Tegnap megjártuk Chopokot - jómagam a fejlesztések óta először. Visszaolvasva ezen az oldalon, inkább panaszokat találtam a megváltozott körülményekre, ráadásul hozzáértők billentyűzetéből, ezért vártam is, de tartottam is az élménytől.
A leggyakoribb kritikák: egyre több a pálya a korábban üres hegyoldalban, a régiek tovább szélesednek, az új liftek hozzák magukkal a tömeget, ami sorbanállást, zsúfoltságot, tömött parkolókat okoz. Mindez pontosan igaz.
DE. Engedjétek meg, hogy egy önző freerider szempontra is felhívjam a figyelmet. Ennyit korábban soha nem lehetett egy nap csúszni Chopokon. Nem is feltétlenül arra gondolok, hogy az új kabinosok gyorsabbak, mint a régi tányérosok. Elég gyorsak azok, nincs velük semmi baj. A lehetőségek a északi és déli oldal profi összekötésével szélesedtek ki - összehasonlíthatatlanul. A déli oldalra utazva (ami legalább egy óra úttal rövidebb) kényelmesen és megbízhatóan elérhetők az északi oldal freeride zónái is - ezeket a déliekkel kombinálva pedig a korábbinál sokkal pazarabb lehetőségek nyílnak. Számunkra ez olyan pluszt ad a terep egyébként is magasan pozitív megítéléséhez, ami egybehangzóan sokkal többé teszi szemünkben Chopokot.
Reggel valóban kivártuk a legalább 15 perces sorbanállást a négyszékesnél, ez sajnos a szűk keresztmetszet. Aztán a Kosodrevina új kabinosánál is riasztónak tűnt a sor, de ez gyorsan lement, a nagy lift "ette" a népet. (Persze az agresszív tolakodás a beszállásnál nem szűnt meg, ahhoz úgy hiszem nem technikai fejlesztések szükségesek. Vicces, hogy nem csak annyian szállnak be a liftbe, ahányan le tudnak ülni, hanem a térdek közötti szűk résbe is benyomakodnak még vagy öten-hatan. Gyakran sílécestől, mert az már ugye nem fér el az ajtóra szerelt, ülőhelyek száma alapján tervezett tartókban. Mint a metró a reggeli csúcsforgalomban.)
A Deres liftnél a szokásos sor, semmi extra. Ereszkedtünk párat ezen az oldalon, majd belevetettünk magunkat az északi fal örömeibe. Na az itteni meredekebb, szűkebb kuloárok és alattuk a kiszélesedő lejtők még adták az alig-alig összejárt szűz havat. Ezeknek a beszállása fentről azért elég morcosnak néz ki ahhoz, hogy a tömegeknek eszükbe se jusson belepróbálni. Így ott szinte zavartalanul lehet csúszni. És keresve az utat a második körnél már rájöttünk, hogy nem is kell székezni felfelé, hanem megoldható egyből az új északi nagykabinhoz traverzálni, ami alig 10 perc alatt emelkedik vissza a csúcsra. Szűk fél óra így egy északi kör, a liften lehet pihenni vagy elfogyasztani egy-egy szendvicset, csokit. Aztán ahogy felért az ember, rögtön tud indulni akár jobbra, akár balra és mehet az újabb kör, keresve a legérintetlenebb területeket, pályát minimálisan, csakis a lift megközelítéséhez szükséges utolsó 2-300 méteres szakaszon használva. Legalább 8-at fordultunk itt, ami korábban még az északi oldalról megközelítve is nehezen elképzelhető volt - a déliről pedig ugye lehetetlen. Aztán a liftek zárása után egy pihentető és olcsó kaja a naplementétől narancssárgára festett Kamenna Chata-ban. Befejezésként kicsúsztunk hosszan a Gyömbér felé, majd beereszkedtünk a völgybe egészen az alsó parkolókig csúszva. Itt már a naptól megsütött hó visszafagyott, lent pedig a patakmeder mentén keményre taposott szűk ösvényen kellett lejutni. De jó kis kaland lett ez egy nagyszerű nap végére, éppen besötétedett, mire az autóhoz értünk.
Igaz, egy alkalom azért nem alapos tapasztalat, de hazafelé egyetértettünk, hogy nekünk ez után az új Chopok jobban tetszik (ha a hegy magányára vágyunk, úgy is sítúrázni megyünk).
Aki pedig nosztalgiázni szeretne: a Deresen túl minden változatlan. Tudsz annyira messzire csúszni, hogy kevés legyen a nyom, és ne hallatsszon oda a fejlődés "zaja". Ott a Chopok megmaradt CHOPOKNAK.
Keresés
7 cm
