidni a helyet, hogy nincs itt olyan sípálya, amin erőlködnijök kellene.
Ezen egy kicsit elkerekedett a szemem és modtam, hogy kapásból tudok mutatni élvezetes, nagyon meredek és nagyon hosszú "off-Piste" pályákat.
Nem akarták elhinni, de végül is megkértek, mutassam meg. A felső állomásáná még megvártuk többieket, így összegyűlt kb. 20 ember, akivel elindultunk. Közben próbáltam felmérni, hogy a tudásuk alapján képesek-e egyáltalán lecsúszni ott. Az odavezető enyhe lejtőn többen egész szépen síeltek, a m....sz.....i síedző is, akit még otthon is csodáltam a többiekhez való frankó odacsúszása miatt (1 fokos lejtőn).
Amikor elértük meredek szakasz kezdetét, megmutattam, hogy a pályához egy kb. 500 m-es, kis lejtésű, jégbuckás tükörjeges felületen kell odacsúszni, majd a pályát is, ami így messziről fügőleges hófalnak látszott. Du- 3 óra volt és a felület kezdett visszajegesedni, ezért mondtam, csakis olyanok jöjjenek, akik léce tökéletesen meg van élezve, és biztosan le tudnak csúszni a rendkívül meredek, olykor 2-3 méterre leszűkülő, kiálló sziklás és apró, max. 1 méteres fenyőfás, sose nem kezelt pályán.
Közülük a 8 kigyúrt fazon azonnal visszakozott. Elismerték, feladat meghaladja tudásuk.
12-en viszont velem nekivágtak. De már a jégmezőn is elcsúsztak ketten és sodródni kezdtek egy szakadék felé. Nagy nehezen megálltak előtte. Szóltam nekik, ne vegyék le a écet, hanem szép lassan oldalazva vagy halszálkába menjenek vissza a hivatalos pályára. Bakancsban nem lehet megállni tükörjégen.
Na ez volt a pont, mikor már kezdtem megbánni, hogy megszólítottam őket.
De rajtam kívül tízen minden baj nélkül elérték pálya tetejét, de többek mozgása számomra nagyon-nagyon bizonytalan vol. Mikor szóltam, a m....sz.....i síedző koma azt mondta: "Mit képzelsz, apafej, ahol te lemész, ott lemegyünk mi is! Különben is, az Agneta lengyel ifi válogatott volt, majd ő megmutatja neked, hogy kell síelni" –egy barbibaba-szőkeségre mutatott, aki megszólalt, de olyan tört magyarsággal, hogy a felét se értettem. Magas lóról beszélt, de találkoztam már pár emberrel, akik szintén el voltak telve sítudásukkal és a végén kiderült, hogy tényleg van mit tanulni tőlük.
"Na gyerünk, aranyapám, mutasd meg, mit tudsz" - mondta a m....sz.....i haver és lefelé mutatott, hogy induljak.
Sajnos olyan vagyok, hogy ha bármi negatív dolog ér, vagy versenyhelyzetbe általába csődöt mondok, vagy sokkal rosszabbul teljesítek, mintha nem zavarna senki. Előre láttam, csúfosan fogok lebukfencezni.
De a szerencse mellettem állt és könnyed pattogós sieléssel sikeresen elértem a kb. 400 méterrel lejjebbi 30 m széles vízszintes párkányt.
Itt nem lehetett alibisízést produkálni, nem lehetett flatterolni, csak nagyon gyors, majdnem 180o-os forgatásokkal lehetett csak lefelé menni. Figyelni kellett az elkeskenyedő részeket, kiálló sziklákra és fenyőfákra.
A párkány után volt még egy, körülbelül 4-500 méter hosszú, az előzőnél is meredekebb rész, amely egy hüttében végződött. A párkányról felszóltam, hogy jöhetnek. Ekkor a 12-ből heten visszafordulnak, és elindultak vissza, a hivatalos pályára. A többiek csak álldogáltak fent a pálya elején. Már kezdtem fázni, mert napközben is csak -15 fok volt. Újból szóltam, mire m....sz......i barátunk nagy nehezen (tétovázott és az indulás irányát tutyimutyin 10 percen keresztül ide-oda változtatta) elindult.
De sajnos csak két normális, de lassú forgatást csinált, kisodródott, flatterolni próbált, majd elesett, lécei leoldóttak, ő meg kezdett lefelé csúszni, mint zsák a surrantóba. Még mielőtt begyorsult volna, megkapaszkodott egy kiálló fenyőfába.
Többiek fentről hangosan röhögtek.
Utána indult síbajnoknőnk, akinek volt 3 jó forgatása, de léce sziklát fogott, elesett, egész testével többször átperdült és hátára feküdve nagyon gyorsan kezdett lefelé csúszni. Közbe nagy sebességgel nekicsapódott egy sziklának. A bukósisak a fejét még megvédte, de - később megtudtuk - kezét törte és így csúszva, a fájdalomtól sikongatva érkezett le a párkányra. Azonnal odamentem, próbáltam megnyugtatni, de ő csak hangosan, baromiul sikoltozva ismételgette: "mámockehu". Vagy valami hasonlót. Nehezen rájöttem, hogy anyukáját hívja. Próbáltam megnyugtatni, de csak lengyel szavakat üvöltözött. A szépséges barbi ekkor úgy nézett ki, hogy maszk nélkül eljátszhatta volna egy nősténymajom szerepét a "Majmok bolygója" filmben.
Fentről közben küzdősport-bajnokunk a két TV-bemondóval együtt kiabálni kezdett lefelé, Ágnetát szólongatva. Szóltam nekik, hogy forduljanak vissza. De le se ...tak és mindhárman elindultak, a bajnokkal az élen. Sajnos ő első pár méter után iszonyú nagyot esett és szintén a még lábán lévő léceivel átpördülve igen gyors ütemben kezdett csúszni. Közben egyik léce leoldott, de a másik kötése túl erősre volt állítva, mert lehetett látni, hogy esés közben többször is kifordult a lába. Zuhanás közben a fenyőfák megszaggatták vadi új és méregdrága dzsekijét. Hason csúszva érkezett pontosan Ágneta mellé. Úgy feküdtek ott, mint halak a szardíniás dobozban.
A havon több helyen is vérfolt látszott. Szerencsére csak az ajkát sértette meg, ahogy hason csúszott a havon és abból csöpögött a vér. Meg alaposan megütötte magát, de kemény fából faragták és sikerült talpra állnia.
Felszóltam a bemondóknak, hogy menjenek vissza, de nem – elindultak! Pár méter szánalmas vergődés után mindketten - egymásba gabalyodva - golyóként zúdultak lefelé. Esés közben végig üvöltözve káromkodtak. bár leoldott a léceik, azonban ilyen meredek pályán a lécen lévő fék semmit sem ér. A lécek elszáguldottak a földön fekvő és sikoltozó Ágneta mellett, a hütte felé; az egyik léc berepült a hütte ablakán, a másik három örökre eltűnt a hütte mögötti szakadékba.
A bemondókat szerencsére nem érte súlyos sérülés, de nemigen akartak felkelni, és a mínusz 15 fok hidegbe a havon fekve anyázva üvöltöztek.
Bevallom, egy pillanatra nagyon megrémültem: a lábaimnál feküdt egy súlyos sérült, hárman ott voltak ramaty állapotba, de léc nélkül, az ötödik meg háromszáz méterrel feljebb kapaszkodott egy fenyőfába és két percenként azt kiabálta, hogy "Hilfe”
tudtam, mind az öten csapdába kerültek, mivel majdnem az összes lécük elveszett vagy lecsúszott, léc nélkül pedig (még azzal sem) nemigen volt esélyük hogy sérülés nélkül lejussanak biztonságba.
tudtam, nagy a gond, mert a nap már ment lefelé és a hőmérséklet úgy érzésre közelebb volt a -20 °C-hoz, mint a -15-höz. Levettem a dzsekimet és Ágneta alá tettem, aki már szó szerint vacogott a földön. A többiek folyamatosan üvöltve káromkodtak és engem szidtak a helyzetért, pedig én többször is időben figyelmeztettem őket. Bajnokunk is üvöltve hadonászott az arcom előtt, bár szegény olyan rozoga állapotba volt, hogy ha akartam volna mutatóujjammal akár legyet, elpöckölhettem volna. A bemondók még ezt a helyzetet is próbálták kidumálni, hogy nekem is csak véletlenül sikerült lejönnöm.
Megmondtam nekik, bújjanak össze, én lemegyek a hüttéhez, hozok segítséget, csak legalább félóráig várni kell, amíg a felvonóval körbeérek. Leereszkedtem a hüttéhez, szaporázva a schwungokat, mert dzseki nélkül még síelés közben is fáztam.
A hütte személyzete már kihívta a hegyi mentőket, akik viszont éppen a hegy túloldalán, egy messze pályán mentettek és legalább 40-50 percig kellett várni, amíg odaérnek. Gyorsan rámadtak egy óriási hátizsákot, amibe betettek három takarót és négy termoszt forró teával. Ezután fölmentem a lifttel és kábé 30 perc múlva, még a mentők megérkezése előtt leértem a jajgató sérültekhez a párkányra. A helyzet még katasztrofásabb volt, mint fél órája.
Fent a fába kapaszkodva a m...sz.....i síedző egyre hangosabban üvöltözte a "Hilfe" szót, pedig nyugtattam, amikor elmentem mellette. Lent a párkányon a bajnoknő egyre reszketett és anyukáját hívta. Nem nem bújtak össze, hogy melegítsék egymást, duzzogva, egymásnak háttal kuporogtak.
Odaadtam a takarókat, amin üvöltve összevesztek, mert csak három takaró fért a hátizsákba, ők pedig négyen voltak. Az egyik termosz teát gyorsan Ágnetába töltöttem, jobban lett. Végig szidtak, hogy miért hoztam őket ide.
Közbe megjöttek a hegyi mentők négy "tepsivel". A síedzőt, aki körül belül 50 méterre lehetett a lejtő tetejétől, felhúzták kötélen, amelyet ő a derekára hurkolt. Húzás közben átbillent a súlypontján, végig fejjel lefelé lógott és a helmje többször odakoccant a kemény jéghez, de végül is kábé 10 perc alatt sikeresen kimentették.
El sem tudtam képzelni, hogy tudnak majd lejutni a párkányra a tepsivel és hogy tudják majd leszállítani onnan a sérülteket a hüttéhez. De megoldották. játszi könnyedséggel!.
A hüttében az osztrákok azonnal elkezdték ellátni a sérülteket, főleg a bajnoknőre figyelve, hogy megfelelő állapotba legyen, mire megjön helikopter. Az meg is jött tíz percen belül, és elrepült Ágnetával.
A többiek zúzódásokat, arcukon horzsolásos sérüléseket szenvedtek, és egyikük alaposan beütötte könyökét, a másik vállát, de más semmi komolyabb bajuk nem lett.
Mindannyian lábra tudtak állni és a meleg szobában elkezdtek egyre magukhoz térni, annyira, hogy kezdetleges angolsággal kezdték magyarázgatni osztrákoknak, hogy mindenér én vagyok a hibás, mert nem figyelmeztettem őket, nem közöltem velük, hogy hova viszem őket, meg különben is, pályán kívüli tiltott részre mentünk és a felelősség csak engem nyom.
Közbe megjött az osztrák üzemvezető és munkatársai, akik közül egy páran személyesen is ismernek engem és látszott rajtuk, hogy inkább nekem hisznek, de mégis kénytelenek voltak vizsgálni a dolgot, mer valakinek fizetnie kellett a mentést, meg a károkat: a hét darab elveszett síléc, a tönkrement legdrágább kategóriájú síkabátok ... Négy állítás állt az enyémmel szemben és úgy nézett ki a dolog, hogy itt engem euróba számolva négy számjegyű összeggel fognak lehúzni.
Kezdtem egyre szarabbul érezni magam, de az osztrákok kimentek a hütte elé és megkérdezték a többi TV-s között váró egyik igen-igen csinos rövid fekete hajú, nagyon is kedves bemondónőt, aki még időben visszafordult a pályára, hogy ő hogy emlékszik. Neki ekkor még nem volt alkalma beszélnie a többiekkel, elmondta az igazságot, hogy többször figyelmeztettem őket, hogy forduljanak vissza, mert nem fognak tudni lemenni. Ők magyarul üvöltözve próbálták hazugságra bírni, de ő becsületesen kitartott állítása iránt, talán azért is, mert szerintem nagyon tetszhettem neki (ez a dolog kölcsönös volt!). Mindenesetre köszi, drága, egy másik életben talán összejöhettünk volna.
Ekkor eldőlt, hogy mindent nekik kell fizetniük. Ezt ők durva magyar káromkodással fogadták és a jelenlétemben magyarul szidták az ott lévő osztrákokat. Ettől nagyon kényelmetlenül kezdtem magam érezni és mivel mondták, hogy elmehetek, megindultam kifelé a szobából. Ekkor a m....sz.....i haver hangosan válogatott szitkokat kezdett rám zúdítani. Mostanáig próbáltam megőrizni a nyugalmamat, de ez a mocskolódás sok volt, megfordultam és rámosolyogva megborzoltam a haját és azt mondtam neki: "Ezt a békát le kell nyelnetek, aranyapám!". Ezután sarkon fordultam és indultam ajtó felé. Közben barátunk síbakanccsal megpróbált seggbe rúgni! Az osztrákok azonban, akik szemben álltak velem, még időbe félrerántottak. Így a lába magasan a levegőbe emelkedett, mintha bemelegítene, a támaszkodó láb kicsúszott ő pedig alaposan hanyatt esett, hátával egy megterített asztalra. Mikor felállt, hangos üvöltözéssel megindult felém, de az osztrákok lefogták. Többiek is fenyegetően közeledtek; gondoltam, a bajnokunk is beszáll, hiszen síeléssel ellentétben ez tényleg az ő "szakterülete". De éppen ő volt az, aki csitítgatta a többieket, illetve megfenyegette m...sz....i barátunkat, hogy "leakaszt" neki egyet, ha tovább hőzöng.
Többet hál' istennek nem láttam őket, mert osztrák barátaim védelme mellet elhagytam a hüttét. Felzaklatott az eset. Az osztrákok, köztük egy pár barátom, akikkel gyakran síeltem ezen az off-piste pályán is, próbáltak megnyugtatni, vigasztalni, és többször értetlenül megkérdezték: hogy lehet, hogy én, ámbár egy nyelvet beszéltünk, mégis annyira különbözöm tőlük?
Ennyi. Ügyeltem, hogy csupán a tények tárgyilagos leírását adjam, hogy senkit egyértelműen fel ne ismerni lehessen és hogy senkit ne bántsak írásommal. Saját érzések leírását mellőztem. Remélem, hogy a moderátor nem fogja eltávolítani.
Pal Tar"
Keresés
30 cm
